Night elmondott mindent. Zima nem tudta, mit is reagálhatna erre. Sokkot kapott. ~ Ez Night sötét titka… Nem is tudom, mi lett volna jobb… Bár úgy is előbb vagy utóbb kiderült volna… De legalább ő maga mondta el. ~ Zima dühös volt, ugyanakkor szomorú. Az egész olyan volt, mint ha jó erősen hasba vágták volna egy föld oszloppal. Hatalmasat csalódott benne. Ekkor megjelent Iruk is. Pont ő hiányzott. Zima keze ökölbe szorult. Legszívesebben ráüvöltött volna a szellemre, hogy takarodjon el, de az anélkül is megtette. Zima érezte, hogy remeg.

- Night, most erre mit mondjak? Köszönöm, hogy őszintén elmondtad, hogy tőled tudtam meg, de… ezt azért nem gondoltam volna rólad. Szörnyű, amit tettél. Értem én, hogy valahol a jó szándék vezetett, de mégis… a gyilkosság sosem megoldás. Hatalmasat csalódtam benned.

Zima közelebb akart menni hozzá, de az üveg hirtelen megrepedt, így inkább megállt.

- Megígérem, hogy senkinek sem fogok erről beszélni. De hova akarsz menni? És mi lesz a napló sorsa? Végre elpusztítod, mint ahogy azt tenned kellett volna a megtalálásakor, vagy folytatod? A múlton már nem tudsz változtatni – esetleg annyival enyhíthetsz, ha bánod, hogy ezt tetted - de a jövőn még igen. Pusztítsd el azt a vackot! 

Zima kérdésére csak mégjobban lesütöm a szemem és a kabátom zsebébe nyúlok. Kiveszem a papírokat és elmondok neki mindent. Hogyan kerültek hozzám, mit csináltam velük. Mire képesek. Mindent. Csak úgy áradtak belőlem a szavak, azonban szerencsére rajtunk kivűl senki nem hallotta amit mondok.

-Ezek után látni sem akarsz, igaz?

Lépek oda az ablakhoz majd a tenyerem az ablaküvegre helyezve. Iruk közben elfogyasztotta a szőlőt.

-A nevem Iruk, és egy szellem vagyok. *Kezd el vigyorogni, majd a fürtmaradékokat ledobja a székre és ismét eltűnik. Kisvártatva már Night-ék körül élősködik.*

-Ó, mik vannak itt.. Szóval Zima tudja....Hát az ciki...Nem félsz, hogy lebuktat, Night? 

Majd Zima háta mögé somfordál és a fülébe kezd valamit sugdosni.

-Ugye milyen bajkeverő a gyerek? Én, mint tisztes szülőd eltiltalak attól, hogy Night-al legyél ezután. Veszélyt jelent rád, a világra nézve. Miért nem tudtál egy normális fiút kifogni.

Vigyorodik el Iruk, majd elkezd futni az ablak felé és kiugrik azon, egyenesen fejest a földbe, majd visszarepül Quanhoz.

-Na, most már ráérek...Csak tudod..gyerekek...meg minden...

Én közben még mindig csendben várok Zima válaszára, valószínűleg sikerült megutáltatnom vele magam....Ügyes fiú vagy Night...

Quan a felszállás előtt készített teát,majd vitt magával a  pilótafülkébe is.
~Végre tea,épp itt volt már az ideje.~

Majd Quan szép lassan visszasétált a pilótafülkébe.Ezután szépen felszáltak és már hasították is az eget.~Látom minden rendben van, szép tiszta időnk van,a műszerek is mindent jónak mutatnak.~Quan a hangosbemondót használva szólt a többiekhez. Közbe a tea még a kezében volt.

