~Csak megkérdezte. Tudtam, hogy megkérdezi. A szellemekre, megkérdezte! És vörös vagyok. Miért vagyok vörös? Semmi pánik Iona. Már magammal is beszélgetek. Nem vagyok teljesen normális...~

Iona próbált normális hangnemben megszólalni, így megköszörülte a torkát.

- Egy vers. Nem tudom, ki írta... - kezdte, de úgy döntött, hogy inkább égően, és látványosan tereli a témát, minthogy fejtegetni kezdje a vers tartalmát Azoirnak. - Igazad van, oda kéne mennünk. - indult el, és odaérve egy enyhébb, senkinek nem ártó légáramlattal szétfújta az éppen egymásnak esni készülő Nightot és Aaront. Sajnos az összehajtott versespapír a két ujja között volt, így a vízidomár felé repült.

~A fenébe... ~ gondolta a lány. ~Lehetne ez a helyzet ennél is kínosabb?~

Azoir Iona kérdésére ébredt. Valahogy önkénytelenül elmosolyodott, amikor meghallotta a hangot. Kinyílt a szeme és meglátta lányt. Szívét melegség töltötte el. Ekkor kérdés áradat érkezett.

- Hogy szöktetek meg? Hogy van Quan és Chuang? Kiderítettetek valamit a Fekete Nap terveiről is?

- Hát, megtámadták a tábort a szellemek. - mondta Azoir, úgy mintha tudna róla a lány. - Ekkor megszöktünk, és az autónál megegyeztünk Quanékkal, hogy ott maradnak, kideríteni, hogy hol van Korra. Ha visszamegyünk, kinyitják nekünk a kaput is. - mondta Azoir egy szusszal, majd hírtelen elvörösödött, mert night lépett oda hozzájuk kezében egy papírral.

Azoir jól ismerte azt a papírt. óránként megforgatta a kezében, olvasgatta, mert egy emlék volt a számára. Most hogy annak a kezében látta, akinek címezte, ostobának tartotta magát, hogy megírta.

~ Vajon hogy eshetett ki a kezemből? ~ kérdezte magától, aztán elkezdett gondolkodni. ~ Csak nem tudja, hogy én írtam. Remélem...

Ekkor a gondolatmenetet egy kisebb fajta beszélgetés szakította meg. Ruan, Night, Aaron,Karin, egy lány és Night alkottak valamit.

- Nem megyünk oda lecsillapítani őket? -nézett Azoir Ionára - lassan egymásnak esnek. - Ekkor észrevette, hogy a lány elpirul. Azoir tudta, hogy rá kell kérdeznie, hogy mi van a papíron, mert ha nem kérdi gyanussá fog válni. - remélem nem veszed tolakodásnak, ha megkérdem mit olvastál a papíron. Olyan szép színt kapott az arcod.... - modta, majd elmosolyodott. Nem gúnymosoly volt, hanem egy örömmosoly. Örült, hogy a lány a közelében van.

Aaron válasza hallatán egy hatalmas nevetés hallok, Iruk az. Ki más lenne. Kissé elvörösödök, de  magamban tartom az érzéseim. Mennyire igaza van. Aaron az aki kihozza belőlem a gyermeteg bosszúvágyat. Hagyom, hogy elkezdjenek Karinnal beszélni, majd megszólítom Iruk-ot.

~Iruk...Mond csak, még mindig szükséged van arra a szölőre? Mi az amit megtennél két fürtért?~

~Bármit Night, bármit...kéérlek, nem tudok élni a szölő nélkül.~

~Talán megtudunk állapodni. Tudod, Aaron szeret...szórakozni. Azonban én is szeretném jól kezdeni a reggelt.~

~Értem miről beszélsz Night.~

Láttam Iruk ronda arccán a vigyort, majd eltűnt a szemem elől. Aaron épp Karinnal szórakozott, amikor is hirtelen Iruk az arcába ordít.

-KUKUCSS!

Persze Irukot csak én láttam, hallottam meg persze most Aaron, így a reakciója a külvilág számára értelmetlen lehet. A fiú ezután érezheti, hogy valami mozog benne, fel alá az egész testében. Már már kínosan gyorsan. Csak annyit tehet, hogy csapkod, kapkod össze vissza. Iruk ezt addig csinálja, amíg a férfi el nem esik. Ekkor Night a kezét nyújta Aaronnak.

