Azoir felpislantott a tekercsből, mikor meghallotta, hogy valakik még vannak a táborban. Visszarakta a tekercset a zsebébe. Szépen felállt, bemozgatta lábait, elkezdett sétálgatni a székek mögött. Szépen csendben hangtalanul. Megvárta, míg Iona végez majd megszólalt.

- Én azt mondom, hogy tegyetek le a Satomobillal. Vissza megyek értük, és elhozom őket. Ha nagyon elkésnénk, akkor is lenne egy tartalékcsapat, akik segíthetmek kiszabadítani titeket, már ha valami nem sikerül. Remélem, nem lesz rá különösebb szükség.  Így ti sem késtek el nagyon, és mi is oadérünk.

~ Na meg persze lesz módom elköszönni Gaio-tól is ~

- Ha ti ott vagytok akkor hagyjatok valami üzenetet nekünk. Mi majd kitaláljuk, hogy mit kell csinálni. Nos mit szóltok?

Azoir beszéd közben az asztal mellé sétált, és mondandója végére rátámaszkodott a térképekre. Tudta, hogy terve nem szerez sok támogatót, de neki nem is ez volt a célja. Ő már megszokta, hogy mindig feldob valami tervet. Elülteti a többiek elméjében, és ott egy idő után kicsírázik. Most is ezt csinálta. Mondott valamit, és várta, hogy tovább fejlesszék neki. Kis szünet után hozzátette.

- Persze elküldhetjük a szőlőzabálót is, ha nagyon muszáj. - Ránézett Irukra és folytatta - cserébe annyi szőlőt kapsz, hogy életed végéig elleszel vele. - mondta, és moslygott egyet Iruknak, majd megforfult, és visszaült a sarokba.

~Szóval maradtak még ott? Ez megnehezíti a dolgunkat...~ töprengett a lány, majd meghallotta Kira reakcióját. ~Ezt nem hagyhatjuk. Nekünk nem volt könnyű, de ne hagyjunk magukra másokat...~

- Mennyire vagyunk Ba Sing Se-től? Ha... ha már nem sok, megtehetitek, hogy a külső falnál lerakjátok a mentőcsapatot. A csatornarendszer kivezető nyílásán át bejutunk, ahogy azt Aang tette Omashunál. A léghajósok visszafordulnak, és még mielőtt meglátnák őket, visszatérnek az erdőbe, segítenek az ott maradottaknak, ezalatt mi kiszabadítjuk Korrát, és a csatornanyílásnál találkozunk. Közben próbáljuk folyamatosan tartani a kapcsolatot, bár ez még hangidomárként sem lesz egyszerű... - húzta el a száját. - Mit gondoltok? Meg tudnánk csinálni?

Quan hangjára Kira kezdet magához térni. Ásítva feltápászkodott. ~Gyűljön össze a csipet csapat, mi? ~ morogva elindult a tanácsterem felé. Előtte még gyorsan elrakta a tekercseket. Amikor megérkeztet már mindenki ott volt. Kinézte magának a legnagyobb széket, amin azonban már a szellem izé unatkozott. Megvonta a vállát és leült az egyik üresre. Végig hallgatta a többieket. Először Iona aztán Aaron és végül Karin ötleteit. Kira robbantás gondolatára vigyorogni kezdett, azonban arcáról hamar lehervadt a vigyor. ~Igaza van a robbantás mégis csak feltűnő~ Elgondolkodva hallgatott egy darabig, majd előre dőlt egy kicsit: - Akkor a léghajókat belülről kell elintézni. Legalább az elején, amikor meg már észrevettek minket…

Iruk ugrándozása elterelte a figyelmét. Jobban szemügyre vette lényt ~Micsoda egy idegesítő kis szellem… ~ nézet rá idegesen. Ekkor eltűnt, de amikor Kira egyet pisloghatott volna, már vissza is tért. Híreket hozott a Szellemerdőbeli elhagyott táborról.

