~Őrület mit álmodtam!~ kezdett magához térni Kira. ~ Farkasok, szellem ajánlat…~ megrökönyödve látta meg a farkast. ~Oké… Mégis mi történt tegnap? ~ Mindenki rohangált. Night Zimának kiabált valamit, Iona rákvörös arccal szorongatott egy papír fecnit. Kira értetlenül nézett szét a többieken. Társaságuk két új tagját hamar kiszúrta. –Kik vagytok? És miért tűnik mindenki buggyantabbnak?-kérdezte felvont szemöldökkel. Az út szélén egy satomobil állt. Valaki piszkálhatta a rádiót, mert megszólalt és Iroh parancsnok beszélt. ~Nagyszerű! Ellopjuk az avatárt.~ örvendezet gúnyosan ~Vagyis inkább kiszabadítjuk ~ javította ki magát  

Ruan meglepődve konstatálta, hogy Karin leült mellé, és beszélgetést kezdeményezett vele.

- Ugyan, Neked nem kell elnézést kérned, Te nem felelsz érte.Ha lehetek őszinte, volt mostanában valakinek jó vagy könnyű napja? – Nézett halvány mosollyal Ruan a lányra. – Mindazonáltal megértem Őt. Nehéz időket élünk. Iona-val és Azoir-ral kapcsolatban, az elmúlt napokban találkoztam velük életemben először, így sokkal többet én sem tudok. De, ez a viselkedés Ionától szokatlannak tűnik, másrészt Azoir… tud alkotni, de alapjában véve nincs mitől aggódni. Főleg mióta Amon elvette az idomítását. – Emlékezett vissza Ruan a szörnyű pilanatra.

Még folytatta volna a párbeszédet, de látta, hogy Night az elbarikádozott Zima felé tart.

- Azt hiszem, ezt nem kellene hallanunk. Kettejüknek is éppen elég kínos lesz. – Mondta azzal kissé arrébb sétálásra invitálta a lányt. Amint hogy arrébb léptek, Aaron ordított, Ruan el is indult az irányába, de nem jutott sokáig, mert meghallotta a rádiót. Iroh parancsnok volt az.

- A helyzet még mindig nem rózsás… - fordult Karin felé – Ne is vesztegessük nagyon az időnket most másra. Készüljünk fel amilyen gyorsan tudunk, és induljuk végre Korrá-ért.

Ruan hangja kicsit remegett, nem volt magabiztos, még mindig a tegnapi történések hatása alatt volt.

~ Remélem minden rendben lesz velem a kiszabadítás során. Ha más nem, abban bízhatok, hogy sokan vagyunk a feladatra. Remélem, nem találják ki hogy váljunk szét megint… ~

A táborban nagy port kavart Night és Aaron kakasviadala és az azt követő események, így majdnem mindenki elfeledkezett a rádióról amit a férfi korábban használt. Ekkor azonban egy hang szólal fel belőle.

-Itt Iroh parancsnok az egyesült erőktől. Fogtuk az üzenetét. Jó egy szövetséges hangját hallani. Ezen a frekvencián bármikor eltudják érni a flottát. Ha üzenni szeretnének Zao Fu-nak, akkor az csak rajtunk keresztül lehetséges. Nem tudjuk, hogy milyen a helyzet maguknál, de a kémek jelentették, hogy több őr rejtélyesen meghalt így a  fekete nap elitosztaga felbomlott, az őrség meg van zavarodva. Két nap múlva egy szervezett taktikai támadást indítunk a portálok ellen és visszavesszük ami a miénk. Azonban szükségünk vana  segítségetekre. Vissza kell térnetek Yan Lee-be és el kell pusztítanotok a léghajó flottát. A város felett lebegő hajókkal elbírunk. Miután visszavettük a fővárost Kuvira parancsnok és hadserege segítségével visszafoglaljuk Yan Lee-t. Ez azonban a könnyebb dolog, meg kell találnotok az avatárt. Minden hozzá kapcsolódó összeköttetésünk megszűnt. Iroh vége.

Azzal az adásnak vége van, viszont ha bárkinek bármi kérdése van újra kapcsolatot létesíthet a flottával.

