Zima nem sokkal Kira után érkezett vissza. Meg akart nézni valamit a térképen, de mivel nem találta meg a többiekre vetett egy pillantást. A végét hallotta annak, amit Karin mondott Kirának. Zima jobban megnézte Karint. Olyan furcsa volt… ~ Mintha… zavarban lenne? ~ Zima körülnézett a teremben. Aaron nem volt sehol. Ekkor jutott eszébe, mintha látta volna őt a folyosón… ~ Ezek szerint beszéltek… ~

Zima elmerengett kettőjükön. ~ Már a kezdetektől voltak jelek, hogy kettejük között lesz valami. Bár eleinte csak Aaron részéről… A bókok, mosolyok, meg igazából elég sokat beszélgettek kettesben… Mondjuk mindkettejüknek nehéz gyermekkora volt, így érthető, hogy ezt egymással könnyebben meg tudták beszélni… Most úgy tűnik, Karin is kezdi viszonozni ezt a… ami közöttük van. Aranyosak. ~

Karin hirtelen elhagyta a termet. ~ Nyílván Aaron után megy. Nem fogom megzavarni őket. Majd később utána kérdezek. ~ De ekkor Ruan is felpattant és lelépett. ~ Ő vajon hova megy? Utánuk? Nem hiszem… Na jó, most már én is megyek. Hülye fém léghajó, hogy nem érzem, ki merre megy… ~

Zima is újra felállt és az ajtó felé ment, de eszébe jutott valami. Night felé nézett. ~ Közeledünk Ba Sing Se-hez. A tanácskozásnak már úgy is vége. Lehet, hogy most kéne megejteni azt a beszélgetést? ~ Zima valahogy most mégsem akart erre gondolni. ~ Annyi minden történt… már azt se tudom, mit csináljak. ~ Végül úgy döntött Karinék után megy. Valami furcsa érzése volt, ami nem hagyta nyugodni. ~ Ha simán beszélgetnek, akkor nem is zavarom őket. De látnom kell, hogy minden rendben. Hülye fém léghajó! ~ A folyosón éppen Ruan tartott visszafelé. Kikerülte és szerencséjére pont megtalálta azt a szobát, ahol Karinék voltak. Egy pillanatra ledöbbent, ahogy meglátta az ágyon fekvő lányt. De mégsem esett kétségbe. Tudta, hogy jó kezekben van. Aaronhoz fordult.

- Ennyire kimerült? Mondjuk nem csodálom… Te jól vagy? Figyelj, ha bármiben tudok segíteni, vagy akármi, akkor a szomszéd szobában leszek. Fölösleges, hogy ketten vigyázzunk rá és szeretném megelőzni, hogy velem is ez történjen. De ha bármi van, nyugodtan szólj!

Zima még megvárja az esetleges választ a hogyléte felől, majd elvonul a szomszéd kabinba aludni.

Ruan nem egészen azt az eredményt várta, mint ami végül történt. Aaron először, mint aki a szó szoros értelmében teljesen lefagyott ült az ágyon, meredten nézte Karin mozdulatlan testét. Aztán se szó se beszéd, Aaron felpattant arrébb lökte dühösen Ruan kezét, majd valami bocsánatkérés féle hagyta el a száját. Ruan nézte egy darabig, ahogy felemeli a lányt és óvatos mozdulattal az ágyra helyezi, majd vizet idomítva kezére folytatja a gyógyító folyamatot. Ruan hallotta, hogy Aaron beszél a lányhoz.

~ Valóban fontos lehet neki. Ah, nem kellene itt zavarkolódnom. ~ majd eszébe jutottak Aaron hozzá intézett szavai, miszerint szóljon a többieknek.

- Rendben van. – mondta. – De, Veled minden rendben? – kérdezte a fiútól. Mivel Aaron háttal állt neki, így nem tudott a fiú szemébe nézni. ~ A szem a lélek tükre.~ Emlékezett a bölcs szavakra.

