A POST ELSŐ FELE!

Karin felsóhajtott. Ha eddig nem volt elég baja, hát akkor most csinált magának...de tulajdonképpen nem bánta. ~ Néha nekem is el kell mondanom az érzéseimet...rám fér...~ gondolta, és egy pillanatra lehunyta a szemét. Hirtelen érezte a földön a lépteket, és hallotta a fülében Aaron hangját. „Tetszik, ahogy bókolsz...kedvellek.” Halványan elmosolyodott, majd dühösen magára szólt. ~ Nem vagy te valami idegesítő, kelekótya tinilány! ~ vigyorodott el.

Némán hallgatta végig a többiek ötleteit, azonban nem értett velük egyet. ~ Aaronnak van igaza...ez csak időhúzás ~ fintorodott el, és nem is törődött mindazzal, amit Azoir mondott. Az Iona és az ő dolga. Nem rá tartozik. Aztán megérkezett Quan is. ~ Jaj, de jó, micsoda látványos belépő! ~ bosszankodott, és kissé megijedt, mikor Aaron indult el a kardforgató felé. ~ Ennek se lesz jó vége... ~ gondolta, de fél füllel azért hallotta, miket beszéltek, és gyorsan elhatározta, hogy talán nem lesz tragédia belőle...talán.

A csatorna felé fordult, és nagy levegőt vett. ~ A mocsok és a bűz a legkisebb problémánk...milyen szerencse is lenne, ha csak a csatornapatkányokkal kellene megküzdenünk ~ gondolta, és egy lépéssel közelebb ment.

A sötétség felé nézett, és hagyta, hogy a düh lassan elpárologjon belőle...nem hagyhatta, hogy az irányítsa. ~ Gyilkosok. Számtalan ember halálát okozták ~ jelentette ki magában, immár halálosan nyugodtan, ahogy a Fekete Napra gondolt. ~ Erős idomárok...büszkék. Mi egy csapat szerencsétlen vagyunk...szerencsétlenek, akik mégis szerencsésebbek a többinél... ~ elkomorodott. ~ Nincs sok esélyünk, de meg kell próbálnunk. Legrosszabb esetben is csak meghalunk ~ vonta meg a vállát. Még mindig jobb végkimenetelnek tartotta saját halálát, mint a csapattársaiét. A barátaiét.

Quan látta a felé közeledő Aaront.~Na már megint mit csináltam,hogy az isten veled büntet~ Majd elkezdte gyógyítani. Aztán felfigyelt a kardfogató az utolsó mondatra ami elhagyta Aaron száját: Nem akarom, hogy valami bajod legyen, saját kezűleg akarlak kinyírni.

Quan elkezdett röhögni.- Ahogy látom azért neked is van humorérzéked, valahol, biztos. -Nos....-Enyhe köhögés-kerek perec kimondom a mi ismerkedésünk annyira nem kezdődött jól. Szerintem ebben egyetérthetünk. Viszont most nem kivánlak pokolra,nem akarlak megölni satöbbi.-Quan átnéz Aaron válla felett és Karinra vet egy pillantást.-Meg ahogy látom más is van így.

Quan szemébe néz Aaronnak és folytatja.
-Szóval csak annyit akartam mondani,hogy tegyük le a fegyvert. Én nem vagyok haragtartó. Téged mondjuk annyira nem ismerlek,de ahogy a szemedbe nézek látom,hogy nekem nem is mondanád el. Szerintem nyom téged valami,valami rossz. És ne mond,hogy nem. Lehet,hogy nem vagyok idomár ,de tudok szemből olvasni. A szem a lélek tükre. Persze annak aki tudja olvasni. Meg,hogy nem mondod el a bajod ez magánügy szerintem. Semmi baj azzal,hogy csak olyannak nyílsz meg akiben megbízol. Én ezt tiszteletben tartom.Szóval áll a béke vagy örök harc?

Ming a barátaival együtt elmenekült a szellemerdőből. Amikor megérkeztek látta, hogy Ba sing sénél vannak egy csatorna nyílásnál. Találkozott Azoir és Iona barátaival. ~udvariasan bemutatkoztak és köszöntek nekünk és úgy tűnik az egyik fiú ismeri is Elainát. Ming is úgy gondolta illene bemutatkoznia: -sziasztok Ming vagyok.