Meglep, hogy még egy taslit sem kapok tőle. Pedig azt igazán megérdemelném, bunkó voltam. De Aaron is... Túl bosszús vagyok... Szó nélkül Zima után rohanok.

-Zima...kérlek..engedj be...

De a lány ottmaradt, ekkor én a nekidőltem a bunkernek, hogy úgy beszéljek a lányhoz.

- Nem tudok más lenni, mint ami vagyok. Egy önző, érzéketlen tapló. Soha nem éreztem senki iránt semmit, soha senki nem tudott velem rendesen beszélni. Te azonban más vagy. Előtted megnyíltam. Tudom, hogy egy szörnyeteg vagyok, hogy démonok vére fojik bennem, de ott van az emberi vér is. Mélyen egy sarokban. Egy sarokban amit te kinyitottál. Te nyitottad ki a világ számára. És én nem vettem észre. Bolond voltam. Bolond voltam, mert megbántottalak. Bolond voltam, mert kigúnyoltam Aaront. Bolond voltam, amikor nem azt mondtam, amit a szívem diktált. Az autóban. Kérlek...Ne haragudj rám. 

Iruk látszólag jól szórakozott, azonban engem most Zima érzései érdekeltek, semmi más. Még Aaron kiáltása sem érdekelt, nyilván megtalálta a lapot amit Ionának kézbesítettem. Erre egy pillanatra felfigyeltem, de a figyelmem ismét a bunkerbe burkolódzó teremtés felé irányul.

-Elvesztem a szemeidben és...én akartam elmondani, nem akartam, hogy Aaron mondja azt amit mondani akarok. De igaza volt. Amikor lezuhantam és elájultam rád gondoltam, azt akartam, hogy te legyél az utolsó dolog amire a földi életben gondolok.

Ezután a bunkernek dőlök, és várom, hogy Zima beengedjen, vagy bármit reagáljon. Iruk úgy néz ki, hogy ráunt a dologra.

~Megyek, szerzek magamnak szőlőt, hamár elárultál. Gondolom most úgy sem alkalmas.~ 

Iona szinte ösztönösen reagált. Tett egy mozdulatot, és a vízidomár egyszerűen megnémult. Képtelen volt beszélni. Mivel már megtörtént a baj, és az emberek elindultak feléjük, megszűntette a hangidomítás hatását, és a fiúra nézett.

- Ha még egyszer... meg mered ezt csinálni... velem... vagy akármit csinálsz akárkivel, egy hónapig nem fogsz hallani és beszélni, megértetted? És most add vissza azt a verset! Nem azért mondtam, hogy személyes ügy, hogy világgá kürtöld!

~Hülye! Most majd mindenki tudni fogja. Mondjuk az én hibám... én bénáztam el a légáramlatokkal... nem is, annak a hibája, aki ilyet ír, és elejti! Jó lenne tudni, ki az, de nem így! Komolyan, csak a légidmárok filozófiája tart vissza attól, hogy kinyírjam ezt az idiótát...~

Már épp azon töprengett, hogy oldja meg a problémát, amikor látta, hogy néhányan már közelednek. ~Iona... neked lőttek.~ állapította meg, és már tisztában volt vele, hogy továbbra is rákvörös.

Night kiakadt. Belekezdett egy monológba, hogy őt mindenki utálja és hogy senkinek sem fog hiányozni, ha elmegy. A satomobil felé vette az irányt. Zima először értetlen, majd dühös lett.

~ Idióta! Most komolyan… Lehet, hogy Aaron kezdte a szekálást, de ő egy nagy gyerek és különben sem volt sértő, amit mondott. De Night… Csodálkozik, hogy én is megharagudtam rá? Ahogy a többiekkel beszélt… aki a barátaimat megsérti, az engem sért meg. És nem képes bocsánatot kérni… Tudod mit, Night? Menj, ha nagyon akarsz! Menj, ha nem vagy képes vállalni azt, amit mondtál! ~

Zima ekkor vette észre a papírt a földön. Felvette és megnézte. Sokkot kapott, teljesen ledöbbent. Egy rajz volt róla. De milyen szépen volt elkészítve! Zima nem hitte volna, hogy ilyen szépen tud rajzolni. ~ Night… ~ Legszívesebben lecsapta volna, aztán megölelte volna, hogy mekkora hülye, de ezt mégsem tette. Elszabadultak a könnyei. Hogy senki se lássa sietve odébb ment, majd földbunkert épített magára. Igazából nem tudta, mi miatt sír, de kiborult. Aztán furcsa dologra lett figyelmes. A kocsi nem indult el. Night maradt és vállalta a büntetést Karintól, aki végül elengedte azt, beszélt vele, majd utána küldte. De Zimát nem vitte rá a lélek, hogy kimenjen. Bezárkózott.

