~ A francba! Ha egy kicsit odébb állna egy bukfenccel simán talpra állhatnék. Vajon elkap? Vagy hagy leesni? ~ merengett Zima az esés pillanatában. De olyan történt, amire nem számított. Night nem elkapta, hanem felkapta. Zima ezen egészen megdöbbent, sőt zavarba jött. Nagyon. A feje teljesen elvörösödött. Nem szokott így viselkedni, és ez bosszantotta. ~ Inkább hagytál volna pofára esni! ~ De ezt nem tudta kimondani. Night közben bevitte a barlangba és a mohára fektette.

Most volt először alkalma jobban megnézni a fiú szemét. Egész szép volt… Közben a fiú mentegetőzni kezdett. Zima nem tudta, mennyire vegye komolyan. A neves dolgot újra felhozta. Zima erre nem kívánt reagálni. Aztán azt is megjegyezte, hogy kár lett volna érte. Még egy mosolyt is kapott a zord nyomozótól. Ez tényleg nagyon jól esett a lánynak, bár még mindig nem tudta, mennyire őszinte vele. Még mindig zavarban volt, így először csak hebegni tudott.

- Kö…köszönöm és ne… ne haragudj, hogy majdnem felborítottalak. – Night közben leült a mohára. Zima is felült, hiszen szerencsére nem volt semmi baja. ~ Zima, kapd össze magad, úgy viselkedsz, mint valami kis szelíd nemes kisasszony!  ~

Zima mély levegőt vett. Kezdte érezni, hogy az arca visszanyeri eredeti színét és hogy a hangja valószínűleg nem fog megremegni, ha megszólal. Körülnézett a barlangba. Lassan mindenki megérkezett, majd elzárták a barlangot. Aztán Nighthoz fordult. Rámosolygott.

- Gyakrabban is mosolyoghatnál, mert jól áll. – jegyezte meg, majd rádöbbent, hogy most úgy viselkedik, mint Aaron. ~ Tényleg igaz, hogy a negatív példát előbb megjegyezzük. De most már kimondtam… ~ - Egyébként van valami ötleted a továbbiakra?

Szóval Karin, ha. Már meg sem lepődök, hogy ez a csaj is hazudott nekem, azon viszont annál inkább, hogy Aaron nyelve még a helyén van, a lányok helyében már rég kivágtam volna. A másik lány igazi nevét szintúgy megjegyzem, mint Zimáét,  azonban úgy teszek mintha másra figyeltem volna. Lee íját persze azonnal elveszem tőle, a tegezt a hátamra rakom az íjjal együtt így már én sem vagyok teljesen fegyvertelen. Természetesen nem hiszem el neki, hogy semmilyen nevet nem tud, de ráhagyom, mert van más tervem az avatár megmentésére és a lapon is több hely van. Az események ezután pontosan úgy történtek ahogy vártam. A tábort támadás érte, viszonylag sokkal hamarabb mint azt sejtettem, de megtörtént. Több "emberem" elveszett a táborban, a víz amit Zhen talált gyógyító hatású volt és Aaron persze ezt is világgá kürtölte. A szellemek ezután megtámadták a tábort, ez szintúgy várható volt hisz az ő földjüket zavartuk fel -pontosabban Zhen zavarta fel- és két társunkat elvitték. Szívem szerint otthagynám őket, azonban az tönkretenné azt, aminek hisznek. A tisztességes rendőrt. Ezt nem hagyhatom. Remek, még egy dolog amin agyalnom kell. Lee ijával a szellem felé lövök, ami elragadta Aaron-t. Nem tudom, hogy talált-e és ha talált akkor Aaron volt a szerencsétlen áldozat, vagy szellem. Életemben másodszor lövök íjjal, azonban értettem a fegyverhez. Elég jó voltam benne, azonban úgy még sosem lőttem, hogy egy civil volt mögötte. Megnyugtató lehet ez. Közben mindenki menekülőre fogja, kivéve Iona-t aki ismét a békéhez folyamodik és leül társalogni a szellemekkel. Simán eltudnám rángatni őt az útból, azonban nem nézné jó szemmel így ráhagyom. Az ő döntése, az ő következményei. Bevallom, ha valami történik vele kissé hiányozni fog. Az események gyorsabban történnek mint azt gondoltam volna, így villámgyorsan kell felmérnem a helyzetet, hogy mivel is bőszítettük fel a szellemeket. A sátrakkal illetve a tűzzel aligha, az élelemmel is ugyanez a helyzet. Több ember sorsa van a vállamon és jelenleg az itt lévők is mind az én felelősségem alá tartoznak, hisz én mondtam mit csináljanak. VÁRJUNK CSAK...Nézek oda a kútra, amit Zhen csinált.

