Chou addig ütötte a cella falát, hogy az megadta magát és már is út nyílt a külvilágba. Habár nem jutottak messzire, hiszen az ajtó még most is útjukat állta. ~De legalább már nem fogunk megfőni.~ Még mielőtt a szabadulási terven gondolkodhatott volna az ajtó már ki is nyílt. Egy szellem volt ott és Azoir. A fiú nagyon rossz állapotban volt. Ruan sietett a segítségére. Azoir sebe ugyan begyógyult és ő felébredt, de sok vért veszthetett és most képtelen arra, hogy egyáltalán felkeljen, nemhogy tovább haladjon. 

 - Valóigaz, hogy minden lépésünket előre tudja, ezért valami váratlannal kell előállni. - gondolkodott el Chou. - Hát elég kevesen vagyunk ellenük. Nem tudnánk a városban magunk mellé állítani az embereket?

Aaron lassan bólintott egyet Karinnak, majd hozzátette: - Mindig vigyázok – mosolyodott el. És ez igaz is volt. Rengeteg rossz dolog történt vele, a legtöbbnek ő maga volt az okozója, de eddig mindig megúszta épp bőrrel. Ezen a gondolaton undorodva elfintorodott. Hirtelen a semmiből megjelent Iona szelleme. ~Tudtam, hogy történt valami. Az a bolond Korra, minek raboltatja el magát… Időhúzás őt megmenteni, előbb a Fekete Napot kellene legyőzni.~ Miután végighallgatta a lány üzenetét, kiszedte a hátizsákból a detonátort. Lehunyta a szemét és erősen koncentrált, amíg a kapcsolót kívül-belül jéggé nem fagyasztotta. ~Még szerencse, hogy az ilyen szennyvízcsatornáknak nagy a páratartalom, eléggé átnedvesedett a távkioldó is.~ - Ezzel indítsák be a bombákat! – mondta gúnyosan, majd a falhoz vágta a detonátort. A következő pillanatban arra lett figyelmes, hogy Kira leráncigatja róla a hátizsákot, aztán a szennyvízbe hajítja. A csomag elúszott. Aaron összevonta a szemöldökét. ~Fura.~ majd halkan elnevette magát.

Miután Karinék elindultak, Aaron a tekintetével követte a lány alakját. Mikor eltűntek a csatorna egyik hosszú járatában, Quanhoz fordult. ~Szinte mindenre számítottam, de arra nem, hogy egy csatornában vele leszek kettesben, miközben egy őrült nőszemélyt akarunk levadászni.~ suhant át halvány mosoly az arcán. – Indulhatunk? – öklözött a kardforgató vállába.

Ám ekkor észrevették őket, és a nő lépett ki az árnyékból. – Uram atyám, mint egy démon – motyogta Aaron. Ekkor esett le neki, hogy hangosan mondta ki a szavakat. ~Ups.~ A másodperc törtrészére lehunyta a szemét, nagyot sóhajtott. ~Nyugalom Aaron, ne ess túlzásba. Nem lesz semmi baj.~ Majd a nőre emelte a tekintetét és ezzel együtt felemelte mindkét kezét. ~Koncentrálj.~ Próbálta idomítani a nő vérét. Rávenni, hogy az szaltózzon, a levegőbe emelkedjen, a falnak vágódjon, elájuljon, vagy bármi. De semmi nem történt. Egyszerűen nem érezte a nőszemély vérének áramlását. ~A páncélja… Túl vastag… Valami fura anyagból van.~ Aaronnak visszahullottak a kezei a teste mellé. ~Mi a fene…~ Kezdte elönteni a pánik. Védtelennek érezte magát, ez még sosem fordult vele elő. Utálta a véridomításó képességét, de sokszor hasznosnak bizonyult már és eddig mindig megtudta magát védeni ilyen helyzetekben.

~Mi legyen? Mi legyen?~ Körbenézett, miközben a nő előhúzta a kardját. Aaronban megvillant az emlék, mikor a hideg acél a torkához szegeződött. Nyelt egyet. ~Mit csinálják?~ A víz- és a jégidomítása semmi volt a véridomításához képest. Azokkal nem tudja legyőzni a nőt. Quanra pillantott. ~Az ő kardja se képes átütni egy ilyen vastag páncélt. Bár, ha kicsit meg tudná sebezni… Egy apró lyuk elég lenne rajta, akkor képes lennék érezni a nő vérét.~ Próbált ésszerűen gondolkodni, de még mindig le volt fagyva.