–Boldoguljanak maguktól… - csúsztak ki a száján a szavak   

Aaron lelépett amint megtudta amit tudni akart. Gondolhattam volna, hogy ez egy egyirányú beszélgetés lesz. Mindegy...Legalább magamra hagytak a műhelyben. Egy benzines kannát fogok magamhoz, majd feltankolom a satomobilt.  Ekkor egy hang szólalt meg a hangszóróból, Quan volt az. Hatalmasat sóhajtok. Ma senki nem tud békénhagyni. Egy vascsövet kapok magamhoz majd teljes erővel a hangfal felé hajítom, így az leszakad. Majd megyek ha akarok. A műhelyben volt egy-két chiblokkoló fegyver amit valószínűleg a Jövő Iparvállalattól csórhattak, ezeket elteszem magamnak, kivéve a kesztyűt, annak nincs semmi haszna. Egy-két távirányítású töltet is van itt, ezeket a kocsi csomagterébe helyezem. Jól jöhet még, mondjuk berobbantani a csatorna bejáratát miután a többiek kimentek. Én pedig...távozok egy másik ajtón. De mi lesz Zimával? El akarok tőle köszönni, mert kitudja mikor látom őt ismét. Lassan viszont menni kéne...Kicsit készek a megbeszélésről, majd helyet foglalok a széken. Nálam nem maradt semmi fontos...vagy mégis...Az őrségváltós papír....A francba...Most nem csempészhetem vissza. A többieket csendben végighallgatom, Karin után szólalok fel, pontosabban szólalnék ugyanis Iruk már-már irritálóan unja magát. Fel le ugrál a széken, hintázik, nyikorog vele mint egy idióta. De ami ezután jön, az még durvább...Gondol egyet és felugrik az asztalra  és egyenesen a térképek fölött ugrabugrálni kezd egészen addig amíg el nem éri a csillárt. Ezután azon kezd el hintázni...úgy tűnik jól szórakozik, de kétlem, hogy más is örülne a dolognak. Majd amint ráunt ismét eltűnik.

-Erre nem is tudom mit kéne mondanom... Visszatérve a tervekre. Szerintem használhatjuk ezeket is...*Veszek elő egy rajzot az időzített generátorokról. Ezeket még korábban rajzoltam, jó hogy elteszem az ilyeneket.* Valakinek csak elég közel kell jutnia velük és akkor könnyedén felrobbanthatnánk őket..időzítve. Így nem kéne harcolnunk és még idejük sem lenne léghajókat menteni... 

Ekkor visszatért Iruk, látszólag valamin nagyon jól szórakozott.

-Nem akarok ünneprontóka lenni, de valakik vannak a táborotokban. Úgy nézem rabok, mert nincs rajtuk az a fekete logó és..és lassan megeszik őket a szellemek. Nem kéne ő...kiszabadítanotok őket?

A POST HARMADIK RÉSZE!

- Valaki, aki tud gyógyítani – Ruanra pillantott –, valaki, aki esetleg kitalálja, hogy törjétek fel a zárat, és akinek nincs félnivalója Amontól – Nightra tekintett. - És kell valaki, aki tartja a kapcsolatot a két csapat között - tette hozzá, és Iona felé fordult.

- Ennél többen nem igazán mehettek, úgy túl feltűnő lenne, azt pedig nem kockáztathatjuk meg. A két akciót azonban nagyjából egy időben kell kezdenünk, hogy káosz legyen, és ne tudjanak azonnal visszarendeződni...Iona, remélem, elvállalod, hogy értesítesz minket arról, hogy mikor kezdjük a léghajórombolást.

- Ami meg a bejutást illeti...a csatornarendszernek nagyon sok helyen van bejárata, de biztosan csak a külsőket és a palota alattit ismerjük. A baj az, hogy így nem csak ti juthattok el bárhová a csatornákon, hanem a palotában lévő Dai Li ügynökök is könnyen elérhetnek titeket. reméljük, elég lesz kétfelé, illetve, ha megérkeznek az Egyesült Erők, három részre választani a Fekete Nap hadseregét...jut eszembe, azok, akik voltak a Birodalom másik részében, meg tudnák mondani, mennyi katona tartózkodik azon a félen? – intézte a kérdést Azoirhoz.