-Temesd már be! Vagy szándékosan megakarsz öletni minket?!

Ordítok a tábor másik felében bámészkodó sáros férfira. Nem mondtam, hogy túrja fel a földet és feltúrta...Itt az eredménye. Valószínűleg sokat képzelek magamról, de tanulmányoztam a szellemeket amit nem szeretnek az a "birtokháborítás".

-Mindenki be a barlangba és zárják el a kijáratot!

A barlang felé indulok, pontosabban indulnák amikor észreveszem Zimát aki valahonnan távolról rohant felém, majd sikerül megbotlania. Természetesen felém kezd el zuhanni, azonban reflexből elkapom a lányt s nem várom meg amíg az visszanyeri az egyensúját, hanem ha egyenruhában van ha nem, akkor is felemelem és a berohanok a barlangba. Miattam nem fog több ártatlan ember meghalni. Ha Zhen úgy tesz, ahogy mondtam a szellemek valószínűleg elmennek és egy óra múlva kimehetünk a táborba. Zimát a puha mohára fektetem le, illetve ha állni szeretne akkor bárhol elengedem őt a barlangon belül.

-Elnézést az előbbiért, csak két társunk eltűnt...*Mentegetőzök* És nem szeretnék még több embert veszíteni, mindenkire szükség van főleg az idomárokra, sőt még a nyelved is jól forog, majdnem sikerült átverned a neved illetően. Kár lett volna, ha magukkal visznek.*Mosolygok a kissé ügyetlen földidomárra, majd ha elzárták a barlangot akkor felteszem az egyik legfontosabb kérdést.

-Mindenki itt van, mindenki jól van?e

Ezek után leülök a puha mohára, és terveket kezdek el rajzolgatni. A papír nem a listából van, mindig vannak olyan lapok amiknek a sarkai bevannak hajtva. Így különböztetem meg a könyvből származó lapoktól. Bárki odaülhe

Mikor a furcsaságok kezdtek elszaporodni, Lee a háta mögé nyúlt egy nyílvesszőért. De sajnos csak a levegőbe markolt. Ekkor ébredt rá, hogy eddig teljesen védtelen volt, és ezután is az marad.

- Per pillanat nagyon nem érdekel, hogy ki vagy, vagy mit tudsz, de azért igyekezz ne elszökni... És ha meg akarod védeni a városodat meg a barátaidat odabenn a szellemektől, akkor jobb lenne, ha körülnéznénk...arra. Mit szólsz? - hallotta Karintól.

- Veled tartok, de előtte visszakérném fegyvereimet. Esküszöm, hogy a támadás után újfent lerakom, de én Yu Yanként íjjal születtem, s többet ér nekem mint a lábam. - modta és siettetően Karinra nézett.