~Gondolkodj Aaron, a többiek kedvéért is. Ha nem tudjátok legyőzni ezt a perszónát, akkor őket is el fogja kapni. És már megint miért beszélek magamhoz? Egyre őrültebb leszek.~ Hirtelen támadt egy ötlete, ami talán beválhat. ~Reméljük.~ Mielőtt bárki bármit léphetett volna, a nő alatti szennyvízből egy adagot a nő karjához idomított, majd gyorsan megfagyasztotta. Villámgyorsan Quanhoz fordult. – Üsd meg ott! Ha megreped a páncélja, akkor képes leszek véridomítást alkalmazni, de így haszontalan vagyok! – sürgette. És tényleg annak érezte magát. Elveszettnek. Haszontalannak. Pont, mint ahogy az apja is szajkózta neki egész életében. ~Talán igaza volt…~

Azoir kezdett ébredezni, és habár a szemét nem nyitotta ki, halotta Night tervét. Nagy nehezen szólásra nyitotta a száját.

- Night, ha ez a szőke ciklon mindent kitalál, mindenre számít akkor arra is számít, hogy mi jelentjük az hírt az Egyesült Erőknek... - itt egy kis szünetet tartott majd folytatta - mostmár csak olyat csinálhatunk, amire nem számít. Szóval csináljunk valami őrültséget. Valamit, ami nem ésszerű. Végül is csak arra nem tud számítani, amire még mi sem számítunk.

Ezután újra becsukta szemeit, de még előtte odaszólt Ruannak

- Köszönöm, a gyógyítást... Tényleg, nem csodálnám, ha hátrahagynátok... - mondta, de gondolatai már máshol jártak.

~ Vajon Iona halotta a blöffömet? Ha hallotta, akkor vajon komolyan vette? Remélem nem, nem akartam megbántani. ~

- Srácok! Igaz, hogy sietni kell, de ne döntsünk elhamarkodottan. Abból induljunk ki, hogy ő mindenre számít... csak arra nem amire még mi sem... ahogy már mondtam... Ő most arra számít, hogy jelentünk mindent Irohéknak. Én azt mondaném menjünk vissza segíteni Aaronéknak. Ha együtt vagyunk, biztos erősebbek is leszünk... - mondta, majd megpróbált felállni.

Sajnos nem sikerült, úgy érezte, hogy a gravitáció győzőtt. Visszazuhant a padlóra, és ott maradt. Nem ájult el, de nem is mozdult.

Mialatt Ruan összpontosított, a többieknek sikerült megoldaniuk a ketrec problémát, viszont az ajtó már nehezebb feladat volt. Egyikük sem tűzidomár. De, amint hogy ezzel különösebben foglalkozniuk kellett volna, az ajtó egyszer csak nyílik méghozzá egy katonával és Azoir-ral egyetemben. Utóbbi nem festett túl jól. Ruan azonnal felmérte a férfi állapotát. Iruk is megjelent, no persze miután félholtra ijesztett mindenkit. ~ Először az életet is kiijeszti belőlem, most meg poénkodni próbál? Mindenesetre nagy hasznukra vált most, igazán nem haragudhatok a humorérzékére.~

- Azoirt, megint mibe keverted magad? Köszönjük Iruk a segítséget, pont egy ilyen bátor szellemre volt szükségünk! – Ereszt meg egy mosolyt a szellem felé. Ruan előzőleg már megtalálta a teremben a kulacsait, így az egyikből idomított a keze köré némi vizet, majd nekiállt gyógyítani Azoir sebét. ~ Rendben, nem ez az első hasonló seb, amit látok. ~ Ruan először megtisztította a sebet, majd a seb beforrasztására koncentrált. - Öregem… rengeteg vért veszített, ha fel is ébred, nem lesz képes segítség nélkül a lábán megállni, de, amennyire tudom, az energiaszintjén is javítok az elsődleges gyógyítás mellett. – szólt a többieknek Azoir helyzete felől.

