Iona először sokkot kapott volna, de tekintve hogy Azoir éppen fuldokolt, erre nem volt ideje. Ismert alap elsősegélynyújtó módszereket, de hogyan szed ki valakinek a torkából egy legyet? A végén, végtelenül bénának érezve magát, felültette Azoirt, és teljes erőből rávágott a hátára. ~Valószínűleg nem ez a klasszikus módszer, de hátha...~ Szerencsére a légy egy újabb köhögőroham után kirepült a torkából. A lány pedig fellélegzett. ~Hála az égnek. Legalább nem azután hal meg, hogy megtudtam verset írt nekem. És nem egy légy miatt...~ Egy darabig hallgatott, és töprengett, hogy mit kéne mondani. Eddig minden annyira jól ment neki... a szellemek a többieknél jobban megértették, sikerült a hangidomítás egy új technikája, a szellemi kivetülés, és tényleg elkezdett reménykedni, hogy minden rendben lesz... erre ennyire borzalmasan ügyetlen, amint a szerelem téma kerül szóba. Felemelte a papírt, az alján az Azoir felirattal, megforgatta, és újra átfutotta a sorokat.

- Szeretem a verseket. - mosolyodott el. - Egész jó lett. Tehetséges vagy.

Azoir majdnem dobott egy hátast, amikor meglátta a szellemet. Azután pedig teljesen elvörösödött, mikor meghallotta a szellem ajánlatát.

~ Csak nem lehet ennyire kiváncsi. Ugye nem...~ de ekkor meglátta amint Iona távozik, majd megjelent, kezében egy szőlőfürttel. Azoir azt sem tudta, hogy mit csináljon.

~ Vajon rákenjem valakire? Vagy ismerjem be, hogy én voltam? ~ kérdezte magától, majd hírtelen felindulásból rálőtt a szellemre. Csakhogy az semmit sem érzett ebből.

~ Te jó ég! Ezzel végképp lejárattam magam. Na mindegy. Mostmár elmondom. Úgysem ronthat a dolgon semmi sem.~

Azoir odalépett Iona elé, és kinyitotta a száját. De ekkor a sors közbelépett. Ugyanis épphogy szólt volna egy légy repült arra, és történetesen pont Azoir gyomrát vette célba. Természetesen a száján keresztül. Azoir elkezdett öklendezni, de a légy nem szabadult a torkából. Hiába köhécselt, érezte, hogy a levegő ellátása megszakadt. Látta ahogy homályosodik a világ körülötte. A földre esett és elkezdett fetrengeni. Szemei kidüllettek. Nem tudott mit csinálni.

~ Ha már meghalok, tudja meg tőlem....~ És ekkor kikapta Iona kezéből a papírt, előhalászott egy ceruzát a zsebéből, és odafirkantotta a vers alá: Azoir.

Ezután újjabb köhögő roham támadta meg, és kezei görcsösen összerándultak.

~ Itt fogok meghalni....meghalni.... ~ majd ekkor utolsó tartalékaival nyöszörögni kezdett.

-Segítsen valaki!

Iona először megdöbbent a szellem láttán, majd végighallgatta a kérését, és végül az ajánlatot. ~Van jogom megtudni, ki írta? Nem lenne jobb, ha egyszerűen elfelejteném? Úgysem tudom elfelejteni! Tudnom kell... De honnan a bánatból szedjek szőlőt?~ Szerencséjére eszébe jutott, hogy valaki az előző napi vacsorához is szedett szőlőt, így beljebb sétált az erdőbe. Az egyik bokron már felkapaszkodott egy vadszőlő, ami egészen ehetőnek nézett ki, így leszakított két fürtöt. Ekkor egy rövid időre ismét megszállta a lelkiismeret furdalás. ~Nem biztos, hogy tisztességes dolog így megtudni, hogy ki érez így irántam... Ha... ha csak jó barátként gondolok rá, lehet, hogy a barátsaágunk soha nem lesz ugyanaz...~ a többiek felé nézett, félrehajtva egy ágat. ~De olyan sokat változtat a dolgokon, ha kicsivel később tudom meg? És... leglább jóllakatok egy szőlőmániás szellemet.~ elmosolyodott a gondolatra. Odalépett Irukhoz:

- Tessék. - nyújtotta át a szőlőfürtöket. Majd felsóhajtott, és megkérdezte. - Szóval, ki írta a verset?