Zimát furcsa szellő csapta meg. Rossz érzése támadt, így gyorsan kinyitotta a szemét. Nem volt túl jó ötlet, megszédült. Tenzin mindig mondta, hogy ezt ne csinálja, mert baja eshet. ~ Ne csak Aaron hősködjön. ~ Látása még kissé homályos volt, de így is ki tudta venni a szellemalakot, aki elvitte Kirát. ~ A francba! Magunkra haragítottuk őket! ~ Amint elmúlt a szédülése felállt és a többiek felé kezdett futni. Nem maradhatott egyedül, ezt jól tudta. Már távolról látta, hogy Aaron sincs sehol. Kivételesen most nem hülyézte le. Inkább megnyugodott, hogy valószínűleg Kirával egy helyre kerülnek és így egyikük sem lesz egyedül. Közben azt is észrevette, hogy Karin az íjásszal beszélget, de ennek nem tulajdonított nagy jelentőséget. Úgy döntött, inkább Ionáékhoz fut, ott többet tud segíteni. Látta, hogy Iona a szellemekkel próbál beszélni. Tenzin mindig mondta, hogy nagy spirituális energiával rendelkezik, így remek támogató. Futás közben már próbálta magát ráhangolni a szellemi síkra. Már épp odaért hozzájuk, mikor hirtelen megbotlott a saját lábában és… egyenesen Night felé esett…

Kira mondandója úgy tűnt továbbra se hatotta meg a szellemet. ~Akkor fenyegetőzzek a tűz idomítással? Nem az sem jó~ megrázta fejét és inkább elvetette az ötletet. Ekkor a tábor felől recsegés hallatszott, és egy hasonló szellem bukkant fel, mint a fogva tartója. És Aaront húzta maga után. A lány felvidult. ~Végre valaki~

A két szellem eltársalgott egymással, valami különös nyelven, amit nem értett. A fiú viszont kezdet lassan magához térni.

-Szia. Rég találkoztunk. –köszönt Aaronra. -A hegért remélem nem haragszol. Tűzidomár féle elsősegély –mentegetőzött. 

Karin unottan hallgatta végig az íjászt, és szinte biztos volt abban, hogy hazudik neki, de ez egyelőre nem érdekelte. Túlságosan is lefoglalta, hogy mi van a többiekkel, különben meg, biztos volt abban, hogy Night előbb-utóbb jó belátásra bírja... 

- Rendben van - mondta ki hangosan, és felsóhajtott. - De az már nem lesz időben, ha a társaidat szépen elviszi egy szellemhorda, azt hiszem - tette hozzá.

Akkor lépett mellé Aaron. Mikor a saját nevén szólította, már el is döntötte, hogy fejbecsapja, de ahogy a fiú folytatta, szinte megkövülten hallgatta, ahogy Aaron a vízről kezdett beszélni. Öntudatlanul is a szemkötéséhez kapott...már ezerszer elképzelte, hogy milyen lenne újra két szemmel nézni a világra...ha visszakaphatná a másik szemét...

Egy pillanatra teljesen elmerengett, és mire újra körbenézett, már csak a káoszt látta. ~ Szellemek ~ jutott azonnal az eszébe, és kárörvendve az íjász felé fordult. - Remélem, most már elhiszed a szellemes sztorit - mondta, és halványan elvigyorodott. Úgy kellett neki...

Körbe nézett. A legtöbben a forrás vizéért küzdöttek - amit bizonyos szintig meg is értett, azt azonban már nem, hogy most miért nem tudnak összetartani -, Night és Iona egy barlangnál állt, és a légidomárlány egy szellemmel akart beszélni. ~ Ezek...ezek ide jöttek ~ gyanakvó pillantást vetett a víz felé.

Aztán észrevette... észrevette, hogy Aaron eltűnt, és Kirát sem látta sehol. ~ Ha elvitték őket... ~ nyugatalanul az erdő belseje felé pillantott. Megvolt az esélye, hogy nem találna vissza.

Leere nézett.

- Per pillanat nagyon nem érdekel, hogy ki vagy, vagy mit tudsz, de azért igyekezz ne elszökni... - jelentette ki, aztán eszébe jutott valami. - És ha meg akarod védeni a városodat meg a barátaidat odabenn a szellemektől, akkor jobb lenne, ha körülnéznénk...arra - mutatott a fák felé. - Mit szólsz?