-Tudom, hogy egyes emberek, állatok, szellemek furcsán viselkednek a szerelmük jelenlétében, *biccent Karin felé*hogy felhívják annak figyelmét, de ez még tőled is sok. 

Vigyorodok el, mintha azt sem tudnám, hogy az előzőt miért produkálta.

-Karin, ezek után átértékelném a kapcsolatotokat. Mi mindent meg nem tesz azért, hogy a szívedbe férkőzzön. Ha én nő lennék, akkor már a felénél neki adtam volna a szívemet.

Ismét mosolygok, konkrétan az egész produkciót mosolyogva néztem végig. Még sosem voltam "ilyen" jókedvű, talán a szakadék okozta mindezt. Persze Iruknak is kell még szőlőt szereznem ezért a produkcióért és az őrségváltásos papírt is vissza kell csempésznem.

Zima bosszankodva túrta át újra a papírokat. ~ Ezt nem hiszem el! Nincs itt, pedig Aaron azt mondta, hogy van. ~ Ekkor Karin lépett mellé. Nem úgy tűnt, hogy kipihente volna magát. ~ Lehet, hogy őt is rémálmok gyötörték… ~ A lány arról kérdezte, hogy talált-e valamit.

- Lényegében ugyanazt, amit Aaron, viszont azt nem, amit keresek. Nem tudod, hol van az őrségváltásos papír? Már mindenhol néztem és nem találom. Egyébként jól vagy?

Pár perc múlva az egyik víz törzsi lépett melléjük. Köszönt, majd bemutatkozott. Még meg is hajolt. ~ Szóval Ruan, a Déli Víztörzsből… egész szimpatikus.

-          Jó reggelt, én Zima vagyok Zaofu környékéről. Igazából csak azokat találtam…

De Zima nem tudta befejezni, mert Aaron is odajött. Megint átment idiótába, majd épp egy érdekes dolgot akart megosztani velük, amikor Night lépett oda hozzájuk. Úgy tűnt, egész jól van. Ő is bemutatkozott, majd megpróbálta beüzemelni a rádiót. Aztán a lányhoz szólt.

Zima elpirult. Erre nem számított. Erre mit lehet mondani? Nem hitte volna, hogy Night ilyen hamar ilyen őszintén fog vele beszélni. Viszont azt érezte, hogy a sziklás résznél valami mást akart mondani. ~ Talán… rám gondolt, mikor leesett? Nem… nem, vagy mégis? ~ Nem tudta, hogy valóban így történt, de még jobban elvörösödött. ~ Már megint totál zavarba hozott. Zima, szedd össze magad! Csak ne lenne itt ennyi ember… ~

Zima már épp válaszolt volna, mikor Aaron kinyitotta a száját. Majd átkarolta őket és az áldását adta. ~ Ez totál átment hülyébe. ~ Zima először csak pislogott párat. Aztán magát is meglepte, hogy képes volt hideg fejjel cselekedni.  Nyakon vágta a fiút, de most erősebben, mint Ba Sing Se-ben. Megdörgölte a kezét.

- Ez jól esett. A régi szép idők emlékére. – majd Nighthoz fordult a szakadékos dolog kapcsán. Még mindig kicsit zavarban volt. – igazán nincs mit.

A POST MÁSODIK FELE!!!

És ekkor meglátta Karint és Zimát, amint a satomobilban kutakodnak és egymással beszélgetnek. Aaron elmosolyodott, elindult feléjük. Alig várta, hogy megmutathassa nekik a térképet, amit talált. ~Úgy viselkedek, mint valami kisgyerek, aki dicséretre vár…~ Eszébe jutott, hogy Karin azt mondta Azoirnak, hogy a fiú szereti a farkasokat. Aaron ezen nevetett is volna, ha nem a bestiák miatt veszítette volna el a legkedvesebb személyt az életében. Megrázta a fejét, ment tovább, ám ekkor…

