Miközben a csapat tagjai beszélgették, szőtték a terv részleit, nagy galiba történt. Elérték Yan Lee, a Fekete Nap által átnevezett Ba Sing Se külső falát, és a léghajó nagy fordulat közepette leszállt, pont a fal mellett. A járművön rajta voltak a rabok, akiket a Fekete Nap a Szellemerdőbe űzőtt, ezek közül az egyik megőrült, miután korábban közelebbi ismertségbe került egy szellemmel. Eltérítette a léghajót, betört a pilótafülébe és "leparkolt" vele a külső fal mellett, mielőtt észrevették volna őket a katonák A csapat tagjai nem értették, hogy mi folyik itt, szinte mindannyian leszálltak a léghajóról /kivéve Chuangot/, hogy kiderítsék mi történt. Látták, hogy Ba Sing Se-n kívül vannak, a kőfal mellett.

Mielőtt visszamehettek volna a gépre, a dilis rab újból felszállt vele, hogy személyes bosszút vegyen a Fekete Napon. Nem járt sikerrel, szinte ahogy a városba ért, a katonák lelőtték a léghajót. Felrobbant és minden utasa meghalt.

A csapat tagjai mindössze a robbanást hallották és ott maradtak, a hatalmas fal mellett, éppen a szennyvizet kivezető csőnél. Eközben Azoir is megérkezett a Szellemerdőben maradt lányokkal. Itt az idő, hogy kitalálják, hogyan tovább, miután az események ilyen fordulatot vettek.

KÖVETKEZŐ POSTOKAT IDE, DE ELŐSZÖR VEGYÉTEK ÚGY, HOGY NEM EGYBŐL A CSATORNÁBAN VAGYUNK, CSAK ARRA FOGUNK MENNI: Csatornarendszer

Zima látta Aaronon, hogy feszült, de normálisan válaszolt. Még egy baráti ölelést is kapott, ami eléggé meglepte, de nem jött zavarba. ~ Micsoda szeretet kitörés… nem ismerek rá… Ha már ők segítettek rajtam, az a minimum, hogy rám is számíthatnak. Örülök, hogy jól van. ~

Zima eredeti terve az volt, hogy rögtön bedől az ágyba, de végül a fürdőszobába ment. Lefürdött, sőt hajat is mosott. Eszébe jutott, hogy akár még másik ruhát is szerezhetett volna a napos egyenruha helyett, de végül megvonta a vállát. ~ Úgyis a csatornába megyek. ~ Amint felöltözött törölközőbe csavarta a haját, majd végre lefeküdt aludni. Néhány óra múlva fel is ébredt. Egészen kipihentnek érezte magát. Meg vidámnak. Mintha kicserélték volna. Haja még nem száradt meg teljesen, így szabadon hagyta. ~ Turbánban eléggé röhejesen néznék ki… ~

Ezután a konyhába ment. Ruan, Kira és Iona voltak ott. ~ Ezek szerint Iona sikerrel járt és jól van. ~ Készített magának egy csésze jó erős teát – nehogy mégis elaludjon - magához vett egy kis ennivalót, majd leült közéjük.

-  Szerintem jó ötlet, Iona, viszont van még itt valami. Mi legyen a léghajóval? Hol hagyjuk, és vigyázzon-e rá valaki?

A POST MÁSODIK RÉSZE!

Aaron szinte kizuhant az ágyból, amilyen sebesen felült, kiszakadva az álomból. ~Nem, nem, nem. Csak ezt nem. Nem, mikor minden olyan jól alakul.~ Megrázta a fejét, míg az teljesen ki nem tisztult és ő meg nem nyugodott. Akkor jutottak eszébe az események, és felmérte a helyzetet. Az ágyra pillantott. Karin sehol. Körbenézett a szobában, és meglátta a lányt, aki a fal tövében ült és valamit rajzolt. Aaron álmosan feltápászkodott, és akkor eszmélt rá, hogy körülbelül pucér, csak egy törülköző van rajta. Szeme a négyszeresére nyílt és teljesen elvörösödött. ~Öhm. Minden rendben. Csak nyugalom. Sosem szoktál zavarba jönni, most sem kell. Minden a legnagyobb rendben, nincs szégyelni valód.~ Mégis tikkelni kezdett a szemhéja, roppantul kínosan érezte magát.