Ruan ott maradt még egy röpke pillanatig. Választ ugyan nem várt, és látta, hogy Aaron hogyan viszonyul Karin-hoz ezért biztos volt benne, hogy jó kezekben lesz a lány. Megfordult és egy szó nélkül elhagyta a kabint, a többieket keresve, ahogy Aaron megkérte rá. - Hm… rosszul emlékszem, vagy tényleg azt mondta, hogy „kérlek”? – észre sem vette hogy hangosan hangzott el a kérdés.

Aaron miközben az ágyon fekve várt, egy kis vizet idomított ki a kulacsából, gömb alakúra formázta, majd jéggé fagyasztotta, és labda módjára kezdte el dobálni. Fel és le. Fel és le. ~Történjen már valami.~ A szeme kezdett lecsukódni, de erővel kényszerítette magát, hogy ébren maradjon. ~Az egyikőjük ide fog jönni. Nem hagyhatnak lógva… Én próbálok változni. Fel és le.~ A következő dobásnál túl erősen hajította meg a jégdarabot és az ripityára tört a plafonon. ~Ez remek.~ hunyta le fáradtan a szemét. ~Idióta vagyok.~ állapította meg a nyilvánvalót. ~Karin most teljesen bolondnak néz…~ emlékezett vissza a lány lesokkolt arckifejezésére. Ennek ellenére Aaron mégis elmosolyodott, büszke volt a tettére. ~Haladok. Csak ne fojts el magadban semmit Aaron!~

A lankadt figyelmének tudta be, hogy nem vette észre, valaki közelít a szobája felé. Csak arra eszmélt rá, hogy a kilincs megmozdult, az ajtó kinyílt és Karin lépett be rajta. A fiú azonnal ülő helyzetbe vágta magát az ágyon és a lányra meredt.

- Aaron, figyelj... – mondta Karin habozva. - Figyelj, nem tudom, hogy amit mondtál, miért, de... – és ekkor elhallgatott. Majd megrázta a fejét. Aaron félrenézett. ~Szóval nem. Hát, ha nem, hát nem.~ próbálta könnyedén kezelni a dolgot, ám az elutasítás okozta fájdalom kezdett csírát verni benne. ~Végül is, gondoltam, hogy ez lesz. Változom, igaz. De még mindig idegbeteg szörnyeteg vagyok.~ jegyezte meg magában gúnyosan.

És a következő pillanatban lelassult az idő. Karin összecsuklott és ájultan a földre hanyatlott. Aaron döbbenetében nem tudott mozdulni, lélegzetvisszafojtva figyelte a szörnyű jelenetet. ~Én mondtam, hogy nem pihent eleget!~ mordult magára dühösen. ~Tudnom kellett volna, hogy ennyire kimerült, mégis milyen gyógyító vagyok én? Pocsék. De mi van… Ha más baja van?~ Ekkor újból kicsapódott az ajtó és Ruan rontott be rajta. A férfi kérdésére Aaron nem tudott választ kinyögni, továbbra is szótlanul, megrökönyödve nézte a jelenetet.

Ám Ruan ezutáni mondatánál azonnal felocsúdott: - Gondolom, nem egészen ilyen gyakorlásra gondoltál, mikor megkérdeztél – és mosolyt villantott rá. Mosolyt! Aaron vöröset látott. Azonnal felpattant és a lány mellé térdelt. Óvatosan megtapogatta a teste különböző pontjainál. Beleborzongott az érintésbe. ~Nagy levegő.~ Félrelökte Ruan kezét. ~Aaron!~ Megrázta a fejét. – Saj… Sajnálom – nyögte ki. – Bocsánat. Te csak segíteni akarsz – próbált mosolyt erőltetni az arcára, de csak egy ijesztő grimaszra futotta. – Nincs komolyabb baja, csak teljesen kimerült, testileg és lelkileg –elhallgatott. ~A rémálmai…~ - Én majd foglalkozom vele, te csak szólj a többieknek, de mondd meg nekik, hogy komolyabb aggodalomra semmi ok – Zima jutott a fiú eszébe. ~Még jobban kiakadna, ha ezt megtudná.~ - Kérlek – tette hozzá halkan. Nem sűrűn használta ezt a szót.