Aaron, miközben a többiek felé tartott, szinte érezte, a hátában Karin tekintetét. ~Ne nézz hátra, ne nézz hátra.~ Sikerült neki. Halk sóhajt hallatott. ~Legyél szenvtelen, ne érezz, viselkedj hidegen, úgy nyugodt maradsz és nem lesz baj.~ Vett egy nagy levegőt, majd odalépett a többiekhez. Pár pillanattal később Karin is odaért hozzájuk és elkezdődött az ötletelés. A fiú hallgatta a javaslatokat, ám közben leszerelte az övéről a kulacsot, hogy kiolvassza a megfagyasztott vizet. Elgondolkodva nézte a palackot. ~Furcsa, sok dolgot csináltam véletlenségből, de ilyet még soha.~ Végighúzta a tenyerét a kulacs fölött, ám nem történt semmi. Majd megint. Semmi változás, a jég továbbra is jég maradt, nem olvadt meg. Aaron két kezével megszorította a palackot és koncentrált, hátha így sikerülni fog. Csak annyit ért el, hogy a kulacson jégvirágok és dér keletkezett. ~Mi a fene van már! Nagy levegő… Csak nyugalom Aaron, mint egy légidomár. Vagy valami hasonló.~ Eldöntötte, hogy majd később foglalkozik az üggyel, visszaakasztotta a kulacsot az övére. Miközben Karin beszélt, Aaron szándékosan félrenézett, Nightot vizsgálta. ~A rendőrúr sincs a legjobb formában…~ Miután a lány befejezte a beszédet, Aaron felszólalt:

- Szerintem a szétválásból soha nem adódik semmi jó – ezt már csak tudta, voltak tapasztalatai. – Erősebbek és gyorsabbak is vagyunk együtt, ha hamar elintézzük a léghajókat, akkor zűrzavar fog kitörni, könnyebben kiszabadíthatjuk Korrát – állt elő a javaslatával. ~Korra úgyse siet sehova.~ Megborzongott, kirázta a hideg. Megigazította szeretett kesztyűjét. Érezte, hogy jéghideg volt a ruhadarab alatt a keze. ~A kialvatlanság miatt.~ Kedvtelenül végignézett a társaságon. – De, ha szerintetek az lenne a legjobb döntés, ha különválnánk, rendben van – fonta karba a kezét, majd felvonta egy szemöldökét.

Míg Ruan a rádió mellett várta Iroh válaszát, Zhen lépett oda mellé, és rögtön kérdésekkel bombázta.

- Zhen! Nahát! Felébredtél? Remélem jól aludtál, nos amiről lemaradtál… lássuk csak… - Azzal beszámolt neki mindenről ami azalatt történt míg aludt. Mondandója közben Zima is melléjük lépett Night-al. Utóbbi egy tervvel ált elő.

- Nem értek egyet a szétválással, azonban ha a többség megszavazza, nem fogok vitatkozni, és ha így lesz, engem Korra kimentő csapatához tervezzetek. –

~ Muszáj megbizonyosodnom arról, hogy Korra-nak nem lett több baja mint amennyi az elrablása előtt volt. Szegény, ha van valaki, akinek mostanában tényleg nincsenek jó napjai, akkor az Ő. Mi ahhoz képest egész jól vagyunk.~

Karin megkövülten hallgatta végig Aaront, és érezte, hogy tényleg valami gond van, de a vízidomár meg sem hallgatta, vagy legalábbis, elengedte a füle mellett. "Muszáj teljesen érzlemmmentesnek lennem, csak így tudom kontrolállni magam, így a legjobb...mindenkinek" - mondta a  fiú, és el is indult vissza, a többiek felé.

A lány nem ment rögtön utána, csak meredten nézett a levegőbe. Szíve szerinte leordította volna, hogy hogy lehet ilyen...ilyen idióta, de elment tőle a kedve. ~ Megtanulta a hülyeséget Nighttól...gratulálok, zsarukán, jó példát mutattál ~ gondolta, de tudta, hogy dühét most nem fordíthatta a rendőrre. Senkit sem hibáztathatott, még Azoirt meg a farkasát sem...de Aaron akkor sem volt ilyen. ~ Mégis, mi a fenét tudtam volna mondani neki? ~ kérdezte dühösen magától, és utána nézett.