-Kedves utasaink,az idő kellemes,az ablakon kitekintve gyönyörű táj rajzolódik elénk.A hajó kifogástalan.-Ekkor Quan kis szünetet tartott és ivott egy keveset a teájából. Ekkor egy szellem jelent meg elötte.A többiek már csak Quan szájából kifele áramló teát hallhatták és következő mondatát.-Ki vagy te!?-

Majd Quan kinyomta a mikrofont és gyorsan elgondolkozott,hogy mi lehet ez.
~Egy szellem.Egy szőlős szellem.Egy szőlős szellem aki be akar jönni.Egy szőlős szellem aki be akar jönni és táncot jár.~

Majd Quan bengedte,mivel úgy gondolta,hogy maximum halálra tudná röhögtetni.Majd beengedte.A szellem bejött és enni kezdett.Quan legugolt elé és csak ennyit szólt:

-Jó étvágyat. Szia én Quan vagyok ki vagy te ha szabadna megtudnom?-

Zima egy darabig a gyógyítást figyelte. Ruan boldogult, nem tudott mit segíteni.

- Köszönöm – mondta a férfinek, majd felállt.

Meg akart egy kicsit nyugodni. Már megint túl sokat aggódott. Most nem meditálni kezdett. Úgy érezte az most nem hatna. Az egyik közeli ablakhoz lépett. Az üvegre helyezte a kezét. Milyen régen is volt, hogy Zaofuban üveggel foglalkozott… Mély levegőt vett, majd ujjával rajzolni kezdett. A csatorna térképét vázolta fel a lehető legrészletesebben. Utazásai előtt mindig lerajzolta az adott hely térképét. Munka közben egy kicsit el tudta terelni a figyelmét. A platina zár kérdésköre foglalkoztatta. ~ Nincs probléma, ha nem idomár hozta létre. Akkor mindenképpen kell lennie hozzá kulcsnak. Majd azt is meg kell találni. Vagy hátha anélkül is, homokkal vagy jéggel ki tudjuk nyitni… Várjunk, lehet, hogy a papírok között van valahol némi információ a zárhoz. Vagy… Iona most volt Korránál! Talán látta a zárat… ~ Zima arra gondolt, megkeresi Ionát, de aztán Night magához tért. Odament hozzá. Night váltott néhány szót Ruannal, majd beszélni akart vele.

- Pihenned kéne… - aggodalmaskodott Zima, de végül elfogadta a felé nyújtott kezet. A léghajó egy távolabbi sarkába vezette. Zima nem tudta, mit akar neki mondani. Aztán Night kibökte.

Zima először csak értetlenül pislogott. Night arca közeledett az övéhez. Zima az utolsó pillanatban húzódott el. ~ Nem, ez nem lehet igaz! Miért teszik ezt folyton velem? Valakit megkedvelek, erre közli, hogy akkor ő most eltűnne és csak én tudok róla. Miért? ~ Zima nem tudta, hogy válaszoljon erre. Az összes hasonló esetet másképp oldotta meg. Volt, aki végül magától maradt. Volt, akit Zima beszélt rá. És olyan is, aki örökre eltűnt. Jól tudta, hogy a többiek akár örülnének is annak, ha Night eltűnne. Tényleg furcsa szerzet, de a legtöbben csak egy bizonyos arcát látták. De Ő látta a kedves, barátságos énjét is. Zima úgy döntött, először megpróbálja kideríteni az okát. Aztán megpróbálja lebeszélni.

- Nehéz dolog, amit kérsz. Miért akarod, hogy mindenki halottnak higgyen? – Zima továbbra is fogta a fiú kezét, kicsit megszorította. ~ Night, mi az, amiről nem beszélsz? Csak nem lehet annyira szörnyű... ~

Arra ébredtem, hogy Ruan gyógyít és Zima pedig a háttérben figyeli az eseményeket. Elhagytuk a tábort. Szerencsére. Legalább senki nem hergeli a szellemeket, mint Zhen - aki még a léghajón is szunyókált- . Ez a gondolat megnyugtat és az is, hogy Ruan meggyógyított. Ekkor jutott eszembe, hogy olvastam a férfi aktáját. Katona volt. Végre egy hivatásos.

-Köszönöm nektek! Megmentettétek az életemet.

Kissé még szédülök, de folyamatosan javul a dolog. 

-Ruan... ha hiszed hanem, de ismertelek. Olvastam az aktádat. Katona voltál. Hány évet is húztál le a seregben? Már nem emlékszem pontosan...mindenesetre jó egy hivatásossal találkozni.

