Zima Night kiabálására ébredt fel. ~ Farkasok, be a barlangba. Remek, egyre jobb. Pont, mint mikor még utazgattam. De azok legalább csak mezei farkasok voltak. ~ Zima sietve felállt és felmérte a terepet. Látta, ahogy Karin falat emel, hogy Nightnak segítsen, illetve, hogy megvárja őket. Zima elmosolyodott. ~ Hát igen, a csapat… ~ Zima a másik irányban észrevette a satomobilt meg a két vízidomárt. Az egyik lény őket szemelte ki magának, de Iona a segítségükre sietett. ~ Biztosan ők a barátai. De hol van a másik két srác, akit említett? ~ Zima is odament hozzájuk. Még mielőtt a farkas felocsúdhatott volna a lökésből, falat emelt maguk elé, majd a három baráthoz fordult.

- Nem akarom megzavarni a beszélgetést, de jobb lenne, ha a barlangba mennétek. Nem kéne még jobban kihúzni a gyufát a szellemeknél azzal, hogy bántjuk a barátaikat. Én még maradok – Karinék felé tekintett. ~ Most addig nem megyek be a barlangba, amíg ők kint vannak. ~

A falat kicsit meghosszabbította, hogy a lény ne tudja megkerülni. Aztán megszédült. ~ Ha még egyszer idomítok, tuti összeesek, ami nem lenne éppen jó. Aludni kéne… ~ Kissé bizonytalan léptekkel Karinék felé indult.

Lee nyugodtan evett egy fa tövében, amikor megjelent a satomobil. Aztán jöttek a farkasok, és mivel neki egyáltalán nem volt fegyvere felmászott a fára. Ekkor vette észre, hogy a többiek közül senki sem figyeli őt, tehát nyugodtan kereked oldhat. Elkezdett fáról fára ugrálni, ami könnyű volt neki, hiszen az alapkiképzésében is benne volt. Szívében nagy öröm volt amikor elindult.

- Viszlát vesztesek, legközelebb már ti se fogtok idomítani. Kiálltotta és eltűnt a sötétben.

Iona örült, hogy visszaértek, ahogy annak is, hogy Aaron meggyógyította Nightot. ~Jó, hogy nincsenek belső viszályok. Így is elég nehéz a dolgunk.~ Aztán minden felgyorsult. Amikor megérkezett a satomobil, és Azoir és Ruan szálltak ki belőle, jobb kedve lett kicsivel. Legalább ketten biztosan jól vannak. Azonban megérkeztek a farkasok, és a lány hallotta Azoir segítségkérését. Ott volt a barlang, de úgy döntött, nem hagyja egyedül a társait.

Odarohant, gömböt formázott levegőből, és a farkas felé indította, remélve, hogy elvonja a figyelmét, majd egy kisebb széllökéssel hátra is taszította.

- Jó újra látni. - biccentett mosolyogva Azoir felé. - Látom jobban vagy.

Azoir kiszállt az autóból, és körbenézett. Egy kis tábort látott tele ismeretlen alakokkal. Illetve látott egy két ismerős arcot is. Már épp köszönt volna, amikor farkasvonyítás hallatszott, majd a tábort  megtámadta egy farksfalka. Azoir gyoran megfordult és benyúlt az autóba, és pár pillanattal később egy íjjal a kezében állt a satmobil mellett. (Az autó harci jármű volt, így akadtak benne fegyverek). Azoir amilyen gyorsan csak tudta felajzotta az íjat, ráhelyezett egy nyílvesszőt, majd célzott. Fiatalkorában már vadászott a délisarkon farkasokra, de azok kisebbek voltak valamivel. Azoir megpróbált arra a farkasra célozni, amelyik Ruant támadta.

~ Nehogy már meghaljon, most szökött meg~ gondolt amagában Azoir és útjára engedte a nyílvesszőt. Ezután újat vett elő és újra célzott. De most arra a farkasra próbált rálőni, amelyik azt a fiút üldözte, aki kérdésekkel köszöntötte őket. Újfent kilőtt egy nyílat, majd Ruanhoz fordult.