Nagy levegőt vett, és Nightra és Zimára pillantott...aranyos pár voltak együtt, mindent egybevéve...ahogy Azoir és Iona is. ~ Azt hiszem, ez hivatalos. Ha bárkit is megkedvelek, akár csak barátként, az talál magának valami jobb fej havert, meghal, vagy esetleg megőrül. Grat, Karin... ~ fintorodott el. Hát, igen..neki ilyen volt a szerencséje...bármi jó történt vele, nem tudta rendesen kijátszani...a nagyapja meghalt, Ren meghalt, Zima és Night boldogan játszották a galambpárt, Kira meg...nos, rajta látszott, hogy élvezi a helyzetet. De az, hogy ő mit gondolt...egyelőre igencsak mellékesnek tűnt, ami nem is bánt.

A többiekhez lépett, akik már nagyban az avatarmentő-akciót tervezték.Eszébe jutott Iroh tábornok, és amit mondott a rádión. Tehát már jobb volt a helyzet, mint eddig...de még most sem álltak valami rózsásan. Kevesen voltak, és idejük is szűkén volt...de talán pont ez volt az előnyük.

- Igazad van, Night - bólintott kelletlenül a rendőr javaslatára. Egyáltalán nem dobta fel, hogy valaki olyannak a tervét kövessék, aki...aki olyan volt, mint Night, de néha...  - Ha együtt maradunk, akkor nincs sok esélyünk...mindazonáltal...Nem mehetsz egyedül - jelentette ki. - Még nem voltál a csatornarendszerben, Zima viszont igen - a lányra pillantott. - Ami meg a flottát illeti...ha a levegőbe repülnek, utána nehéz lesz őket leszedni. Valahogy a földön kéne a hajókat szétszedni...és azt hiszem, annyi előnyünk van, hogy mi kevesen vagyunk, és mostanra valószínűlg azt hiszik, hogy meghaltunk...szerencsére...és tulajdonképpen, majdnem hogy igazuk is van. És továbbra is van egyenruhánk... - vigyorodott el. - Ők nem biztosak abban, hogy mi megvagyunk, nekünk viszont vannak információik róluk. Tudjuk az őrök beosztását, és ismerjük a vezetőiket. És Night...szerintem a szellemed, ha már jóba vagy vele, segíthetne nekünk.

Iruk mit sem törődve Night-al a többi embert fürkészte. Még mindig szőlőre vágyott, mindennél jobban és mindennél hamarabb. Nem kapta meg Nightól, Aaron-tól pedig nem is kérné mert az utóbbi után úgy sem szánná mg szegény szellemet. Pedig ő csak parancsot teljesített. Parancsot, hogy megkapja az áhított szőlőjét. Ruan felé repkedett, ez katona volt és épp a rádióval babrált. Ő is kilőve. Karin pedig... nős tőle túlzottan félt, hogy megkérdezze. Zhen épp húzta a lőbőrt. A szellem megpiszkálta őt, azonban az nem szándékozott felébredni. Gondolta, hogy valahogy felébreszti, de csak rosszat csinálna vele. Egy kicsit  távolabb repült a tábortól és észrevette Iona-t és Azoirt.

~Az a lány egy légidomár... azok szeretik a szellemekt...és biztos van nála szőlő, ha nem akkor tud keríteni. Elvégre a légidomárok vegetariánusok.~

Ekkor Iruk a lány elé repül, majd megjelnik előtte a maga mindenkire szívbajt hozok módján.~

-Helló Iona, te a szellemek barátja vagy igaz? Nos, én egy szellem vagyok mint látod. Megtennéd, hogy adsz nekem egy két fürt szőlőt? Cserébe ő..

Iruknak ötlete sincs, hogy mit ajánlhatna fel, ekkor veszi észre Iona kezében a papírt. Kotorász kicsit az elméjében.

-Szeretnéd tudni, hogy ki írta igaz? Én szellem vagyok, a szellemek mindent tudnak. Ha akarod elmondom, cserébe pár fürt szőlőért. Kéérlek Iona...Elvégre a barátunk vagy.

Night

Jól esett az, hogy hátra estem. Zima is valamelyest jó kedvünek tűnt.