- Végül pedig, amit a léghajókról gondolok...bár oda nagyrészt idomárok megyünk, és vannak olyan technikák, melyekkel teljesen el lehet pusztítani egy járművet, mint Kira robbantásai, és Aaron jege, de a lényeg nem azon van, hogy minél látványosabbak legyünk, hanem, hogy minél hatékonyabbak – elgondolkozott. ~ Bár, azért, hogy Ionáéknak legyen ideje, stílusosan illene kezdenünk. ~ - Szerintem nem kell ténylegesen elpusztítani őket...elég lenne elrontani – Quan felé fordult. – A géppel voltak kisebb-nagyobb hibák...ilyeneket el lehet érni gyorsabban is? – kérdezte, és visszaült a helyére. – Persze, ha valaki nem ért velem egyet, nyugodtan lehet velem vitatkozni – tette hozzá, kissé zavarban, mikor rájött, mennyi mindent mondott így egyszerre. ~ Ez van, Karin, ha fáradt vagy...nem bírsz csendben maradni ~ vigyorodott el, és hátradőlt.

A POST MÁSODIK RÉSZE!

~ Pedig a családból nem is én voltam az, aki világmegmentő akart lenni... ~ jutott eszébe öccse, és halványan elmosolyodott. Tariq mindig is arra vágyott, hogy nagy hős lehessen, nagyobb mindenkinél, és segíthessen másoknak...ő azonban inkább csak egy normális életre vágyott, kisebb kalandokkal...de a világmegmentés gondolatával még kiskorában se foglalkozott komolyabban...hát még az utóbbi időben!

Általában, ha családjára gondolt, azonnal rosszul lett, és alig bírt megszólalni, most mégsem így volt...testvérei gondolatára régi emlékek keserédes bizsergése töltötte el...végül is, azért nem volt olyan szörnyű gyerekkora, leszámítva persze zsarnok apját, de nála is volt rosszabb. ~ Bárhogy is volt, mi négyen tökéletes csapatot alkottunk. Tariq a nagyravágyó gondolataival, Rhett a folyamatos hülyeségével, és May az általános jókedvével...hiányoztok, tesók ~ gondolata, de a vihar óta először azt érezte, hogy el tudja fogadni, ami történt. ~ Annak már vége van ~ jutott eszébe a furcsa idegen, és nyugtalanul megrázta a fejét...ezen fölösleges volt rágódnia, pláne most.

Ideges felállt, és járkálni kezdett a kerek asztal körül. ~ Először is, kell egy térkép ~ határozta el,, aztán beléhasított a felismerés, hogy a Korra helyét ábrázoló térkép nála maradt. Zsebébe nyúlt, és az asztalra tette, és azt próbálta kitalálni, merre lehet egy Ba Sing Se térkép. Szerencséje volt. A fal mellett nagy tekercsekben papírok sorakoztak, és volt köztük olyan is, ami neki kellett.

Visszalépett az asztal mellé, és szétterítette a térképeket, majd visszanézett a többiekre.

- Ha meg akarjuk menteni a világot, és a többi, akkor pontosan tudnunk kell, hogy mit csinálunk. Azt, hogy ki megy Korráért, Iona jól mondta. Oda kell egy földidomár, aki lehetőleg ismeri a csatornarendszert...azaz Zima.

A POST ELSŐ RÉSZE!

Karin pár perc múlva visszaért Aaron, és Zima mellé, és fáradtan leült melléjük a földre. Már jó ideje ő sem aludt, csak a táborban pár órát, de érezte, hogy ez kevés volt, ráadásul a rémálmok sem tették pihentetőbbé. Zúgott a feje, és csak arra vágyott, hogy hátradőljön, lehunyja a szemét, és aludjon...ekkor azonban megszólalt Quan hangja.

~Ekkora probléma ezen a léghajón, ha valaki aludni akar?! ~ morgolódott magában. ~ Egyeseket vízzel öntik helyen, nehogy már normálisan tudjon aludni, másokat meg a rádióval zökkentenek ki...ah! ~ dohogott tovább, de azért elindult Zima és Aaron mellett a tanácsterem felé...bármennyire is álmos volt, tudta, hogy ezt a megbeszélést nem hagyhatja ki – ez most túlságosan is fontos volt ahhoz.

Amint megérkeztek, ledobta magát egy székre, és bosszúsan vette tudomásul, hogy Iruk is jelen van. ~ Naná, hogy a szőlőzabáló szellemnek is itt a helye...komolyan, nem tud semmiből sem kimaradni? ~ jegyezte meg magában bosszúsan.