A gyógyítás nem halad éppen a leggyorsabban, és Night már elmondta a tervét, sőt, Azoir úgy látszik, hogy kezd magához térni. – Tudom, hogy nincs időnk egy helyben topogni, nem is várom el tőletek. Úgy néz ki Azoir ébredezik, ha egyik kezemmel segítem Őt, mialatt lassú tempóban haladunk, közben a gyógyítására is tudok koncentrálni a másik kezemmel. Habár egy kissé talán így is lassabbak leszünk, mint egyébként. – tájékoztatta a többieket, miközben Azoir-t talpra segítette.

Egy pofon térít észhez, de mégsem. Zima lelket öntött belém,de mégsem. Persze jól esett amit mondott, de én ezt személyes kudarcként éltem meg. Az eszemen kívül semmi másra nem tudtam hagyatkozni ebben a csapatban vagy akármiben. Nem Night, igaza van Zimának. Attól, hogy elveszted az életkedved nem haladunk előbre. Hirtelen átkarolom a lányt és csak annyit suttogok a fülébe, hogy „Köszönöm.“ Ezután leülök terveken agyalni, pontosabban leülnék de ekkor nyílik az ajtó. Egy kém volt,az Egyesült Erőke, majd hirtelen összeesett és megjelent Amon. Reflexből Zima elé lépek, na nem mintha nem tudná megvédeni magát. Ez inkább az ösztönös hülyeségem, így akarom hasznossá tenni magam. Ekkor azonban Iruk leszedi a maszkot.

-Bohóc.

Jegyzem meg, még csak meg sem köszönöm, sőt amikor kissé visszahajtsa az ajtót teljes erőmmel a falhoz vágom az ajtót, de rájövök, hogy Iruknak nincs teste. Fent Azoirral találom szemben magam, elsiklom felette, úgysem tudok segíteni rajta, nem vagyok orvos. Egy papírért és ceruzáért megyek és azon gondolkodom, hogy hogyan tudnám kijátszani a szőke férfit. Mindennel számolt, mindent tud. Hogy rohadna ketté. Esküszöm, hogy ezzel a ceruzával ölöm meg. Szorítom erősen az íróeszközt, majd több tervet a kukába hajítok.

-Mindennel számolt.

Nyögöm ki. Az Egyesült Erőkkel, vagy nélkülük az mindegy, de esélyünk sincs ellenük. Ez a stratéga kijátszott mindenkit. *Egy térképet is találok a többi holmi között és az asztalra terítem azt*

-Ide kell mennünk! *mutatok a rádióállomásra* El kell érnünk  az Egyesült Erőket, amibe belesétálnak az nem más,mint egy jól kitervelt kalitka. Ezután valahogy....valahogy el kell érnünk Karinékat is és elrejtőzni. Már ha ez a szemét ezzel nem számolt. *A ceruza hirtelen eltörik az egyik ujjom alatt, nagyon kihoz a sodromból ez a férfi. Túl okos. És ismer. Nem győzhet! Night Akiyama nem tud veszíteni.

-Elnézést. Mindenkinek világos az új terv, és persze mindenki egyet ért vele?

Chouék sikeresen kitörtek a ketrecekből, azonban az ajtó még mindig gátat szabott nekik, ezt nem is fogják tudni egykönnyen kinyitni. Azoir közben elájult a vérveszteségtől, ami nagy balszrencséje volt ugyanis a katona csak minimális egészségnyujtás tudott intézni, azonban megfigyelte Iona visszatérő lelkét és ennek köszönhetően megtalálta a titkos lejárathoz vezető ajtót és tűzidomítás segítségével feltárja azt.

-Az Egyesült Erők katonája vagyok, a terv változott. Minél előbb értesíteni kell a flottát még mielőtt megközelítik Köztársaság...

Ekkor valaki a férfi homlokára helyezi a kezét, jellegzetes mozdulatsor volt. Mindenki ismerte aki kicsit is hallott Amonról. A maszkos férfi végignézett a többieken, azonban a maszk hirtelen földrehullott. Iruk volt az.