-Ígérem, hogy többet nem bántom a barátaid. Ha látnád, hogy valami ilyet teszek, akkor kérlek repíts el az erőddel valahova. Ha lehet jó messzire és ha lehet, úgy, hogy fájjon.

Mosolygok miközben a talajon fekszem. Ezután Karin hangjára leszek figyelmes, majd Zima is egyetért vele, ahogy én is. Az avatárt meg kell menteni. A világot meg kell menteni. Hagyom, hogy Zima felhúzzon. Jól esik megfogni a puha kezét, azonban már észnél vagyok és észnél leszek ezután. Az viszont nem tetszik, hogy tervezgetéshez hívtak.Ez egy olyan dolog, ami már egyszer szült vitát a táborban. Most viszont velünk van Iroh és ha rám nem is, de rá talán hallgatnak. Két nap múlva támadás a Nap ellen. Tudjuk, hogy hol van az avatár, mindent tudunk ami szükséges az avatár megmentéséhez, kérdés, hogy a többiek mennyire lesznek együtt működők. Ez előtt viszont tisztáznék ezt-azt. 

-Emberek, tudom, hogy nem bírjátok a hülye fejem. Tisztelet a kivételnek, de ilyen alig van. Az előző tervem megvitatásakor is gond volt abból, hogy utasításokat adok. Ugyan akkor nem mondtam, de most mondom. Ezek csupán egyek a lehetőségek közül. Nem kell vele egyet érteni, biztos vagyok benne, hogy értelmes emberek vagytok akikkel zöldágra lehet vergődni. Valamint megnyugodhattok, ha ennek vége nem fogok a múltatokban vajkálódni, egy aktát sem fogok felnyitni a nevetek után. Sőt, ha nem akartok, többet nem is láttok. Tisztában vagyok azzal, hogy miért viseltek el, hogy én lennék az első akit feláldoztok, azonban meg kell próbálnunk együtt működni.

~Hol a fenében van Iruk?~

Körbepislogok, hátha meglátom az ostoba szellemet, de nem látom, így inkább a tervem kezdem el ismertetni.

-Mivel két napunk van az ostromig így szét kell szóródnunk. Nem lesz elég időnk elpusztítani a flottát és az avatárt is kiszabadítani ha együtt maradunk, szét kell szóródnunk. Én az avatárért mennék, mert nekem nincs erőm és így nem tudnék szétbarmolni egyetlen léghajót sem anélkül, hogy megütném a bokámat. 

Zima érezte, hogy valaki közeledik a bunkerhez. Night volt az, kérte, hogy engedje be. Zima legszívesebben kikiabált volna, hogy hagyja békén, de aztán végig hallgatta. A sírást abba hagyta, de újra elpirult. ~ Komolyan ennyit jelentek neki? ~ Ekkor egy emlék jutott eszébe, ami nem teljesen ez a szituáció, de hasonló.

Zima nagyapja kezét szorította, mikor belépett a Tűz Akadémiára. Félt, minden olyan új volt és idegen. Már bánta, hogy néhány hete odaköltözött. Nagyapja bemutatta őt az igazgatónak, aztán ott hagyta. A férfi egy terembe kísérte őt, ahol vele egykorú gyerekek voltak. De mindenki rendelkezett a tűz idomítás képességével. Persze már a bemutatkozásánál elmondta a tanár, hogy ő földidomár. Az első szünettől kezdve szekálni kezdték. Csúfolták, megmondták, hogy semmi keresnivalója ott. Nap végére már belefáradt és rátámadt az egyik fiúra. A srác elájult. Innentől jó ideig féltek tőle. Zima kezdett egyre jobban elkeseredni. Aztán egyszer csak megtört a jég. Az egyik lány, Liu megkínálta sütivel, aztán váltottak néhány szót. Aztán egyre többet és végül azon kapta magát, hogy Liuval a legjobb barátnők lettek és az osztály is megkedvelte. Nem győzött eléggé hálás lenni a lánynak azért, hogy akkor beszélni kezdett vele és hogy utána végig vele volt. Liuval azóta is leveleznek. ~ Majd ha lesz időm, meglátogatom. ~

Zima úgy érezte, most már tud beszélni Nighttal. Eltette a rajzot, letörölte az utolsó könnycseppet is. Aztán eszébe jutott valami. Nem csak Aaron érdemelte meg a leckét… Zima érezte, hogy Night a bunkernek támaszkodik. Fogta a földet és beomlasztotta alatta, hogy hátraessen. Persze vigyázott, hogy ne sérüljön meg nagyon. Megvárta, amíg kényelembe helyezi magát. Egyenesen ránézett. Úgy érezte, végig tud úgy beszélni, hogy ne jöjjön zavarba.

