Azoir egy idő után megunta a lövöldözgetést, és már Gaio is fáradni kezdett. Hiába, egy farkas sem bír ki mindent. Azoir odament hozzá, és megsimogatta a fejét. Szinte a részévé vált az állat. Mindenhova követte, és szinte már a gondolataiban olvasott. Csak egy gond volt. Nem volt mivel etetni.

~Na akkor szerzek Aaronnak egy kevéske nyugalmat~ gondolta, majd szólt Gaionak. - Gaio! Menj el vadászni! - mondta, és közben az erdőre mutatott. Csodálkozott is, hogy a farkas megértette azt, amit mondott. Még nézte egy darabig, amíg eltűnt a fák között és utána elindult a többiek irányába. Meghallotta a lányok beszélgetését.

~ Szóval a másik csapattal megy...~ hírtelen szomorúság ült a szívére, de megpróbálta nem kimutatni.

- Szóval akkor összegzésül. Korrát megy kiszabadítani Iona, Zima, Night, Ruan, és kérdéses, hogy megy-e velük Karin. És a többiek addig mit is csinálnak pontosan? - kérdezte, majd ránézett a lányokra. Örült, hogy van egy terv, de valahogy zavarta az, hogy nincs minden részlet kidolgozva. Ekkor Aaronra gondolt, és eszébe jutott, hogy még nem beszéltek. Oalépett Aaronhoz és megszólalt.

- Megejthetnénk mostmár azt a beszélgetést. Sok minden történt velem azóta, és szerintem veled is. Nem csak azt kérem, hogy légy a hallgatóságom, hanem a segítségedet szeretném kérni valamiben. Szóval ha lenne 5-10 szabad perced....Ja, igen. A farkast elküldtem. Ő sem fog zavarni - mosolygott Azoir, majd leült egy távolabb eső farönkre.

- Nem tudom... - töprengett Karin kérdésén Iona. - A hallásom elég érzékeny, és szerintem elég jól megy az üzenetküldés is... Viszont nem tudom, hogy mit kezdek egy föld alatti létesítmény esetén. Ha esetleg fel tudnánk térképezni a szellőzőnyílásokat, akkor gond nélkül tudnánk üzenetet küldeni, és valószínűleg én is meghallanám a választ... Persze kockázatos, mert amennyiben keresnünk kell a szellőzőnyílásokat, rengeteg ídőt veszítünk, illetve ha rájönnek, hogy én vagyok a kapcsolattartó a két csapat között, kiiktatnak engem, és megszűnik a kapcsolat... viszont... ha a tervünk pontos, és megoldási tervet készítünk arra is, ha engem esetleg elfognak, és nincsenek üzenetek, mondjuk egy közös találkozási hellyel, azzal sokat segíthetünk. Illetve ott van végső megoldásnak, hogy lenémítom az őröket, és a zavarodottságban megszököm. - mondta. - Szóval valamennyire működhet az oda-vissza üzenetezés, de... szerintem a legjobb lenne, ha a Korráért induló csapattal mennék. ott biztosan lesznek szellőzők, tehát fixen képes leszek üzenetet küldeni, és úgyis ahhoz a csoporthoz kell igazítani az akciókat. Továbbá ha elkapnak, a szellemi projekcióval még mindig jelezhetek. - zárta le végül, várva a választ.

Karin némán hallgatta végig Aaront. Sejtette, hogy nincs jól...már egy jó ideje nem volt, de azt azért nem gondolta, hogy ennyire ki van akarva. ~ Mondjuk, az ő helyében és sem lennék túl vidám... ~ jutott eszébe, és haloványt mosolyt erőltett az arcára.

- Aaron... - kezdte kissé határozatlanul, majd idegesen ajkába harapott. ~ Most tényleg őszintének kell lennem. Őszinte volt...és megérdemel annyit, hogy én is az legyek vele. Mellette kell állnom ~ gondolta. - Elnyomni az érzéseinket, az indulatainkat, sosem a legjobb ötlet. Előbb-utóbb úgyis előtörnek, és akkor többé nem tudja őket irányítani az ember...vannak dolgok, amikről beszélni kell, és nem szabad elfojtani, mert a végén még felrobbansz...és úgy ütköznek ki ezek a dolgok. Tudod, a hazugságok... - egy pillanatra elhallgatott. - Sosem oldanak meg semmit, és az apró takargatások sem, és...és köszönöm, hogy végre kimondat ezeket a dolgokat. Nem tarthattad magadban örökké őket...tudod, mikor én ezt  csináltam, az lett a vége, hogy sétálgató embereknek ordítottam le a fejét, semmiségek miatt, és úgy éreztem, hogy egy perc, és felrobbanok - elfojtott egy mosolyt. - És az a farkas...nem tudom, mi a bajod szegénnyel, de tiszteletben tartom. Nem lehetnek kellemes emlékeid velük kapcsolatban, gondolom...ami pedig Quant illeti, rá is vonatkozik az, hogy szövetségest gyilkolni nem jó ötlet - tette hozzá, és pár percig hallgatott.