-Kukuccs!

Vigyorodott el a szellem.

-Ez a mozdulatsor tök jól működött, csakhogy...hogy is mondjam, ez a kém hátő...nos nem az egyesült erőktől volt és nem az erejét vettem el...hanem...nem ne gondoljatok rosszra, nem öltem meg...ő... hogy is mondjam...ez csak kóma. És most, hogy kiengedtelek titeket kapok jutalmat vagy akár... *Hajtsa kicsit vissza az ajtót* Itt is megöregedhettek... Egyébként látjátok milyen jó maszkot találtam?

Vigyorgott a szellem. Közben Karinék -kivéve Quant és Aaron-t - elhagyták a csatornarendszert, míg ők ketten ott maradtak, hogy szembenézzenek a nővel. Az őrnek, aki korábban a hang irányába ment fel is tűntek és elordítja magát!

-Megvannak!

A nő lép elő, talpig páncélban és körülötte kard. A fejét vastag páncél fedi, olyan vastag, hogy Aaron nem is tudja érezni a testében a vért. Kardot ránt, egyelőre nem idomít, hanem vár.

/A másik csoportból Aaronon és Quanon kívül mindenki a szegénynegyedbe tessék írni, köszönöm./

Iona hallgatott Azoirra, noha nem tetszett neki az állapota. Koncentrálva átment a többiekhez, és annyit mondott nekik:

- Elfogtak minket, és Azoirt. Ne használjátok a bombákat! Nem azokat aktiválja a detonátor, és mind meghalunk, ha aktiváljátok öket!

Quan végighallgatta az ötleteket majd Karinnak válaszolt.
-Ne aggódj nem lesz semmi baj. Aaronnal majd vigyázunk egymásra. A nő már vedd úgy,hogy el van intézve. - Egy röpke mosolyt rávitt az arcára,hogy Karin egy kicsit jobban érezze magát ezzel kapcsolatban. Majd Aaron elé állt.

-Na figyelj. Neked meg nekem sok dolgunk van még. Egy őrült nő és bandája. És ha picit félnél a véridomítástól akkor sincs nagy baj. Ha használod egy pillanat alatt levágom őket. Ha nem akkor meg egy két trükk és némi víz segítségével bánunk el velük. Na kellj fel öreg harcos.-
Quan rámosolygott és kinyújtotta kezét,hogy segítsen felállni Aaronnak.

– Én tényleg maradnék, de nem hiszem, hogy sokat tudnék segíteni... – mentegetőzött, majd Quan felé fordult. – Ha azt mondtad, hogy maradsz...akkor azért figyelj, hogy ne csináljon hülyeséget – halkította le a hangját, és elvigyorodott, azonban most még jobban rettegett az előttük álló dolgoktól, mint eddig. ~ Ha valami bajuk esik, miközben mi megpróbálunk léghajót rombolni, akkor azt hiszem, kicsinálok mindenkit ~ gondolta, és Elaináékra tekintett. – Azt hiszem, ha szét akarunk kapni pár léghajót, ideje lenne mennünk.

Karin végighallgatta Kirát és Minget, de csak csendesen megrázta a fejét. ~ Ha földet idomítunk, vagy ha robbantunk, megvan az  esélye, hogy valahol is beomlik...talán pont a többiekre ~ gondolta, és elkomorodott. Az ő életüket, bármi is történik, nem kockáztathatták. ~ És valószínűleg Korra nincs velük...bárhol lehet, akár még itt is, bár arra nem fogadnék ~ elfintorodott.

Akkor szólalt fel Aaron, egy egészen jó ötlettel. ~ De...mi van, ha itt marad egyedül, és elkapják? Különben is, maradnom kéne...én rontottam el ezt az egészet ~ felsóhajtott. Heten voltak, Aaron, Kira, Quan, Zhen, Elaina, Ming és ő, és a léghajórombolás sem volt kis munka. Még hetüknek is talán túlságosan sok...