- Night, Night, Night… mondd, mit csináljak veled? Mondjuk, beomlasztom alattad a bunkert. De csak azért, mert a nyakonvágás csak Aaronnak jár, ez lett a szokás. Viszont komolyabbra terelve a szót. Köszönöm, hogy ilyen őszinte vagy velem és hogy ilyen jól látod a helyzetedet. Tényleg bolond voltál, de mindenki követ el hibákat. Viszont, kérlek ne alázz meg senkit! Képzeld bele magad a helyzetembe! Két tűz között állok. Az egyik oldalon vagy Te, a másikon a barátaim, akikkel sok mindenen mentünk már keresztül. Egyikőtöket sem akarom elveszíteni. Azt nem várom el, hogy puszipajtások legyetek, de kérlek, ne bántsd őket, ne hozd őket hülye helyzetbe. Meg tudod ezt ígérni? A szakadékos dolog meg… Mikor elharaptad a mondat végét, már sejtettem, hogy azért tetted, mert nem merted kimondani. – kedvesen rámosolygott.

Ekkor meghallotta Karin kiabálását. ~ Ez az, vissza a csatornába! Legalább ismerjük a terepet.~ Újra Nighthoz fordult. Sóhajtott.

- Nem haragszom rád, megbocsátok, viszont most menjünk, mert kimaradunk a tervezésből. Korrát meg kell menteni! – ezzel felállt és a kezét nyújtotta a fiúnak. Ha Night elfogadja, akkor amint feláll, Zima egy pillanatra megöleli, majd kirohan a bunkerből. Ruanhoz ment, hogy megnézze a térképet. Karint és Aaront nem látta sehol. ~ Nocsak… ~

Miközben Aaron arra várt, hogy Karin megvizsgálja a térképet, meglátta, hogy Iona, Azoir és a farkaskutya közelednek feléjük. Aaron remélte, hogy a vízidomár srác meg tudja nyugtatni a felzaklatott Ionát. ~Miért van amúgy Azoirnál egy íj? Minek az neki?~ De inkább megtartotta magának a kérdést, majd visszafordult Ruanhoz és Karinhoz. Hallotta, hogy a lány megállapította, Korrát a csatornarendszer közepén tartják fogva valahol, de nem igazán fogta fel a szavakat, csak bámult maga elé, az esze máshol járt.

A fal, amit maga köré emelt az apja halála óta, hogy ne őrüljön meg az érzeseitől, az elmúlt napokban szinte a földdel lett egyenlő. ~Ennek meg is lett a gyümölcse...~ Hangulatingadozásai egész életében hatással voltak rá, ám mostanában az átlagnál is rosszabbak voltak, ő maga sem tudta mit fog cselekedni a következő pillanatban. Ráadásul a farkas jelenléte még több elfojtott emléket bolygatott fel benne. Elhatározta, hogy megpróbálja újra felállítani a falat. ~Erősebben lesz, mint valaha.~

A következő pillanatban arra eszmélt, hogy keresztülhúzzák őt a fél táboron. Értetlenül pislogott Karinra, nem tudta mi ütött a lányba. Aaron normális esetben elvörösödött volna a lány kezének érintésétől, majd egy béna disznóviccet mondott volna, hülye vigyorral az arcán. Azonban most csak üveges tekintettel bambult Karinra.

- Nézd, Aaron, nem nem tudom, mi ütött beléd, de légy szíves...figyelj, nem tudom, hogy azzal van-e bajod, hogy mik történtek, mert az semelyikünk hibája sem volt...de kérlek, ha valami van, mondd el - kérlelte a lány. Aaron pislogás nélkül meredt rá, majd lerázta csuklójáról Karin kezét. - Tudom, nem hibáztathatunk senkit az előbb történtekért - mondta halkan Aaron, elbámulva a lány mellett. - Itt az idő, hogy komolyan vegyem az eseményeket és gondolkodjak, mielőtt cselekszem.