Figyelmemmel hallgatta végig Iona tervét, és biztos volt, hogy a lánynak igaza van...legalábbis, remélte, hogy tényleg képesek lesznek kivitelezni. ~ Az viszont aggaszt, hogy nem fogadta el Aaron segítségét ~ pillantott a mellette ülő fiúra. ~ Ha Amon rajtuk üt, akkor... ~ felsóhajtott. Bárhogy is akarták csinálni, semmiképp sem volt egyszerű.

Végignézett az arcokon, és elfintorodott. A légidomár lányon és Aaronon kívül nagyon úgy tűnt, senkinek semmi ötlete, és csak elfogadják, amit a többiek mondanak. Egy pillanatra lehunyta a szemét, és hagyta, hogy az ötletek, térképek és utcaképek végigszáguldjanak fején...talán ez volt az egyetlen dolog, amiért imádta a veszélyes helyzeteket. Ilyenkor érezte, hogy megszűnik a határ, amivel unalmasabb napokon elválasztja a hétköznapi dolgokat, és a bolond fantáziálgatást, hogy „mi lenne, ha...?”.

Ruan meghallgatta Iona felé intézett szavait majd gondolva ~ Hát, gyorsan elintézett.~ nézett a lány hűlt helye után~ Igaza lehet abban, hogy sokat nem tudna segíteni. De ez azt is jelenti, hogy mielőtt elindulunk kimenteni Korra-t, nem fogom látni Őt. Pedig nagyon jó lett volna.

Ruan elhessegette a szomorú gondolatot. Úgy gondolta, a maradék kis időben is még gyakorol egy keveset, majd felfrissíti magát, úgy megy a megbeszélésre. Miután úgy tett ahogy elgondolta, elindult a megbeszélt helyre ahol Quan már várta mindannyiukat. Iona szólalt fel elsőnek, Ruan végighallgatta a lány szavait, de úgy érezte nincs mit hozzáfűznie. Megfelelőnek érezte a tervet és remélte, hogy csak kevés zökkenőkkel lesz szerencséjük. Ruan tekintete csak egy pillanatra időzött az ázott, ~ Hát vele mi történt… már megint? ~ Aaron-ra majd mialatt Ő hetykén beszélt, Ruan behunyta a szemét mintha az égiekhez fohászkodna. ~ Neki senki se szent? Talán belekötne még az élő fába is…Ahh ~ sóhajtott ~ Nincs időm foglalkozni ilyen problémákkal, csak dolgozzon velünk együtt addig, míg leverjük ezt a cécót, utána nem valószínű, hogy valaha összefutom vele. ~

Ruan végignézett a többieken. Próbálta kifürkészni a többiek hangulatát az arcukról, de eddig nem igazán árulkodtak semmiről. Azoir-nál is megáll a tekintete. ~ Úgy nézem, őt sem érdekli különösképpen. azért remélem fél füllel odafigyel.~

Azoir egyáltalán nem vette figyelembe Karint. Tudta, hogy ő semmit nem tud az előbb történtekről, és ezért nem akart vele külön vitába bocsátkozni. Aaron megkapta amit érdemelt, és ezze az érzéssel hagyta el a helységet. De még Ionának sem volt kedve válaszolni.

~ Csak ennyi lenne? Ennyi volt Aaron? Azt hittem nekem ugrik... Na mindegy. ~ Gondolataiba merítkezve indult el a folyosón és belépett egy eldugott helységbe, ahol különböző ruhák, fegyverek voltak felhalmozva. Azoir kiválasztott magának egy Chi.blokkolós ruhát, mely méretben is pont rá illett, majd felvett egy kesztyűt is. ugyanolyat, amelyet még Hiroshi Sato készítettett.

- Így ni. Így legalább nem tudnak majd meglepni a naposok - mondta magának - habár a többiek is meg fognak lepődni az biztos.

Ezután feltöltötte tegezét nyílvesszőkkel, és így indult el a tanácskozásra. Kicsit késve érkezett, de nem zavarta, mert már tudta, hogy nincs neki nagy jelentősége ebben a tanácskozásban. Fogott egy széket, és leült az asztaltól távolabb. Csendben ült és hallgatta a többieket. Nem szólt, nem ellenkezett. Csak várt, mintha valami végítéletre várna. Közben előkepta a Chi-blokkolós tekercset is, és elkezdte olvasni.