Aaron furcsa megkönnyebbülést érzett, hogy Karin nem ítélte őt el. Majd a lány elmesélte neki, mi történt a családjával. A fiú szomorúan nyugtázta a történteket. Karinnak sem volt felhőtlen a gyerekkora. Ő tényleg átérzi Aaron helyzetét. A fiú nem tudta mit mondjon, ezért csak megsimította Karin karját és egy köszönömöt hebegett, mielőtt a lány elment, hogy beszéljen az íjásszal.

- Jut eszembe, nem ártana neked egy kis víz, még a végén összeesel itt nekem – hallotta Aaron, hogy valaki hozzá szólt. A hang irányába fordult. Night volt az, arcán mosollyal. Aaronnak még mindig gyanús volt a rendőr, érezte, hogy valami fontosat eltitkol előlük. Hirtelen egy kulacs repült felé, ám Aaron még nem volt olyan állapotban, hogy röpködő holmikat kapjon el, így a vizes palack fejbe kólintotta.

- Nagyon köszönöm – morogta, ám tényleg hálás volt. Végre egy kis víz. És még megalázkodnia sem kellett érte. Már készült volna, hogy kezelésbe vegye a sebét, amikor az egyik földidomár fiú felkiáltott, hogy egy forrást talált. ~Forrás a Szellemerdőben. Ez rendkívül érdekes.~ Aaron későbbre halasztotta a gyógyítását, a forrás felkeltette a figyelmét, az övére kötötte a kulacsot, majd odabicegett. Jobban szemügyre vette a vizet. Aztán teljesen lesokkolódott.

A nagymamája híres gyógyító révén beavatta a Szellemvilágban található vízfolyások titkaiba is, melyiknek milyen hatása van, és ennek, ami a fiú előtt terült el, erős gyógyító ereje volt. Nagyon erős. Érezte. Nemcsak rajta segíthetett, hanem talán… Karin szeme. De előbb tesztelnie kell, hogy biztosan igaza van e. Aaron levette a Fekete Nap egyenruhájának a felső részét, majd a kötéseit. Elég csúnya volt a heg. ~Heg… Az én bőrömön… Elég, Aaron, ne legyél hülye!~ Lehajolt, és bekente magát a forrásvízzel. A hatás szinte azonnali volt. A seb, a heg, mindenestől eltűnt, a fájdalom azonnal megszűnt. Aaron ivott pár kortyot is a vízből. Mintha kicserélték volna. A fáradtság és minden egyéb nyavalyája megszűnt. Visszabújt az uniformis egyenfelsőjébe, hiszen már kezdte kínosan érezni magát. Ezt el kell mondania a többieknek. Végre valami jó is történik.

A gondolatai is kitisztultak. Bocsánatot kell kérnie Zimától és Kirától is. Körbenézett. Kira éppen egy fa tövében pihent, Zima pedig meditált. Aaron nem akarta zavarni őket, úgy döntött később kér tőlük elnézést. Most amúgy is fontosabb dolga van, azonnal meg kell osztania a hírt Karinnal. Elindult a lány felé, aki éppen az íjásszal beszélgetett. Nem akarta őt megzavarni, de nem tudta visszafogni örömét. A fiú el is dobta a járóbotját, ruganyos léptekkel ment feléjük.

- Karin – szólt a lánynak, mikor már elég közül volt. – Ez a víz nem mindennapi, rendkívül erős a gyógyító hatása! – lelkendezett. – Nézz rám, újra visszatértem elbűvölő formámba! – viccelődött a fiú. – Szerintem ez a forrásvíz akár a szemedet is képes meggyógyítani. Talán… - ám a mondatot már nem tudta befejezni.

A dolgok hirtelen felgyorsultak. Valami megragadta Aaron lábát, a fiú a földnek csapódott, erősen bevágta a fejét. – MI A FRANC! – ordított hangosan, majd valami erő hihetetlen sebességgel behúzta az erdőbe, miközben a fiú köveknek, ágaknak, bokroknak csapódott. ~Végre meggyógyulok, erre… Elkap egy…? Mégis mi a fene ez?~ Mire magához tért egy szellem tartotta fogságban őt. De nem volt egyedül. Kira is mellette volt. A szellem a forrás vizéről hadovált. A fiú elfehéredett, nyelt egy nagyot és inkább csöndben maradt.