Azoir társa, a másik vízidomár lépett oda a lányokhoz. Aaront elöntötte a féltékenység. Nem is értette miért tört rá ez az érzés, de nem tudott tőle szabadulni. Szeme összeszűkült, miközben tovább menetelt feléjük. Indulatai kezdtek elszabadulni. Meghallotta a férfi hangját: „Ruan vagyok a Déli Víz törzséből. Találtatok valami hasznosat?” – Aaron ezután gondolatban elvékonyított hangon utánozta Ruant, Déli Víz törzséből-t. Hangosan már nem mondta ki a szavakat, túl közel járt hozzájuk. Mikor Aaron odaért, megszólította a férfit: - Örvendek Ruan, a Déli Víz Törzséből – mondta a gyakran alkalmazott, gúnyos hangvételével. – Az én nevem Aaron. ~Ez nem hangzik túl meggyőzően.~ I. Aaron. Igen, a legelső. Tudod, nemesi felmenőim vannak, de nem akarok erről beszélni, nem szeretek kérkedni – lekezelően legyintett egyet. A lányok és a férfi közé állt, farkasszemet nézett vele. ~Farkas.~ Megborzongott. A lányokhoz fordult. – Én találtam valami érdekeset! – jelentette ki boldogan.

De ekkor megjelent Night, félbeszakítva Aaron mondanivalóját. A férfi megszólította Zimát. Aaron ezen felkapta volna a vizet, ám a rendőr mondanivalója elgondolkodtatta. ~Ez érdekes.~ Elmosolyodott.

- Nyugalom emberek, értem mit mondd, gyakorlott tolmács vagyok – Zimához fordult. – Ez az jelenti, hogy nem csak egy miniszakadékba esett bele tegnap, hanem beléd is. Totált beléd zúgott – villantott mosolyt Zimára, majd a nyakánál fogva átkarolta őt is és Nightot is.

– Amúgy is olyan jól mutattok együtt. I. Aaron áldását adja rátok – húzta még jobban az idegeiket. Szerette zavarba hozni az embereket. Igaz, az már roppantmód kellemetlenül érintette, ha vele történt ugyanez. Elengedte őket, majd megbökte Karin odalát a könyökével. – Igazam van, szárnynélküli, félszemű, rózsaszínt utáló tündér? – nevetett a lányra, majd szúrósan ránézett Ruanra, a Víz Déli Törzséből.

A POST ELSŐ FELE!!!

~Farkas.~ Miután a többiek lefeküdtek, hogy kipihenjék a nehéz nap fáradalmait, Aaron magányosan érezte magát. Egész éjszaka egy szemhunyásnyit sem aludt. A lehető legmesszebbre ment Azoirtól és a dögjétől. Aaron az estét azzal töltötte, hogy a farkast bámulta, egy pillanatra sem veszítette szem elől a vadállatot. ~És Azoir azon az izén alszik! Ráhajtja a fejét! Ez nem állapot, ezzel a dúvaddal kezdenem kell valamit, nem maradhat. Nem maradhat… Nem maradhat…~ Ez ismételgette egész éjjel, miközben az állatot leste.

Közben azért persze másfele is tekintgetett, hiszen kikészült volna, ha mindvégig a farkast kémleli. Látta, hogy Karin és Zima álma is nyugtalan volt, valószínűleg mindkettőnek rémálma lehetett. Aaron, megsajnálta őket, de nem lepődött meg, hogy rossz álmok gyötrik a két lányt. Zima múltját nem ismerte, de ha fele olyan durva volt, mint Kariné, kemény élete lehetett a lánynak. Ráadásul ez a hely valahogy előhozta az emberek rossz emlékeit, Aaronnak is mostanában mindig rémálmai voltak. ~Farkas.~

Aaronnak az éjszakázástól a szeme teljesen kivörösödött, mint valami őrültnek és sötét karikák is keletkeztek alatta. ~Remek, úgy nézhetek ki, mint valami hulla.~ Eldöntötte, hogy kicsit körülnéz, míg a többiek fel nem ébrednek. Elindult az erdőben, közben a térképet tanulmányozta, amelyet a satomobilban talált és azt mutatta, hol tartja fogva Korrát a Fekete Nap. Aaron nem volt gyakorlott térképolvasó, de kitudta venni, hogy az Avatárt, a Yan Lee alatti csatornarendszerben helyezték el. ~Karin és Zima örülni fognak.~ A fiú elmosolyodott, ahogy eszébe jutott a Ba Sing Se-i emlékkép. ~Nem is olyan rég történt, azóta mégis mennyi dolog történt velünk.~