Majd hallgatta ahogy a többiek beszélik a terveket, hogy hogy szabadítsuk ki Korrát, és hogy jussunk be. Közben figyelte ahogy a többiek beszélgetnek, és egyszer csak észrevette, hogy Azoir a hátuk mögé bújt, mert kínosan érezte magát. Látta, hogy az egyik fiú meditál, és Iona a szellemi technikával próbál bejutni. Majd tovább hallgatta a terveket és figyelte az eseményeket.

Aaron őrült tekintettel, morgolódva megfordult és kilépett a csatornanyílásából. Pár lépés után észrevette, hogy valami történik, valaki egy új tervet ismertet. Emiatt egyedül csak Kira követte, senki más. ~Kínos.~ Küldött a lány felé egy hálás mosolyt, mielőtt kikószálódott a csőből. ~És én még bementem elsőnek és kedvesen felajánlottam, hogy idomítom a mocskot, hogy senki ne legyen… ki tudja milyen, fogalmam sincs, mik úszkálnak ebben az izében. Egyszer próbálok kedves lenni…~ morgolódott magában, miközben felmérte a helyzetet.

A falhoz lépett és duzzogva leült, majd nekidőlt, így hallgatta Azoirt mondandóját, ami kicsit személyesebbre, érzelmesebbre sikerült, mint ahogy azt eredetileg tervezte. Aaron elmosolyodott. ~Igen, Azoir határozottan hamar szerelembe esik. Kínos.~ Miután a fiú megpróbált elbújni a három újonnan érkezett mögé, Aaron hangosan odakiáltott: - Mindenki tökéletesen lát, hősszerelmes! – mondta, majd feltápászkodott.

Ekkor Iona továbbfejlesztette Azoir ötletét. Aaron újból morgolódni kezdett.

– Szerintem mindkettő ötlet időhúzás, hiszen a csatornán keresztül megyünk, nem hiszem, hogy ott sok ember ólálkodna – jegyezte meg a hangjában enyhe éllel. - Egy csatornarendszerben sok az elágazás és az út a felszínre, mi az egyiken fel tudnánk menni, aztán kilyukadnánk valahol és megkeresnénk a léghajóállomást…  - próbált visszaemlékezni. – Nagyjából tudom is, hogy merre van. Ti meg közben megkeresnétek Korrát – ezután karba fonta a kezét és felsóhajtott:

- De kitudja, egy rövidke felderítés senkinek sem árt – adta meg magát, majd elindult előre. Menet közben Karinra kacsintott, majd Zimára mosolygott, végül odaért a célszemélyhez: Quanhoz. Aaron a kulacsából vizet idomított a kezére, aztán a férfihez szólt, faarccal: - Na, hadd lássam a sérüléseidet, te híres kardforgató – forgatta a szemét, majd hozzálátott a gyógyításhoz. – Nem akarom, hogy valami bajod legyen, saját kezűleg akarlak kinyírni – nevetett fel játékosan.

Iona rákvörös lett Azoir megszólalása után, de átgondolta a mondottakat. Egyetértett azzal, hogy közösen kell bemenniük a csatornába. De azzal már nem, hogy valaki egyedül előre menjen. Valaki, akinek árthatnak.

- Nem tudnak elvenni tőled idomárképességet, de megölhetnek. - jegyezte meg. - Viszont ha bemegyek szellemileg, még innen, mindent felderíthetek, anélkül, hogy bajom esne.

Hirtelen eszébe jutottak a szellemketrecek. Elhessegette a gondolatot, de az nem akarta békén hagyni. ~Akármilyen fém is az, képes lehet a szellememet távol tartani a testemtől... huzamosabb ideig. Ami akár halálos is lehet. Persze, még így is ez a legbiztosabb módszer, és most nem gondolhatok magamra...~

- Félrevonulok meditálni. Lehetőleg tartsátok távol a szellemeket a testemtől, mivel Iruk állítólag már járt benne, jobban szeretném... öhm... használatlanul találni. - mosolyodott el. - Ha sikerrel járok, igyekszem hamar visszatérni, hogy a Fekete Nap ne kapjon el minket. - azzal odasétált a fal tövébe, és leült lútuszülésbe.

Ezúttal csak a csatornarendszer bejáratára koncentrált, hogy elválassza a szellemét a testétől. Elképzelte, ahogy a testétől függetlenül mozog, sétál a csatornában, és a lábain átfolyik a víz. ~Sikerülni fog Iona. Koncentrálj,~ És tovább összpontosított.