- Ideje lenne visszamennünk a táborba - szólalt meg, és a léghajó felé pillantott. ~ Talán Iona jutott valamire a meditálással. ~ jutott eszébe, és már indult is. - De azon, hogy mi lesz, fölösleges aggódni...majd történik valami, és valahogy majdcsak megmentjük a világot - fordult vissza. ~ remélem... ~ tette hozzá magában. Cseppet sem volt biztos benne, hogy a dolgok pont úgy fognak menni, ahogy azt ők akarják.

Alig hogy elkapta Iona utolsó mondatait. ~ Szóval megvan Korra...valószínűleg csak arra vár, hogy mi megmentsük... ~ jegyezte meg magában enyhe gúnnyal. ~ Szerintem már idegbaj kerülgeti, szóval... ~

A légidomár lány kérdésén azonban elgondolkozott. Most kellett dönteniük, minél előbb. Azt látta, hogy a léghajóban Ruan még Nightot gyógyítja, de nem volt sok idejük. ~ Majd csak magához tér... ~ gondolta, és igyekezett úgy beszélni, hogy mindenki hallja.

- Korra mellé tényleg a legstabilabb emberek kellenek, akik nem esnek pánikba, és ismerik a helyszínt is. Szerintem Ruannak kéne mennie, meg mondjuk Zimának...valószínűleg chi blokkolók is őrzik, de Fekete Nap katonák biztosan, de szerintem kellene egy nemidomár is a csapatba ~ esetleg Night jó lenne, halálra ijesztené őket a szőlőmániás szellemével.. ~ Ami pedig a léghajóállomást illeti, Kira és Aaron biztosan menjen, mert nekik van úgy-ahogy helyismeretük, és a többiek. Viszont, ha léghajóval megyünk, akkor talán nem veszik észre rögtön, hogy kik is vagyunk...talán. De ha arról megyünk, akkor nehéz lesz kettéválni időben, hogy a Korramentő akció is elkezdődhessen. Ez okoz némi problémát. Talán a satomobil segíthet, de a fal miatt ebben kissé kételkedek. Viszont előbb még egy fontos dolgot kell eldöntenünk - Ionára nézett. - Csak egy hangidomár van velünk. Képes vagy arra is, hogy ekkora távolságból is hallj másokat? - kérdezte. - Mert ha nem, akkor két választásunk van: el kell határoznunk, hogy az-e a fontosabb, hogy léghajóromboló csapat tudjon Korra hollétéről, és beavatkozhasson, ha kell, vagy hogy a többiekről tudjon a csapat másik fele. Persze, ha lehetséges oda-vissza üzenetet küldeni, akkor nyert ügyünk van - fejezte be.

A POST MÁSODIK FELE!!!

Ekkor Zima kiáltása hasított a levegőbe. Aaron nem értette kristálytisztán, csak annyit tudott kivenni belőle, hogy valaki elájult. ~Kivételesen nem én.~ jegyezte meg magában szarkasztikusan. Elindult visszafelé, ám ekkor szembetalálkozott Karinnal. Aaron lefékezett a lány előtt, nagyra nyílt szemekkel nézett rá. Karin olyan… Határozottnak tűnt. ~De mikor nem az?~ gondolta játékosan. - Megvagy? – kérdezte tőle a lány. Egy rövid szó, mégis sok kérdés volt mögötte. A fiú fáradtan felsóhajtott és eldöntötte, itt az ideje szint vallani. A lány vállára akarta rakni a kezét, ám félúton megmerevedett a karja a levegőben és inkább visszaengedte maga mellé. ~Ionának végigsimítani a karját oké. De Karinét… Felnyársalna…~