Lassan lábra állt, szorosan meghúzta a törölközőt a dereka körül, majd karba fonta a karját. ~Nem vágtázhatok be a fürdőbe, mint egy pisis.~ A szeme megakadt egy teán, amire az ő neve volt címkézve. Aaron felkapta, belekortyolt, majd elfintorodott. Soha nem rajongott a teákért. Azért csak kortyolgatta tovább az italt, közben a lány mellé állt és hozzászólt: - Nem illik beszélgetés közben elájulni! – nevetett játékosan, ám kicsit megbántott volt a hangja. Még mindig kínosan érezte magát. – Mindjárt jövök, csak izé… Felöltözöm – mondta, majd a fürdőszobába suhant. ~Hülye vagyok.~ A csaphoz ment és a víz segítségével gyorsan meggyógyította a sebesült öklét. Ezután magára kapta a már megszáradt ruhákat, a kesztyűjét szorosan a kezére húzta, majd visszament a lányhoz és leült mellé a fal tövébe.

- Rendben vagy? Nem voltak rémálmaid? – kérdezte tőle, de mindvégig a velük szemben levő ajtóra meredt. Aztán a lány rajzára pillantott. Ba Sing Se-t ábrázolta. ~Újabb tervek.~ Aaron halványan elmosolyodott. – Mi jár a fejedben? – kérdezte rekedten, ám továbbra is az ajtót bambulta. - Találkoztál a többiekkel, mióta felébredtél? – frász jött rá a gondolattól, hogy még többen láthatták, majdnem teljesen pucéran. ~Aaron, nagyon ügyes gyerek vagy, gratulálok.~

A POST ELSŐ RÉSZE!

Álmában Aaron egy kis faluban haladt át, éppen az úton ment, Köztársaság Város felé. A vidék meglehetősen hűvös volt, de a sarkköri levegőhöz képest semmiség volt a fiúnak. ~Ne érezz, ne gondolj a történekre, ne legyél ideges, csak maradj hűvös és nyugodt.~ Ez a cél meglehetősen nehéznek tűnt, tekintve, hogy egy 12 év körüli kisfiú nem akart elkotródni mellőle. Aaron gyilkos tekintettel meredt a fiúra és rámorgott: - Utoljára mondom kölyök, most húzz el innen!

A gyerek kitartóan ment mellette és Aaronra nevetett. Körülbelül századszor. – Ugyanezt mondtad 3 nappal ezelőtt is! – kacagott. – És elmondtam már, hogy a nevem, Shin! – vonta össze a szemöldökét.

- Én pedig újból megmondom neked, hogy nem érdekel – sóhajtott fáradtan Aaron, miközben maguk mögött hagyták a falut. A kis tűzidomárféle krapek már napok óta követte őt és egyszerűen nem tudta lekoptatni, bárhogyan is próbálta elijeszteni. Egyszerűen kinevette Aaront és jött utána. Mindenhova. A panziókba, a kajáldákba, különböző tavakhoz, ahol Aaron pihent. Olyan volt, mint egy pióca.

- Tudod, Shin – most először mondta ki a kisfiú nevét. – A szüleid már biztosan aggódnak érted, nem szabadna napokra eltűnnöd – jegyezte meg, majd eszébe jutott egy emlék, mikor ő egy egész hétre elkeveredett a közeli erdőben. Mire koszosan, éhesen hazatalált, a nagymamája tüzet okádott. A gyerek erre csak tüntetően fújtatott egyet, mire Aaron kérdő tekintettel ránézett.