Majd a lány hozzátette: - Ennél még az is jobb volt, mikor I. Aaronnak nevezted magad - szólt szomorú hangon. Ekkor Aaron Karinra emelte fáradt tekintetét. Nem tudta elviselni a gondolatot, hogy a lány miatta szomorú, hiszen egészen eddig, az esetek többségében Karin mindig kőkemény volt. Elbizonytalanodott, hogy képes lesz e valaha is újra felemelni azt a bizonyos falat az érzelmei, indulatai körül.

- Karin... - szólt a lányhoz. - Nem tudom... - szinte makogott - nem tudom irányítani a dühkitöréseimet, láttad előbb is mi volt és egyre rosszabbodik. A múlt... Az őrületbe kerget. Muszáj teljesen érzelemmentesnek lennem, csak így tudom kontrollálni magam, így a legjobb... Mindenkinek - suttogta elkeseredetten. Megint kezdtek rajta eluralkodni az indulatok. Érezte, hogy a víz megfagy a kulacsában. Ekkor egy nagy levegőt vett, majd újra eltekintett Karin mellett, nem nézett a szemébe.

- Vissza kellene mennünk, a többieket is biztosan érdekli a térkép Korra tartózkodási helyéről - mondta semleges hangon, majd mielőtt a lány bármit is mondott volna, Aaron lassan visszaballagott a többiek felé. Közben szorosan összeszorította a fogait. ~Ne érezz...~ De nem volt benne biztos, hogy képes lesz rá.

~ Végig nála volt a térkép? De eddig miért nem osztotta meg velünk? Valami megváltozott benne.~

Ahogy Ruan szóhoz juthatott volna Karin félrerángatta magával Aaron-t.  ~ Tegyünk hasznossá magunkat.~ Gondolta, majd a rádióhoz ment.

- Iroh parancsnok! Itt Ruan, egykori katona.  Kérem, válaszoljon! Vannak információi Köztársaság Városról? Beifong kapitány tudna csatlakozni a fémidomáraival hogy a segítségünkre legyen? Ruan, vége.

Megfeszült izmokkal várta a parancsnok válaszát. Közben úgy látta Iona és Azoir is visszaérnek az autó közelébe.

~Remek. Rövid időn belül el is kezdhetjük végre.~

Azoir döbbenten nézte végig, ahogy Aaron a megőrülés határán táncolt, majd azt is, hogy Iona egyszerűen elvette a beszélőképességét. Majd ekkor látta, hogy gyermekkori játszótársa sírva indul a tábor felé.

~ Hát igen ez Aaron.... Már gyereknek is ilyen volt....~ Ekkor jutott eszébe, hogy Iona is fel lehet zaklatva, ezért mikor a  vízidomár elment kilépett a fák közül, és odament a légidomárhoz.

- Szia! Sajnálom azt ami az előbb történt.... - próbálta összetenni a szavakat - sajnos, én már az elejétől halottam mindent.... De biztosíthatlak, hogy nem árulom el senkinek....

Ezután Azoir megfordult és elindult vissza a táborba.

Odébb sétált, Ruannal együtt. Örült, hogy van, akivel végre beszélhet...és aki Aaront sem nézi teljesen őrültnek. ~ Vagy csak nem mondja ki ~ gondolta, és Ruanra pillantott.. Valamiért az volt az érzése, hogy ő tényleg érti, min mentek keresztül...tényleg nem volt valami egyszerű napjuk.

Meglepve hallotta, hogy Azoir elveszette az idomítását, és szemével Aaront kereste...valószínűleg még nem is sejtette. Akkor látta, hopgy a fiú feléjük sétál, arca azonban furcsán kifejezéstelen volt. ~ Te jó ég, mi történt vele? ~ kérdezte magától, és addógva Aaronra nézett, ő azonban egy pillantást sem vetett rá, csak hivatalos hangon átnyújotta neki a térképet.

Karin meglepődve tanulányozta. Szerette a térképeket, mindig is lekötötték a figyelmét, és ezek a vonalak kifejezetten ismerősnek tűntek neki. ~ Hát persze, a csatornarendszer! ~ jutott eszébe, és a többiek felé fordult. - Zima, jobb lenne, ha kijönnél! - kiáltott a lány felé, aki még mindig egy földbunkerba burkolózott. - Korrát ott tartják, ahol mi is jártunk...a csatornarendszerben. Arra, amerre mi akartunk menni - ~szóval nem csak azért söpörtek ki minket, mert szökött rabok voltunk ~ -  A csatornának van olyan része, ami azt hiszem, platinumból vagy fémből van, egészen a közepén. Azt hiszem, ez lesz az a hely - mondta, és Aaronra nézett.