- Sajnálom – nyögte ki. Pár másodpercig csöndben volt. Hallgatott. Majd a szavak szökőár módjára áradtak belőle. – Sajnálom, hogy idiótán viselkedtem. Előbb. Mindig – nézett le a földre, majd újra a lány szemébe tekintett. – Sajnálom, hogy nem vettem rólad tudomást, csak azt gondoltam… Ha hűvösen viselkedem mindenkivel szemben akkor jobb lesz. Könnyebb. Nem kapom fel a vizet és az emlékeket is elnyomom. A fájdalmat. Mielőtt találkoztam… Veletek, sikerült. „Ne érezz, tartsd a távolságot.” Ez volt a mottóm. ~Igazi baromság.~ Ilyenkor mindig jéghideg lett a kezem, mint én lelkileg… Ha hozzáértem valamihez, megfagytak – visszaemlékezett arra az időre, mikor úton volt Köztársaság Város felé. Megborzongott. De ez egy másik történet, most nincs ideje erről beszélni. - Nem tudom irányítani az erőm – felsóhajtott. – Egyiket sem, te is láttad… Kivéve a gyógyítást, amit a nagymamám tanított. Nagyon jó tanár volt – suttogta. – De egyszerűen már nem tudom visszaállítani ezt az érzelmi falamat. És ez nem tudom, hogy jó e vagy rossz – mondta elkeseredetten a fiú, a szavak tovább ömlöttek belőle. – A dühkitöréseim… Én tényleg próbálkozom, de nehezen tudom őket irányítani. Főleg, ha ilyenek történnek – utalt a Quanos ügyre. – Az apám… - megrázta a fejét, témát váltott. – Tudom, hogy ez az egész nem rólam szól, segíteni akarok nektek, csak nem tudom mennyire vennétek hasznomat. Én sem tudom, mit fogok csinálni a következő pillanatban… - a hangja egyre elkeseredettebbé vált. – Az indulataim nincsenek jó hatással a véridomításomra, az a képességem… Egy átok – félrenézett, szemébe könny gyűlt, majd letörölte, nem akart gyengének mutatkozni a lány előtt. Újra Karinra nézett. – Bár legalább más nem tud engem véridomítani, hát nem fantasztikus? – tette hozzá gúnyosan, de ezzel csak megtörtségét akarta leplezni. – A lényeg, hogy én tényleg, de tényleg igyekszem, próbálok segíteni, csak… Csak mondd mit tegyek, és ne engedd, hogy hülyeséget csináljak. Az a Ruan, a Déli Víz törzséből. Meg Quan és a kardja. Meg a farkaas – a fiú keze remegni kezdett. – Talán… tényleg megőrültem – zárta monológját, majd egy a tábor közeli fa törzséhez dőlt, és reményvesztetten nézett Karinra. Korábban már beszélt a lánynak, a vele történtekről, de ennyire, még soha nem nyílt meg senkinek, a nagymamája halála óta. Remélte, hogy nem követett el hibát.

A POST ELSŐ FELE!!!

Aaron magában morgolódott. ~Idióta, gyilkos vadállat farkas. Idegesítő mintarendőr. Valami szellemcuccizé. Ruan, a Déli Víz törzséből. És az a Quan, hogy merészeli nekem szegezni a kardját.~ Egy ösvényen haladt a folyó felé, de közben letépte az útszéli fák és bokrok leveleit. ~Mit álltok az utamba.~ mérgelődött. Már éppen a folyóhoz ért volna, amikor egy hang ütötte meg a fülét és valaki megfogta a vállát. Aaron gyilkos tekintettel fordult meg. Quan volt az. ~Most fel akar nyársalni?~ Mielőtt bármit mondani tudott volna, a férfi keze hatalmasat csattant Aaron arcán, majd a földre szúrta a kardját. Aaron mozdulatlanul tekintett rá. Pislogott egyet. ~Csak nem…~ Egyik kezét vörös arcfeléhez érintette. Ha Aaron eddig ideges volt, most körülbelül úgy érezte magát, mint egy kitörni készülő vulkán. Látta, hogy Quan szája mozog, ömlenek belőle a szavak, de Aaron nem fogta fel őket, lefoglalta, hogy eszelős tekintettel meredjen a férfira.