- Ruan, valamerre menekülj, akár a kocsiba vissza. Itt nincs víz, hogy idomíthass, teát nagyon nem tudod kamatoztatni a tudásodat - mondta, és újabb nyílvesszőt vett elő.

- Hé, valaki! Segítsetek legyőzni őket, minket elvágtak a barlangtól! -kiabálta Azoir, reménykedve, hátha meghallja valaki.

A lány megnyugodva felsóhajtott, mikor Aaron azt mondta, meggyógyítja Nightot...végül is, azért nem ismerték egymást annyira, hogy ennyi alapján meg tudják mondani, milyen a másik. ~ Különben meg jó lecke lesz ez a mitarendőrnek is...nem mondom, hogy Aaron teljesen normális, de nem rossz ember ~ a fiú felé pillantott. Még mindig Night gyógyításával foglalkozott, és úgy tűnt, Zima is bealudt. ~ Rá is ráfért már ~ gondolta.

Hirtelen egy satomobil zúgása verte fel a tábor csendjét. A lány meglepetten fordult arra, és két embert látott meg rajta. Mind ketten vízidomár ruhát viseltek, így Karin biztos volt benne, hogy nem a Fekte Nap tagjai. ~ Iona barátai! ~ jutott eszébe, aztán összeráncolta a homlokát. Nem úgy volt, hogy a légidomárlánynak négy barátja maradt ott?

Night azonnal feléjük fordult, és faggatni kezdte őket. ~ Jé, kimosta a ruháját...legalább már véresknek nem véres ~ állapította meg magában, némi gúnnyal, de nem tett semmi megjegyzést. Ő is szerette volna tudni, hogy kerültek ide az idegenek. Ők em festettek túl jól...

Nem volt sok ideje gondolkodni, mert vonyítás hasított a levegőbe. ~ Farkasok! ~ szólalt meg a riasztó az elméjében, és azonnal alapállásba ugrott. Találkozott már hasonló lényekkel, mikor a vadonban tett kirándulásokat...aztán elbizonytalanodott. Még mindig a szellemvilágban voltak, és ha már a víz használata is ekkora problémát okozott, akkor mit szólnának a szellemek ahhoz, ha az állataikat bánatanak. ~ Ó, hogy mennének a fenébe a szellemek meg a háziállataik... ~ gondolta.

Night hangja harsant fel, és arra utasított mindenkit, hogy a barlang felé menjenek, és a fiú igyekezett elmnekülni az őt üldöző farkas elől. 1 Nem lesz elég gyors...nincs ahhaoz elég jól ~ jött rá hirtelen.

Tudta, hogy a farkasokat nem bánthatja, ha nem akar még nagyobb kalamajkába keveredni. ~ Pajzs ~ határozta el gyorsan, és Night mellé lépett. Érezte a föld rezgéseit, érezte minden procikájában. Imádta ezt csinálni, mióta rájött, hogy idomár... Tett egy mozdulatot, hogy egy kisebb fal jöjjön létre köztük.

- Siess! - szólt oda a rendőrnek. és visszapillantott, Aaron, kira és Zima felé. - Nekem meg kell várnom őket - mondta, és a vízidomárhoz rohant.

A legnagyobb meglepetésemre Aaron elkezdett gyógyítani. Milyen irónikus, az az ember ment meg akit nemrégiben még meg akartam ölni.

-Kösz...

Mondom, de csak a fájdalom miatt vagyok ilyen szűkszavú. Meglep, hogy milyen hamar meggyógyultam, pedig tele voltam sebekkel. Egynéhány még mindig volt rajtam. Miközben Aaron gyógyított láttam, hogy Zima közelebb jött, így megszólítottam.

-Zima...Ha megérem a reggelt szeretnék veled négyszemközt beszélni... fontos lenne...

Viszont a lány hamar elszunyókált, így a beszélgetés holnapra marad. A bordáim szerencsére nem törtek el, de még csak meg sem repedtek csak meghúzódtak, így fel tudtam kelni.

-Mégegyszer köszönöm. *Fordulok Aaron felé* És bocsánat, hogy lábon talált a nyíl.