- Hidd el, senkit nem érdekel, hol vagyok – mondta a kisfiú egykedvűen. – A szüleim halottak – válaszolta semleges hangon, majd hirtelen Aaronhoz fordult, megütötte a karját és előrerohant, aztán visszakiáltott neki vigyorogva: - Te vagy a fogó, béna! – és rohant tovább.

- Megvárom, amíg döntötök. A satomobillal úgyis idő, míg a külső falhoz érnek. - válaszolt a lány Ruannak. - És azt hiszem jólesne némi ennivaló, és egy zuhany is. - tette hozzá. - Szóljatok, ha megvan, a találkozóhely, a konyhában leszek addigra. - indult el az egyik kabin felé.

Belépett, és azonnal a fürdőszoba felé vette az irányt. Az erdőben töltött éjszaka után örült, hogy végre megmosakodhat. A ruháit is kiöblítette, majd levegőidomítással megszárította, felöltözött, ezt követően a konyha felé vette az irányt. Kira, Ruan és Quan már ott voltak, és teát ittak, így csatlakozott. Quan hamar elindult, vélhetőleg hogy Karinnak és Aaronnak is juttasson a teából. A lány eközben felállt, és átnézte, hogy mit ehet. Talál némi asztalt gyümölcsöt, és kenyeret, úgyhogy nekiállt falatozni, megkínálva a többieket is. Majd feltett egy kérdést:

- Lassan tudnunk kéne a találkozási pontot. Mit szólnátok ahhoz a részhez, ahol a százéves háború idején a Dai Li lerombolta a falakat. Közel van ide, és nem nagy kitérő a csatornátől sem, de ha lebukunk, talán nem jönnek rá azonnal, mit terveztünk, és kivághatjuk magunkat valahogy.

A POST HARMADIK RÉSZE!

~ Méltányoltam volna, ha legalább normálisan felöltözik ~ fintorodott el, és szíve szerint fejbe csapta volna magát...vagy esetleg a vízidomárt. Nagy nehezen kikászálódott a paplan alól. Már sokkal jobban érezte magát...már a tárgyak sem ugráltak, mint valami megkergült nyulak.

Gyorsan kiszúrta a két csésze teát, és egy nyugodt mosollyal el is vette, amire az ő nevét címkézte valaki. ~ Jó erős... ~ jegyezte meg magában. ~ Mindenesetre, így talán nem fogok legközelebb elájulni. ~ majd a fürdőszobába indult.

Felhúzta szemöldökét, mikor meglátta az összetört tükröt, és visszanézett Aaronra. ~ Vérzik a keze... ~ állapította meg magában. ~ Idióta! Hogyan csinálhat ilyet... ~ a plafonra emelte a szemét, miközben eszébe jutott, miket mondott neki a fiú, mielőtt még elájult. ~ talán így volt a jobb...azt hiszem, tényleg jobb így, hogy semmit sem mondtam ~ bólintott, és megfürdött. ~ Hát, tényleg csatornaszagom volt...viszont egyelőre nincs más cuccom. ~

Miután végzett, és felöltözött, leült a fal mellé, és elővett egy papírt és egy ceruzát a zsebéből. ~ Illetlenség lenne itt hagyni...segített~ gondolta, de azért annyit hozzátett, hogyha a fiú felébred, valószínűleg az első dolga lesz elküldeni felöltözni. Szórakozottan rajzolgatni kezdte Ba Sing Sét, miközben a Fekete Nap elleni támadásra gondolt. ~ Koncentrálj, Karin...semmi baj nem lesz ~ szólt magára.

A POST MÁSODIK RÉSZE!