~ Úgyis mindenki szólásra vár. Ráérek. Hallani, meg hallok mindent. ~

A POST MÁSODIK FELE!!!

Egészen addig szótlanul ült, amíg Azoir el nem ment, ekkor szólt csak meg: - Én csak kinyitottam egy ajtót… - mondta zavarodottan, majd a térdére könyökölt, kezével megtámasztotta az állát és fáradtan meredt maga elé. Nem volt dühös Azoirra. Annyira. Nem akarta kinyírni. ~Ez már fejlődés. Ráadásul egy kis víz nem oszt, nem szoroz, legalább felfrissültem.~ Aaront Karin szavai zökkentették ki, amit Zimához intézett. ~Mégis mit akarhat Azoirtól?~ A fiú felvont szemöldökkel nézett a lány után. Elmosolyodott a gondolattóé, hogy Karin miatta ment Azoir után, hogy kérdőre vonja a fiút. Majd elvörösödve fordította el a fejét Zima felől. Sóhajtott párat, míg a vér el nem tűnt az arcából, ezután visszafordult. ~Valami más miatt ment utána. Igen.~

Aaron Zima felé fordult: - Nekünk is mennünk kellene – állapította meg, majd lassan feltápászkodott és segített a lánynak felállni. Tudta, hogy Zimának nincs szüksége segítségre, de Aaron ezzel is akarta szimbolizálni, hogy itt van, ha szüksége van rá. Ekkor újból megjelent Karin. Aaron szeretett volna vele négyszemközt beszélni, ám ekkor megszólalt a hangosbemondó: Quan volt az, gyűlést hívott össze az egyik teremben. ~Remek.~ Hárman elindultak a kijelölt szoba felé, ám Aaron a két lány mögött haladt és őket figyelte, fogalma sem volt, hogy merre van az a bizonyos „gyűlésterem”. ~Ez a léghajó még mindig olyan, mint egy útvesztő. Ugye, most nem hiszik azt, hogy őket stírölöm... Mondjuk...~ Aaron gyorsított a tempóján és a két lány mellé lépett, teljesen kipirulva.

Miután elértek a terembe Aaron levágta magát az egyik székbe, Karin és Zima közé. Nem érdekelte, hogy csurom víz. ~Úgy nézhetek ki, mint egy ázott macska.~ Megborzongott a hasonlattól, ám jelenleg nem volt energiája arra, hogy idomítással „leszedje” magáról a vizet. Iona rögtön a lényegre tért. ~Hát, úgy látszik, nem kér az én védelmemből. Mondjuk, nem hibáztatom.~ emlékezett Aaron vissza korábbi ajánlatára, miszerint, ha kell, a "Korramentő csapattal" megy és leszedi az Ionára támadó őröket.

- A figyelemelterelés szerintem menni fog – mosolyodott el ravaszul és az asztalra tette két lábát, majd hátradőlt, összekulcsolta tarkóján az ujjait. – Viszont azt is meg kellene beszélnünk, hol találkozzunk, miután ti kihozzátok a mi hőn szeretett Korránkat – vetette fel a kérdést gúnyosan. Zimára nézett, a lány még mindig roppant szomorúnak tűnt. Ez Aaront is elkeserítette. Majd a másik oldalára pillantott, Karinra. ~Mit beszélhetett Azoirral?~ Aaron elkapta a tekintetét, próbálta kizárni a gondolatot a fejéből, majd a plafonra szegezte pillantását, miközben a többiek ötleteit várta.

A POST ELSŐ FELE!!!

Aaronon a fáradtság erőt vett, és pár másodperc alatt mély álomba zuhant. Az álomkép rövid volt és kusza. Aaron arc nélküli emberek tömegében állt, szinte levegőt venni se tudott a sok egyén között.

- Tűnjetek el a közelemből – kiáltotta a fiú és lökdösődni kezdett, ám a tömeg, mint egy erős hullámlökés, szinte magába szippantotta őt. – Hagyjatok egyedül! – mondta fojtott hangon. – Kérlek, kérlek, kérlek – könyörgött halkan, majd nem bírta tovább, és egy határozott véridomító mozdulattal arrébb repített mindenkit maga körül. A tömeg hirtelen eltűnt, csak pár árnyalak marad a földön fekve. Egy férfi, egy öregasszony, egy lány és egy kisfiú. Undorodva sziszegtek Aaron felé: - Nem fogsz megváltozni, hiába próbálkozol! Mindenkit elüldözöl magad mellől – mondták egyszerre, kísértetiesen.