- Nem tudjuk, hányan vannak – jelentette ki komoran, majd a vízidomárra nézett. – Ha túl sokan...ha van köztük egy véridomár, mint Amon... - ~ És ha megint bekattansz az idomítástól ~gondolta, de ezt nem mondta ki hangosan. – Egyedül biztos, hogy nem maradhatsz itt, mert az túlságosan kockázatos...valakinek maradnia kell veled, ezt te is tudod – ajkába harapott. Utált dönteni...főleg ilyen dologban. Vagy Aaronnal maradt, de alig tudott volna segíteni neki, vagy pedig teszi a dolgát a léghajóknál.

~ Gondolkodj már, Karin...kevesen vagytok, és a csatornában nem mennél sokra a földidomítással...maximum még több katonát vonzanál ide, az meg senkinek sem válik hasznára...Ráadásul heten is kevesen vagyunk ahhoz, hogy egy csomó léghajót tönkretegyünk, nemhogy öten...és Quan azt mondta, itt akar maradni... ~ a többiekre pillantott. Annál, ha fontos helyzetben kellett elhatároznia valamit, már csak azt szerette kevésbé, ha az ésszerű és fontos dolgok közül kellett választania. ~ Ha itt hagyjuk őket, lehet, hogy meghalnak...ha nem hagyjuk itt őket, lehet, hogy mindannyian meghalunk. És mindenki más is, akik megpróbál a Nap útjába állni. Nem mintha számítana...úgysem győzhetünk, ha előre tudják minden lépésünket. ~

- Aaron, ha maradsz, azért vigyázz magadra – intézte a szavakat a fiúhoz, és mosolyt erőltetett az arcára. Itt akart maradni...de egyszerűen tudta, hogy az nem a helyzet kulcsa...most nem. Annyit megtanult az apja ordítozásaiból, hogy fontos helyzetben inkább az agyára kell hallgatnia. ̵

Azoir egyre kényelmetlenebbül érezte magát, főleg, hogy a vállából még mindig ömlött a vér. Ekkor mejelent egy férfi, aki az Egyesült Erők kémjének mondta magát. Kiszabadította Azoirt, de ezután Iona jelent meg.

- Először is akárki maga, ne próbáljon elkapni, szellem vagyok. - lépett a katona elé. - Azoir, mi ez az egész, mi történik? Mi ez az... izé? És a többiek? Hol vannak? El kell tűnniük a városból, nem tudjuk, hol van Korra, de nincs a közelben, csapda volt az egész...

- Iona, de örülök, hogy látlak. Figyelj, ne törődj velem, vagy ezzel a fickóval. Állítólag velünk van. - mondta miközben megpróbálta eltakarni a vérző vállát - Keresd meg Aaronékat. Minnél hamarabb. Mondd meg nekik, hogy ne használják a detonátorokat, mert akkor mindengyikünk meghal... Ne kérdezz csak siess!

Azoir gyorsan elmagyarázta a Ionának, hogy hol vannak a többiek, majd elküldte őt jó szerencsét kívánva. Ezután intett jótevőjének, hogy kövesse őt. De abban a pillanatban, mikor új társa elindult, Azoir újabb kést húzott elő, és a férfi torkának szegezte.

- Ha csőbe akarsz húzni, ha hazudsz nekünk, én megöllek! - sziszegte a szavakat Azoir - én már nem tudom, hogy ki barát, ki ellenség, de egyet már tudok. Ölni. Megölni azt, aki elárul minket, vagy az avatárhoz hű világot. Amint valami olyat látok, nem kegyelmezek, és az fog történni veled, mint előbb azzal a katonával! - Aztán elengedte a férfit, és mosolyogva odaszólt -ha meg igazat mondasz, köszönöm, hogy segítettél.

Ezzel elinult, és abba az irányba, amerre a többieket vihették. El is jutott a börtönökhöz, de az ajtók útját állták.

- Na most mit csináljak? - kérdezte Azoir, majd leüllt, és rátette kezét a vállára.

~ A vér még mindig folyik.... A többiek veszélyben vannak... Ezt megint jól megcsináltad Azoir... Most mi lesz velünk? Mi lesz az Avatárral?... ~ Azoir, kezdte rosszúl érezni magát. Kezdte elveszíteni az eszét. Felállt, és nekiesett az egyik ajtónak. Dörömbőlt és ordibált.

