Ming mialatt a többiek beszéltek meghallotta amit Elaina mondott, majd megszólalt:

-egyetértek veled, szerintem is italt és menedéket kellene keresnünk, talán indujunk el előre. Mintha lenne ott valami, olyan mint egy elhagyott táborhely, szerintem az is. Ha gondoljátok gyertek utánam. Majd Ming elindult előre a táborhely felé..

Miután Chou a csapattársaihoz húzta Elaina-t és a bemutatkozás is megtörtént, Elaina egyet hátralépett és fél füllel hallgatja tovább a beszélgetést.

Az erdőt kémleli.~Vízre és búvóhelyre van szükségünk~gondolkozik~ és lehetséges, hogy túlélőkkel is találkozunk.

Chou és társai a nap legyőzését is említik.

-Először keressünk menedéket és ívóvizet. Utána elgondolkozhatunk erről.-jegyzi meg halkan Elaina.

Seto hallgatta a többieket, majd megszólalt:

- Sajnos tényleg nagyon erősek. Egyszerűen bármikor tudják hol vagyunk, mintha minden lépésünket figyelnék. Azthiszem, hiába is próbálnánk menekülni innen, úgyis elkapnak. Nemtudom mit tegyünk. - szólt az elkeseredés a fiúból. -

Chou Minghez fordult.

 - Mi egy börtönben voltunk és amikor megpróbáltunk onnét megszökni rajtakaptak minket és azt mondták, hogy ez a büntetésünk. Kiraktak minket ide és feltehetően a halálunkra számítanak. Csak remélni tudom, hogy nem lesz igazuk. Nem tudom, hogy mitörtént abban a két hétben, amíg fogságban voltam, de ahogy elnézem a Fekete Nap egyre erősebb. Valahogy meg kell őket állítani.

 ~remek pont most beszéltük, hogy vigyáznunk kell nehogy elkapjanak erre tessék, megint lecsaptak ránk. Látta hogy a szellemvilág egyik erdejébe hurcolták őket. Majd amikor körbenézett észrevette, hogy Chou rohan feléjük egy másik lánnyal.

Amikor odaéertek hozzájuk, Ming megörült. - Örülök, hogy nem esett semmi bajod Chou, és örvendek Elaina.

- Mi úgy kerültünk ide, hogy a nagy vizáradat elsodort minket a csatorna városból. Majd egy halász hajón tértünk magunkhoz, mert egy öreg halász kimentett minket, és mikor arról beszéltünk, hogy nehogy újra lecsapjon ránk a Feketenap, akkor újra lecsapott és ide hurcoltak minket. - válaszolt Ming. 

- és ti hogy kerültetek ide?

Chou könnyeit törölgette, de még mindig szipogott. Nagyon örült társainak.

 - Ő itt mellettem a cellatársam, Elaina. - mutatta be a lányt. - Ti hogy kerültetek ide?

Már megint megtörtént az, amit többször nem fogok hagyni. Ha mégegyszer rajtunk ütnek mindent megfogok tenni azért, hogy megmentsem őket! ~Mondta magában Schiwo idegesen~ 

- Persze jól vagyok, vagyis fizikailag. Ezt nem hagyhatjuk tovább. Tennünk kell valamit!

Én is megláttam Chout, ahogy rohan felénk.

- Egyben vagy még? ~Kérdezte Schiwo örülten~ De jó téged újra látni! Ne sírj nincs semmi baj, ismét együtt a csapat. Ha szabad megkérdeznem,  ki van veled? 

 - Igen, az én nevem Chou. Nagyon örvendek, ha nem is egy boldog helyzetben vagyunk is. Te a tűznépéhez tartozol, igaz? Magam is ismertem egy rendes tűzidomárt, de ő már valószínűleg... - ekkor egy ismerős hangot hallott a távolban. Azonnal feléje fordult. Seto volt az és a többiek is vele voltak. Nem hitt a szemeinek. Eleinte csak némán bámulta a fiút. Ezután megragadta Elainát és magával húzta őt. Amikor a fiúhoz ért rá kellett döbbennie, hogy nem hallucinál.

 - Ti még életben vagytok? - dadogta a lány. Ezután sírni kezdett, de közben mosolygott. Megkönnyebbült, hogy mégis csak életben maradtak újdonsült társai.

~ Nagyszerű. Megintt ránk talátak, legközelebb befogom a szám, hátha nem lövöm le a poént... ~ méltatlankodott magában Seto.

- Srácok ti jól vagytok? - kérdezte a többieket. - Szerintetek innen hova tovább? -

*Majd körbenézett és egy régi ismerőst látott meg, Chout, de volt vele valaki más is.* Nagyon megörült neki Seto, mert azt hitte ő is fogságban van vagy még rosszabb.

- Chou! Hát te-ti, hogy kerültök ide? - meglepetten kérdezte.

/Mindkét csoport ha tovább megy, megtalálhatja a többiek által hátrahagyott tábort./

~Az erdő tényleg nagyon különös.~ ért egyet némán Elaina a sorstársával.