- Én nem akartam senkit se bántani! Próbálok változni – üvöltötte nekik vissza Aaron, majd reszketve a földre kucorodott. Az öregasszony alakja idomító mozdulatot tett és Aaront a következő pillanatban jeges víz borította be.

A fiú ekkor riadt fel az álmából. Bágyadtan pislogott körbe, nem tudta mi történik körülötte. Felmérte a jelenlevőket. ~Szuper. Van arcuk.~ sóhajtott fel megkönnyebbülten. A fiúnak kezdett kitisztulni az elméje. ~Karin. Zima. És Azoir? Mit keres itt? És miért ilyen dühös? És miért van nála egy kancsó? Csak nem…~ Aaron zavarodottan nézett barátjára.

Azoir bizony nem kímélte őt. Aaron szó nélkül, fapofával hallgatta végig a fiú sérelmeit. Aaron kezdte magát felhúzni Azoir mondandóján. ~Én tisztelem az embereket. Többnyire. Úgy mondja, mintha örülnék, hogy mindig valami galiba történik körülöttem. Rendben, részben igaza van, párszor történt olyan, hogy túlreagáltam a dolgokat, de próbálom magam visszafogni. Változni… Sikerülni fog. Sikerülnie kell… Tényleg mindenki utál a léghajón?~ Aaron dühe nyugtalansággá változott. Érezte, ahogy a nyakába öntött víz kezd megszilárdulni, jéggé változni. ~Rendben elég. Csak nyugalom.~

Mivel Quan összehívott egy gyűlést, a lány már nem kapott választ Azoirtól. Egy kerek asztal köré ültek le, és ismét beszélni kezdtek a tervről. Iona is szót kapott, így elkezdte kifejteni a véleményét:

- Szóval Korráért megyünk Zima, Night, Ruan és én. A térkép szerint a léghajók leszállóterületén vannak csatornanyílások, de azokat csak akkor érhetjük el, ha a többiek elterelik a figyelmet. Hangidomítással elérhetem, hogy a mi csapatunk ne csapjon zajt, mikor leereszkedik, onnantól pedig a szellőzőkön át kommunikálhatunk. - zárta le.

Quan miután felébredt összehívatott mindenkit a gyűlésterembe. Bármennyire is maradt még pár koszos ruha a családi szennyesben be kellett látni, hogy hamarosan elérik Ba Sing Se-t és nem ártana újból elővenni azokat a terveket amikről korábban szó volt, hisz több tiszázatlan dolog maradt még fent. Ezt mindannyian belátták és a léghajó egy gyűléstermében foglaltak helyet. Az asztal kör alakú volt, egy Fekete Nap emblémát ábrázolt a tetején. Volt ott egy díszesebb szék is, ami kiemelkedett a többi közül, ezt azonban Iruk kiszúrta és rögtön helyet is foglalt rajta, azonban egyre jobban unta a megbeszélést. 

Karin elvigyorodott, ahogy Aaron megérkezett, és Nightról kezdett beszélni...nos, így azért elég egyértelműnek tűnt, hogy ki küldte őket Zima után, de aztán eszébe jutott, hogy amúgy is beszélni akart már a lánnyal. ~ Barátok vagyunk... ~ mosolyodott el halványan. ~ A barátok pedig számíthatnak egymásra. ~

Közben Aaron feje a térdére hanyatlott, a lány pedig meglepetten felvonta a szemöldökét. ~ Csodás, nagyon úgy fest, hogy a drága egész éjjel a rémfarkastól parában ébred maradt...most pedig folytatja a randomban eldőlünk, mert így érdekes az élet-tendenciát. ~ felsóhajtott.