~Kinyírom. Most azonnal, kicsinálom.~ meredt Quanra, majd megrázta a fejét. ~Már megint miket gondolok? Nyugodj meg Aaron. Nagy levegő.~ Lehunyta a szemét. Mire kinyitotta, annyit látott csak, hogy Quan már távol jár tőle. Ekkor Aaron megfordult és feldúltan folytatta az útját a víz felé. ~Csak kerüljön a kezem közé… Nem. Nem foglalkozom vele. Hogy merészel kardot emelni rám?!~ Levette a övéről a kulacsát és a tenyerét elhúzta fölötte. A maradék jégdarabok azonnal elolvadtak. ~Most bezzeg sikerül. Ha meg hűvös akarok lenni az emberekkel, akkor minden megfagy körülöttem.~ Miközben újratöltötte a készleteit, kisebb tömeg alakult ki a pataknál. Látta Ruant, a Déli Víz törzséből – ekkor összeszűkült Aaron szeme -, majd Nightot. Aaron nem tudta mit gondoljon a rendőrről. Tudta, hogy valami lényegeset eltitkol előlük, de ki nem? Őneki is sok titka volt. ~Egyik rémesebb, mint a másik…~ gondolta szomorúan. De azt is tudta, hogy szembesítenie kell a rendőrt majd, ha négyszemközt lesznek. Aaron még egy darabig itt maradt, egyedül és csak bámulta a vizet.

~Semmi keresnivalóm itt. Nem érdekel az Avatár. Tőlem aztán örökké ott maradhat abban kis lyukban, ahol tartják. Ha nem foglalkoztam volna a hülye levéllel, ami Köztársaság Városba vitt, akkor most nem lennék itt…~ gondolta keserűen. ~De az jobb lenne? Elszigetelve élni egy kis semmi település közepén.~ Nem tudta mit gondoljon. ~Már nem tudok mit tenni, nyakig benne vagyok. De megérte ez az egész. Több jó emberrel is találkoztam. Korra nem izgat, de nekik tartozom annyival, hogy legalább megpróbálok segíteni… valahogy… Az Új Fehér Lótusz… Nem vagyok én hős, sokkal inkább egy…~ De nem fejezte be a gondolatsort, idegesen a vízbe öklözött, majd felpattant.

Kira visszaért a többiekhez. Aaron és egy bekötött fejű férfi farkasszemet nézett és a fiú torkának egy penge szegeződött. ~Balhé van! Már megint mit csinálhatott Aaron?~ csalódottan látta, hogy a férfi eltette a kardot és bemutatkozott. Végig hallgatta az ötleteket. A srác, akinél az íj volt feldobta az ötletet, hogy ők lennének az új Fehér Lótusz. ~Nem lenne az annyira fehér… ~pillantott Aaronra, aki a saját elmiodása szerint gyilkos, jómaga tolvaj és kitudja, milyen titkai vannak még a többieknek.

 Karin felemlegette a léghajós esetett. –Hát az elég szerencsétlenül sikerült… –motyogta. Érdeklődve hallgatta a továbbiakat. Kezdtek szétszéledni a csapat tagjai. Mindenki elfoglalta magát valamivel. NIght azzal, hogy elájult. Ruan már rohant is be a léghajóba. Sóhajtva elindult volna, amikor Iona visszatért. Az avatárnál járt, és beszélt vele.

~Hát ez remek! Tudjuk, hol van Korra. Mondjuk a világ és az avatár megmentése nem szerepelt terveim között. Na, jó. A lelkem mélyén egy kicsit ~ 

Iona kinyitotta a szemét. Fogalma sem volt, mennyi ideig lehetett távol, a szellemi utazás során elveszítette az időérzékét. Odalépett a többiekhez, és megszólalt:

- Figyelmeztettem Korrát. Valószínűleg senki nem látott meg, azt mondta vár minket. - Azt inkább nem tette hozzá, hogy Korra szarkasztikusan megkérdezte azt is "Van más választásom?". - Az utcára is kinéztem, mielőtt eltűntem. A palota környékén található a börtön, valahol a léghajóállomás alatt. Nem ajánlott azon a részen lemennünk, rengeteg az őr. Helyesebb, ha távolról közelítjük meg. A Korráért induló csapat mindenképp legyen kicsi, gyors, és precíz, csak úgy van esély, hogy kiszabadítsuk. - mondta el a véleményét. - Szerintetek melyik csoportban kik legyenek? - nézett körbe.

Azoirt teljesen hidegen hagyták az események, amelyek körülötte történtek. Quan mindig ilyen volt, Nightot nem ismerte, Aaron már megszokta. De most kezdte úgy érezni, hogy jelenleg nincs rá szükség. Elindult a fák közé. Kiválasztott magának egy fát, és felkarcolt rá egy céltáblát. Hátrált kb. 20 métert, majd elkezdett lőni az íjjával.

