~ Hú, de felgyorsultak az események. ~Ruan kezdte összeszedni a gondolatait. ~ Egyik pillanatban még a konyhában, aztán egyszer csak leszáll a gép. De még jó hogy kiszálltunk belőle mindannyian. ~ Nézett a füstfelhő irányába sajnálkozva Ruan. ~ Szegény rajtragadt emberek. ~

Ruan figyelme Night felé irányult. A férfi nem teketóriázott, ha nincs mit megbeszélni, akkor irány mindenki a dolgára. Ruan jelezte, hogy Őfelőle indulhatnak, nincsen semmiféle gondolata, amit meg kellene osztania. – Felőlem azonnal indulhatunk. – Ruan még egyszer utoljára végignézett a holmiján. Nem volt sok, a legjelentősebb a két vizes tömlő az oldalán. Ruan körbenézett a bandán, mindenki egész kipihentnek tűnt.

Ruan, a haderőnél átélt kalandok miatt, már nem érezte az előtte álló ismeretlen izgalmak okozta fura érzést a hasánál. Ruan nem tudta, hogy a többiek esetleg szólnak-e valamit mielőtt nekiindulnak így úgy gondolta, hogy kicsit meditál, azt akkor fejezheti be, amikor szeretné, azzal nem hátráltat senkit sem. ~Igazán nem lehet gond, ha kicsit meditálok. ~ gondolta, és máris lótuszülésben ült, hasonló pózt vett fel amint Iona-tól látott, behunyta a szemét és minden gondolatát csakis a feladatra összpontosította.

Amíg gondolkodott akaratlanul is eszébe jutott egy két más dolog is. ~ Mit fogok tenni, ha ennek vége? Mindenképpen be kell fejeznem a tanulmányaimat Katara-nál. Utána mi lesz? Fejlesztenem kellene a spirituális énemet is. Folytathatnám az utazásaimat is. Még annyi mindent nem láttam. Ruan, szedd össze magad! ~ Szólt magára. ~ Még az sem biztos, hogy mi lesz ebből az egészből. Most csak az előtted álló feladatra koncentrálj. Elmegyünk Korra-ért, kiszabadítjuk, biztosan lesznek katonák, akik feltartani, de ha egy levegőidomár odateszi magát, elsöpör egyszerre több embert is, ezzel talán nem lesz gond. Korra, remélhetőleg az állapota nem rosszabbodott a csatornarendszer nedves állott levegőjében. Ha megvan Korra a lehető leggyorsabban irány kifele a felszín fele, csatlakozni a többiekhez. De vajon a várost hogyan fogjuk „visszaállítani” az eredeti helyére? Azt hiszem erre akkor kel majd gondolnunk, vagy esetleg akkorra már valaki kitalálja. És Amon… még vele sem tudjuk, mihez kezdjünk. Talán nem leszünk egyedül… Iona, meg kell kérdeznem, hogy tudna-e segítséget kérni a szellemektől. Vagy esetleg Night szelleme? Azért egynél talán több szellem segítségére lenne szükség… és Én, nos, az elmúlt napokban tapasztaltak alapján a szellemek nem igazán tennének szívességet nekem. Nincs más, ez után meg kell ismernem a szellemeket közelebbről.~Ruan úgy érezte igencsak elkalandozott, kinyitotta a szemét, kicsit megdörzsölte, majd újra behunyta. ~ Kipróbálok valamit. Mit is mondott Iona? Összpontosíts egyetlen dologra. Korra. Vajon megérzem a jelenlétét? ~  próbálkozott.

A POST HARMADIK FELE!

Kivéve a szótlan levegőidomárt –Chuang-. A pólóm még fel volt tűrve, tísztán látszott a kötés, de valószínűleg senkit nem érdekelt, hogy mi van velem?

-Mi történt? Miért itt szálltunk le?

Teszem fel a kérdést, azonban az ezt követő események nagyon is sokkoltak. A hajó felemelkedett a magasból és megtámadja a napkatonákat. Ki lehet ez az idióta...Ezután persze nem sokkal a hajó fel is robbant és Azoir is befutott pár új arc ismeretében. Egy ismerős volt. Elaina. Ő itt?

-Elaina?!