Aaron egy patakhoz ért. Végre őszinte mosoly ült ki az arcára. Majdnem megfeledkezett a farkasról is. Majdnem. Aaron szerencsére egy zsákban magával hozta a régi ruháit, amiket még összevérzett, de nem akarta kidobni őket, mert a nagymamája készítette neki idősebb korára. Mielőtt meghalt. Mielőtt megölték. A fiú ledobta magáról a Fekete Nap egyenruhát és megmártózott a hideg vízben, jó volt, hogy az eleme közelében tartózkodhat. Mikor kellően tisztának érezte magát, kimosta a régi ruháit és miután azok megszáradtak, felvette őket. A régi Fekete Nap egyenruhát egy fa tövében hagyta, a zsákkal együtt. Ezután gyakorolta kicsit a vízidomár mozdulatait, hogy ne jöjjön ki a gyakorlatból – vízidomításban soha nem volt annyira jó, mint a véridomításban vagy a gyógyításban – majd teletöltötte a kulacsát friss vízzel. Belenézett a folyóba, megnézte a tükörképét. ~Remek, még mindig úgy nézik ki, mint a mosott szar.~ Visszaindult a táborba, az ösvényen, ahonnan jött, közben meglátta, hogy a pataknak egy távolabbi pontján Night mosakszik. ~Vele is beszélnem kell majd. Fantasztikus.~ Aaron morogott egyet, majd visszament a táborba.

-Jó reggelt, ezt valaki elejtette és azt hiszem neked címezték. Jó találgatást, hogy ki írhatta... - lépett Ionához Night, átnyújtva egy lapot, majd faképnél is hagyva a lányt. Iona széthajtogatta a papírt, és elolvasta a rövid, néhány versszakos irományt.

Az első reakciója az volt, hogy rákvörös lett. Fogalma sem volt, ki írta a verset, és úgy tűnt, csak Night és ő tudnak róla (illetve az ismeretlen költő), mégis kínosan érezte magát. Valaki szerelmes verset írt róla a táborban, és neki leghalványabb fogalma sincs róla, ki az. Pár perc sokk után tudatosult benne, hogy Azoir még a közelében van, és ő csak pár perccel korábban tett fel neki néhány kérdést, amire talán választ is kapott volna, ha Night ki nem zökkenti a papírral.

~Ó, szuper. Most meg fogja kérdezni mi az. Én rávágom, hogy semmi, ezt valaki meghallja, és a végén az egész tábor tudni fog az ügyről. Egyszerűen remek. Én meg éghetek mint a rongy. És még csak azt sem tudom, ki írta. A szellemek szerelmére, csak ne legyek nagyon vörös, csak ne legyek nagyon vörös... Nyugi Iona, előfordul az ilyesmi, valószínűleg nem te vagy az első ennyire lehetetlen szituációba keveredő lány a világon. Vagy de. Nem, biztos megoldották már páran ezt a helyzetet... Ne tippelgess, majd kiderül, ki írta. És valahogy kitérsz,ha Azoir megkérdezi mit olvasol. Ha bárki megkérdezi mit olvasol. Csak nyugalom, felesleges idegeskedni...~ próbálta nyugtatni magát. Egy perccel ezelőtt még csak a feltett kérséekre várt választ, most pedig ott volt egy olyan is, amit nem kérdezhetett meg senkitől. Ki írta azt a verset?

Elég hamar elnyomott az álom, nem is tudom, hogy aludtam-e valaha ilyen nyugodtan, pedig a föld elég kényelmetlen volt. Amikor felkeltem szinte már teljesen jól voltam, azonban még fel kellett ébrednem. A patak fele vettem az irányt, azonban egy papírfecnit találok. Egy vers van rajta, Ionának címezve. A szövegből rájövök, hogy a légidomárlánynak címezte az aki írta. Nincs rajta szerző. Iruk persze rögtön odapofátlankodik a lap fölé.