Egyike vagyok azoknak aki nem megy aludni, sőt megint kimerészkedem a táboron kívülre. A ruhám csupa vér volt, nem akartam, hogy minden apró lény az otthonát lelje benne és azt sem, hogy bármilyen állatt figyelmét felkeltse így azzal szenvedek, hogy a vérfoltokat kimossam belőle. Többé kevésbé sikerül is. Nemsokkal később mikor végeztem, egy teherautó búgására leszek figyelmes. A vizes ruháimat magamra kapom s persze az íjjamat is, azonban úgy néz ki, hogy barátok. Legalább is egyenruha nincs rajtuk.

-Kik vagytok ti, és mit akartok?

Szegezem rájuk a fegyveremet, azonban nemsokkal utána farkasok hangjára leszek figyelmes. A rövid ismerkedést, puszi-puszit is megzavarják és az egyik pont kinézett magának. Nem voltam épp formában így lassan kezdtem hátrálni, majd rálőttem és elordítottam magam. "Futásnak" eredek, már amennyire ilyen állapotban  tőlem kitelik és a barlang felé loholok.

-Farkasok támadták meg a tábort.

Ilyen hangosan még soha nem kiáltottam, még a legbékésebben alvót is felzavarhattam.

-A barlangba mindenki, és zárják be a bejáratot!

Night viszonylag hamar meggyógyult, körülbelül fél óráig tartott a gyógyítása. A hold már teljesen az égbolt tetején volt, körülbelül tizenegy óra, éjfél körül járhatot az óra. Mindenki fáradt volt s a legtöbben újjal mutogattak egymásra, pedig egy kicsit mindenki hibás volt a dologban. A legtöbben nyugovóra tértek a veszekedés után, azonban aki nem az egy katonai sato-mobil búgására lehetett figyelmes ami feléjük közeledett. Mindenki legnagyobb meglepetésére Azoir vezette, s mellette ott volt Ruan is. Az egyetlen hely ahova eljuthattak az autóval az itt volt, ugyanis a kocsi csak ide tartalmazott térképet. Két baráttal találkoztak, azonban a hang kissé felzavarhatta az erdő állatvilágát és körülbelül fél óra múlva mindenki érezhette, hogy  valami mozogni kezd az erdő sűrűjében, azonban senki sem látta, hogy mi az. Mindaddig amíg egy farkasszerű lény nem bukkan ki az erdőből és loholni nem kezd egyenesen Ruan nyaka felé. Másik kettő szintén feltűnik, az egyik Night a másik pedig Zhen felé lohol, de a többiek sem voltak biztonságban. Az erdőből több helyről is vonyítás hallatszott. Ilyen állapotban, főleg fáradtan aligha tudnak megküzdeni velük a legjobb lenne, ha bemenekülnének a barlangba.

Aaron gyógyítása nőtt egy szinttel.

Zima földidomítása nőtt egy szinttel.

Már a tábornál voltak, mikor Night megmozdult. Zima letette a földet. Csoda, hogy még talpon volt. Meg kellett támaszkodnia egy fában, hogy ne essen el. Rengeteg erőt kivett belőle az idomítás. Night közben felült és rájuk mosolygott. ~ Szerencsére magához tért, de a fenébe, nagyon megsérült. ~ De nem állította meg a fiút, mikor elindult. Meg sem lepődött azon, hogy fogta magát és lelépett. ~ Hősködj, ha nagyon akarsz. ~

Zima a tábor felé pillantott, ahol úgy tűnt, áll a bál. A legtöbben az egyik srác ellen voltak, akiről Zima nem tudta, hogy ki. ~ Igazából nem meglepő, hogy mindenki veszekszik. Nem tudom, pontosan, mi az oka, de az biztos, hogy mindenki fáradt. ~ De Zimának már se kedve, sem ereje nem volt békíteni. Közben hallotta, ahogy Karin megkérdezi Aaront, hogy meggyógyítja-e Nightot. Az ő kedvéért. Zima ezen csak pislogott. ~ Mindegy, a lényeg, hogy Aaron erre jön. Látom rajta, hogy nem szívesen. De ő az egyetlen gyógyító. ~ Aaron először reménykedve kérdezi Ionát, hátha megsérült e, de csalódnia kellett.