Quan éppen sétált a pilótafülke felé mikor valaki meglölkte. Elöszőr vett egy nagy levegőt,de mikor meglátta,hogy az idegen a fülke felé rohan gyorsan kapcsolt.

-Hé állj meg.-Nem fékezte magát.~Aaron ha te vagy az esküszöm fellógatlak.~
Majd a hajó leszált.~Mi a fene. Honnan merített ekkora bátorságot, hogy letegye a hajómat.~ Quan gyorsan berohant a fülkébe. Kardot rántott.

-Mit csinálsz te itt ?!- Megfogta az idegent és magafelé fordította. Az örűlt csak nevetett a kardforgatón. Mosolya egyben volt ilyesztő és beteg. Quan megrémült és nekiesett a falnak.-Te nem vagy normális.- Az idegen visszafordult és elkezdte beindítani a hajó motorjait.-Mit csinálsz?- A hajó elkezdett emelkedni.

~Ez beteg.~ Quan gyorsan megfordult elrakta kardját, kirúgta az ajtót és meglátta a folyosó végén az ablakot. ~Jól van Quan húsz méter nem sok az. ~Három, kettő, egy.~
Quan villámgyorsan elkezdett futni az ablak felé majd kitörve azt repült öt métert. Függőlegesen. Quan szépen érkezett a földre. Először bukfencel kezdte aztán elterült a hátára. Ezzel a technikával sikerült megúsznia csonttörés nélkül. Quan a földet érve még nem volt teljesen magánál.

-Hé! Láttátok? Minek légidomítást tanulni tudok repülni anélkül is!- Majd röhögni kezdett. Nevetésével csak a fájdalmát takarta a kardforgató.~Jajj,de hülye vagyok. Hát ez meleg volt. Meg fáj is mintha muszáj volna.~
Ezután lelötték a hajót.
~Öhmmm. Akkor úgy érzem nem is vagyok akkora hülye. Sőt megváltoztatom a világot ! Én leszek az első nem idomár aki segédeszköz nélkül repül.
Quan kezdett magához térni.
~Úr isten hol jár a fejem?~ Majd nagy nehezen feltápázkodott.~Új lányok? Friss hús.~ Rávágott egyet a fejére. ~Térj magadhoz. Mármint segítő kezek. Nem ez sem én vagyok. Új hölgyek. Na! kezdek magamhoz térni~ Quan mosolygott egyet.~De jó,gondolom most hülyének néznek mert mosolygok itt mint egy tök.~

-Üdvözlöm az újoncokat.- Ránézett a régiekre. -Nos öheg bahátaim mihől mahadtam le ?- Quan még nem volt száz százalékos . De egy két perc vagy egy kis hideg víz segíthet rajta.

 

Azoir kiszállt az autóból, a lányokkal együtt. Bemozgatta végtagjait, majd csinált pár bemelegítő mozdulatot. Ezután szépen végig hallgatta a többieket. Azt hogy Night üdvözölte Elaianát, hogy Aaron meghajol, majd félrehúzódik Karinnal. Látta hogy Ruan megint próbálkozott. Végül Ionára emelte tekintetét, miután ő is bemutatkozott, hús-vér emberként. Azoir innentől nem nagyon akart foglalkozni a többiekkel, mert eszébe jutott, hogy mostmár szét kell válniuk.

Már épp szólásra nyitotta volna a száját, amikor az agyába villant valami.

- Skacok! Nem tudom, hogy is terveztétek a bejutást, de mi eredetileg nem benn szálltunk volna le? És ha most bemegyünk, valószínüleg őrökbe botlunk - mondta érveit - a naposok biztos megnézik  a roncsokat, és készenlétbe állnak, mert lehet, hogy úgy gondolják, hogy jön még pár hajó. Szóval hiába oszlunk ketté, ha most duplán fognak figyelni.

~ Ez az Azoir! Te csak hozd vissza őket a földre. Egy kis realitás sosem árt. ~

- Szóval arra gondoltam, hogy előre mennék kikémlelni őket. Csak megnézni mi újság. Ha elkapnak, akkor sincs gond, mert nem idomárként már nem tehetnek velem semmit. - fejetzte be mondandóját Azoir.