- Azt hiszem, továbbra is Aaron vezeti a randomban elájulás vagy elalvás versenyét - fordult Zimához, abban a pillanatban azonban megjelent Azoir, kezében egy vizeskancsóval. ~ Miért is az az érzésem, hogy ennek nem lesz jó vége? ~ kérdezte magától, és egy másodperc múlva a víz a vízidomár fiú fején landolt, és szétplaccant. ~ Utálom, hogy mindig igazam van ~ jegyezte meg magában bosszúsan, mikor Azoir dühösen elkezdett hadoválni.

~ "Elnézést, hogy megzavartam a beszélgetést" ~ ismételte magában gúnyosan, amit a fiú mondott. ~ Hát peched van, mert én meg nem szoktam elnézni, ha megzavarnak egy beszélgetést, még akkor sem, ha az illető fél alszik. ~ gondolta, és Zimára nézett.

- Légy szíves, bármit is akar Aaron csinálni, tartsd itt...én addig folytatok egy rövid beszélgetést Azoirral - jelentette ki, majd meg sem várva a választ, indult a másik után.

Kis ideig tisztes távolságból követte, lehunyt szemmel - próbálta ellenőrizni, mennyire érzi a fém rezgéseit, és meglepetésére sokkal jobban ment, mint gondolta. Szórakozottan kotorászni kezdett a zsebében, és megdöbbenve tapasztalta, hogy a keze egy fémszerszába ütközik. Nem is emlékezett rá, hogy eltette a csavarhúzót... ~ Jól van, lassan nekem is mennem kéne aludni, mert a végén én is eldőlök ~

Egyelőre azonban nem volt kedve alduni menni, pontosan tudta, hogy ugyanolyan rémálmai lennének, mint az utóbbi időben. ~ csak most a családom halála keveredne a barátaim halálának rémképével is. Igazán jól szórakoznék ~ gondolta, és hátulról megkopogtatta Azoir vállát.

- Elnézést, hogy megzavartam a beszélgetést - mondta, hangjában enyhe éllel. - Nem tudom, Azoir, hogy nálatok mi az illem, de nálunk mindensetre nem szokás alvó emberek fejét vízzel leönteni. Szóval, legközelebb inkább akkor próbálkozz, mikor az illető éppen ébren van, ha már annyira kényszert érzel mások levizezésére - fejezte be, és azzal a lendülettel sarkon fordult.

Tulajdonképpen nem is értette, honnan jött neki ez az egész...azért ő sem szokott másoknak csak úgy beszólogatni. ~ Fáradt vagyok...csupán fáradt vagyok, és ezért ment el a maradék eszem ~ döntött magában a korábbi magyarázat mellett, és visszaindult Aaronhoz és Zimához. ~ Nyugalom, Karin... a hülyeségek tényleg csak azért jönnek rajtad ki, mert fáradt vagy... ~ biztatta magát, ám ebben azért ő sem volt teljesen biztos.

Miután Azoir elment, Iona elindult a folyosón. ~Gyorsan beszélek Ruannal a szellemi kivetülésről, aztán meglátjuk, mennyi időm marad a fél órából.~ Elérte az edzőtermet, és nem tévedett. Ruan épp gyakorlatokat végzett. A lány odalépett hozzá, és megszólalt:

-Nem zavarok? A szellemi kivetülésről kérdeztél, és... szerintem nem csak légidomároknál működik. Mármint Iroh, a Tűz Népéből a legendák szerint szintén járt a szellemvilágban, mikor még nem működtek portálok. Viszont még én sem vagyok benne teljesen biztos, hogy működik... valahogy próbálok megnyugodni, és egyetlen célra, legtöbbször emberre koncentrálni, mert a hely sosem jön rendesen össze... ha annak az embernek az energiái erősebbek, egyszercsak átbillenek a holtponton, és kilépek a testemből. Ha kevésbé, akkor kikötök valahol egészen máshol, mint például mikor Zaofuba készültem, és Ba Sing Se-be érkeztem. - fejezte be. - Ha akarod, majd meditálhatunk együtt valamikor. Nekem sem árt a gyakorlás, ráadásul szeretek is meditálni. - mosolyodott el. - De most mennem kell. Megpróbálhatod akár egyedül is, közben sem tudnék többet mondani. Majd még találkozunk!

Kilépett az edzőteremből, vissza a kabinokhoz, és út közben már meglátta Azoirt. Odalépett hozzá:

- Mit akartál mondani? - kérdezte, feltételezve, hogy még beszélni akar vele.