Aztán az idegen srác megszólalt. Aaron barátnőjének nevezte Karint. Zima azt hitte, Karin le fogja ütni, de nyugalmat erőltetett magára. Aaron pedig elvörösödött. ~ Egész helyes pár lennének. ~ merengett Zima. Miután Aaron elmondta a válaszát Karin kijelentésére újra Night felé fordult és folytatta a gyógyítást. Zima is odament. ~ Jobb, ha megyek, nem akarom, hogy ezek ketten kinyírják egymást. ~ Leült az egyik fa tövébe. Egy darabig figyelte Aaron mozdulatait, de nem bírta sokáig, elaludt.

A POST MÁSODIK FELE!!!

Ekkor Aaron megdermedt, lesokkolva bámult a fiúra, szinte az álla is leesett. A barátnőjének nevezte Karint. Aaron zavarában azt se tudta mit mondjon, teljesen elvörösödött. Először szóhoz sem jutott, fogalma sem volt mit mondjon, de újból kezdett benne felmenni a pumpa. ~Mintha lenne bármi esélyem egy Karin kaliberű lánynál.~ Mosolyt erőltetett az arcára, majd a földidomárhoz fordult: - A „barátnőm” – nyomta meg a szót ironikusan – felfogása tökéletes, köszöni szépen.

Ezzel a végszóval figyelmét visszafordította Nightra, majd a férfi mellé lépett, letérdelt. Fájos lába alig fájt. Alig. Megnézte Night sérüléseit. Igaza volt, a fején nyílt seb tátongott, valamint a bal karja is kiugrott a helyéről. Aaron nagyot sóhajtott. Vizet idomított elő az övére csatolt kulacsból, majd a kezére irányította. – Készülj, ez nem lesz kellemes – szólt Nighthoz. És még csak nem is túlzott, hogy gúnyolódjon a férfin, tényleg így gondolta. A fejsérülés gyógyításával kezdett. Majd meghallotta Karin hangját:

- Azt hiszem, a legcélszerűbb az lenne, ha elmondanánk egymásnak mindent, amit tudunk – jelentette ki a lány. Aaron egy pillanatra feléjük nézett és megszólalt: - Te tudod rólam a legtöbb dolgot a jelenlévők közül – zárta ezzel rövidre a mondandóját, még mindig feszélyezve érezte magát a földidomár kijelentésétől. Visszafordult Nighthoz, hogy folytassa a gyógyítást. ~Koncetrállj Aaron, koncetrállj.~

A POST ELSŐ FELE!!!

Aaron miközben a hátán feküdt az eget kémlelte. Kiszúrt pár lényt, amik felettük repültek el, de a sötétben nem tudta kivenni a részleteket. ~Szellemek.~ A gondolat nyugtalansággal töltötte el. Fogalma sem volt mi lesz most, hogy megszállta a testét egy szellem. Bele se mert gondolni. Szinte még fel sem fogta igazán a dolgot, emiatt nem akadt ki végérvényesen.

A fiú érezte, hogy három ember érkezik a táborhoz. ~Bizonyára Iona, Zima és… Night azok.~ Az utolsó ember nevénél mérgesen fújt egyet. Még mindig pikkelt a rendőrre, dühös volt rá. Felült, kinyújtózkodott, megropogtatta a hátát. Megmozdította sérült lábát. Egészen jó állapotban volt. Karinra pillantott, a lány aludt. ~Helyes, már ráfért a pihenés.~ Ám ekkor a lány hirtelen megrándult és átküldött egy sziklát a tábor távoli sarkába, majd felébredt. Aaron döbbenten pislogott egyet. Majd még egyet. ~Biztosan rémálma volt.~ Ezután Karin felé fordult és rámosolygott: - Ugye tudatában vagy annak, hogy véletlenül elhajítottál egy bazinagy követ arrafelé? – mutatott Aaron a kő becsapódásának irányába, majd hangosan elnevette magát.