Egy hatalmas víztükörnél álltak meg, ami mintha a semmiben lebegett volna. Ren egy szót sem szólt, csak kíváncsian Karinra pillantott – a lány értette a célzást. Barátja arra várt, hogy belenézzen. Közelebb lépett, és a vízre koncentrált...egy pillanatig csak saját magát látta benne, aztán a kép hirtelen megváltozott. Éjszaka lett, s a horizontot egy hatalmas homokvihar képe borította be. Karin egy másodperc erejére elfordította tekintetét, de aztán visszanézett. ~ Oka van annak, hogy idehozott... ~ gondolta, és nagy levegőt vett.

Ugyanazok a képek cikáztak előtte, amiket akkor látott, aztán hirtelen belehasított a felismerés...hiszen ezekre nem is emlékezett, pedig biztos volt benne, hogy látta. ~ Amnéziám lett volna, hogy ezek elvesztek? ~ kérdezte magától. Most már sokkal többre emlékezett, mint akkor. Tisztán hallotta a húga hangját, és látta, amint öccseit felkapja a vihar. ~ Talán még élnek! Talán mégsem haltak meg! ~ Renre pillantott, aki ajkán titokzatos mosollyal bólintott.

- De...de nem is beszélhettünk volna...te halott vagy, és... – mondta, a fiú azonban megvonta a vállát.

- Ugyan már, az is lehet, hogy ez csak egy álom...végső soron pontosan tudod, mit mondanék, ha tényleg látnálak..és ezek a te emlékeid – válaszolta, aztán minden kusza lett, és sötét.

Mikor Karin legközelebb felébredt, a léghajón volt. Felsóhajtott. ~ Szóval, beájultam...nagyszerű, úgy fest, lassan átveszem ezeket a kedves kis szokásokat Aarontól... ~ gondolta. Akkor eszmélt rá arra is, hogy ágyban van, amit nem igazán tudott először mire vélni. ~ Jut eszembe, Aaron... ~ elvörösödött, és felült. Akkor látta meg, hogy a fiú egy szál törölközőben alszik az ágy másik végén.

Kira végig hallgatta Quant és elfogadta a másik teát. Ivás közbe a tekercset olvasgatta. A teázáshoz Ruan csatlakozott. Megkérdezte mi lett a csizmájával. -Hát... megpróbáltam eloltani vele egy égő gyakorló bábút. Bepánikoltam na... - vörösödött el. Kortyolt a teájából. -Karin hogy van? Hallotam, hogy elájult -kérdezte   

Ahogy Ruan kilépett a kabinból Kira jött vele szemben. Úgy vette észre mintha a lány készült volna mondani valamit, de mint hogy megtehette volna, Iona lépett oda melléjük. Beszámolt a történtekről a szellemerdőnél tett kiruccanásáról.

- Minden rendben, Iona. Nem Te tehetsz róla. – nyugtatta. – Sajnálom, nincs ötletem hol lenne a legjobb találkozni. De, addig is majd figyelek a testedre.  Ó, majd elfelejtettem – szólt – Karin feszegette a fizikai határait, ezért egy kissé kidőlt. Aggodalomra azonban semmi ok, Aaron ott van mellette, valószínűleg most is gyógyítja, hogy minél hamarabb visszatérjen Karin ereje.

Kira-nak sem volt ötlete, így elment megkeresni a többieket, és valami lábbelit. – Mi lett a csizmáddal Kira? – nézett érdeklődve Ruan. – Nos, Iona, máris visszamész a többiekhez, vagy megvárod, míg kitalálunk valami találkozó pontot? – kérdezte, közben elindult az egyik irányba némi harapnivalóért.

~ Egy tea most azt hiszem, csodákra lenne képes. ~ Nyújtózott egyet menet közben, ügyelve hogy Iona-t ne vágja fejbe. Ruan végül Quan-ba és ismét Kira-ba botlott.

-Tea? Hm.. jó ötlet! – azzal nekiállt magának is készíteni egyet, közben azon gondolkodott mit kezdjen magával a tea és némi étel elfogyasztása után.