- És persze legalább Ionát is biztonságban tartom addig. Az ő életéért, bármikor feláldoznám magamat. - mondta maga elé, elfeledkezve arról, hogy mindezt hangosan mondta ki - Talán majd a küldetés után lesz esély arra, hogy kettesben maradjunk, és - ekkor felpillantott, és észrevette, hogy a szavai, melyeket csak magának szánt már mindenki tudatában benne voltak - Uhh, akarom mondani, nem árt ha van egy kis információ szerzés a bevonulás előtt. - mondta végül, vérvörös pofával, majd szépen alig észrevehetően elkezdett behúzodni a lányok háta mögé.

Csaupán azzaé nem számolt, hogy kb mindegyiknál magasabb egy fejjel, így másodszor is sikerült beégetnie magát.

Kira a hirtelen ereszkedéstől félre nyelte a teát. Köhögve arra nézett, ahol Quan kiment. ~Mi? Ő szólt volna, ha van valami~ Követte a többieket ki a léghajóról. Amint leszálltak a jármű fal felé vette az irányt. Ahogy beért a külső falon a Nap emberei lelőtték. ~Azon, még voltak. Valakik voltak… ~Döbbenten nézte az aláhulló járművet.  Undorodva pillantott Ba Sing Se-re. Vagy inkább Yan Lee-re.

Ekkor érkezet meg Azoir és a túlélők csapata. Night úgy tűnt ismeri a tűzidomárnak tűnő lányt.  Utána a rendőr gyorsan felvázolta a tervet, és megkérdezte van-e valakinek ellenvetése. Kira-nak nem volt.  – Gyerünk!  Intézzük el ezeket a fanatikus őrülteket! –kiáltott fel.   Látta, hogy Aaron beveti magát a csatornába. Elfojtott egy vigyort és utána indult. 

A POST MÁSODIK FELE!

Ezután érkezett meg Azoir és a három rab a satomobillal. ~Megjöttek a vendégeink…~ lövellt feléjük bizalmatlan pillantást Aaron. Három lány, nem tűntek különösebben veszélyesnek, de már régen megtanulta: Ne ítélj külső alapján. A maga esetében is igaz volt az állítás. A fiú egy mosolyt küldött a lányok felé:

- Üdvözlöm a hölgyeket szerény otthonunkban, itt, a hatalmas fal mellett, egy csatornanyílásnál, vagy minél… Igazán bájos, tudjuk. Nem kell mondani - hajolt meg szarkasztikusan, majd morogva elfordult. Night ismerte az egyik lányt. ~Nem valami bíztató első benyomás…~

A rendőr kijelentésére csak hanyagul, egyetértően bólintott, majd végignézett a többieken. Ruanon akadt meg a tekintete. A férfi éppen meditált. Aaron erre csak a homlokát ráncolta. ~Ha azon múlna a tervünk sikere, hogy én meditáljak, valószínűleg mind meghalnánk.~ gondolta. Ezután a csatornanyílásra pillantott, és elszörnyülködött. – Most fürödtem… - motyogta.

Ekkor Night a kezébe nyomott egy hátizsákot. Aaron alaposan megnézte mi van benne. – Mik ezek az izék… - hallgatott el. – Bombák? – kérdezte érzelemmentesen. ~Mégsem utálhat, ha egy ilyen fontos dologgal megbíz. Annyira.~ mosolygott. Ennek ellenére, nem volt benne biztos, hogy ő és a dinamitok nyerő kombót alkotnak. Aaron önmagában is szinte óránként felrobbant. Nem szólt semmit, csak féloldalasan a vállára kapta a zsákot.

Mielőtt bármi továbbit mondhatott volna, Karin hozzászólt, majd szó szerint elhúzta őt. Aaron meglepetten felhúzta a szemöldökét, majd hangosan felnevetett. ~Ez a lány aztán nem cicózik.~ Miután kellően távol voltak a többiektől, Karin beszélni kezdett, látni lehetett, hogy zavarban érzi magát, ugyanúgy, mint múltkor Aaron. A korábban érzett haragját elmosta a figyelem, amit a lányra fordított. Miközben hallgatta, fejét kissé jobbra döntötte. Látta rajta, hogy nehezen találja a szavakat, nem szokott ilyen témákról beszélgetni. Miután elmondta, amit szeretett volna, azonnal elfordult és elindult a többiek felé.