A lány megkérdezte, hogy hová tűntek a többiek. Aaron nem válaszolt, az erdő felé bökött az ujjával. Tökéletes volt az időzítése, pont akkor jött vissza Iona, Zima és Night. Aaron lassan felállt. – Iona! – kiáltott oda a lánynak, majd megindult felé. – Jól vagy? Megsérültél? Hagy vessek rád egy pillantást… - azonban ekkor elhalt a fiú hangja és megmerevedett. Ugyanis nem Iona sérült meg. Oh, nem, a lány tökéletes állapotban volt. Aaron azt kívánta volna, bár ne lenne. ~Vagyis… Örülök, hogy Iona jól van, persze, de ez azt jelenti, hogy aki megsérült az nem más, mint…Night.~ A férfi felettébb rossz bőrben volt. Az egész arcát vér fedte. Bizonyára egy nyílt seb volt a fején. Valamint a karját is érdekesen tartotta.

- Ugye csak szórakoztok velem – mondta Aaron indulatosan. A férfi a földsátrához botorkált és lerogyott az oldalához. Aaron mereven nézte Night szenvedő alakját. A fiú szemhéja tikkelni kezdett. Fogait összeszorította. Ekkor Karin odaszólt neki:

- Mi történt? – majd azt is hozzátette: - Segíteni fogsz neki? Zima kedvéért… - kérte a lány. Aaron Karin felé fordult, szótlanul nézte őt. Utána Zima felé tekintett. A lányon látszott, hogy nagyon aggódik Nightért. ~Valamint én papoltam előbb a csapatmunkáról…~ Aaron visszanézett Karinra: - Persze, hogy segítek – sóhajtotta megadóan, lehunyt szemmel. Majd Iona felé fordult: - Biztos nincs valami apró sérülésed? Bármi? – kérdezte reménykedve, de inkább elindult Night felé. Ekkor a földidomár fiú, akit Aaron előbb letámadt, Aaronra rivallt, most reagálva csak az előzőekre.

Kira gondolta, hogy Zhen hasonlóan fog reagálni. Úgy tett, mintha nem igazán érdekelné, hogy a srác leüvöltötte. Fapofával hallgatta, de belül azért fortyogott.~Bennem van egy rohadt szellem!~ Zhen elment miután Aaron-t is leüvöltötte. A tűz hirtelen fellobbant.~Hoppá. Le kéne nyugodni. Vagy elmenni innen…~ fordult meg a fejében, hogy lelép, és itt hagyja őket. Az erdő felől Iona és Zima közeledet. Nigh-t, viszont egy sátor felé vánszorgott. Ilyen messziről nem látta, de sejtette, hogy volt már jobban is. ~Ez is bolond, az is bolond sőt, én is bolond vagyok…~ nézett szét a társaságon. ~Én vagyok a legnagyobb bolond!~ a szája széle felfelé húzódott. Felpattant. Elindult arra ahol kirakta őket a busz.

Néhány lépés után fél szemmel észrevette, hogy Karin felébred és zaklatottan járkálni kezdett. Megállt, a fejét kicsit oldalra fordította. Figyelte, mit mond a lány: - Azt hiszem, a legcélszerűbb az lenne, ha elmondanánk egymásnak mindent, amit tudunk.

Kira kellemetlenül kezdte érezni magát ~Komolyan itt akartam hagyni őket? Én nem mennék nélkülük semmire. ~ kavarogtak a gondolatai. Sóhajtva vissza fordult. –Mindent, amit tudunk? –kérdezte –Az uralkodójuk valami Lee. Velük van Amon… és Köztársaság város ostrom alatt áll, vagy valami hasonló lehet. Ilyesmikre gondoltál Karin? –Köztársaság város gondolatára összeszorult a torka. ~Már megint! Mégis mi van ott, ami fontos nekem? Hát persze… ~szomorodott el a két sírra gondolva.        