Ezután felemelte a lányt a földről és az ágyra rakta, ahol korábban feküdt. Betakarta, majd eligazította a párnán a fejét. Ezután felnevetett. – Nem lehet elájulni a nagy csata előtt, hallod? – szólt az alvó Karinhoz. ~Hülye vagyok. Totál hülye vagyok.~ A kulacsához nyúlt, vizet idomított a kézfejére, majd a lány homlokára helyezte a két kezét. – Rendben lesz, minden rendben lesz. Pár óra és olyan lesz, mintha újjászületett volna – motyogta maga elé.

Quan örült neki,hogy mindenki,aki fontos volt részt vett a gyűlésen. Végighalgatta az ötleteket. Karin felvetette benne a kérdést,hogy hogyan tudná leggyorsabban lebénítani a hajót. De mikor meghallotta a robbantós terveket lemondott sajátjairól. Quan halotta,hogy hogyan lesznek elosztva a csapatok. Beletörődött. Nagyon ellenvetése nem volt. Mikor látta,hogy az emberek vándorolnak el,nagyon elkalandozott a kardforgató. ~Talán gyakorolhatnék egy kicsit. És egy-két tekercs lehet az edzőteremben az emberi testről ha nem hazudik a hajó könyve. Na megyek megnézem.~
Quan kifelé ment mikor látta Karint a földön. Már épp ment volna segíteni,de látta a két vízidomárt a lány mellett.~Inkább tovább megyek, nehogy megzavarjam a varázslást.~Az útvonalát módosította és kiment a konyhába teát főzni.

Ruan elnézte, ahogy Iona és Azoir távozik elsőként a teremből. ~ Szóval az első terv kicsit módosul avval, hogy Iona és Azoir külön válik tőlünk, amíg megmentik a bajbajutottakat. Izgalmas lesz, az már egyszer biztos. ~ hunyta le a szemét egy kisebb sóhaj kíséretében.

~ Nos, úgy tűnik a megbeszélésnek vége. ~ Nézett körbe Ruan. Már épp azon volt, hogy a többiek példáját követve Ő is kimegy valamerre, hogy hasznossá tegye magát, amikor Aaron állta útját. A fiú felajánlotta Ruan-nak hogy gyakorolják együtt a gyógyítást. Ruan nem válaszolt rögtön neki, de ha akart volna se tudott volna, mivel Aaron amint elmondta mit szeretne indult is kifelé. Azonban az ajtóban megállt Karin-nal szemben.

~ Nocsak. ~ Nézett feléjük. ~ Csak nem a következő turbékoló gerlepár? Nem, nem, nem. ~ Rázta meg kissé a fejét. ~ Nem szabad hallgatózni. Nem az én dolgom. Magánügybe sose folyj bele. ~  Figyelmeztette magát Ruan majd pár lépéssel arébb állt, hogy egy szót se halljon, de azért néha oda-odapillantott. Kira megjelenésére szétrebbentek. Aaron kiment, Karin némi habozás után utána indult. Ruan kissé tétovázott, majd mégis úgy döntött, hogy utánuk indul. Tartotta a távolságot. Hallotta Karin kiszűrődő hangját az egyik kabinból, majd egy koppanás vetett véget a lány hangjának. Ruan habozás nélkül benyitott a kabinba.

- Mi történt? – szegezte a kérdést Aaron-nak miközben az eszméletlenül fekvő lányra esett a pillantása. Már nyúlt is tömlője felé, hogy némi vizet idomítson kézfeje köré. – Gondolom, nem egészen ilyen gyakorlásra gondoltál, mikor megkérdeztél. – fordult újra Aaron-hoz, egy enyhe mosoly kíséretében, közben kezét Karin homlokára helyezte. – Különös… - motyogott maga elé. Karin öntudatlansága egy emléket idézett fel benne.