~Mit találtál Night? Netán szőlőt?~

~Neked is jó reggelt Iruk, és nem... ez egy vers a légidomárlányhoz.~

~Aranyos, de ha Zima megtudja...~

~Iruk...Nem én írtam.~

 

~Hát akkor miért van még nálad? Add oda a tulajdonosának~

 Kissé megelégeltem Iruk-ot, így hiába szólongatott nem válaszoltam hozzá. Az első utam Ionához vezetett.

-Jó reggelt, ezt valaki elejtette és azt hiszem neked címezték. Jó találgatást, hogy ki írhatta...

Majd egyenesen a patakhoz lépkedek, leveszem a pólóm és megmosakszom. Ezután eszembe jut a tegnap este. Aaron akart velem beszélni. Nembaj, ha még mindig akar valamit, akkor megtalál. Mosakodást követően én is a satomobilhoz lépek, egyrészt a rádiót akarom jobban szemügyre venni, talán elérhetjük vele innen is Köztársaság Várost, másrészt ott van Zima is.

-Jó reggelt, hölgyek, urak. Aki nem ismerne, Night vagyok. Rendőr.

Majd a rádióhoz lépek és csavargatni kezdem.

-Itt Night Akiyama, Köztársaság Város kérem válaszoljon.

Ezt megismétlem még párszor, tudom, hogy nem fognak válaszolni, hanem majd az adott időszakban vissza "hívnak". Ekkor fordulok oda Zimához.

-Zima, emlékszel...Tegnap szerettem volna mondani valamit.

~Szép darab, ő rá gondoltál amikor majdnem...~

~Fogd be Iruk.~

Iruk jelenlétében talán nem épp a legjobb, elég idegesítő egy szellem.

-Zima, önző vagyok és énközpontú...A munkámon kívül nem ismertem mást, azonban most felnyitottad a szemem, megmentettél. Amikor lezuhantam a szikláról....Köszönöm...

Persze nem ezt akartam mondani, de megijedtem a lány szempárjától, így a mondatom végét átírtam valami...valami teljesen másra. Megbolondultam.

 

Ruan felkelt. Valamikor a meditálás közben nyomhatta el az álom. Eléggé nyúzott külsővel kelt, úgy érezte 2 percet aludt csak meditálás közben.

~ Elaludtam? Remek… már reggel van. ~ Behunyta a szemét. ~ Mihez kezdjek most? Teljesen tanácstalannak érzem magam. Mi lesz, ha a legközelebbi alkalommal is elszúrok valamit? Mi lesz, ha alkalmatlan leszek segíteni Korra Avatárt, és a megmentő akcióját?~ A gondolatok csak úgy kavarogtak benne. ~ Kik lehetnek ezek az új arcok? Illene bemutatkoznom, ha már a szellemnek is azt mondtam, hogy szeretném megismerni őket, akkor tartanom kell a szavam ahhoz, különben mivé válnék? Nem mintha lenne bennem bármi különleges, mint az tegnap már kiderült…~ Emésztette Ruan magát tovább.

 Körbenézett. Látta, hogy a számára ismeretlenek közül ketten is a sato mobil-nál vannak, aztán látta, ahogy Iona Azoir-hoz lép. Ő is felállt, odalépett a két lány mellé.

- ’Reggelt hölgyek! Még nem volt alkalmunk rendesen bemutatkozni egymásnak a nagy izgalmak közepette. Ruan vagyok a Déli Víz törzséből. – hajolt meg előttük, majd az autóra pillantott a lányok mögött. – Találtatok valami hasznosat?

Karin érezte, ahogy a fáradság egyre jobban eluralkodik rajta. Bár korábban aludt egy kicsit, továbbra is úgy érezte magát, mint akit most hurcoltak végig a fél világon. ~ És talán így is van ~ gondolta bosszúsan, és ledőlt az egyik fa tövébe.

Egy kis idegig bágyadtan nézta a hold sápadt fényét, és alig bírta rávenni magát, hogy lehunyja a szemét. Remélte, hogy már a többieknek sikerült elaldunia. Iona meditált, ahogy Ruan is, és a légidomárlány mellett Azoir-Fung is aludt, Zimán azonban látszott, hogy rémálmai vannak. ~ Semmi kedvem megint fejbevágni valakit egy kővel ~ jegyezte meg fáradtan magában, de nagy nehezen lehunyta a szemét. Még forgolódott egy darabig, mielőtt sikerült volna elaldudnia. 