Iona látta a pánikot, a barlangot, ahogy az emberek menekülnek, és emlékezett a motozásra. ~Szellemek.~ gondolta. Nem volt benne biztos, hogy mit kell tennie. Sokat hallott ugyan róluk az ősi légidomár szövegekből, Tenzin mestertől, Jinorától, Korrától, sőt az utóbbi időben többel is találkozott szemtől szemben. ~Ha tiszteled őket, ők is tisztelnek téged.~ jutott eszébe. De hogyan kommunikálhatna velük. A szellemi projekció sem volt egyszerű, de ez még százszor nehezebbnek tűnt. Elősétált a takarásból, és megpróbált minden erejével a nyugalomra koncentrálni. ~Ha egyensúlyban vagy, sérthetetlen vagy.~ ismételgette magában a légidomárok tanításait. Bár eredetileg a meditációkra vonatkozott, de a lényeg ugyanaz volt.Hogy az ember megvédje saját szellemét a szellemvilág veszélyes lényeitől. ~Feltételezd a legjobbat! Hidd el, hogy nem akarnak ártani neked, és akkor képtelenek lesznek rá.~ Lassan beért a fák közé.

- Beszélni szeretnék! A szellemek barátjának vallom magam. Mi nem akartunk rosszat, mikor idejöttünk. Önhibánkon kívül történt. Nem ismerlek talán eléggé, de mindig arra vágytam, hogy megtudjam, kik vagytok. Miben sértettünk meg titeket, és hogyan tehetjük jóvá? - körülnézett. Remélte, kap majd választ.

Kirát megragadta valami és berántotta az erdőbe. Sikítani akart, de a lény betapasztotta a száját.

- Mit akartok a völgyünkben, kiástátok a forrást és ezzel megszentségtelenítettétek a helyet. – mondta a lény és dühösen a szemébe nézett. Kira nem tudta milyen forrásról beszél a szellem, de felkiáltott: -Tudtam! Tudtam, hogy valaki csinálni fog valamit! –próbált szabadulni, de erősen szorították.

- Ööö egyébként nem tudom, miről beszélsz. Én nem csináltam semmit. –elgondolkodott. –Mi nem tehetünk semmiről. A Fekete Nap küldött ide minket, hogy éljünk túl. –elvigyorodott ~Egy kis szellemi segítség. Iona biztos hamarabb megtudná, győzni őket, de hátha~

- Tényleg! Nem akarhatjátok, hogy átvegye az uralmat az uralkodójuk! –hátra nézett a szellemre. –Na, nem akarsz segíteni nekünk? – próbálkozot. A szellem nem válaszolt, és lerít róla, hogy nem fogja elengedni a lányt. Kira sóhajtott egyett - Gondoltam...     

A víz amit Zhen talált, nem volt iható, ellenben gyógyított és erre az rögtön rájöhet, aki a kezére vagy bármilyen sérült testrészére keni azt. Talán még Karin szemét is helyrehozhatná. A vizet maguk a szellemek temették el még korábbam, mert még köztük is viszályt szított a gyógyító hatása. Night csodálkozhat, hisz körülbelül száz rab volt a buszon, viszont ebből alig negyven tartottt vele és tette amit mondott, ellenben találtak egy közelben csordogáló patakot és elegendő növényélelme, viszont négy-öt rab eltűnt az erdőben, valószínűleg elveszett. A házak viszonylag tartósak voltak, kitarthatnak több mint egy évre, viszont kérdés, hogy van-e annyi idejük.  Kira rosszul tette, hogy elvonult. Épp nyugodtan ücsörgött magának, mikor valaki, vagy valami befogta a száját s elragadta őt. Ha megharapja őt, akkor csodálhatja, de semmi nem történik az illetővél. Konkrétan meg sem érzi azt. Az eltünését csak Zima láthatta, ő épp a közelben meditált azonban az erdő sűrűjében lény Kirával együtt eltűnt, majd a miközben annak karját szorítótta szólalt meg.