- Siessetek! Itt vagyok, de ti nem tudom hol vagytok. Mindenki bajban van! - és ezzel a mondattal Azoir a nagy vérveszteség miatt a falnak esett és elájult.

Mikor Aaron látta, hogy Azoir elszelel, dühös arccal bámult utána. ~Úgy viselkedik, mintha egymaga le tudna győzni egy egész hadsereget.~ jegyezte meg aggódva. Mérges volt a fiúra, hogy feleslegesen bajba sodor mindenkit. Ő maga kimondottan szeretett harcolni, gyakorolni, ugyanakkor ismerte a korlátait és azt is tudta, mikor kell taktikát váltania. Mint például most. Egyszerűen nem engedhette meg magának, hogy az idegbeteg énje átvegye felette az uralmat. Most nyugodtnak és logikus gondolkodásúnak kell maradni. Úgy ahogy, sikerült is. ~Ez a folyamatos próbálkozás kezdi meghozni a gyümölcsét.~

A négy őr és az ördögi női hang mégis felzaklatta Aaront. ~Ahol ennyi katona van, ott több is lesz. Nagyon elszámoltuk magunkat. Túlontúl könnyűnek tűnt ez az egész. Átvertek minket.~ A keze ökölbe szorult, mély levegőt vett. Nem kezelte jól, ha valaki szórakozott vele.

Végighallgatta Karin mondandóját, majd helyeslően bólintott. A hátizsákjában levő bombák mázsás súlynak tűntek hirtelen. Ezután Kira és a másik új lány ~Mank, Mulg? Vagy Ming? Valami ilyesmi.~ is felszólalt, mire ő csak a szemöldökét ráncolta.

– Szerintem – mondta suttogva, hogy ne hallja meg az tébolyult nő. – A földidomítás túl nagy zajt csapna. Itt a csatornákban nagy a visszhang, egyből meghallaná a többi katona és akkor 100%, hogy mindnyájunkat elkapnák. Talán… - bizonytalanodott el. – Nem tudom, mennyien lehetnek abban a járatban azzal a nőszeméllyel, de véridomítással ki tudnám őket ütni zaj nélkül – mondta habozva. ~Talán. Ha nem kattanok be. Nem, nem fogok.~ A helyzet ellenére elmosolyodott.

– Úgy is itt vannak nálam a bombák, azt hinnék, én akarok robbantgatni, miközben ti a másik járaton keresztül elmennétek a léghajókhoz és idomítással tönkretennétek őket – elhallgatott, majd fülelt. Egyelőre nem hallott mozgást. Egyelőre. Fogta magát és leült a csatorna földjére. ~Ennél már nincs lejjebb, Aaron.~ - Sietnünk kell, mielőtt még több katona jön - jelentette ki.

Miután megbeszélték a terveket, elindultak a csatornába. A két csapatra váltak szét. Ionáék Korráért mentek, ők pedig a léghajókhoz. Egyszer csak furcsa hang hallatszott. ~ Azoir mintha megijedt volna és hirtelen elindult abba az irányba, amerre a többiek mentek. ~ biztos történt valami a másik csapattal, biztos elkapták őket. ~ és ha tudják hogy mi is itt vagyunk, elvégre túl könnyű volt az egész. ~ kiszabadultunk a szellemerdőből, ide értünk Ba Sing Séhez és még csak meg se próbáltak megállítani minket. Hirtelen egy nő hang hallatszott, majd négy őr jelent meg. Aaron miután lefröcskölt minket szennyvízzel, az egyik járatba lökött minket. ~ tudtam, valahogy rájöttek a tervünkre. Látta, hogy két út van az egyik a szegénynegyed felé, a másik ami rögtön a léghajóállomásra vezet. ~ de ha a rögtön léghajóállomásra vezető úton ott van az a nő. ~ mindenképp ki kell találnunk valamit. Karinnak támadt egy terve miszerint át kellene törnie valakinek. Majd Kira megszólalt, hogy ezt egy földidomára bízná. ~rám és Karinra nézett. ~ igaza van, elvégre Ba Sing Sében szinte minden földből van.  - csatorna fala is földből van, talán ha szembenéznék a nővvel, rájuk omlasztanák egy kis földet, hogy ne tudjanak mozdulni, akkor rögtön a léghajók fele mehetnénk  –szólalt meg Ming.