Aaron dühösen füstölgött. ~Na nem, nem lesz megint ez, még reagálni se hagyott!~ határozta el, és a lány után ment, majd kezén ragadta. Karin háttal állt neki, ezért a fiú halkan a fülébe suttogott: - Tetszik, ahogy bókolsz – nevetett csöndesen. – Kedvellek – jelentette ki, majd elengedte a lányt és a többiekhez suhant. – Srácok, azt hiszem van pár segg, amit alaposan szét kell rúgnunk – vigyorgott, ezt követően a szennyvízcsőre mutatott. – Kezdődjék a kaland… A mocsokban! – fintorodott el, majd lassan, csoszogva belépett a csatornába, idomítva maga előtt a szennyvizet, hogy ne kelljen belépnie. ~Persze a mozgókban ilyen jelenet sosincs, hogy a hősök egy ilyen helyen mennek… Mondjuk jobb is, nem vagyok hős.~ jegyezte meg keserűen. ~Azt mondta kedvel...~ elmosolyodott.

A POST ELSŐ FELE!

Miközben Karin válaszára várt, Aaron az álmában látott emlékképen agyalt. ~Shin…~ Egy újabb ember, akivel jól elbánt. Az emlék túl fájdalmas volt, csírájában elfojtotta. ~Ezen már nem tudsz változtatni. Nem szándékosan csináltad…~ a gondolatait megszakította azt, hogy a léghajó hirtelen nagy ütközés közepette megállt. ~Jöhet az akció.~ mosolyodott el kissé, ám a vigyora egyből lehervadt. ~Itt valami nem okés, még nem lehetünk ott...~

- Jobb, ha megyünk – szólt oda neki a lány. ~Akkor most sem beszélgetünk.~ nevetett magában Aaron, majd mindketten feltápászkodtak. – Lehet csak kiürült az üzemanyag – próbálkozott be egy viccel Aaron, majd elfintorodott. Felcsatolta a földön hagyott két kulacsát az övére, azután követte kifele a lányt ki a folyosóra. ~Ez a hajó és a sok folyosója, majd ajtaja…~ morgolódott. ~És mégis hol vannak a többiek?~ Kezdte hatalmába keríteni az idegesség, miközben a kesztyűjét birizgálta. ~Rosszabb már úgysem lehet a helyzet.~ Tévedett.

Mikor kiértek a járműből, látta, hogy Yan Lee külső falánál állnak. ~Ez fantasztikus. Miért álltunk meg? Lehet tényleg elfogyott a benzin?~ Gúnyosan felnevetett. ~Abba kellene hagynom, hogy minden ok nélkül, csak úgy hangosan felröhögök.~ Észrevette, hogy nem voltak egyedül, az ismerős arcok apraja-nagyja leszállt a léghajóról, hogy kiderítsék mi történt. Ekkor lett figyelmes a motorok zajára, megfordult és látta, hogy a hajó újra a levegőben van.

- Feltételezem, hogy akkor mégsem fogyott ki a benzin – mondta hangosan, értetlenül, miközben a hajót követte a tekintetével. Miután eltűnt a látómezőjéből, nem sokkal később egy hatalmas robbanás zaja hallatszott. Aaron szeme háromszorosára tágult. – Majdnem felrobbantunk – mondta hangosan. Ekkor eszmélt rá, hogy a léghajót valakinek vezetnie kellett, valószínűleg többen is voltak még rajta. Aaron arca elkomorult. ~Túl sok értelmetlen halál…~ Rettentő dühöt érzett magában, összefonta a karjait.

Mikor a hajó minden jelzés nélkül leszállt, Iona is együtt rohant ki a többiekkel. Látta, hogy Chuang a hajón maradt, ami viszont felszállt, Ba Sing Se felé indult, majd... lelőtték. Iona döbbenten bámulta, ahogy a jármű élénk fényjáték kíséretében ezer darabra szakad. Először el sem jutott a tudatáig, aztán, mikor átgondolta mi történt, ismét sokkot kapott. ~Meghaltak. A légidomár, akivel csak nem olyan régen találkoztam, meghalt. Akárki is vezette a léghajót, meghalt. Ezalatt a három nap alatt több ember halt meg a szemem láttára, mint egész eddigi életem során. Ennek nem szabadott volna így történnie... Nem helyes...~ Összeszedte magát, és odasétált a szellemerdőből jött csapathoz:

- Jól vagytok? Én vagyok az a szellem az erdőből, csak fizikai változatban. - mosolyodott el. A többiekhez fordult. - Szerintem módosítanunk kell a tervet. Ha nincs léghajónk, mind a csatornán keresztül tudunk csak bejutni. Mindent egy lapra kell feltennünk.