Aaron lihegve rohant a fák, bokrok és egyéb dolgok között, inkább nem is akarta tudni, mik között lépked. Négyszer is megbotlott, de egyszer sem esett el, mindig megkapaszkodott valamiben. Hallotta a háta mögött a vadállat csaholását. ~Farkas.~ A veríték patakokban folyt róla. Nem is értette, kimerülten hogyan tudott ilyen gyorsan, ennyit futni, de úgy látszik az adrenalin csodákra képes. Mikor a folyóhoz ért, csapdába esett, elvágta előtte az utat. ~Vagy…~

Elkezdett annyi vizet kiidomítani a patakból, amennyit a képességei engedtek, majd egy csatakiáltás közepette megfordult és az egészet a vadállat arcába zúdította. A diadaltól boldogan felkiáltott: - Igen! Ne szórakozz I. Aaronnal! És most játszunk – a hév kezdte elragadni, felemelte a kezét, véridomítást akart használni a farkason. De a farkas nem is egy farkas volt. Nem is egy vadállat. Iona volt az. Aaron félredöntötte a fejét, nagyokat pislogott. ~Mi a…?~ - Hol a farkas? – kiáltott oda a lánynak, majd leesett neki a helyzet és egy halk: „óóó” hangot hallatott, majd egy „sajnálomot” is kinyögött.

Ekkor eljutott a tudatáig, mintha előbb mondatokat is hallott volna. A stressztől még csak most fogta fel, hogy a lány egy papír miatt érdeklődött. ~Azt mondta személyes, nem szeretné, hogy kitudódna.~ Aaron elmosolyodott, feléledt a kíváncsisága, egy perc alatt elfelejtette a farkast. Persze, azért nem teljesen. ~Személyes… TUDNOM KELL MI ÁLL BENNE!!~ Aaron kitépte a zsebéből a papírost, és azonnal olvasni kezdte a szavakat. Majd felnézett a lányra. Aztán le a papírra. Nem volt a versnél aláírás. Megint felpillantott a lányra. Ezután hatalmas kacagásban tört ki, majdnem hanyatt vágódott. ~Szegény Iona, ez a lány olyan kis szende, erre ilyen leveleket kap! Úgy látszik mégsem a futástól vörösödött ki ennyire!~

Aaron a lányhoz ment, a vállára rakta a kezét. – Figyelj, én teljes mértékben megértem a helyzeted… - mondta neki együtt érzően és a lányra vigyorgott, és közel hajolt hozzá, csak centik választották el őket egymást. – Egy ilyen szép lány, mint te, biztos ezernyi ilyen üzenetet kap – suttogta halkan. – Azt bánom, hogy nem én írtam ezt a verset – lehelte a lány fülébe, majd hirtelen hátrahúzódott, gúnyos mosolyra húzta a száját és elnevette magát. – Majd én kiderítenem neked Iona, hogy ki a te szívtipród! – kacagott és felkészült, hogy egy óriásit kiáltson, hogy mindenki idejöjjön hozzájuk és szembesítse őket a tényekkel: - EMBEREK, EZT A PAPÍRT MINDENKINEK LÁTNIA KELL AZONNAL! FONTOS KIDERÍTENIVALÓNK AKADT! - remélte, hogy a többiek meghallották. Bár, amekkorát ordított... Biztos volt benne, hogy mindenki, aki a Szellemerdőben tartózkodik, tudta hol van.

