- Ti már máshol vagytok, vagy még itt? - Iona hallotta a mondatot, de az agya szinte azonnal szelektálta.

Nem tudta eldönteni, hol is van pontosan. Valahol az itt, és a máshol határán. Úgy érezte, hogyha még pár percig tud koncentrálni, anélkül, hogy kibillentené bármi, sikerrel fog járni. Üresen tartotta a tudatát, egyetlen információ kivételével. Hogy el kell jutnia Zuko nagyúrhoz, és segítséget hoznia.

~megnézném én, hogy idomítasz ki valakiből levegőt, aki közben kénye-kedve szerint mozgat téged~ jegyezte meg magában gúnyosan.

Leültek egy körbe.

~Nekem ez úgysem fog menni. Az életem is elunom itt, valami más kiutat kell találnunk. Soha nem ment ez a spirituális cucc, lelki béke, blabla, hülyeség~

-Ti már máshol vagytok, vagy még itt? - kérdezte a többiektől.

Azoir igyekezett követni Iona mozgását, így hát leült, kezeit úgyanúgy állította be, mint ahogy Ionának volt, majd becsukta a szemeit. Próbált kondcentrálni, de sajnos amint becsukta a szemét más jelent meg előtte. Egy lányt látott, egy szép és okos lányt. Azoir nem tudta mire vélni a dolgot, de nem nyitotta ki a szemét. Reménykedett benne, hogy a többiek nem veszik észre, hogy ő csak alibiből vette fel a meditációs ,,alakzatot".

Némán és csendben ült, és gyönyörköddött a lányban, aki a lelki szemei előtt ,,lebegett"

- Igazad van. - pattant fel. - Együtt többet érünk. - körbenézett. - Talán még van egy kis időnk. Üljünk körbe!

Ő maga is követte Chuangot, és a kijelölt helyen leült, a Tenzintől tanult egyik mudrába rendezve az ujjait. Lehunyta a szemét, és próbált megnyugodni. Remélte, a többiek segítségével tényleg sikerül majd legalább egyiküknek elválasztani a szellemét a testétől. Némán ismét koncentrálni kezdett a célra. Már csak várt, hogy sikerül-e majd végrehajtani a technikát.

- Vannak veszélyesebbek is a véridomároknál. -vágott közbe a beszélgetésbe Chuang. - Mikor Köztársaság Város felé jöttem, Tenzin elmondta hogyan halt meg a Föld Királynője, és számára érdekes volt, hogy egy ősi levegőidomár módszer szerint ölték meg. Ez az oxigénidomítás. Ahonnan én jöttem ez az idomítás nem ritka a mestereim is tudnak oxigént idomítani és ők tanítottak meg engem is ennek elsajátítására.

Majd egy kis szünet után folytatta: - De nem használom, mert kegyetlen módszer, viszont arra jó, hogy egy ideig az ellenfelemet elkábítsam.

Ezután Ionára nézett, és így szólt: - Ketten többet érünk, mint egyedül. Próbáljuk meg amott, több ott a hely, és többiek is segíthetnek meditálással. - mondta segítőkészen és lelkesen Chuang, mint akit kicseréltek volna.

- Megpróbálhatom... - gondolkozott a lány, majd leült törökülésbe, és lehunyta a szemét. Még sosem csinált hasonlót, de Jinorától már hallott róla. ~Nem szabad arra koncentrálnom, hogy elhagyjam a testem.Csak a cél lebegjen a szemem előtt!~ Némán, csak gondolatban ismételgetni kezdte a keresett személy nevét. ~Zuko nagyurat keresem. Szükségünk van a segítségére. Zuko nagyurat keresem...~ és várt, egy percre sem esve ki a koncentrációs állapotból.

-,,Én véridomár vagyok.'' - Hallotta meg Azoir, és hírtelen leengedte kezeit, megált, és kérdően nézett Keinora.

- Azt, akarod mondani, hogy véridomár vagy? - kérdezte szaggatottan. -Így már midnent értek. Így vettetek észre Quan házánál? - Lépett még közelebb a többiekhez. Ekkor jutott eszébe, hogy Ruan is intézett felé egy kérdést így inkább Ruanra emelte a tekintetét.

- Igen Ruan, minden rendben. Csak egy kicsit elszállt az agyam. Gyakran történik ez velem, ha meditálok. - mondta, és érezte hogy arca kicsit pirosabb árnyalatot vett fel. Ekkor eszébe jutott valami a meditációról.

- Iona! Te levegőidomár vagy. Nem tudnál a szellemeddel eljutni Zuko Nagyúrhoz? Ő biztos tudna segíteni. Gondolj bele. Jinorának is sikerült, akkor lehet hogy neked is sikerülne.

Ruan végighallgatott mindenkit, majd maga is elmondta, hogy víz- jég- és növényidomár, habár utóbbinak még nagyon az elején tart. Mielőtt belekezdett volna valami másba, észrevette, hogy Azoir előbb törökülésben majd felállva abból kezeit lengeti, míg az arca furcsa görcsszerű tüneteket mutat.

-Azoir, minden rendben? – kérdezi tőle. De amint folytatta volna „cellatársa” faggatását, Keino szólalt meg. Ruan-t meglepte, hogy Keino véridomár. – Keino, figyelj. Addig, ameddig nem használod egyikünk ellen sem, részemről nem lesz gond ezzel a ténnyel. A többiektől azt kérem, hogy ezt az ütőkártyát tartsuk a lehető legnagyobb titokban. -

 

"...nincsen köztetek véridomár?"