Az első nyílvessző elsuhant a fa mellett. - Gaio, hozdd vissza! - kiáltotta a farkasnak, és az engedelmeskedett. Azoir újabb nyílvesszőt tett a húrra. ~ Összpontosíts a célra. ~ Ellőtte, de a nyílvessző megint csak a fa mellett szállt el. És ez ismétlődött még párszor.

~ Ez nem lehet igaz. Na mégegyszer. ~ mondta magának, majd szépen megnyugodott. Lélegzett, ki és be. Ezután újra felemelte az íjat.  Ráhelyezte a nyílvesszőt. Szépen kifeszítette. A nyíltartó kezét egészen az álláig húzta. Ügyelt arra is, hogy a könyöke, és a karja egyenes maradjon. Szemével a céltáblát szuggerálta. ~ Most vagy soha! Most eltalálom a közepét! ~ Gondolta.

Mélyet szippantott a majd halálmegvető nyugodsággal útjára indította a ,,tollas botot." Nézte, ahogy a nyílvessző forog a levegőben. Nézte ahogy suhant, és várta az eredményt.

~ Vajon most tényleg sikerülni fog?~

Karin félig nyitott szemmel hallgatta végig Iona javaslatait, mikor megütötte a fület a saját neve. Idegesen pislogott, és Ruanra nézett. ~ Belőlem vezető? ~ kérdezte magától, enyhén felvonta szemöldökét. ~ Még sose gondoltam erre...ki tudja? ~

- Gondolkodhatok a dolgon, Ruan - válaszolta a vízidomárnak. - De azt hiszem, úgy lennénk a leghatékonyabbak, ha mindenki összeszedné, amit tud. Nem mehetünk az ellenség vároába feltartott kezekkel...

Ismét hátradőlt, és lehunyta szemét, mint mindig, mikor nagyon koncentrált, és igyekezett összerendszerezni az összes információt, ami a kezükben volt. ~ Köztársaságváros már akkor sem volt valami túl jó állapotban, mikor minket elhurcoltak onnan...a Városháza gyakorlatilag otrom alatt volt, és ha Ionáék meg Azoirák is onnan kerültek ide, akkor a város többi részén sem lehet rózsás a helyzet...ráadásul akkor még az erejük nagy részét Ba Sing Sére koncentrálták.,.. ~ elfintorodott. ~ Az Egyesült Erők gyakorlatilag elbuktak Ba Sing Se felmentésében, és Korrát is elveszítettük. Akkor most nézzük azt, hogy mi van melletünk...először is, a meglepetés ereje, ha azt hiszik, hullák vagyunk, ráadásul az Egyesült Erők is meglepetésként jönnek. Azonkívül elég sok dolgot tudunk róluk. ~ 

Felsóhajtott. Még mindig nem találta rózsásnak a helyzetet, de ez valahogy még jobban arra ösztönözte, hogy nyerni akarjon. Nem szeretett semmiben sem veszteni, és a világmegmentés különösebben nem is olyan dolog volt, aminek az elrontásán olyan könnyedén túlteszi magát az ember.

~ Ők tűzidomárok, plusz egy nagyon erős, halálból visszahozott vízidomár. Sokan vannak...mi meg kevesen. Viszont talán kihasználhanánk, hogy napidomárok...ha az erejük nagy részét a napból nyerik, akkor éjszaka talán gyengébbek. Amon viszont ott van, aki meg teliholdkor a legerősebb. ~ abban egyre biztosabb volt, hogy nem lesz egyszerű menet. ~ Viszont, mi két csapatra oszolhatunk, és még kommunikálni is tudunk, anélkül, hogy észrevennék ~ jutott eszébe Iona képessége, és a lány felé pillantott. Éppen meditált. ~ Tehát szellemi utazásra készül...ha sikerül, Korrát nem fogja meglepni az érkezésünk...csak más nem vegye észre. Ezenkívül van két gyógyítónk, két íjászunk, akik közül egyik az Ngiht, és örülhetünk, ha nem a mieinket találja el... Ja, és egy vívónk, meg három földidomár, és egy tűzidomár. Itt van az egész komplett világ... ~ gúnyos mosolyra húzta a száját.