~ Emlékszem, de még milyen jól. Mintha csak tegnap lett volna, hogy Kya-val elhatároztunk, hogy kimerülésig gyakorolunk küzdelmet egymás ellen. Micsoda vereség volt. ~ Nem vette észre, de mosolygott, miközben az emlékre gondolt. ~ Sose árultam el neki, hogy nem adtam bele mindent, hogy legyőzzem. Egyszerűen nem tudtam rávenni, hogy komoly támadást intézzek ellene, túlságosan féltem, hogy megsebzem. Habár, ki tudja, talán akkor is könnyűszerrel legyőzött volna. Most már nem derül ki, de… ~ visszazökkent merengéséből, és érezte, hogy kissé elpirul.

Karin nyugtalanul nézte, ahogy hirtelen mindenki felpattant és kiment, ő azonban továbbra sem akart sehová sem menni...már ahhoz se volt kedve, hogy átvonszolja magát egy kabinba, szíve szerint ott, helyben elaludt volna. ~ Már nincs sok hátra Ba Sing Séig...elmegyek egy szobába, és alszok ~ gondolta, mégsem indult el...egyszerűen nem akart.

A szeme sarkából figyelte, ahogy Aaron elindul kifelé, majd Ruanhoz lép, mire elmosolyodott. ~ Nagyszerű, úgy néz ki, már nem meggyilkolni akarják egymást...ez haladás ~ gondolta, és folytatta a nyugtalan mászkálást.

Hirtelen Aaron lépett elé, és keresztbe fonta karját. ~ Hát ő meg...? ~ kérdezte magától, mikor a fiú elkezdte szokásos, félig-meddig gúnyolódó stílusában, azonban hamarosan komolyabbra fordította a szót.

A lány megkövülten hallgatta Aaront, úgy érezte, mintha bármelyik pillanatban kigyulladhatna a feje. ~ Oké, ő is fáradt... ~ határozta el a lány a bókok hallatára, de a vízidomár tovább folytatta. ~ Én megőrültem...én tényleg megőrültem... ~ ismételgette, mikor Kira beviharzott.

Kifejezetten örült Kira hirtelen érkezésének, mert legalább elterelte a gondolatait arról, amit Aaron mondott, azt azonban nem igazán értette, miért van zavarban a tűzidomár. ~ Pedig teljesen jó ötletei vannak... ~ gondolta.

- Kira, az ötleteid jók - mondta ki hangosan is, és fejéhez kapott. - Ha a motort rontjuk el, az se nem túl feltűnő, se nem túl lassú - jelentette ki. ~ Viszont lehet, hogy inkább látványosan kéne csinálnunk...hogy eltereljük Ionáékról a figyelmet... ~ jutott eszébe, miközben feje egyre erősebben zúgott. ~ Jobb lenne, ha már nem tervezgetnék semmit...így úgyis csak hülyeség jutna az eszembe ~ gondolta, és a falnak támaszkodott.

Egy pillanatra el is felejtette, hol van, de eszében újra meg újra feltűntek Aaron szavai...hogy okos, és jó vezető...és hogy neki ez tetszik... ~Talán...talán túl közel engedtem...talán ő is túl közel engedett engem...vagy talán csak mind a ketten fáradtak vagyunk ~ megrázta a fejét. ~ Ugyan már, kit akarok szórakoztatni? Én is kedvelem...vagy nem. Vagy nem tudom... ~ kissé elvörösödött, majd hirtelen felindulásból Aaron után indult.

~ Ez az, Karin, csináld, amíg álmos vagy...beszélj vele, mert utána meg úgyse fogod... ~ fintorodott el. Egy pillanatra lehunyta a szemét...évek óta nem nyílt meg ennyire senkinek...pontosabban Ren halála óta, de Ren más volt...szinte testvérek voltak, és lassan ismerték meg egymást, fokozatosan, nem pedig így... ~ Nagyapának ebben is igaza volt...katasztrófa idején az emberek jobban nyitnak egymás felé ~ felsóhajtott.