Chou egy hatalmas robbanást hallott a szellemerdőben, azután barátaival menekülőre fogták és a csatornában kötöttek ki. Itt egy csomó új arccal találkozott. Állításuk szerint barátok és segítőjüket, Azoirt is ismerik. 

~Képtelen vagyok ennyi nevet megjegyezni és arcokkal összepárosítani.~ 

- Várjunk csak! Ez Ba Sing Se? - hökkent meg Chou. - Soha sem gondoltam volna, hogy valaha is eljutok a föld kirányságának szívébe. - majd végig nézte a csatornát. - Habár ez nem éppen egy álomutazás. Egyébként az én nevem Chou. - mutatkozott be a lány.

Megfordult, és észrevette, hogy Azoir is visszatért a satomobillal, három ismeretlen lány kíséretében. Végignézett rajtuk. ~ Egy újabb vízidomár, tűzidomár, és földidomár ~ vette tudomásul, és újra rájuk pillantott. ~ Talán hasznosak lehetnek...talán ~ gondolta, majd meglepetten hallotta, hogy Night az egyik lányt a nevén szólítja. ~ Nocsak? Egy régi ismerős? ~ elvigyorodott, majd némán rábólintott arra, amit a rendőr mondott.

- Igazad van – jelentette ki kelletlenül. – Sietnünk kéne, mert a léghajósok sikeresen lebuktattak... - ~ lehet, hogy már várnak is ránk ~ jutott eszébe, és felsóhajtott. Akárhonnan is nézte, ez az akció cseppet sem indult jól.

A többiekre pillantott...nem ismerték egymást olyan régen, de akkor is egy csapat voltak. Zima, akinek mindig volt valami mentőötlete, Kira, aki profi tolvaj volt, Night, Ruan, meg Azoir...és még Iruk is. És persze Aaron... ~ Beszélnem kéne vele...tényleg volt nem túl illedelmes beszélgetés közben elájulni...na nem mintha ő nem csinált volna ilyet ~ a fiúra nézett, és ismét megállapította, hogy bár a tervek készítése egészen jól ment neki, de az érzelmeiről való beszéd... ~ Oké, továbbra is hülye vagy hozzá. Kész. Pont. ~ grimaszolt, de a dolog nem hagyta nyugodni...persze, csak kedvelte, nem mondta volna, hogy hú, élete szerelme, de mégis...bármelyikük meghalhat, és... ~ Utálom függőben hagyni ezeket a dolgokat...mégis, most ilyet mondani milyen? Istenem, én milyen hülye vagyok ezekhez az érzelmi társalgásokhoz...~ bosszankodott.

- Figyelj, Aaron, beszélnünk kell – húzta kicsit távolabb a fiút hirtelen elhatározásból. ~ Csak ne vörösödj el, mert különben olyan leszel, mint valami sült rák... ~ jutott eszébe, és igyekezett a lehető legnyugodtabb maradni. – A léghajón, tudod...kissé elájultam...vagyis, eléggé ~ és fogalmaznom is meg kéne tanulni, közérthetően... ~ Szóval, mindegy, csak azt akartam mondani, hogy...csak annyi, hogy nekem semmi bajom nincs a kissé...problémás múltú vízidomárokkal... sőt, talán még kedvelem is őket – fejezte be, és azonnal elfordult. ~ Gratulálok, ezt jól megcsináltam! Karin – normális fogalmazás, 0 -1 ~ morgott magában, és visszament a többiekhez.

Karin már éppen azon volt, hogy válaszoljon Aaronnak, mikor hirtelen megállt a hajó. ~ Mi a fene ez? ~ húzta fel a szemöldökét. Valamiért ez az egész rossz érzéssel töltötte el...egyáltalán, minek álltak meg? Nem ezt beszélték meg...