Karin néma nyugalommal nézte végig a jelenetet, miközben számolt visszafelé. Aaron ordibálni kezdett, és mindenért Ruant hibáztatta majd elmenekült a farkas láttán, nyomában Ionával, de Nighton is látszott, hogy kiakadt...nem félt, egyszerűen csak elege volt. ~ Mi az, még Zima is itthagyott? ~ gondolta gúnyosan, ahogy a földidomárlány után nézett, aztán látta, hogy a fiú bepattan a satomobliba, egy kedves kis monológ után. ~ Istenem, így menekülni egy földidomár elől? ~ csóválta meg a fejét.

A kocsi azonban nem indult, úgy tűnt, hogy vagy elromlott, vagy egyszerűen csak kifogyott a benzin. A rendőr kilépett, és csak annyit mondott, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. Karin egy pillanatig tényleg eljátszott a gondolattal, hogy fejbeüti, esetleg földidomítással csinál valamit, aztán eszébe jutottak Night szavai...

Egy pillanatra elfordult. ~ Neki sem lehet könnyű...most komolyan, amúgy is borzasztó dolognak találom a verekedést, a gyilkosság gondolatától meg hányok, és pont erre a szerecsétlenre akarom pazarolni az energiámat? ~ nagyot sóhajtott. Bár a rendőr szavai cseppet sem voltak kedvesek, de még tapintatosak sem, gondolnia kellett Zimára...lehet, hogy most kiakadt, de valószínűleg úgyis megbocsájt neki, és akkor minden olyan boldog lesz... Nagy levegőt vett, és Nightra nézett.

- Hát, nincs olyan szerencséd, hogy hagylak nyugodtan meghalni...ha már amúgy is végez veled az a drága szellem, aki benned van, és akit ez úton is üdvözlök, akkor legalább legyél itt a csapattal...miért is maradnál ki egy világmentő buliból? - kérdezte, és oldalra hajotta a fejét, majd közelebb lépett hozzá.

- Ami pedig az előzőket illeti, ha még egyszer, bármi ilyenbe bele alarsz keverni, és ilyeneket mondasz, akkor garantálom, hogy akár Zima, akár nem Zima, akár gyilkosság, akár nem gyilkosság, akkor kedvesen és módszeresen ki foglak nyírni. Érthető? - tárta szét a kezét, és visszaindult a többiek felé. - Ja, és a helyedben...Zima után mennék.

Tulajdonképpen nem tudta, hogy miért is csinálta ezt, de nem számított. Szíve szerint úgy megverte volna, hogy egy évig nem kel fel, dehát Zima a barátja volt...most az egyszer lehetett kegyelmes...most az egyszer.

Az egyik szikla felé nézett, ahol Ruan ült, és odament. ~ ha már ismerkedni kell, akkor legalább csináljuk jól... ~ gondolta, és leült mellé. Amúgy sem volt más, aki éppen nyugodtan figyelte volna az eseményeket...mindenki mérgezett egerek módjára kergezőtött, és Zima után pedig nem volt kedve menni...különben is, elküldte Nightot.

- Helló - köszönt rá Ruanra. - Elnézést kérek Aaron nevében is, kissé...kissé őrült a srác...de mondjuk úgy, nem voltak mostanában egyszerű napjai - utána nézett. Úgy tűnt, Ionával beszélgetnek valamiről, és a lány láthatólag nem igazán élvezte a társalgást...mintha zavarban lett volna valami miatt. - Nem tudod véletlenül, hogy Ionába meg Azoirba mi ütött? Végül is, te jobban ismered őket, mint én... - ~ és ha valami személyes ügyről van szó, akkor Aaron valószínűleg világgá kürtöli ~ mosolyodott el a gondolatra. Bár Aaron tényleg kissé...furcsa volt, azért nem bánta, hogy megismerte, és barátai között tudhatja.

Azoir a többieket nézte, majd hírtelen az eget látta. alaposan eltalálta egy Aarontól érkező kavics, és ezért földre esett. Mikor felnézett, látta, hogy Gaiot a tábor másik végébe repítette az északi fiú.

- Gaio, ne! - kiáltotta, majd a farkas után futott, nem is foglalkozva a komédiával, ami az autónál történt. Mikor odaért az állathoz, látta hogy annak semmi baja nem történt, így hát felkelt és körbenézett. Látta, amint Iona elrohant. Azt nem látta, hogy Aaront követi, ezért ő is odafutott.