Quan végzett a tea készítésével majd leült inni egyet. Látta,hogy bejött Kira és leült mellé.~Nocsak társaság.~Szépen végighallgatta Kirát majd válaszra vitte fejét.
-Az jó hír,hogy Azoir jön a túlélökkel az meg kevésbé,hogy nincs ötletem. Sajnálom.-Quan lehajtotta fejét majd elgondolkozott.~És mi lenne ha..~

-Várjál. A külső falnál. Ott biztonságba is tudnánk helyezni őket. Egy üres házat biztos találunk. Nem tudod hányan jönnek?-Quan majd ránéz a pultra.

-Látom teát iszol. Véletlenül csináltam kettő erős teát mikor nekem csak egy kell. Ott van ha meg akarod inni csak vigyázz rendkívül nagyot üt.-

Quan megvárja még Kira esetleg válaszol a kérdésére , aztán felkap egy erő teát és egy simát majd Aaronékhoz megy. Látja, hogy mindkettőjüket elverte az álom és most szépen nyugdton vannak az ágyon.Meglepte Quant hogy Aaron is alszik.~Mit meg nem teszek értetek~És egy mosoly szaladt át a kardforgató száján. Majd lerakta a teákat és rakott rájuk cetlit. Az egyiken Karin a másikon Aaron felirat szerepelt. Mivel Karin elájult ezért Quan neki szánta az erősebbet, Aaronnak a  simát. Az ajtót résnyire hagyta nyitva,hogy a tea finom illata körbejárja a szobát.~Remélem szépeket álmodtok ha már ennyit dolgoztam.~ A vén kadfogató arcán megint felvillant az a bizonyos mosoly. Szépen kisétált és a pilótafülke felé vette az irányt.

Kira intett a közeledő vízidomárnak. Kérdezte volna, mi van Karinnal, de Iona lépett melléjük.  Beszámolt a Szellemerdőben tett látogatásáról. Szörnyülködve hallgatta, hogy az egyik srácot megették a szellemek. Megtudta, hogy Azoir is úton van a megmaradtakkal és a találkozóhely még nincs meg. Gondolkozott, felidézte a külső gyűrű képét.  –Esetleg felszedjük őket nem messze a faltól? – kérdezte egyik lábáról a másikra állva. ~Hideg, hideg, hideg~jutott eszébe, hogy mezítláb ácsorog.  Tétován vállat vont. Nem jutott eszébe semmi más találkahely. –Megkeresem a többieket. És a lábamra valamit –mondta Ionának és odébb állt.

~Azoir vajon honnan szedte a chi blokkolós ruhát? ~Morfondírozott. Benyitott az egyik kabinba. Elképedve rántotta vissza az ajtót.  ~Hoppá! Ez foglalt ~ zavartan tovább ment. Benyitott egy raktárnak tűnő helységbe. A polcokon fegyverek, a sarokba pedig  egyenruhák voltak.  Felkapott egy csizmát. Megnézte a ruhákat is. ~Nem árt ~vett el az egyiket.

Messze elkerülte Aaron és Karin kabinját. ~Én csak nem akarok megzavarni semmit… ~ keresett egy űreset. A sok közül. A tekercseket lerakta az ágyra. Átöltözött. Végre megszabadult a 2 napos egyenruhától. Volt azon már minden… Behajította a sarokba, és kézbe vette a robbantásos tekercset. –Hamarosan vége… - sóhajtotta. Egyre feszültebbnek érezte magát a gondolattól. Ismét útra kelt.  Az orra után ment. Szó szerint. A konyhánál kötött ki. Ott találta teázás közbe Quant. ~Tea? Ugyan. Nekem valami erősebb kell… ~ felnevetett a gondolattól. ~Jó lesz az neked Kira ~ tett tea füvet egy bögrébe. Engedett bele vizet és a két keze közé vette. Leült Quan mellé.

-Iona visszatért a szellemerdőből és Azoir is úton van a túlélőkkel. –osztotta meg a fejleményeket –Van valami ötleted, hol kéne találkozni velük? –sandított a teája fölül a kardforgatóra.      