Nyújtok kezet Ruannak, majd ezután a figyelmem Zimára terelődik.

-Nem tudom elégszer megköszönni...*Mosolygok ismét a lányra.* Igazából nem a tervek miatt hívtalak a hajóra, kérlek gyere velem.

Nyújtom a kezem a lánynak és a hajó egy olyan részére vezetem ahol tudok vele négyszemközt beszélni.

-Szeretném, hogy ha ez az egész dolog végetérne azt mondanád a rendőröknek, hogy Night Akiyama meghalt az akció során. Sőt, szeretném ha mindenki azt hinné, hogy meghaltam. Még a barátaid is....tudom...nehéz, de nem vagyok hős...sőt..a város valószínűleg kitüntet titeket... én nem érdemlek díszes plecsnit..

Kissé szégyenkező arckifejezéssel nézek a lány szemébe, az arcom lassan közeledik a lány felé, így ha hárítani akar akkor könnyedén megteheti. A reakcióm talán nem illik a beszédtémához, de meg kellet tennem. Előbb-utóbb.

~ Hát puccos egy hajó ez, az biztos! ~ gondolta Azoir, mikor felmentek Aaronnal a hajóra. Kerestek valami helyet, ahová leülhettek, majd Azoir belekezdett a mondókájába.

- Tudod sok minden történt kiskorom óta. Emlékszem, hogy csak úgy elmentem köszönés nélkül... Nos elmondom, miért is cselekedtem így. - Ekkor Azoir elmesélte teljes múltját, a szülőgyilkosságtól, a száműzetésen keresztül a köztársaságvárosi kalandig - És akkor elkapott minket a Fekete Nap. Nem számítottam rá, hogy ez lesz, de sajnos ez történt. Nyílván felteszed magadban a kérdést, hogy miért van nálam íj, megy nyílvesszők... Nos, a börtönben sikerült találkoznom Amonnal. És ő elvette a képességemet. Így történt. Ezért szeretnélek megkérni arra, hogy ha ez a Korrás ügy lezárul, segíts nekem bosszút állni. Én idomító erő nélkül nem lennék rá képes. Téged gyermekkorom óta ismerlek, ezért kértelek meg. Nem muszáj, de örülnék ha segítenél.

Itt egy kis szünetet tartott és elgondolkozott azon is, hogy mit mondott neki Aaron. Ekkor leesett neki a tantusz.

- A nagymamád meghalt? Akkor, te visszakerültél az apádhoz. De azt mondtad, hogy ő is meghalt. De hisz ő erős ember volt. Mibe halhatott bele..- ekkor elgondolkozottm majd rájött, hogy gyerekkorukban Aaron gyakran átlépte a határokat. És ekkor megütötte valami - Aaron! Ugye nem te okoztad a halálát?

Chuang csendes volt, mint akinek elvitte a cica a nyelvét, azonban követte őket a hajóra. Lassan mindenki felért a hajóra. A jármű tartalmazott élelemkészleteket, rádiót, edzőtermet, szállások. Egyike volt a modernebb modelleknek, így Quan jó hajót fogott ki. Ha nem lennének ilyen válságos idők, akkor sokan a táj szépségében is gyönyörködhetnének. A táj festői volt a szellemek üldöztetései ellenére is. Ruan gyógyítása közben sikert aratott, Night lassacskán ébredezni kezdett. A többiek ha akarták könnyűszerrel feltolhatták a sato-mobilt és üzemanyagot is találhattak bele. Nem tudni, hogy ki vezette a hajót, azonban arra valószínűleg Iruk a szívbajt hozza rá. A szellem a pilótafülke ablakában jelenik meg a maga megszokott módján, kezében körülbelül egy tucat szőlővel.

-Hé emberek! Valaki nyisson ajtót! A szőlő nem tud átmenni a falon! HÉÉ!

Azzal őrült táncikálásba kezd, egészen addig amíg valaki ki nem nyitja neki az ajtót. Ezután leül egy székre és falatozásba kezd.