~ Vajon mit csinálhattak szegénnyel. Egy légidomárlány, aki elmenekül a többiek elől. Valaki nagyon megbánthatta. ~ kergetőztek a gondolatok a fejében. Ekkor kicsit elkalandozott. Látta magát amint egy barátként megvígasztalja a lányt és kivívja a tiszteletét. Látta, ahogy a lány a nyakába borult. És ekkor borult Azoir is. Szépen megbotlott egy fatönkben, és orrával felszántotta a földet.

~ Hát ez nem hiányzott. De legalább kijózanottam. ~

Ezután felkelt és folytatta útját a lány után. Ekkor meglátta őt Aaronnal, amint a papír sorsáról vitatkoztak.

~ Vajon ebből mi sül ki? Megvárom~ gondolta, majd bebújt egy fa mögé.

~Iruk, ez azért sok volt.~

Jegyzem meg, miután mindenki lehordott a sárgaföldig. Ügyesen mindenkit magam ellen fordítottam. Karin elhatározta, hogy megakar ölni. Zima is megutált, komolyan egy senkinek való ember vagyok.

-Hagyd csak a fél percced. Nyilvánvaló, hogy a barátod *Aaron felé néz* nem lát itt szívesen engem. Ahogy senki sem ebben a táborban.

A kocsi felé rohanok, a kabátomból a szél kisodor egy lapot egyenesen Zima lába elé. Fejjel lefelé volt, ha megfordítja akkor a lány rajzát láthatja rajta. A barlangban ezzel is foglalatoskodtam. Ha így kell megtudnia, hát így tudja meg. De én azt tudom, hogy jobb embert érdemel nálam. Mindenki jobb embert érdemel nálam. Lassan indítom a kocsit, hátrapillantok Zimáékra

-Mentsétek meg a világot...Négy hónap múlva...Addigra már nem leszek életben...

Sóhajtok egy nagyot, majd fojtatom a monológot.

-Mindenki boldog lesz.

S azzal rálépek a gázra és menekülni próbálok. Az autó azonban nem indul. Kifogyott a benzin. Ezután kiszállok és Karin elé lépek.

-Akkor hát, jöjjön aminek jönnie kell.

~Mi a fenét csinálsz Night?~

Nem válaszolok Iruknak, csendben várom azt, aminek történnie kell.

~ Hát ezt meg mi lelte?~ nézett furán Aaron-ra Ruan. ~ Értem, Ő lehet a csapat Humor Heroldja… I. Aaron, hát persze! ~Mosolygott Ruan~ De legalább, ha más nem, humora az van. Zima és Karin pedig az ész és a szépség. Legalábbis amit nyilvánvalóan meglehet állapítani.~

Ruan továbbá kissé meghökkenve szemlélte a történéseket, egy pofon innen, egy fenyegetés éskergetőzésre való invitálás onnan, lányos visítás és rángatózás I. Aaron-tól... hogy már kezdte azt érezni, hogy a lehető legjobb helyre került. De amit ezt gondolta, Aaron Őt kezdte el hibáztatni. Ruan-nak csak egy fél szemöldökfelhúzásra volt ideje és egy – Szeretnél valamiről beszélni? – kérdésre, amit Ő komolyan is gondolt, de valahogy érezte, hogy a fiú nem fogja Őt komolyan venni. Aztán Ruan leült egy sziklára, és onnan figyelte a kergetőzés folytatását. Meglepődve látta, hogy Iona is nekiiramodott.

~ Vele is mi lett? ~ Nézett a lány után.

~ A fenébe... Nála van a papír...~ gondolta Iona, és gyorsan odaszólt Azoirnak:

-Vigyáznál, hogy senki ne nyírjon ki senkit? Én... visszaszerzek valamit.

Aaron után rohant, és mikor beérte, azonnal a tárgyra tért.

- Figyelj, légyszíves add vissza azt a papírt. Személyes ügy, és nem szeretném, ha kitudódna... - valahogy érezte, hogy a fiú csak még kíváncsibb lesz attól, hogy megtudja "személyes ügy", de remélte, tapintatosságból visszaadja a verset.