- Jobb, ha megyünk – szólt oda Aaronnak, és elindult a jármű ajtaja felé, miközben továbbra is azon gondolkozott, mi lehet a probléma. ~ Észrevettek volna? Ugyan már, az ő léghajójukkal vagyunk...műszaki hiba? Quan szólt volna a rádióban...valami nem stimmel ~ rázta meg a fejét, majd egy pillanatra lehunyta a szemét. Bár még mindig nem érezte magához olyan közel a fémet, mint a földet, valamennyire felfogta a rezgéseit...valami furcsa dolog ment a pilótafülkénél. ~ Talán csak a kardforgató szórakozik valamivel... ~ vonta meg a vállát, és leszállt a hajóról.

Yan Lee, azaz Ba Sing Se külső falánál voltak. ~ Azt hittem, ennél azért több időm lesz felkészülni eme szeretett város viszontlátására ~ fintorodott el, és az előtte tornyosuló kőfalra nézett. Idegesen ajkába harapott, amint eszébe jutott, mi minden vár itt rájuk...ha a legnagyobb problémájuk a léghajórobbantás lenne, akkor teljesen nyugodt lett volna – a probléma a fel-le szaladgáló katonákkal volt.

- Ez meg mit... – mondta ki hangosan, a következő pillanatban azonban robbanás hallatszott...a hajót szétlőtte a Fekete Nap, és darabjaira hullott. ~ Ha egyenesen oda megyünk, akkor vajon minket is...? ~ kérdezte magától, majd hirtelen ráeszmélt...voltak, akik még ott voltak. Ők meghaltak...megölte őket a Fekete Nap. Összeszorította kezét, fejében pedig az egyetlen tiszta gondolat az volt, hogy éltek, és most meghaltak. ~ Egy perce még azt hitték, hogy minden rendben lesz...most pedig... ~ hagyta, hogy az érzései szabadon áramoljanak, s a szomorúság lassan jéghideg dühbe csapott át. Arcán már-már őrült mosoly suhant át. ~ Nos, kijelenthetjük, hogyha eddig nem volt bajom ezekkel a kedves tűzidomárokkal, akkor most határozottan van ~

Zima alig tette fel kérdését úgy érezte, mintha ereszkednének. ~ Furcsa, megérkeztünk volna? De várjunk… Quan mindig szólt a rádión keresztül, ha valami történt… ~

Miután leszálltak a léghajóról egy pillanatra megkönnyebbült, hiszen újra föld volt a lába alatt. Már nagyon utálta a fémet. Nem sokáig örült ennek, hisz még mindig nem tudták a leszállás okát. Körbenézett, de nem talált semmit, ami arra utalt volna, hogy lehúzták volna őket. ~ Ezek szerint belül történt valami… ~ Rövidesen mindenki leszállt a csapatból. Még Night is, bár mintha valami nem stimmelt volna vele. ~ Kötés a karján? Mit csinálhatott? ~

De ami ezután történt, az sokkolta. A léghajó hirtelen felemelkedett és folytatta útját a város felé. Zima követte a tekintetével, ameddig lehetett. Aztán csak a robbanást hallotta. A Fekete Nap lelőtte őket. A lány keze ökölbe szorult. Elhúzta a száját. ~ Remek, a léghajó problémánk megoldódott… Most már biztos, hogy rabok voltak a hajón.  És mind odavesztek… Hány emberéletet fog még követelni a Nap? Azonnal cselekednünk kell! ~ Zima mély levegőt vett. Az alvással nyert jó kedve hamar elillant. Összefogta a haját, majd a többiek felé fordult.

Ekkor érkeztek meg Azoirék. ~ Jó gyors volt… Úgy tűnik mindenki épségben van… Várjunk csak… Night a nevén nevezte az egyik lányt? Vajon honnan ismeri? *Zima megrázta a fejét* Akárhonnan, de a legvalószínűbb, hogy a rendőrségen találkoztak. Talán Night segített neki…~

Ahogy Zima Nightot figyelte – miközben ő a tervet ismertette - furcsa érzése támadt. De nem tudta megmondani, hogy mi. ~ Ahhoz képest, hogy még mindig nem tudom, hogy ítéljem meg, aggódom érte… Pedig nem kéne. Tud magára vigyázni. * Zima megszorította a zsebében lévő üveggolyót* Egyébként tényleg mehetnénk… a találkozóhelyet úgy is csak akkor tudjuk kitalálni, ha az Egyesült Erők megérkeznek. ~ Zima is elindult a bejárathoz.