A fiú e mondat hallatán megrémült. ~most mégis mit kéne tennem? Talán itt a vallomás ideje... ~

-Srácok, be kell vallanom valamit... Én.. Én.. Én véridomár vagyok. Azért nem mondtam el eddig, mert ugyebár ez egy tiltott idomításforma, és... féltem, hogy... nem tudom, csak féltem...

Azoir még mindig folytatta a mozdulatsort, és igyekezett még jobban kizárni mindent ami körülötte volt. Kezei viszont mátr kezdtek lassulni, fáradni. Elméje kezdett ,,zsibbadni". De nem adta fel. Érezte maga körül a növényzetet. Érezte, hogy mindennek meg van a lelke.

Felemelte tekintetét, és látta, ahogy a szél megmozdítja a fűszálat. És ekkor, megpróbálta felvenni a fű mozgását. ~Csak válj egyé vele! ~ ismételgette, miközben már-már bolondoslátványt nyújhatott a körülötte állóknak. De ő csak folyatta és bár teste, lelke belefáradt, nem lassított. Tudta, hogy ezt most végig kell csinálnia.

~ Semmit sem érünk az erőnkkel. A kerítést úgy sem tudjuk áttörni, és ha egy csoda folytán áttörnénk, kevesen vagyunk mi, hogy szembeszálljuk egy egész hadsereggel. Ha már elsajátítottam volna a repülést, itt lehetne a segítség... bárcsak itt lehetnének a mestereim, ők tudnák mit tenne ilyen helyzetben egy levegőidomár. ~ és ezzel a gondolattal könnybe lábadt a szeme.

Mély ponton volt, szinte már remegett és egész szíve zokogásba kezdett volna, de ekkor Chuangnak, eszébe jutottak a mesterei szavai és erőre kapott ezáltal; ~ Nem sajnáltathatom magam. A mesterek mindig azt mondták, amikor a legmélyebben vagyok akkor nyílok meg igazán. Ezért változtatnom kell, többé nem cselekedhetek önző kívánságaim szerint, láttam mihez vezet. Ideje úgy viselkednem mint egy igazi légidomár, segíteni azokon, akik bajban vannak, és az ideje igazság útjára lépnem. ~

Chuang most még elszántabb, mint valaha, most már nem saját céljai motiválták, levetette régi terheit és a földi kötelékeit.

Quant nagyon lesujtotta a lány halála.De sajnos ezen már nem tud változtani.

-Iona sajnos én még idomár sem vagyok.Viszont talán ez lehet a megoldás csak még nem tudom,hogy lehetne ezt az előnyünkre fordítani.A lány haláláról meg annyit,hogy sajnos a múlton nem tudunk változtani,de a jövő még a mi kezünkben van.Nem halhatott meg értelmetlenül!Tegyük halálát értelmessé.Ha kijutottunk akkor majd normális keretek között megemlékezhetünk.-

Azoir hallotta, ahogy a többiek sorra mondják az idomítási képességeiket. Egyre jobba kezdte magát szégyelni, hogy ő csak vízet és jeget tud ,,mozgatni''.

~ Gyerünk Azoir. Próbáld meg. ~ mondogatta magában, majd pár lépéssel hátrébb ment, és leült meditálni. Koncentrálj! Nem kell nyga dolgokat véghez vinni. Elég ha egy kicsivel kezdett. Ismételte önmagában, és elkezdett szugerálni egy nagyobbacska fűszálat, mely előtte hajladozott. Azoir beszívte a levegőt, majd kifújta. Eközben koncentrált és megpróbálta minden porcikáját a rávenni, hogy a növénytől függjön. ~ Gondolj a fűszálra. Válj eggyé vele. Ő és te ugyanazok vagytok.

Azoir hallotta a Zhent :,,- Zhen vagyok, föld és homokidomár, és szeretnék is az maradni úgy, hogy valamit tennünk kell, véridomítás talán beválhat, de utána mit csinálunk?''. ~ Csak sikerüljön és máris bővülne az ötlettárunk a szökésre. ~ suttogta maga elé Azoir és most mégjobban koncentrált. Majd hírtelen elkezdte mozgatni a kezét. Szép nyugodtan. Került minden hírtelen mozdulatot. Mozdulatai a fűszál felé írányultak. Ráemelte tekintetét, és folytatta a karkörzést. Eközben a gondolatok még mindig ott cikáztak a fejében:

~ Ha sikerülne megtanulnom idomítani a növényeket, akkor kimászhatnánk valahogy a kerítés fölött. Ezaz! Kimászni. Átmászunk a kerítés fölött egyetlen hang nélkül. Senkinek sem tűnne fel. ~ Azoiron eluralkodott a jókedv, és az öröm, mert úgy gondolta, rájött hogy szökhetne meg. Még boldogabban, és még jobban koncentrálva mozgott. Azt sem vette észre, hogy közben két lábra állt, és egész teste felveszi a kezei ritmikáját. Ő csak figyelt és figyelt, várva arra, hogy a fűszál hírtelen megmozdul majd.

Ruan megborzongott a lány sikolyától. Sokáig nem találta a hangját.

- Ruan vagyok…- mondta szinte suttogva. – és nekem sincs ötletem egyelőre.

~ Szedd össze magad! Katona voltál.~

Miután többé-kevésbé összeszedte magát, aprólékosan körülnézett, hátha talál valami, egy egészen pici dolgot ami segíthet kijutni vagy ötletet adni a kijutáshoz.