Kérdezem meglepődve. A lány még korábban fordult a rendőrséghez a bátyja eltűnésének ügyében, illetve a szülei gyilkossága miatt. A rendőrség elfordult tőle, én viszont segítettem neki amennyire csak tudtam, még pár szabályt is megszegtem azonban nem segített. A lány valószínűleg még mindig nyomoz, pontosabban nyomozott volna, ha nem tartóztatják le őt a Fekete Naposok. Szóval ő az egyike azoknak, akiket idehoztak. Talán még sem kíván engem mindenki máglyára, de bevallom, hogy az álom után még egy kicsit Zimától is féltem. Tudtam jól, hogy nem akar megölni, pláne nem így, de mégis...furcsa érzések kavarogtak bennem. Az álom nem valóság, az álom nem valóság. Ismételgettem magamban, mint egy gyerek és valamennyire sikerült is megnyugodnom és a tervre koncentrálnom.

-Az új fejlemények nagy port kavarhatnak a tervünkben, azonban az eredeti tervekhez kell tartanunk magunkat. Aligha tudjuk elérni Iroh tábornokot, ő pedig számít a segítségünkre. Bár kissé kevesebben vagyunk, mint korábban, de megtudjuk csinálni.

Ezután az újakkal is ismertetem a tervet, szerintem jobb lenne, ha ők is a léghajók elpusztításában segédkeznének, ott több emberre lesz szükség, mint Korránál. Ezután szétosztom a táskákat, Aaronra bízom a bombákat azonban nem tudom jó ötlet-e a dolog, de biztos boldogul vele. A csatorna ajtajához lépek, mert szeretnék minél előbb túlleni a dolgon.

-Tehát akkor, indulhatunk vagy van még valami fontos, megvitatandó dolog mielőtt megmentenénk a világot ezektől az őrültektől?

Amennyiben még van bármi megbeszélendő dolguk, a falhoz dőlök és várok...kissé türelmetlenül.

/Elaina, remélem nem gond, hogy beleírtam azt, hogy a karid ismeri a karimat még ha nem is annyira közelről, de kissé furcsa, hogy senki nem ismer jóformán senkit és úgy éreztem, hogy sokat dobna a sztorin ha lennének valakik akik ismerik egymást./

A POST MÁSODIK RÉSZE!

-Megölted őket! Mindkét fiamat te ölted meg! Hidegvérrel megölted az én két kisfiamat! Mégis mindek képzeled magad?

Szóltam volna, de nem jöttek a szavak. Ez a két testvér alávalló ember volt, de nem tudtam mondan semmit. Egyszerűen nem tudtam kontrolálni az álmomat, azonban az csapta ki a biztosítékét amikor több másik is megjelent. Jasmine egyre hangosabban sírt, a holtestek pedig egyre jobban közeledtek felém. Az álomban ezután feltűnt Zima is, lesütötte a szemét és ő is a pokolra kívánt.

-Menj Night, oda való vagy.

Ezután éles földszilánkokat kezdett idomítani felém, és ekkor tértem magamhoz, de úgy, hogy leestem az ágyról. Izzadságcseppekkel volt tele az egész arcom. Soha nem éreztem bűntudatot és a mostani sem az volt szerintem. Ez akkor bizonyosodott be, mikor Iruk hangosan felnevetett.

~Jól aludtál, Night? ~

Feltápászkodtam a talajról és a gyűlölettől összeszorított ajakkal rohantam Iruk felé. Az ajkamat követte az öklöm, azonban mind hasztalan volt és csak a szekrényt találtam fel. Írtózatos erővel csaptam a falba, de mind hasztalan volt. Iruknak ugyebár nem volt teste. Ütés-ütést követett, aztán akkor vettem észre magam amikor egy írtózatos fájdalom nyilalt belém és felordítottam és bedőltem az egyik sarokba. A játékos szellem pokollá akarja tenni az életemet.

-Night, jól vigyázz mit teszel. Ne feledd, én mindig feletted állok. Sokkal feletted.

Ekkor landolt a hajó, az egyik táskából kivettem egy csomag kötszert és elláttam a karomat, elég ramaty állapotban volt, valószínűleg hamarosan több lila folt is fog jelentkezni. Már ideértünk volna? Teszem fel közben a kérdést magamnak. A szobában volt egy kisebb fürdő, így megmostam az arcomat. A cuccaim már nálam voltak, Iruk is a közelben volt, de ezután már nem érdekelt, csináljon amit akar és ahogy akart. Időnként szólongatott, de nem válaszoltam neki azonban mindvégig ott legyeskedett körülöttem. Amikor leszálltam láttam, hogy azok közül akit ismertem mindenki ott van. 