Karin már annyira fáradt volt, hogy alig tudott bármire is odafigyelni...folyamatosan rémképek forogtak a fejében, Ba Sing Séről, A szellemekről és a szüleiről...nem akart aludni, de a tűz vöröses fénye lassan még jobban elálmosította.

A hangok egyre erősebbek lettek, a vita bezengte az egész házat. A lány a testvérievel ült fenn az emeleten, mindannyiuk arcán félelem tükröződött.
- A bácsi meg fogja ölni apát? - kérdezte remegő hangon a kisebb öccse, mire ő végigsimított a haján.
- Sss. minden rendben lesz - suttogta, és remélte, nem hazudik testvéreinek.Rettegtek, már hetek óta rettegtek a titokzatos férfitől, aki néha-néha becsengetett hozzájuk...elelinte úgy tűnt, hogy apjuk barátja, de most...
Léptek zaja hangzott fel a lécsőn, és anyjuk nyitott be, zihálva. - Azonnal pakoljatok be, indulunk Omashuba! - parancsolta, mire mindannyian szótlanul engedelmeskedtek. Karin igyekezett nem arra gondolni, mi vihette rá szüleit a döntésre, és már meg sem próbált apjával beszélni... ő csak egy lány volt, és az apja a lehető legtöbb alkalommal éreztette is vele.
Bepattantak egy homoksiklóba, és hajtani kezdték. A lány számára a percek órák lassúságával mentek, mikor meglátott valamit a horizonton...homokvihar. Kiabálni kezdett, mire szülei is megfordultak, de már késő volt.
Mikor felkelt, minden tele volt homokkal. Kétségbeesetten ordibálni kezdett, hátha megtalál valakit, de csak a sikló maradványait vette észre...

Karin úgy ébredt fel, hogy idegességében ellökött egy nagyobb követ a tábor üres része felé. Aaronra pillantott. Látta mindenkin, hogy valami baj lehet. ~ Hol van Zima és Iona? és Night?~ - kérdezte magától, majd hangosan is kimondta.

- Hová tűntek a többiek? - kérdésére azonban viszonylag gyorsan választ is kapott, mikor megjelentek. Night fején egy méretes vágás volt. - Mi történt? - érdeklődött, és Aaronra pillantott. ~ Ő az egyetlen gyógyító...csak ő segíthet Nighton ~ gondolta, aztán homályosan eszébe jtutotak a képek arról, ahogy a rendőr idegesen távozik...ráadásul Aaron és Fung húzták fel.

- Segíteni fogsz neki? - címezte a vízidomárnak. - Zima kedvéért...

Aztán megszólalt a földidomár, aki kiásta a forrást. A szavaiból úgy vette ki, hogy Kira és Aaron is rajta vezették le az idegességüket. Persze, megértette, hogy nem direkt csinálta, de...

Azonban az, amikor Zhen Aaron barátnőjének nevezte, verte ki nála végül a biztosítékot. Amúgy sem volt épp rózsás hangulatban...

- Ezt nem kellett volna - mondta, de aztán nagy levegőt vett. Nem, most össze kell tartaniuk. - Azonkívül, tudjuk, hogy nem direkt csináltad...ahogy Aaron se. Téma letudva - szögezte le, és Night felé fordult. Bár a rendőr nem volt szíve csücske, mégsem hagyhatták meghalni...

Felállt, és nyugtalanul járkálni kezdett, mint mindig, ha valami bántotta. Akkor vette észre, hogy éhes, majd elvett egy adag ételt.

- Azt hiszem, a legcélszerűbb az lenne, ha elmondanánk egymásnak mindent, amit tudunk .- jelentette ki.