Pontosan tudta, hogy a fiú melyik kabinba ment be, de mielőtt lenyomta volna a kilincset, várt egy kicsit...még adott időt magának, hogy meggondolja, és visszaforduljon. ~ Tulajdonképp csak barátok vagyunk, nem? Csak egyikünknek sem volt ilyen jó barátja az utóbbi időben... ~ győzködte magát még egy kicsit, de végül kinyitotta az ajtót.

- Aaron, figyelj... - kezdte kissé bizonytalanul. - Figyelj, nem tudom, hogy amit mondtál, miért, de... - egy másodpercre elhallgatott, ahogy végignézett a szobán...minden furcsának tűnt, és mintha a tárgyak ugráltak volna egyik sarokból a másikba. Megrázta a fejét, de továbbra sem lett jobb. ~ Na, jó, most már tényleg meg fogok őrülni ~ gondolta, és újra szétnézett. A következő pillanatban elsötétült szeme előtt a kép, és ájultan rogyott össze.

A POST MÁSODIK FELE!

Aaron rettenetesen kínosan érezte magát, elindult ő is az ajtó felé, hogy az egyik üres szobába menjen, és csak remélni tudta, hogy Ruan követi majd.

Karin továbbra is járkált, ám a többieket figyelte, elnézett a fiú mellett. Ez felhúzta Aaront, felment benne a pumpa, összehúzta a szemöldökét. ~Végül is, ő mondta, hogy ne tartsak semmilyen érzést magamban, mert „felrobbanok” később.~ Elállta a lány útját, és keresztbe fonta előtte a karját, majd halkan megszólalt, hogy a többiek ne hallják:

- Pihenned kellene – jegyezte meg. – A gyógyítás segít csökkenteni a rémálmokat, állok szolgálatodra a későbbiekben, ha úgy gondolod – hajolt meg viccből, ahogy a szolgák szoktak az úrnőjüknek, majd félrenézett, feszélyezve érezte magát. – Okos vagy, és jó vezető, ezt a többiek is észrevették – még továbbra sem nézett a lány szemébe. – Ne próbáld tagadni – mosolyodott el, majd újból Karinra nézett. – És ez nekem tetszik. Ne érts félre, én nem olyan vagyok, mint a legtöbben ezen a hajón – célzott pár emberre. Megborzongott. – Még nem tudom mi ez, de határozottan kedvellek. Még ha te nem is – vakarta meg feje búbját, egy pillanatra elhallgatott.

– Gondoltam elmondom neked, tudod, mostantól próbálok minél kevesebb dolgot magamba fojtani, mint azt tanácsoltad – újból kínosan érezte magát. – Még én sem értem magam száz százalékosan – vallotta be. – Szóval… Én most megyek, míg meg nem érkezünk. Ha kellek, úgy is megtalálsz, fémidomítás, meg minden – búcsúzott a lánytól és játékosan, gyengén a vállába bokszolt, majd az ajtó felé fordult, amin pont akkor lépett be Kira.

Aaron zsebre dugta kesztyűs kezét és ellépett a lány mellett, ki a folyosóra. ~Remek, ennyire hülyének is régen éreztem magam. Előbb Ruan, aztán Karin... Mind a ketten totál flúgosnak néznek. Mondjuk tudják rólam, hogy az vagyok.~ vonta fel az egyik szemöldökét, miközben próbálta kitalálni, hogy merre lehet. ~Ez a léghajó… Még mindig egy labirintus.~ Nem volt benne biztos, hogy Ruan vagy akár Karin, megfogadják az ajánlatát, de elhatározta, ha nem jön senki utána, akkor maximum pihenni fog az egyik szobában. Így is tett, miután talált egy normális kabint, lefeküdt az ágyra és lehunyt szemmel várt. ~Már csak pár óra Aaron és szétrúghatsz néhány segget.~ A gondolattól elmosolyodott.