A POST ELSŐ RÉSZE!

Az események gyorsan történtek, én pedig fáradt voltam így az elsők közt hagyom el a termet. Még Zimára pillatok miután egy üres kabinba megyek. Nem volt valami puccos szoba, egy ágy, egy szekrény, pár könyv, azonban a kilátás minden pénzt megért. Tisztán láttam az eget, Yan Lee-t és rájöttem, hogy nem is vagyok annyira fáradt. Végigmértem a hatalmas várost. Túl sok pusztítást végzett itt a Vörös lótusz... A dolgokat pedig csak tetőzi az, hogy jelenleg egy teljesen más ország fennhatósága alatt van egy teljesen más helyen.  Egy-egy könyvbe belelapozok azonban utána halkan elhagyom a szobát és elfordítam a kulcsot a zárban, hogy amíg le nem lépünk ez a hely az enyém marad. A célom az volt, hogy találjak néhány normális hátizsákot és ez hosszadalmas keresés után sikerült is. Az egyikbe bombákat, a másikba élelmet a harmadikba fegyvereket pakoltam. Ez a hajó szerintem valami Varrick kaliberű szerencsétlen tulajdona lehet, hisz minden téren egy aranybánya. Pakolás közben az íjamat a falnak támasztom és a három hátizsáknyi felszerelést a hátamra veszem, úgy  térek vissza a szobába. Ekkor már a legtöbben pihentek így senki sem látott. Az ágy mellé dobom a táskákat, majd az ablakhoz lépek. Most már tudom, hogy Aaron titkol valamit. És ez aggaszt. Kifogom deríteni, hogy mit. Akkor követte el a legnagyobb hibát, amikor kijelentette, hogy érzi a hazugságaimat. De ezt az érzékét –mint az kiderült- könnyen manipulálni tudom. Szerencsére. Mindenesetre mostantól figyelni fogom ezt a bohócot. A gondolataim akkor terelődnek el, amikor már madártávból ugyan, de látom a házunkat. Rögtön Jasmine jut eszembe. Hol lehetsz most hugi? Aztán persze beugrik az a rémkép. A mentőakció... Több tucat rohamrendőrrel vettük körbe a raktárat ahol Jasmine volt. Apámék a keleti, mi az északi oldalról hatoltunk be. Még további két osztag volt velünk, egy teljesen odaveszett. Egy a falra erősített bomba találta el őket, ez okozta apámnak azt a sérülését ami miatt kórházba került. A robbanáskor én Jasmine-ra vetettem magam, az egész testem tele volt szilánkokkal, de megérte. A húgomnak az ijedtségen kívül nem volt semmi baja. Kissé sok emlékkép tárult elém. Szinte magam előtt láttam azt az eseményt és még most is átérzem azt a gyűlöletet amit akkor. Ugyan már nincsenek ezen a világon, de bármikor megölném őket, ugyanolyan hidegvérrel mint nemsokkal azután miután Jasmine megkerült. Ugyanolyan könyörtelen módon. Az ágyra dőlök, furcsa érzés fut át rajtam és így nyom el az álom. . Azonban nem lehetett nyugodt éjszakám ekkor sem visszatérő rémálmok gyötörtek már egy ideje, de a mostani mindennél rosszabb volt. Egy sötét szobában voltam, velem szemben egy síró anya, mögöttem pedig Jasmine aki szintén sírt. Az asszonyt nem ismertem, azonban feltűnt mellette két holtest. Azoké volt, akik elrabolták Jasmine-t. Majd egy hang szólalt fel, a nő volt az.

Miközben a lányok terveket szövögettek, több dologgal nem számoltak. A csatornarendszernek az összes kijáratát platina fedte, egy olyan anyag, amelyet nem lehet idomítani, csak egy apró lyuk volt mindegyik alján, ahol a szennyvíz kifolyik. Valamint az őrök, akikkel a cellában harcoltak, nem hagyták csak simán futni a lányokat. Megnövelték a csatornában a vízszintet, míg a szennyvíz sodrása rendkívül gyors és erős lett.