Zima már épp nekiesett volna az ajtónak, mikor egy kezet érzett a vállán. ~ Mi van? ~ de csak magában morgott ~ Muszáj csinálnom valamit! Remegek, kezdek szédülni… Ki kell jutnom innen! ~ Night megjegyezte, hogy nem fogja tudni kinyitni az ajtót. ~ Jó, rendben, ezt benéztem… de még sosem állított meg egy ajtó sem… ez sem fog. ~ De nem jutott tovább gondolatmenetében, mert Night végig simított a karján. Aztán hirtelen elkapta a kezét és elnézést kért. Aztán jött a többi. Hogy ne haragudjon rá és… hogy vele akar lenni. Zima elpirult.

~ Remek, most zavarba hozott. Vajon melyik győz, a pánik, vagy a zavar? ~ Zima szembefordult vele. Ekkor vette észre azt a mély elkeseredést a szemében. Látott már hasonlót, tudta mit jelent. ~ Nem zuhanhatsz össze! Valamit tennem kell! ~ Zima elmerengett a lehetőségein. Végül pofon vágta, majd a vállára tette mindkét kezét.

- Night, nézz a szemembe! Most nem az számít, hogy haragszom-e rád, vagy sem. Akkor fogok rád igazán haragudni, ha összeomlasz. Figyelj, én a pánik roham szélén állok, mert nem bírom, ha ilyen szűk helyre zárnak. Most jöttem rá, hogy még akkor sem, ha megvan az idomár képességem és nincs blokkolva. De tartom magam – legalábbis igyekszem. Night, lehet, hogy most tehetetlennek érzed magad, meg azt hiszed, hogy az a fickó kifogott rajtad. Elmondok valamit. Mindnyájunkon kifogott. Ez van *vonta meg a vállát*. De nem az a megoldás, hogy sajnálod magad. Night, te okos vagy, biztos vagyok abban, hogy ki fogsz találni valamit. De ha mégsem, akkor mi van? Elárulom… nem vagy egyedül. Lehet, hogy te nem tudod megoldani a helyzetet, de a csapat, ez a tizen akárhány fiatal, mi meg tudjuk oldani ~ jó, azért szükségünk lesz az Egyesült Erőkre, de na, ez így most jobban hangzik… ~. Meg fogjuk találni a megoldást, hogy véget vessünk a szervezet tevékenységének. Nézz csak rá a többiekre! Tétlenkednek? Nem! Lehet, hogy Iona már talált is segítséget… Szóval mi sem állhatunk itt ilyen szerencsétlenül. Te szedd össze magad és állj neki tervezni. Én meg megpróbálom szétszedni a ketrec zárját… a homokot még nem próbáltam…

Kira megborzongott, amikor beléptek a csatornába. ~Remélem nem történik semmi a másik csapattal… ~ Követte  a többieket. Egy elágazáshoz érve két hangra is figyelmes lett. Az elsőt nem tudta kivenni tisztán, de Azoiron látta, hogy Ionával lehet valami. ~Persze, mégis mi másért hazudna és menne el… ~ A másik hang egy ismeretlen nőé volt.  ~Ha a többieket elkapták… Akkor vártak ránk. Igaz is túl egyszerűnek tűnt. ~ szorította ökölbe a kezét. ~Végül is igazam volt. Vártak ránk~ Aaron hirtelen elengedte az idomított vizet és lefröcskölt mindenkit. Betaszította őket egy járatba. Néhány őr rohant el mellettük, arra amerre Azoir is ment.

Kinézett a folyosóra. Az egyik út a szegénynegyedbe vezet. A másik egyből az állomásra, csak akadályként ott van a nő.  KIra Aaronra és Karinra nézett. ~Na mondjatok valami okosat. ~ Karin elő is állt egy ötlettel. Elgondolkodott rajta. Végre hasznát venné a robbantásnak, de azzal omolna az egész hely.

-Ezt a megtisztelő feladatott egy földidomárra bíznám –nézett a csapat két földidomárjára. –