Újra a sivatagban volt. Halk, elhaló kiáltásokat hallot valahonnan. Azonnal felpattant...érezte, hogy a húga az. Kétségbeesetten kereste, hol lehet a kislány, de senkit sem talált...az álom azonban most nem úgy folytatódott, mint korábban. A homok hirtelen kavarogni kezdett, és egy alak lépett ki belőle. A nagyapja.

- Magára hagytad a húdogat! Hagytad, hogy meghaljnak a szüleid! - kiabálta a férfi, arcát düh borította el. - És még van képed magadat sajnáltatni? -kérdezte, és közelebb lépett hozzá. Karin torkára fagytak a szavak, képtelen volt megszólalni, ahogy a nagyapja egy kést vett elő. Arca hirtelen a kalóz lett, aki megöldte Rent... - Mi az, eszedbe jutott a kis barátod is? - folytatta a másik, és egy újabb alak jelent meg mögötte. Ren

- Cserbenhagytál! - kiáltott rá a fiú, és egy homokidomár mozdulatot tesz. A talaj örvényleni kezdett, és a lány érezte, ahogy egyre mélyebbre süllyed...képtelen volt véedekzni, és lassan már levegőt is alig kapott.

Nagy nehezen rávette magát, hogy kinyissa a szemét. A vízben volt, egy hatalmas hajó alatt...mintha magát látta volna, és Rent... barátja egy gonosz mosolyt villantott felé, majd hirtelen Aaronná változott, egy másik utas pedig Kirává. Látta arcokuon a haragot..

Aztán megjelent Night is...a rendőr alig hasonlított önmagára, inkább volt szörnyeteg, mint ember...mintha a szellem átvette volna felette az uralmat. Nem hallotta, mit mond, de látta, ahogy mozog a szája. " Még a barátaid miatt is nekem kell szellemeket átvállalnom..." - olvasta le.

Kinyitotta szemét. A szellemvilágban volt, nem volt itt sem Ren, sem a nagyapja...csak rémálom volt. Látta, hogy lassan már hajnalodik, de nem kelt fel, hanem meredten nézte a tájat.

~ A szellemvilágban vagyunk... ~ jutott eszébe. ~ Talán...talán őket is megtalálhatnám itt...talán ők is itrt vannak, és bocsánatot kérhetnék tőlük ~ gyanakodva körülnézett. Nem látott semmi szellemet maga körül...mégis, meg akarta őket találni. Lehet, hogy mérgesek lennének rá, mégis...tartozott nekik ennyivel.

Csak akkor állt fel, mikor meglátta, hogy Zima kiabálni kezd. ~ Neki sem lehetett valami könnyű éjszakája... ~ gondolta, és barátja mellé lépett, a satomobilhoz.

- Találtál valamit? - kérdezte tőle, de fejében még mindig az álma visszhangzott...meg akarta találni őket...hogy aztán rendbetehessen mindent. 

Iona kinyitotta a szemét. Kipihentnek érezte magát, miután végigmeditálta az éjszakát. Eszébe jutott, mit tervezett előző nap este, ezért odalépett Azoirhoz, és megkérdezte:

- Hogy szöktetek meg? Hogy van Quan és Chuang? Kiderítettetek valamit a Fekete Nap terveiről is?

Zima körül felgyorsultak az események. Látta, ahogy a farkas megkerüli a falat, majd hamarosan kezes bárány lesz. ~ De aranyos! erről jut eszembe, hogy mindig is akartam egy kutyát, jó tudom, hogy ő nem az, de na. Nagyapa csak egy aranyhalat vett nekem, akit elkeresztelt Alehandronak. ~ Zima elmosolyodott az emlék láttán. Aztán rádöbbent, hogy ő valójában pocsékul van. Hallotta Aaron, majd Karin aggodalmát. A fiú felé csak a fejét rázta, hogy nincs szüksége gyógyításra, meglesz. Ezután leült a földre. Képtelen volt mozogni, szörnyen gyengének érezte magát. És tehetetlennek. De nem akart lemaradni az eseményekről. Egészen addig bírta, amíg a szellem meg nem szállta Nightot. ~ Valahogy éreztem, hogy meg fogja tenni, bár nem egészen értem, hogy jött neki ez, hogy feláldozza magát értük. Majd reggel megkeresem. ~