Ekkor hasított Zima kiáltása a levegőbe, és Karin odakapta a fejét. A léghajó felől jött. ~ Ennyire beütötte volna a fejét a mintazsarunk? ~ lepte meg, és látta, hogy Ruan már el is indul arrafelé. Közben Quan is visszatért...és nem igazán tűnt boldognak.

~ Aaron ~ jutott Karin eszébe, és elindult a patak felé...mintha a fiú arra ment volna, mikor legutoljára látta, és, a jeges eset után, valószínűleg fel is kellett töltenie a vizkészletét.

Azonban hirtelen megfordult, és Quanhoz lépett. Nem érdekelte, hogy sebesült, és Ruan is ott van a közelben, de akkor is...ha Aaronnak megmondta, miután fejbevágta, úgy volt az igazságos, hogyha vele is beszél...biztos, hogy nem segíteni ment Aaronnak, és korábban is, az eset a karddal...

- Figyelj, ahogy Aaronnak is mondtam, nem szép dolog a szövetségeseineket bántalmazni, és tulajdonképpen Aaron esetében nem is célravezető - mondta, és meg sem várva a választ, elindult a patak felé.

- Megvagy? - kérdezte Aarontól, amint meglátta. ~ Végül is, pár óra múlva már nem biztos, hogy egy darabban leszünk... ~ gondolta, de ezt már nem mondta ki hangosan.

Quan megint eljátszotta vele ugyanazt, mint az előbb.

~ Hát ez… ~ Remegett meg Ruan szeme. Kezdett kijönni a béketűrésből. ~ Esküszöm, hogy… ~ Mérgelődése közepette lemondott róla hogy megvárja mit fog tenni Aaron-nal, ezért fogta magát, elszaladt a folyóhoz megint. ~ Hogy lehet Ő is ilyen forrófejű… ~

Kulacsai feltöltése egy percbe sem telt, máris indult visszafele. A visszaúton még morgolódott Quan miatt. Visszaérve, Quan bocsánatkérése fogadta. Ruan nem egy haragtartó ember, bár most úgy érezte, hogy tűrőképességét próbára tették. Odavillantott egy félmosolyt Quan felé, majd váratlanul öklével adott egy barackot a férfi fejére.

- Maradj csendben! Ne pazarold az energiádat felesleges locsogásra. – mondta lesújtóan. – Meggyógyítom az új sérülést is. – bökte oda hanyagul Ruan, szavaival az előbbi fejbevágásra utalva. De mielőtt bárminek nekiállhatott volna újra, Zima kétségbeesett hangja felé fordult. „Night összeesett!”

- Micsoda?! – Azzal odaszaladt a lányhoz, annak válla fölött megpillantotta a földön elterült Night-ot. Melléérve, lótuszülésben helyezkedett el.

-Máris megnézem! – azzal idomított némi vizet bal keze köré, amit aztán Night homlokára helyezett. Érezte megint az ismerős jeges érzést.

~Vajon mi lelhette? Nem volt semmi szokatlan… hacsak nem… ez a szellem mellékhatása lenne? ~ Ijedt meg kissé Ruan ~ Nem, erre ne is gondolj. Habár… Korra talán tudna segíteni, Ő ismeri azt a technikát, amivel a szellemeket meglehet békíteni. Talán az a technika segítene Night-on ebben a szellemügyben… De most, koncentrálj! Rá kell jönnöm, mi okozta ezt a hirtelen eszméletvesztést. Ha ez a módszer nem válik hatékonnyá nála, akkor meg kell próbálnom, amit már Quan-nál tervezgettem.~ folytatta tovább Ruan a gyógyító energia áramoltatását Night homlokánál.

Zima messzebbről figyelte az eseményeket. Miután megbizonyosodtak arról, hogy a léghajóval ionáék barátai érkeztek, közelebb mentek és folytatták az ötletelést. Azoir Fehér Lótuszos ötletére felhúzta a szemöldökét, de végül is, miért is ne? Karin összefoglalójára biccentéssel jelezte, hogy egyetért. De aztán eszébe jutott a cella. Kicsit megijedt. ~ Mi van, ha a csatornába chiblokkolnak és aztán bezárnak? Nem, nem gondolhatok ilyenre. Nem, ez nem fog bekövetkezni. ~ Aaron és az egyik érkező srác kapásból összevesztek. Zima most már tényleg aggódott Aaronért. De nem akart utána menni, mert a srác követte, mikor elviharzott. ~ Nem az én dolgom rendezni a nézeteltéréseiket. De remélem, hogy azért nem nyírják ki egymást. Aaron, mi van veled? Mindenkivel csak balhézol… ~