Már a tábor körül járhattunk, amikor ébredezni kezdtem. Először köhögni kezdtem, majd a karom segítségével felemeltem a felsőtestem és körbenéztem, majd hatalmas erőt kifejtve a hátamra fordultam. A karom több helyen is megsérült, a fejemen több horzsolás volt, nagy nehezen felkelek. A szám széléről lassan csordogál a vér, nem halálos s hamarosan elfog múlni. Azonban hirtelen a fejemhez, kapok. Egy nyílt seb. Most veszem csak észre, hogy az arcom oldalán szépen fojik a vér. Nyilván a zuhanáskor egy kő átszakíthatta azt. Ezután lassú, de biztos mozdulatokkal felálltam. A lábammal nem volt semmi gond, viszont a bal karom teljesen kiugrott, egy gyógyító tudná csak rendbehozni. Hirtelen Zimára és Iona-ra nézek. Megmentették az életemet. Zimán látszott a verejték, kitudja mennyit ügyködött azon, hogy megmentse az életemet...pedig sokan inkább a halálomnak örülnének, főleg a táborban.

-Köszönöm...Zima és... *összehunyorítom a szemeim mert a testemet uralja a fájdalom.* a te neved még nem is... tudom... ah.... Ha mindenkire ilyen lányok vigyáznának....senki sem lenne bajban... *Mosolygok vérző szájjal, nem mintha túl helyes lenne, de azért mégis az arcomra erőltetek egy mosolyt.

Majd hirtelen belémnyilal a fájdalom és a bordámhoz kapok. Nyilván vagy eltört, vagy megrepedt. Nem tudom, de írtózatosan fáj. Térdre is rogyok, majd feltápászkodom ismét. A két lány valószínűleg segíteni fog akarna, de továbbra is a magam feje után megyek. Nem tudom miért, talán bizonyítani akartam nekik, hogy kibírom, de talán ezzel a hülyeségemet bizonyítom. A tábor felé kezdek el vánszorogni, időnkét még elesek majd feltápászkodom. Ilyenkor a fűn vezetem le a dühömet. A saját sátramig jutok el, és az oldalának dőlve fekszem a falnak. Időközben köhögni is elkezdek, azonban azzal vigasztalom magam, hogy volt már rosszabb is.

Zima örült, hogy Iona jól van. ~ Gondolom azért mosolyog ennyire mert sikerült neki a hangidomítás. Mennyit mesélt erről, mikor legutóbb találkoztunk! Hogy milyen jó lenne, ha tudná használni. Nem hiszem, hogy Night sorsán mosolyogna. Ő nem olyan. ~

Közben Iona azt javasolta, hogy induljanak vissza a táborba. Zima vetett még egy pillantást a fiúra. Eddig úgy gondolta, nincs komoly baja, de aztán eszébe jutott valami. Mi van, ha kívülről nem látszódik a sérülés? Aggódni kezdett. ~ Valóban vissza kéne vinni. ~ Aztán Aaron jutott eszébe. Zima emlékezett a fiú szavaira, mikor elindult. ~Vigyázz magadra, Zima! Siess vissza Ionával én majd ellátom a sebeit. Csak az a baj, hogy nem Ionát kell ellátnia… ~

- Igazad van, viszont szerintem nem kéne megemelni. Nem tudhatjuk, van-e valami belső sérülése – ~Már rég vissza kellett volna indulnunk vele. Zima, nagyon eltompultál…~ - de meg tudom oldani.

Zima tudta, hogy nehéz feladat lesz, amire vállalkozik, de meg kell próbálnia. Lehunyta a szemét, koncentrált. Néhány mozdulattal egy téglalapot rajzolt köré, majd ezt kiemelte. A terve az volt, hogy lassú mozgásra fogja bírni a követ, hogy biztosan ne legyen baj. Csak hát a föld makacs elem. Nehéz könnyed mozdulatokkal elindítani. Zima felvett egy stabil állást, majd valóban óvatos mozdulatokkal megpróbálta megmozdítani a követ. Az azonban nem reagált. Viszont Zimára hirtelen fáradtság telepedett. De újra próbálta. Több erőt vetett be, jobban koncentrált. ~ Gyerünk, már, mozdulj! ~ szuggerálta a követ. Megpróbált lépni. ~ Na végre! ~ A kő csúszott néhány centit. Zima újra megpróbálta. Most már sikerrel járt, a kő lassan elindult. Zima nem hagyta abba a mozdulatokat. Kezdett rohamosan fáradni, de nem hagyta abba. Irányba állította, majd elindult az ösvényen, vissza a táborba.