-Mit akartok a völgyünkben, kiástátok a forrást és ezzel megszentségtelenítettétek a helyet. 

Csak ennyit mond, majd rémisztő tekintettel néz a lány szemébe. Eközben Iona lábánál is motoszkálni kezd valami, olyan mint egy átlátszó kígyó, azonban lány csak érezheti azt, de nem láthatja. A lény azonban nem a lányt szemelte ki célpontul, hanem Aaron-t löki könnyűszerrel a földre, hisz a sérült áldozat a legjobb áldozat. Night és a többiek csak tétlenül nézhetik végig, hogy Aaron is eltűnik az erdő mélyében. Kira mellett ébred, a szellem őket kettőjüket vitte csak el csupán, azonban a többiek sincsenek biztonságban. Karin és Lee folyton úgy érzi, mintha valaki vagy valami figyelné őket. Nem szokványos lény, így még Lee sem keverheti össze azzal, hogy Night szemmel tartja őt. Az illető célja, hogy tudassa azt, hogy figyelik a párost.  Iona és Night viszonylag biztonságban érezhette magát, volt a közelben egy barlang. Ez sokaknak feltűnt, ugyanis a rabok közül többen bemenekültek oda a lények elől, talán nekik is célszerűbb lenne ezt tenni.

Keino lassan ébredezni kezdett. Valaki egy földsátrat emelt fölé. Szerette volna megköszönni, de nem tudta ki csinálta, így csak annyit szólt:

-Köszönöm a sátrat, bárki is csinálta.

Majd hallotta ahogy Lee azt mondja "Neveket, helyszíneket nem tudok. De ha tudnék se mondanék semmit."

~biztos hogy tud valamit, legalább az őrtársai nevét~

Kisétált Lee elé.

-Amúgy Keino vagyok - szólt a számára még ismeretlen emberek felé.

Majd Lee-hez szólt:

-Pár őr nevét azért biztos tudod. Vagy az uralkodóét. Ajánlom hogy leírd, különben... -mondta miközben a kezének csontjait ropogtatta.

Lee ránézett Karinra, majd ő is közelebb hajolt, és utána megszólalt. Halkan és szinte úgy, hogy a szája sem mozgott.

- Szívesen válaszolok neked, amint olyan közegben leszünk. -mondta - de addig egy szót sem szólok.

~ Mit akar ez elhitetni velem? Azt hiszi, hogy hatalmas támadás jön? Csak azt nem értem, hogyők miért nem értik meg, hogy én csak egy őr vagyok. Több hasznomat vennék, a kezembe adnák a fegyvereimet, és adnának valami melót. ~ majd újra Karinra nézett és megszólalt.

- Mindenről tudomást fogsz szerezni, méghozzá időben. - mondta ki szemrebbenés nélkül a hazugságot.

Karin végighallgatta Aaront, és bólintott egyet. Talán, ha más mondott volna ilyen dolgokat, szörnyetegnek tartotta volna...de most mégsem. Látta a fiún, hogy őszinén bánja azokat a dolgokat, amiket tett...és különben is, az anyja haláláról nem ő tehetett.

- Nem a te hibád volt - mondta halkan, és biztatóan elmosolyodott. - És, ha nekem ilyen apám lett volna... azt hiszem, nekem is sok lett volna. Az enyém... -elhallgatott, aztán nagy levegőt vett, és folytatta. - Az én apám sem volt épp egy mintapéldány. Sosem tanított, és ez...ez mindig is rosszul esett. Úgy tett, mintha nem is lennék idomár, és folyton ugráltatott...figyelj az öcsédre, vigyázz a húgodra... - felsóhajtott. - De ennek már vége. Elvesztettem őket...és, ami azt illeti, borzasztóan éreztem magam...borzasztóan éreztem magam, mert boldog voltam, hogy önmagam lehetek - ~ de a húgomat elvesztettem ~ tette hozzá szomorúan magában.