Mikor Aaron rángatózni kezdett, Zima rosszallóan nézett Nightra. ~ Ilyen jól összebarátkozott a szellemmel? ~ Zima megharagudott rá. ~ Egyik pillanatban még kedves, a másikban meg egy szivató idióta. Komolyan, döntse már el, hogy most éppen ki! ~ Ekkor jött a legrosszabb. Megalázta a barátait. Zima már nem tudta, kit csapjon le. Karin kérte, hogy Aaront intézze el, de ő arra is gondolt, hogy Night is megérdemel egy taslit. Felé fordult:

-  Ezt nagyon kellett? Egyébként szerintem tényleg jobb lenne, ha elfutnál. Karin nem viccel…

Ezután jött az a rész, hogy Aaron elhajította a farkast. Zima ökölbe szorította a kezét ~ Mit ártott neked az a szerencsétlen állat? ~ Aztán Ruant kezdte hibáztatni mindenért ~ Pedig ő meg sem szólalt. Nem folyt bele ebbe a gyerekes vitába. ~ majd elfutott. Zima sóhajtott. ~ Hülyék. Hülyék mindenhol… És ezekkel kell megmentenem a világot. ~

Zima reagált először. Nyakon vágta Aaront. ~Mégis hova máshova ütne... Szinte hiányoltam volna, ha nem csap meg.~ De ez az egész csak megmosolyogtatta a fiút. Már éppen megmondta volna a többieknek, hogy talált egy Korrához vezető térképet, amikor… Amikor egy felettébb érdekes dolog történt vele. Egy ronda valami jelent meg Aaron arca előtt és a fiú arcába ordított. ~Egy… Szellem?!~ Aaron erre a lénynél hangosabban kiáltott fel. Felkapott a földről egy kavicsdarabot és a szellem felé hajította. Az akadálytalanul keresztülrepült rajta és közeledő Azoirt dobta fejbe véletlenül. Aaron egy pillanatra abba az irányba nézett. A vízidomár srác közeledett feléjük, Ionával és a… ~Farkas! És egy szellem is! Már megint.~ Aaron nem tudta melyik szörnyetegtől legyen jobban megrémülve.

A fiú ekkor furcsa csiklandozást érzett a testében, mintha valami mászna a bőre alatt. Elkezdett össze-vissza csapkodni. Közben véletlenül egy kis vizet is kiidomított a kulacsából és eláztatott vele mindenkit.. Ezután Aaron annyira megszédült, hogy keményen a földre zuhant. A rángatózás elmúlt, egy felé lendülő kezet látott. Night kezét. Aaron szeme összeszűkült, vöröset látott. Nem fogadta el a férfi segítségét, inkább magától feltápászkodott. Aaron felemelte a kezeit, hogy móresre tanítsa Nightot ~biztosan ő csinálta ezt a valamit ezzel a ronda szellemmel~, mikor a fiú egy légáramlatot érzett és kicsit hátratántorodott. Őrült tekintettel kereste a levegő forrását. ~Iona.~ A szeme tikkelni kezdett. De… Valami érdekes is szállt felé a levegőben. Egy papírdarab. Aaron megfogta és zsebre tette, ám még mindig fel volt paprikázva, nem foglalkozott vele. ~Majd kicsivel később.~

És ekkor Night porig alázta. Aaronnak leesett az álla. Köpni, nyelni nem tudott. Beszélni próbált, de nem jött ki hang a torkán. Nem úgy, mint Karinnak, aki gyilkos tekintettel nézett Nightra és menekülési időt biztosított neki. ~Szellemek, megaláztatás, ráadásul… Itt a…~

- Farkas – Aaronnak végre visszajött a hangja és azt se tudta hirtelen merre meneküljön a szörnyeteg elől. – Vigyétek el innen! – nem tudta visszafogni magát és véridomítással a tábor másik végébe hajította a bestiát. Ami nem tűnt túl boldognak emiatt. Aaron lesokkolva nézte az állatot.