Karin hiába várja Zima válaszát, már nem fogja megkapni. Az erős zúgásra mindketten hátrakapják a fejüket. A következő pillanatban a nagy sodrás arcon vágja a két lányt, és magával ragadja őket. Mindketten küzdenek a levegőért, de a víz lehúzza őket… Elsötétül a látásuk.

/A kalandot itt folytatom, a többi postot is ide kérem majd: SZEGÉNYNEGYED/

- A tűz patkány nem olyan rossz, ha jól megsütöd -mondta Zima, Karin azonban csak elfintorodott. Nos, azért továbbra sem szeretett volna patkányon élni, persze, ha nem lenne más út, megtette volna...de azért szerette volna elkerülni.

Felmenni azonban túlságosan is kockázatos volt, főleg, hogy mind a ketten meg voltak sérülve.Túlságosan is kockázatos...ha szembe jön velük pár Dai Li ügynök, vagy Fekete Napos, akkor már jó nagy bajban lettek volna, viszont vízre szükségük volt.

- Azt hiszem, valamivel körbevették a várost - válaszolta Zima utolsó kérdésére -, mert semmi mozgás nincs ki és be. Szerintem egy tűzgyűrű lehet az...már csak abból kiindulva, hogy tűzidomárok - ~meg napidomárok is, ha igaz az a mendemonda ~ -, viszont van egy kisebb oázis nem messze innen, úgy emlékszem - biztos volt abban, amit mondott. Egyszer itt éjszakáztak a nagyapjával. - Nos, mi legyen? - kérdezte Zimától.

- A tűz patkány nem olyan rossz, ha jól megsütöd. Egy kis tűz népi szigeten megkóstoltatták velem. Nem utasíthattam vissza, különben megbántottam volna az ottaniakat. - Zima nem undorodott el. ~ Az íze alapján nem mondtam volna, hogy patkány. ~ 

- Viszont valóban necces felmenni, és akkor is csak egyedül tudnál. Futni és harcolni sem nagyon tudnék így, bár ha nagyon kell, akkor megpróbálom. Egyébként nem éreztél valami védelmet a fal körül? Tűzfalat, őröket, vagy hasonlókat? Ezt azért kérdezem, mert ha nem voltak, akkor sietni kellene, hogy ne is legyen, mire odaérünk. Ebben az esetben az lenne a legjobb, ha tudnánk egy oázist a közelben. - Reménykedve Karinra nézett. 

- Akkor menjünk - mondta Zima. - Viszont kéne szerezni élelmet és vizet. Még csak az kéne, hogy amiatt essünk össze. 

Karin bólnitott, bár egyelőre még ötlete sem volt, hogy honnan tudnának bármi ilyet is szerezni. - Ha elég nagy káosz van a városban, talán felmehetnénk, és senki sem szúrna ki - űnődött hangosan. - De nem vesztegethetünk ezzel túl sok időt, mert az sem vezetne sehová. Esetleg felmehetnénk az egyik oldalvezetéken, viszont azt kétlem, hogy bármivel is kellemesebb lenne, mint idelent - elvigyorodott. Na igen, azért egy csatornarendszer nem éppen az a hely volt, ahol bárki is mászkálni szeretett volna. - De persze, ha nincs más, akár még egy patkányt is megsüthetünk... - tette hozzá, miközben remélte, hogy Zimának eszébe se jut semmi ilyesmi. Őszintén szólva nem sok kedve volt patkányt vacsorázni.

Zimát először meglepte, hogy Karin levette a cipőjét, de aztán ráismert a mozdulatra. ~ Mennyi ideig próbáltam elsajátítani... de nekem csak kis távolságra megy. Azt hittem, hogy csak valammilyen szokásból hordja a kendőt... ~ Miután Karin elmondta azt, amit megállapított, Zima bólintott.

- Akkor menjünk. Viszont valahol kéne szerezni élelmet és vizet. Még csak az kéne, hogy amiatt essünk össze.

-  Én megleszek egy darabig - vonta meg még ép vállát Karin -, bár kissé kényelmetlen, és azt hiszem, ezzel egyelőre nem fogok tudni idomítan - válaszolta, és haloványan elmosolyodott. "Mindig csinálj előnyt a hátrányodból", mondta mindig a nagyapja, és azóta is igyekezett ezt az elvet követni. Ha ő nem lett volna, akkor valószínűleg sok helyzetből ki sem jutott volna élve.