Látta, hogy Kira, Zima és Iona beszélgetnek, majd odalép melléjük Night. Kiráról és Zimáról lerítt, hogy nem örülnek a rendőr társaságának, és szinte örültek, hogy végre kaptak valami feladatot, míg a fiú Ionával kezdett el társalogni. ~ Hát, igen...látszik, hogy rendőr. Azt hiszi, hogy ő itt a főnök ~ gondolta, és elfintorodott, ahogy meghallotta, hogy odaküldte az íjászhoz.

- Azt hiszem, mennem kell - mondta Aaronnak. Akkor hallotta meg a földidomár fiú kiáltását. - És szerintem mostmár neked is lesz vized... - tette hozzá, és elindult a fogoly felé.

Akkor jött rá, hogy milyen szerencséje van, hogy rajtamaradt a Fekete Nap ruha, és nem idomított földet...bár nem gondolta, hogy bármit is elérhet, kezdett kialakulni a fejében egy ötlet. ~ Hát, lelőni nem fog ~ vigyorodott el.

- A nevem Eriko - mutatkozott be fesztelenül a fiúnak. - És amint látod, én is a Fekete Nap hívői közé tartozom - mondta, és közelebb hajolt az íjászhoz. - Ezek az emberek körülöttünk...nem olyan rosszak, mint hiszek. Látod, az ott egy rendőr? - bökött Night felé. - Tudom, kissé udvariatlan, de nem akar neked rosszat...csupán nem tudja kifejezni, mit akar - tette hozzá kissé gúnyosan.

- A lényeg az, hogy nem véletlenül jöttünk ide...nem gondolkodtál azon, hogy miért kell falat építeni? - hatásszünetet tartott. - A szellemvilág veszélyes hely...a szellemek nem szeretik, ha az emberek betörnek a területükre. A fal azért kell, hogy megvédje a birodalmat egy hatalmas szellem támadásaitól. Minket, ötünket, akik a rabokkal jöttünk, azért küldtek ide, hogy nézzünk szét,. és hallottunk egy-két pletykát...hogy a szellem nem fog sokáig várni a támadással. Hidd el nekem, mielőtt eljöttünk, beszéltünk az Uralkodóval és Amonnal - jelentette ki. ~ Ez végül is nem hazugság. ~ - Meg akarjuk menteni a falakon dolgozók életét, de nem ismerjük őket név szerint. Ahhoz pedig tudnunk kell...az, akivel beszéltél, tudja, hogy kell - ez már egyértelmű hazugság volt, de a lány szeme sem rebbent. Mondott már ennél rosszabbat is... - Segítened kell nekünk. Nincs sok időnk...és tudnunk kell azt is, hogy hol van az avatar...csak ő tudja lecsillapítani a szellemet...eddig nem tudtk, hogy így van...és Amon elfelejtette velünk közölni, hogy hol van, amit nem csodálok...ha véletlenül ennyi rab közül valaki meghallaná... - megvonta a vállát. - Ami meg a fegyvereid elvételét illeti...tudod, fontos a külcsín. Szóval? - kérdezte kíváncsian. - Meg akarod menteni a társaid, vagy végignézed, ahogy átsétál rajtuk az egyik leghatalmasabb szellem?

Amikor Night visszatért Kira akkor akart elmenni. A parancsra csak bólintott. Jobbnak látta, ha nem válaszol semmit. Amióta belekeveredtek ebbe az egészbe, mindig csak rosszabbított az eleve szörnyű helyzetükön.

~Nyugi. Ha tudná is hogy tolvaj vagyok, nem hinném, hogy foglalkozna vele~ indult segíteni a tűzgyújtásba. Meggyújtott pár tűzrakást. Az erdő szélén leült egy fa tövébe. ~Remélem senki sem lesz annyira hülye, hogy fel akarja zargatni a szellemeket~ aggodalmaskodott. Elnyomott egy ásítást. –Mi lehetett az a döbbent tekintett Aarontól az előbb? – töprenget álmosan. Ismét ásított, és neki dőlt a fának.