Mikor Aaron elemelte tekintetét a lányról, hogy Ruanhoz szóljon, a férfi már nem volt a szobában. ~Észre se vettem, hogy elment… Kezdek tényleg elfáradni. Vagy szimpán hülye vagyok. Igen, ez valószínűbb.~ Visszanézett Karinra, még egyszer végighúzta a tenyerét a lány homlokán. ~Oké. Semmi baja, mikor felkel olyan lesz, mintha kicserélték volna.~ Aaron elrántotta a kezét, a gyógyításhoz vizet visszaidomította a kulacsába, azután feltápászkodott az ágyról, és nagyot ásított. Ő is eléggé kmerült volt. ~Még szerencse, hogy nekem nem szokásom az ájuldozás.~ jegyezte meg magában gúnyosan. ~Az év hazugsága.~

Ekkor nyílt az ajtó és Zima lépett be rajta. Aaron meg mindig indulatos állapotban volt, kérdőn tekintett a lányra, de csöndben maradt, míg az elsorolta a kérdéseit. Ezután a fiú a lány elé lépett, csupán centik választották el őket egymástól. – Igen, túlhajszolta magát. A sok tervezgetés – mondta Aaron halvány mosollyal – Rendben lesz, vigyázok rá, hogy ez többé ne forduljon elé – jegyezte meg gúnyosan. Majd összevonta a szemöldökét. ~Karin tud magára vigyázni, ő aztán nem kér segítséget senkitől.~ - Én is okés vagyok, bár kicsit fáradt – ásított újból. – Zima én… Köszönöm – nyögte ki. ~Uram atyám, tényleg fáradt vagyok. Előbb Ruannak mondtam, most meg Zimának. Végén még elpuhulok.~ - Hogy számíthatok rád – tette még hozzá, majd magát is meglepte: egy rövidke pillanatra ügyetlenül, barátilag átölelte a lányt. Aaron pár másodperc után elszakadt tőle és elvörösödött a béna próbálkozásától. ~Oké. Menj aludni.~

Miután a lány elment egy másik helyre pihenni, Aaron bement a szobához tartozó fürdőszobába, levette a cuccait, majd letusolt, hogy kitisztítsa a fejét. Hosszú ideig állt a zuhany alatt. ~Ki tudja mennyi idő és harcolni fogunk.~ A gondolat egyszerre töltötte el izgalommal és szorongással. Kiszállt a fülkéből, megtörölközött, majd a dereka köré tekerte a törülközőt, és beállt a tükör elé. Idegesen meredt a tükörképére, ujjait a mosdón csattogtatta. „Szánalmasak a próbálkozásaid. Nem tudsz változni.” – röhögte a képébe a tükörképe. Aaron dühösen belevágott az öklével a tükörbe, mire az ripityára tört. Fáradtan sóhajtott. ~Remek. És ilyenkor persze nincs rajtam a kesztyűm.~ Szitokszók közepette kiszedte a szilánkdarabokat a kezéből, majd megnyitotta a csapot, ám nem gyógyította meg a sebeit. ~A fájdalom ébren tart.~ A ruhadarabjait a csap alá tartotta, kimosta belőlük a piszkot, addig dörzsölte őket, míg elég tiszták nem lettek. Ezután felakasztotta a ruhákat egy szárítóféleségre. ~Majd később kiidomítom belőlük a vizet, még van időm.~