- EZ AZ EGÉSZ A TE HIBÁD, RUAN, A DÉLI VÍZ TÖRZSÉBŐL! – bökte mellkason a férfit, majd Aaron az erdő melletti folyó felé kezdett száguldani. ~Korra… Mindegy, ráér. Nem siet sehova. A tolószékében.~ És Aaron rohant tovább. De azért még visszafordult és elkiáltotta magát: - ADJ NEKI KARIN!

Karin kissé bosszankodva hallgatta végig Zimát...nem talált semmi újat. Milyen kár...pedig, ha meg akarták menteni Nightot...azaz, ha meg akarta menteni Nightot, akkor szükségük volt mindenre, amit csak tudni lehetett.

Miközben Zima újra áttúrta a papírokat, a többieket figyelte. Látta, hogy Iona éppen Fung-Azoirral beszélget, és azt is, hogy a másik vízidomár odalép a satomobilhoz. ~ Jaj, de jó, már vagy a nyolcadik új ismerősöm a héten...~ jegyezte meg magában, némileg gúnyosan. Hát igen, nem volt egyszerű eddig ez az időszak, és gyanította, hogy nem is lesz az a továbbiakben sem.

- Ruan vagyok a Déli Víz Törzséből - mutatkozott be a vízidomár, és meghajolt. ~ Hát, úgy néz ki, legalább ő részt vett az illemtan leckéken ~ gondolta, és elmosolyodott.

- Karin vagyok, a sivatagból - válaszolta. - Egyszer jártam a Déli Víz Törzsénél is. Kellemes és szép hely - tettte hozzá, amint eszébe jutottak az ott tölött napok. Na, igen...az tényleg egy jó nyaralás vagy telelés volt.

Akkor lépett melléjük Aaron. Mikor a távolban volt, még eléggé elégedettnek tűnt, de most... ~ Jól van, ennek elment az esze. Aaron idegebeteg című színművünk századik részét láthatják ~ gondolta, és nagyot sóhajtott, mikor a fiú I. Aaronként mutatkozott be, és nemesi felmenőire utalgatott.

De a vihar akkor ütött be igazán, mikor Night is odaérkezett, és Zimával kezdett beszélni. Persze, Karin sem gondolta, hogy éppenséggel milyen aranyosak - és ami azt illeti, a romantikus dolgoktól falnak tudott volna szaladni időnként -, de kénytelen volt elfogadni. ~ ha ők ettől boldogok... ~ megcsóválta a fejét. Aaronnak azonban ebbe is bele kellett szólnia...naná, hogy bele kellett szólnia!

Sejtette Night arckifejezéséből, hogy ebből nem lesz jó dolog, és Zima is nyakonvágta Aaront, amit meg is érdemelt, és csupán abban reménykedett, hogy őt kihagyják a dologból. Köszöni szépen, semmi ilyenbe nem akart belekeveredni...

Eleinte úgy tűnt, szerencséje lesz, mikor Aaron hirtelen elkezdett rángatózni, mint... ~ Jé, mintha megszállta volna a szellem...jaj, de szellemes tud lenni a mi drága rendőrünk ~ fintorodott el. Nagyon úgy tűnt, hogy vagy a vízidomár őrült meg véglelgesen, vagy Nightnak sikerült összebarátkoznia a szellemmmel.

Aztrán fiú a kezét nyújtotta Aaronnak. A tekintetén már látta, hogy ebből nem fog jó dolog kisülni, és így is lett. ~ Idióta, miért mondott ilyenketet! Ha ilyenekre célozgat, akkor naná, hogy ugyanígy fog neki Zima mintazsaruja válaszolni... ~ gondolta, és dühösen Aaron felé fordult. Majd meggondolta magát.

- Zima, kérlek,a helyemben is csináld ki kedves vízidomáunkat...na jó, csak annyira, hogy még én is elbeszélgethessek vele - mosolyodott el gúnyosan, majd Nightra nézett. - Nem tudom, mi ütött beléd, de különösebben nem is érdekel. Nem várom el, hogy normális legyél, mivcel megszállt a szellem, szóval jófej leszek...kapsz mondjuk...hm...fél perc egérutat a menekülésre - fejezte be, földidomár alapállást vett fel, másik kezét pedig a késére csúsztatta, és félhangosan elkezdett visszaszámolni harminctól...nos, a fogócska, mint játék, többnyire kifejezetten feldobta.