Elaina feszülten figyel. A nagy csöndben néhol mozgást lehet látni. Bosszankodik magában, amiért lelepleződtek.~De ez sajnos benne volt a pakliban.És még a táskámat se tudtam megszerezni.~mérgelődik tovább.

Egy tisztáson álldogáltak, körülöttük hatalmas és sűrű az erdő.

-Tényleg! Én még be sem mutatkoztam neked. - töri meg a csendet és a vízidomárlányhoz fordul - Én Elaina vagyok. Te pedig Chou, igaz???

Chou-t és Elaniat egy erdőbe hurcolták és elengedték őket. Ezzel azonban nem a szabadulásuk,at hanem a halálukat adták meg. Az erdő nagyon különös volt. Néhol mozgást is lehetett látni. Az egész helytől nyugtalannak érezte magát a lány.

 -  Itt jó lesz vigyázni. Régebben sokat meséltek nekem a szellemvilágról, de sose sem gondoltam, hogy valaha láthatom a saját szemeimmel. És ha a történetek igazak, akkor itt semmi sem az, aminek látszik. - fordult Chou bsjtársához. 

/A mesélői poszt ide fog jönni: Léghajó/

Aaron figyelemmel hallgatta Karin szavait. Örült, hogy kiöntötte a szívet a lánynak, valamivel jobban érezte magát. Ebben a pillanatban. De kitudja meddig fog kitartani ez az állapot. ~Meg kell próbálnom megfogadni a dolgokat, amiket mondott~ határozta el magában. „…szövetségest gyilkolni nem jó ötlet.” – ezen a részen Aaron arcára halvány mosolyt ült ki. ~Miért, talán most igen? De igaza van, békén kell hagynom a többieket. Ott lesz majd a Fekete Nap.~ A fiú hálásan nézett a lányra, majd feltápászkodott. Ezután visszaindultak Karinnal a tábor felé, a többiekhez. Aaron fülét nem kerülték el Iona szavai. ~Megvan Korra őnagysága. Fantasztikus, még mindig nem értem miért kell őt megmenteni… Ha sikerülne valahogy legyőzni a Fekete Napot, utána valaki úgy is kiszabadítaná. Gondolom. Bár azon se lepődnék meg, ha senki. Az a csaj egy házisárkány. ~ jegyezte meg magában gúnyosan.

Aaron elgondolkodva hegyezte a fülét Karin mondandójára. ~A legstabilabb emberek… Igen, én oda nem éppen tartozom…~ gondolta szárazon. – Megyek azzal a csapattal, akik a léghajókhoz mennek – jelentette ki a fiú. – Valamint a satomobillal van egy ötletem – jelent meg a szemei előtt egy terv. – A városba behajtani nem tudtok vele a fal miatt, de ha esetleg felvinnénk a kocsit a léghajóra, ott biztosan van üzemanyag, megtankolhatnánk. Miután megérkeztünk és leszálltunk, ti gyorsan lehajthattok a rámpán a satomobillal, mi pedig azután elintézzük az állomásozó léghajókat… Valahogy – mondta bizonytalanul.

Ezután felmerült a hangidomáros probléma, hogy hogyan tudnak egymásnak üzenni és mi lesz, ha a lányt elkapják. Aaron elmerengett a dolgon. Bizonytalanul megszólalt – Ha kell… ~Ez nem biztos, hogy jó ötlet. Ráadásul az az idegesítő Korra...~ Ha kell, mehetek Ionáékkal, hogy leszedjem a rá támadó őröket véridomítással és vigyázzak rá – vetette fel bátortalanul az ötletét. – Ha a katonák vele csinálnak valamit, megszakad a kapcsolat a két csapat között és kavarodás alakul ki. Én megérzem, ha közelít felénk valaki, ha esetleg Amon is ott lenne, rajtam nem tud használni véridomítást… - nem szívesen beszélt ennyi ember előtt erről a képességéről, lesütötte a szemét. – Ha másba nem is, az emberek megtámadásában jó vagyok – nevetett keserűen.

Majd odalépett hozzá Azoir. Aaron rémülten mérte végig a fiút, kereste a farkast a tekintetével, de nem találta. ~Hál’ istennek~ sóhajtott egy nagyot. ~A segítségemet akarja kérni valamiben? Valaki az én segítségemet akarja kérni? Ez furcsa.~ Ezzel felkeltette Aaron érdeklődését. Követte a fiút, aki leült egy fatönkre. Aaron vele szemben állva maradt. – Azoir – mosolyodott el. – Nemsokára indulunk, de a léghajón lesz időm, akkor elmesélem részletesebben a dolgokat is. Jól vagyok. ~Oké, ez egy baromi nagy hazugság.~ Megvagyok – helyesbített. – Sok dolog történt, igen… ~Több, mint amennyit eltudsz képzelni.~ A nagymamát meghalt… És… - nem tudta mit mondjon. – Az apám is – zárta rövidre a mondandóját. – De olyan sok rossz történik mostanában, beszéljünk valami vidámabbról – erőltetett mosolyt az arcára. – Miben szeretnéd kérni a segítségemet? – nézett rá érdeklődően.

Szintlépések:

Aaron jég 1