A POST ELSŐ FELE!

Aaron mosollyal nyugtázta, hogy Iona elfogadta a felvetését. ~Akkor mégsem utálhat annyira, hiszen akkor kapásból elutasította volna az ötletemet.~ Pár pillanat múlva Azoir is felpattant. ~Naná, „dolga” van.~ vigyorodott el gúnyosan Aaron. ~Képzelem, hogy kivel van „dolga.” És miféle.~ Ezután Zima is kiment a teremből. ~Már bele se merek gondolni milyen „dolgok” folyhatnak ott. Mondjuk Night még itt van. Ki tudja meddig...~ Aaron levette a lábát az asztalról, majd feltápászkodott a székről és a léghajó falához lépett, az egyik ablakhoz. – A következő állomás: Ba Sing Se, alias Yan Lee, külső fal – jelentette be Aaron tetetett vidám hangsúllyal, majd megfordult, a falnak dőlt és így figyelte tovább a többieket.

Mindenki eléggé nyúzottnak tűnt és ezen nem is csodálkozott, rengeteg dolog történt mindenkivel az utóbbi pár napban. ~És még mennyi minden áll előttünk.~ rágódott magában Aaron. A halántékához érintette mutatóujját, a fáradtságtól lüktetett a feje. És ekkor Karin is felpattant. ~Remek, mindenki elmegy?~ De a lány a teremben maradt, csupán idegesen járkált ide-oda. Aaron a lányon tartotta a tekintetét. A találkozásuk kezdetekor rögtön megkedvelte a lányt, még ha az érzés nem is volt kölcsönös. Mindig is a határozott lányok voltak az esetei, hiába tartott tőlük. ~Ez a lány határozottan valami.~ zárta le magában a gondolatot. Aaron nem volt valami romantikus alkat, elítélte azokat, akik pár nap alatt „szerelembe” estek, mint mostanában többen a környezetében. Ilyenkor legszívesebben hányást imitált volna. Persze emiatt nem tartotta őket kevesebbnek, de akkor sem tudta elhinni az állításukat. ~Ennyi idő alatt, maximum kedvelni lehet valakit, hiszen szinte alig tudnak egymásról valamit… A szeretet... Különleges dolog, hosszú idő, míg kialakul. És csak az igazán szerencséseknek adatik meg~ gondolta szomorúan, ő mindenkit elvesztett, aki fontos volt számára. Miután Aaron nem tudta elcsípni Karin pillantását, félrenézett. ~Hát, ez még mindig csak egyoldalú.~ Hangosan felnevetett. ~Remek, most őrültnek néznek, mert magamban vihorászok, mint egy idióta.~

Megrázta a fejét. Próbált az előttük álló dolgokra koncentrálni. Miben tudna segíteni a többieknek? ~Valamit még csak tehetek…~ Aaron tekintete Ruanon állapodott meg. Eközben Kira is felállt és kiment a szobából. ~Már szinte kínosan érzem magam, hogy én még nem mentem ki.~ kacagott magában Aaron. Ezután a fiú Ruanhoz lépett és megbökte a férfi vállát. ~Na, lássuk mi sül ki ebből…~

- Izé, Ruan… - kezdte Aaron és megvakarta a nyakát. Szinte már száraz volt, Azoir korábbi akciójának jelei majdnem teljesen felszáradtak. – Mi lenne, ha gyakorolnánk kicsit a gyógyítást, mielőtt megérkezünk? – erőltetett mosolyt az arcára. – Az mindkettőnknek jól jönne. Főleg, ha te… Katarától tanultál. ~Nem hiszem el, hogy kimondtam.~

-Izé… Nem úgy gondoltam… - kezdett szabadkozni Kira, a többiek tekintette láttán. ~Hát nem változok sose? Azt hittem egy kevéske együttérzés ragadt rám amióta ismerem őket. ~ tekintett végig a társaságon. Hagyhatták volna őt ott rohadni a börtönben, vagy a Szellemerdőben. És ő mégis, azt mondta hagyják magukra azokat az ismeretleneket. Sóhajtva hátradőlt. Tekintetét a térképre szegezte.