Nem hagyhatta, hogy így nézzen ki...olyan volt, mintha halott lett volna, üresen, érzések nélkül. Most rajta volt a sor, hogy elrángassa valahova...erre a gondolatra halványan elmosolyodott, és csuklónragadta a fiút, majd a tábor üres részébe rángatta.

- Nézd, Aaron, nem nem tudom, mi ütött beléd, de légy szíves...figyelj, nem tudom, hogy azzal van-e bajod, hogy mik történtek, mert az semelyikünk hibája sem volt...de kérlek, ha valami van, mondd el - jelentette ki. Nem akarta így látni Aaront. - Ennél még az is jobb volt, mikor I. Aaronnak nevezted magad - tette hozzá szomorúan.

Aaron kiabált tovább, hívta a többieket jókedvűen, ám hirtelen megnémult. Szó szerint. Hiába próbálkozott, nem jött ki egy hang se a torkából. A szájához kapott egyik kezével, közben csodálkozva meredt Ionára. ~Ő csinálta volna?~ Az érzés szörnyű volt, torkára fagytak a szavak, szinte égették a torkát. Aaron körül lelassult a világ, felfogta tetteinek a következményét, lepörögtek benne újból, az elmúlt kb. 20 perc eseményei.  ~Már megint indulatból cselekedtem. Szinte mindenki megbántottam. Iona, Night, Zima, Azoir, Ruan, az a Zhen nevű fiú, Kirán is véridomítást használtam. Karint is miattam égette le Night.~ A fiú mély levegőt vett, csak bambult maga elé. Rájött, hogy újra tud beszélni, mivel egy halk nyöszörgés tört elő a torkából. Ionára nézett, a lány hozzá beszélt. Lecseszte és megfenyegette. Aaron teljesen megértette a lány reakcióját. Undorodott magától.

- Én, én… Tessék, a papírod – nyomta Iona kezébe a fecnit, majd azon nyomban megindult vissza a tábor irányába, nem törődve a feléjük közeledő emberekkel, akik felfigyeltek a hangzavarra. Összeszorította a fogát, legszívesebben lekuporodott volna az egyik fa törzséhez bőgni. De csak ment tovább, könnyes szemét szárazra törölte egyik karjában, míg végül teljesen könnymentes lett a tekintete. ~Egyre gyakoribbak ezek a hülye hangulatingadozásaim, barom dolgok miatt akadok ki. Féltékeny vagyok ok nélkül és mindenkibe belekötök.~ Teljesen elkomorodott, csak a lépteire figyelt. ~Egyik a másik után.~

Mikor a táborba ért, látta, hogy Night egy földbunker falának dől és valamit mondd, de nem értette, hogy mit. ~Biztos Zima van a bunkerben. Szuper, összeugrasztottam őket.~ Körbenézett. Azoirt és a farkasát nem látta sehol. Kira éppen most ébredt fel, Zhen még mindig húzta a lóbőrt. Megpillantotta Karint és Ruant, akik éppen egymással beszélgettek. Aaron ezúttal nem érzett féltékenységet. Nem érzett semmit. Elindult feléjük, de ekkor megszólalt a rádió, amit korábban Night használt.

Aaron szótlanul nyugtázta a fejleményeket. A zsebében levő térképért nyúlt.

– Mindenkinek ide kellene jönnie – szólt egyhangúan. Odament Karinhoz és Ruanhoz, de nem nézett rá egyikre sem. – Ezt a papírt még korábban találtam a satomobilban, de az eddigi események miatt… - elhallgatott. – Térkép arról a helyről, ahol az Avatárt tartják fogva. A Yan Lee alatt húzódó csatornarendszer egy részében – mondta érzelemmentes hangon, majd Karin kezébe nyomta a papírt. – Te sokat utaztál, biztos értesz a térképekhez – mondta hivatalosan hangon a lánynak, majd várt a fejleményekre, de közben egész máson járt az esze. Most nem érzett haragot, se szomorúságot, az indulatai ezúttal nem kínozták. Nem érzett mást, csak… Ürességet.