Hamarosan Night bukkant fel mellette. Annyira elbambult, hogy nem vette észre az eltűnését. Aztán mikor az igazolványát mutatta, Zima a homlokára csapott. ~ Már megint. Komolyan… De legalább hárított… ~ Aztán jobban megnézte. ~ Nem fest valami jól. ~ A léghajó felé vette az irányt, majd pár perc múlva Zimának szólt. A lány rögtön utána ment. Amint belépett gyorsan körülnézett. Elég jól fel volt szerelve, sokkal jobb volt, mint amelyikben Kiráék érkeztek a szegénynegyedbe. Zima leült az ágyra. Night a történtek felől érdeklődött, aztán hirtelen megszédült és dőlni kezdett.

- Night! – kiáltotta Zima. Utánanyúlt, de nem volt elég gyors és nem bírta megakadályozni a fiú fejének koppanását. ~ Mi van Veled? ~ Zima rögtön kirohant a léghajó elé.

- Night összeesett! – kiáltotta. Próbált nyugodt maradni. ~ A pánikolás sosem segít. Különben is, már volt dolgom összeeső emberrel. Mégis... lehet, hogy ez most komolyabb... ~ Mivel Aaront sehol sem látta, így Ruanhoz fordult. – Tudom, hogy a barátodnak is szüksége van rád, de meg tudnád nézni? Vagy tanácsot adni, hogy mit csináljak? Vagy kerítsem elő Aaront? 

Iona, hallva, hogy Aaron jónak tartja az ötletét, félrevonult kicsit a többiektől, és lótuszülésbe helyezkedett. Mudrába rendezte az ujjait, és nekiállt koncentrálni. Már pontosan tudta, hol van Korra, ez előnyt jelentett az előző kísérletéhez képest. Minden erejével próbált ráhangolódni a helyre és a személyre, akit keresett. Lehunyt szemmel kiürítette az agyát, megszabadult minden zavaró gondolattól. Ebben nagy gyakorlata volt, és nem csak az elmúlt napokban végzett, hosszú órákon keresztül tartó meditációk miatt: Mindig jobban ment neki, mint az akolitusoknak, vagy az új légidomárok legtöbbjének. ~Korra Avatárt keresem. A Yan Lee alatti csatornarendszer platina börtönében van. Korra Avatár. Yan Lee alatti csatornarendszer börtöne. Korra Avatár...~ És érezte, ahogy ismét egyre mélyebbre merül a koncentrációs állapotba.

Amikor Iruk a nyakamba ugrik akkor a fejemhez kapok, azonban az izgága szellem ismét felszívódik. Nyilván megint szőlőért ment. A csípkelődését meg sem hallom. A füleimet a többiek ötletelésére szegezem. A jellememtől teljesen eltérő módon nem szólok bele a dolgokba, mindenre csak bólintok, bár nem igazán kérdez senki sem. Hirtelen szédülni kezdek, így a patak felé veszem az irányt.

-Elnézést, folytassátok csak... nekem... most mennem kell egy kicsit...

Kortyolok egy keveset a vízből, azonban nem segít. Egyre rosszabb... Talán amikor leestem a szirtről? Neem, az kizárt... nem estem akkorát és nem is voltam olyan rosszul. Ekkor felkapom a fejem mert egy léghajót vélek észrevenni. Úgy tűnik, hogy  a nap mégis mutat némi érdeklődést irántunk... vagy mégsem... Még pár percet ülök a part mentén, nem bírnék felállni. Most nem... a fejfájás... Azonban pár perc alatt elmúlt a dolog, így felkelek és visszarohanok a léghajóhoz. Az ott lejátszódó eseményeket nem láttam, azonban az újak barátnak tűnnek. Az igazolványomért nyúlok.

-Night Akiyama vagyok! Igazolják magukat!

Kissé hivatalosra vettem a figurát, majd az arcomra erőltettem egy mosolyt.

-Csak vicceltem, nyilván barátok vagytok...gondolom... mert ha mégsem akkor nem így álnának hozzátok. Ezután a léghajó rámpája felé veszem az irányt, útközben ismét a fejfájásom kezd el gyötörni. Felmérem a hajót. Egész jó állapotban van. Annak egyik ágyára ülök és a falnak döntöm a fejem. Visszatért a fejfájás, de nem hátráltathat túlzottan. Még egy pillanatra felállok és kiszólok Zimának.