A kulacsát újratöltötte friss vízzel, az ujjai közé szorította, majd másik kezével megfogta a törülköző tetejét a csípőjénél és visszament az alvó lányhoz. A sebesülése a kezén sajgott, de nem foglalkozott vele. Mikor az ágyhoz ért, leült, és a kulacsot a földre rakta, majd vizet idomított a tenyerére és a kezét a lány homlokára helyezte. ~Ez segít, hogy gyorsabban kipihenje magát.~ emlékezett vissza nagymamája szavaira, ezt követően kissé elmosolyodott. Komoran figyelte a lányt, majd elemelte róla a pillantását és az ajtóra nézett. ~Vajon mikor érkezünk meg?~ kérdezte magától álmosan. A szemhéja egyre jobban elnehezedett. ~Koncentrálj!~ Elrántotta a kezét Karintól és a víz hirtelen „lezuhant” a tenyeréről és végigfojt rajta. – Ez remek – ásított megint. – Legalább most nem ázott el a ruhám. Mint, mikor Azoir… - motyogta hangosan, ám nem tudta befejezni a mondatot. Kimerülten eldőlt az ágyon, rá a lány lábára, majd mély álomba merült.

Mikor kinyitotta a szemét, Iona az ágyon ült, ahogy akkor tette, mikor elindult a szellemi utazásra. Felpattant, és végigsietett a folyosón. Meglátta Ruant és Kirát, így odalépett hozzájuk:

- Meg kellene beszélnünk egy találkozóhelyet, ahol egyesíthetjük a két csapatot. Azoir épp a külső fal felé tart az erdőben felfedezett csapattal. Közülük egyvalaki meghalt, mert az erdőbe futott, mikor feltűntem... és a szellemek ott voltak. - megremegett. - Ha meglesz a találkozóhely, visszamegyek hozzájuk. Mit gondoltok? Hol lenne a legjobb? - kérdezte.

Kira Karint hallgatta. Jónak tartotta az ötleteit, de inkább Karint figyelte. ~Vajon mióta nem aludt? Hulla ez a lány ~ mikor szóvá akarta tenni, Karin vörös fejjel Aaron után sietett. Kira sóhajtva az asztalra könyökölt. ~Végre bevallotta neki Aaron mit érez?~ mosolygott az ajtó felé. ~Egek kezdek rosszul lenni ettől a sok szerelmes párocskától ~váltott át a mosoly egy grimaszba. –De megfogyatkoztunk –tette szóvá Ruan távozása után. Nyújtózkodva felállt és követte az előző három példáját. Hallotta Ruan hangját. ~Karin elájult? Nem csodálom. Hullafáradtnak nézet ki… ~ Megállt, gondolta be néz, de megrázta a fejét és tovább ment a gyakorlóterembe.

Útközbe végig nézett magán. Még mindig a nap egyenruhája volt rajta. –Tényleg, ha vége ennek az egésznek Aaron jön nekem egy ruhával… –jegyezte meg magának a szegénynegyedben történtekre gondolva. A terembe érve levette a csizmáját. Támadó mozdulatokat gyakorolt. Gyorsan végezte a mozgást. Egy arcot képzelt maga elé, akit leginkább gyűlölt. Az uralkodó fiát. Felidézte, amikor majdnem megégette. Azt a kegyetlen mosolyt. A zöld szemében. ~Most belegondolva… Mia frász?!~ zavarodott meg a gondolataitól. Dühösen kilőtt egy lángcsóvát, ami egy gyakorlóbábú vesztét okozta. Rémülten bámulta az égő bábút. –Ajjaj –rohant oda. Kétségbe eseten próbálta eloltani. Csapkodni kezdte a csizmával. –Fenébe, fenébe, fenébe… -motyogta. 

Hamarosan csak egy parázsló csonk marad belőle. Kira lerogyott elé, a megpörkölődött csizmát leejtette a földre. Mosolyra húzódott a szája, nevetni kezdett. Sajátmagán, azon, amit az uralkodó fiáról gondolt. Elkomorult.  ~Az a srác csak azt teszi, amit mondanak neki. Az apja egy fanatikus őrült… Egek! Mik nem jutnak az eszembe ~ a fejét csóválgatva felkelt.~Sajnálatot érzek, bezzeg a Szellemerdőbe lévőkre lazán mondtam, hogy boldoguljanak maguktól.~ mezítláb kisétált a folyosóra.

 Ruan jött szembe vele