Ezután elaludt. Rémálmok gyötörték, melyekben meglepetésére a bátyja is megjelent. A fiút tíz éve nem látta, így csak az ismerős vonások alapján tudta megállapítani, hogy ő az. Zerg nap egyenruhát viselt, kezében kis lángocska égett. Aztán szellemek jelentek meg, majd újra nap katonák. Zima forgolódott, kiabált álmában.

- Zerg, a húgod vagyok! Ne, Zerg!

Csak akkor ébredt fel, amikor hamarosan felkelt a nap. Zimára pont rásütött, így esélye sem volt visszaaludni. Mondjuk az álom után nem is akart. Fáradtan felült. Még mindig kicsit az álom hatása alatt volt. ~ Remélem, hogy jól vagy Zerg és nem álltál be ezek közé. A francba, amíg az íjász itt volt, akár meg is kérdezhettem volna tőle, hátha ismer. Most már mindegy. ~ Zima felállt, majd a satomobilhoz sétált, hátha talál valami érdekeset. Eszébe jutott, hogy meg akarta keresni Nightot, de úgy döntött, vár még egy kicsit, hátha még alszik. 

Végül a beszélgetők is elfáradták és nyugovóra tértek a táborban. Az éjszaka nyugodtan, gyorsan eltelt, pár óra múlva felkelt a nap. Itt az idő, hogy a csapat tagjai alaposabban megvizsgálják a satomobilban talált tárgyakat és együtt új tervekkel álljanak elő.

 

~Ennyi? Ennyi lett volna, amit tudok tenni? Minden, amit eddig elértem…hirtelen semmit sem ér. A szellem nem miattam kegyelmezett meg nekik, már ha lehet ezt mondani, hisz az a srác vette át a terhet. Az én vállamra tette a választás súlyát és én nem voltam képes meghozni egy épkézláb döntést sem. Azt hittem a hadseregben már hozzászoktam a kudarc érzéséhez, de ez a mostani semmihez sem hasonlítható...~

Ruan megkövülve állt és csak figyelte az eseményeket. Figyelte, ahogy az az idegen elmegy, látta a többieket mozgolódni, látta a szájukat, ahogy kinyílik, majd újra becsukódik, ahogy szavakat formálnak vele. De egy hangot sem hallott az egészből. Egy szavuk sem jutott el hozzá. Majd miután a legtöbben pihenőre tértek, Ruan, kicsit eltávolodva tőlük magába roskadva leült, hosszan, számára végtelennel tűnő ideig csak bámult maga elé. Majd egyszer csak Katara jutott az eszébe, amikor az első gyógyító technikák óráján volt vele. „…fókuszálj...” csengett Ruan elméjében Katara hangja. Majd újabb végtelennek tűnő percek után Ruan lótuszülésbe helyezkedett és a meditálásban próbált meg vigaszt találni.

Iona, aki a szellemmel való társalgás után leült meditálni (ismét nem aludt... de úgy érezte, ezek a gyakorlatok eléggé pihentetik) kinyitotta a szemét. Eltöprengett, mit kéne tennie. Ott volt a térkép Korrához, a furulya, amit nem olyan régen még halálra keresett (A gondolatra, hogy akkor még Nora is élt, elszorult a torka. Szinte teljesen elfelejtkezett a lányról, a gyorsan zajló események közpette), de adott pillanatban feleslegesnek tűnt. Meg akarta kérdezni Azoirt, hogy mi van a többiekkel, mi történt Chuanggal és Quannal, de mikor hátrafordult, látta, hogy a fiú a fejét a farkasra hajtva alszik. A lány elmosolyodott, és visszatért a meditációhoz.

~Reggel mindent kiderítünk. Reggelre előkerül Night, és megbeszélek mindent a többiekkel. Reggel elindulhatunk Korráért. Reggel...~ de már nem gondolkodott tovább. Csak kipihente magát, és várta az új napot.