-Zima, be tudnál jönni a léghajóba egy percre?

Amikor a lány leült én is helyet foglalok.

-El tudnád mondani, hogy mi történt? Én...

Aztán hirtelen fekete foltokat láttam és minden elsötétült előttem. Mivel csak ültem így előre dőltem és a fejem egy hatalmasat koppant a padlón.

Quan nem tűrte a bolond szavait.

-Bocsi Ruan majd ha minden rendben lesz.-

Aztán megint átvitte a rongyot azon a vizen amivel Ruan gyógyította és fejére visszarakta és elindult a bolond után.
~Csak érjelek utól te ki csirkefogó. Látom nem tudod kivel száltál szembe.~
Quan szép lassa utonérte áldozatát.

-Állj meg ! -Majd Quan jobb kezével elkapta a fiú jobb vállát,megfordította és mikor szembe voltak egymással azzal a lendülettel jobb kezével adott a bolondnak egy parasztlengőt. Majd kardját kiránotta és beleszúrta a földbe.

-Nos úgy érzem kvittek vagyunk. Szerintem előbb illene szépen bemutatkoznod,aztán küldeni rám a halálos igét. Nem tudom ki vagy te,de szerintem te se tudsz rólam semmit. Attól, hogy még idomár vagy nem jogosít arra, hogy ilyen szavakkal dobállóz mint elpusztítalak. Múltamból adódoan nem félek a te fajtádtól és a gyilkolás sem áll tőlem messze.-Majd Quan ránézett a véres kardjára.- Nem ölök csak ha kényszerítenek rá.

Quan megint a fejéhez kap és kezdi érezni,hogy Ruannnak talán igaza volt.

-Na bolond ha úgy érzed,hogy nyugodt keretek között tudnál velem beszélgetni akkor keres meg.De ha megint csak játszod magad esküszöm,hogy következőleg a kardot nem a földbe szúrom.-

Quan ezután megfordult és visszament Ruanhoz.

-Sajnálom Ruan. Többet nem megyek el. Addig is röviden összegzem mit találtunk.:
Egy pár papírt amin talán Korra tartózkodási helye van. Egy működő léghajót. Egy őrt akit hát,hogy is mondjam.......~Most elmondjam neki az igazat?Mondjuk láthatta  a véres kardot.~.....Leszúrtam aztán kitörtem a nyakát. Ezután egy szertár kulcsot is találtunk. És megérkeztem ide. Találkoztam pár idegennel,veled, Azoirral azzal a bolonddal. Naggyából ennyi.-

-Veletek mi történt? Kíváncsi vagyok.-

~ Hát ez meg…? ~ Nézett meghökkenve Ruan. ~ Mit csinál? Az a sérülés nem vicc… ~

- Quan, ha nem a fejed sérült volna meg, most fejbe vágnálak! – mondta, majd választ sem várva folytatta a gyógyítást. A folyamat közben rájött, hogy még nem is gondolta át teljesen ezt a Fehér Lótusz dolgot.

~ Nem is tudom… fehér lótusz… nem rossz ötlet hogy kicsit összekovácsolódjunk, a többiek képességéről vajmi keveset tudok, de az biztos, hogy én még nem tartok ott képességben, hogy a Fehér Lótuszhoz hasonlítsam magam. ~

Végighallgatta Karin-t is, és a csodálat érzése futotta át. ~ Belőle már most bizonyosan jó vezető válna. ~

- Karin – szólalt meg. – Én is úgy gondolom, hogy nekem az Avatárt kimenő csapatban kellene lennem. Amúgy, gondolkodhatnál azon, hogy vezetői szerepet vállalsz. Jók a megítéléseid, már most egész jól ismered az itt jelenlevők képességét, előnyét, etc. és úgy érzem össze is tudod fogni a bandát, amikor kell. – várt egy kicsit. – Mit gondolsz?

~ El ne felejtsem visszapótolni a vízkészletem. ~ Majd újra Quan felé fordította tekintetét. ~ Nos, lássuk, hogy haladunk. A külső sérülés szépen halad, nem sokára nyoma sem lesz, utána pedig, ha nem fog ficánkolni, megint amivel igen nehézzé teheti a feladatomat, nekiállhatok a chi áramlásának is. ~