Arca egy pillanatra megrezzent, mikor eszébe ötlött az a nap, mikor elvesztette a fél szemét, még mikor az Északi Víz Törzse felé utazott, abban a kalóztámadásban, amiben elvesztette legjobb barátját. ~ Ha nagyapa nincs, azt nem éltem volna túl...egyáltalán, belehaltam volna abba, hogy félszemű lettem, de így...így még akár előny is lehet ~

- Sajnos nem ismerem a csatornarendszert - felelte Zima második kérdésére -, viszont ponotsan tudom, hogyan ismerhetnénk meg a lehető leggyorsabban, és dönthessük el, merre menjünk.

Már hónapok óta nem használtaezt a mozdulatot, de érezte, most jött el az ideje. Nagyapja mindig is tisztelettel beszélt Toph Bei Fongról, és arról, hogy vakon is milyen jó idomár tudott lenni...és akár felmérni a terepet, egyetlen dobbantással. De ahhoz, hogy ezt a képességet egy földidomár használni tudja, nem láthat. Nem szabad látnia, legalábbis a szemével nem.

Lerúgta magáról cipőjét, és a földre lépett. Az első szavak, amik eszébe jutottak, főképp az ocsmányra és az undorítóra hasonlítottak, azonban tudta, hogy ezzel most nincs ideje foglalkozni. Elfordult Zima felől, levette szemkendőjét, majd újra felkötötte, úgy, hogy mind a két szemét takarja, majd dobbantott egyet.

Mikor újra Zimára nézett, már visszatette a kendőt az eredeti helyére, és így szólt:

- Azt hiszem, a csatornarendszer egyenesen kivisz minket a városból, egy sivatagosabb rész felé. Felettünk főképp lakóházak lehetnek, szóval nem hiszem, hogy bárkinek is eszébe jutna utánunk jönni.

Zima érezte, ahogy lába kissé megfájdul a mozdulatban, de inkább azzal foglalkozott, hogy ne sérüljön meg esés közben. Egyenesen a vízbe esett benyelve egy jó adagot a csatorna vizéből. ~ Fúj, de undorító! ~ Ahogy feje kibukkant, rögtön ki is köpte, de még érezte az ízét. Fél szemével látta, hogy Karin is ott van, éppen mászik ki a vízből. ~ Sikerült lejutnia. Megkönnyebbültem. ~ Ő is így akart tenni, de lábába fájdalom hasított, felszisszent, szemébe könnyek szöktek. Alig bírt kimászni. Egy emlékkép jelent meg előtte. 

~ Déli Víztörzs, hegymászás Rikával. Az az idióta nem akarta belátni, hogy igazam volt és a szirten meglökött. Mint az oviban. Elcsúsztam a jégen és kifordult a bokám. ~

- Jól vagy? - hallotta Karint. 

- Iszonyúan fáj és elvileg nem tudnék ráállni. De már kerültem hasonló helyzetbe. Csak akkor éppen egy hegyen voltam...

Ekkor földréteget idomított a lábára. Miután befejezte a precíz mozdulatokat, óvatosan ráállt. Felszisszent, de már nem fájt annyira. Megpróbált lépni néhányat, közben idomármozdulatokat tett a kezével. ~ Végül is, a hegyről is lejutottam...

- Hát, ha futni nem is, de menni azért tudok egy darabig. Te hogy vagy? Egyébként a csatornában is ismered a járást?

Karin egyenesen a mocsokos vízbe esett. Igyekezett csukva tartani a szemét, amíg kikászálódott az oldalt lévő szárazabb területekre, mivel, őszinténszólva még neki sem lett volna gusztusa végignézni, hogy mik úszkálnak idelent.

~ Viszont feleannyira sincs büdös, mint ahogy azt képzeltem ~ jegyezte meg magában vidáman, majd keserűen hozzátette, hogy lehet, hogy csak azok után, amiket már korábban érzett. ~ De attól még mindig ugyanolyan gusztustalan ez az egész ~ szögezte le.

A vállára nézett. ~ Ezt egy jó darabig nem fogom idomításra használni, ha nem találok valahol egy gyógyítót...bár attól tartok, még a legelvetemültebb gyógyítók sem telepítenek a Ba Sing Se-i csatornába kórházta.

Zima felé fordult. Azt látta, hogy kifordult a bokája, de azt nem tudta, hogy mennyire lehet súlyos az ő sebesülése. - Jól vagy? - kérdezte tőle.