Úgy saccolta nem sokára megérkeznek. Felállt az asztaltól intett a többieknek, és elindult megkeresni a gépházat. ~Miért ne? ~ gondolta. ~Haszna is lehet az elpusztításban, ha már Karin stílusosan akarja intézni… ~vonta meg a vállát. Benyitott az ajtón. ~Ugye Quan azt mondta elég ramaty az alkatrészek állapota. Lehet a többinek is ~ guggolt le a szikszalaggal áttekert csövekhez.  Szemügyre vette a további részeket is. Mint mindig most is a tenyerébe csapott.

-Night és a detonátorai – jutott eszébe a rendőr. –Ja, nem. Azok kellenek neki –mondta ki hangosan a gondolatait. Felállt és még mindig magában beszélve vissza indult. –Akkor csak elég lenne a motort tönkre tenni. A az is hosszadalmas… - motyogta a léptek közbe. ~Sose voltam jó az ötletelésbe…~fogta a fejét. ~Bár nem tudom, mit szólnának ezekhez az ötletekhez… ~

Annyira elmélyült, hogy túl is haladt a tanácsterem ajtaja előtt. Visszafordult, és benyitott. - Karin, nem tudom, milyen ötleteid vannak a léghajókhoz, és nem tudom, mennyi detonátor kell neked Night –pillantott az említettetekre -, de ha belülről tönkre tennénk a motort…Hagyjátok csak. Biztos hülyeségeket magyarázok itt –legyintett, és leült egy székre.    

Karin, miután befejezte, amit akart, a mellette ülő Aaronra pillantott. ~ Nagyszerű, ha barátaim eddig nem tartottak teljesen zizinek, most akkor biztos ~ gondolta, de meglepetésére a fiú annyit mondott csupán, hogy egyetért vele. ~ Ha ezt a testvéreimnek vezettem volna le... ~ felsóhajtott.

A lány csendben hallgatta végig Night ötleteit, majd bólintott. ~ Az időzített generátorok használata tényleg jó öltet ~ gondolta. ~ Úgy néz ki, a rendőrök egy bizonyos rétege mégsem olyan sötét, mint azt állítják... ~ vigyorodott el.

Jókedve azonban csak addig tartott, míg meg nem jelent Iruk, és el nem kezdett valamit arról hadoválni, hogy valaki a régi táboruk felé tart...azaz valakik, akiket éppen felfalni készülnek a szellemek. Elfintorodott, mikor hallotta Kira véleményét, és Aaronra pillantott. ~ Ha érte nem mentünk volna vissza... ~ jutott eszébe, és arca elkomorodott. Akkor éppenséggel még nem kellett világmegmentéssel foglalkozniuk. ~ De akkor is ugyanolyan emberek, mint mi...segítenünk kellene rajtunk, bármi is történik ~ fonta karba kezét, és elégedetten hallgatta végig Azoirt és Ionát.

~ Úgy fest, valakinek még esze is van ~ mosolyodott el, és pillantásával követte őket, amint elhagyják a termet. ~ Ha sikerül kapcsolatba kerülniük az ott lévőkkel... ~ nyugtalanul felállt. Biztos volt benne, ha továbbra is ülve marad, akkor előbb-utóbb el fog aludni...így is zúgott a feje.

~ És mindjárt Ba Sing Sénél vagyunk...nem valószínű, hogy fogok tudni pihenni...nincs sok időnk... ~ idegesen hátrahúzta haját szeméből, mint mindig, ha valami nagyon is zavarta. ~ A végén tényleg meg fogok kattanni...úgy fest, léghajófóbiám van.... ~ igyekezett elterelni gondolatait az előttük álló akcióról, de azért nem tudta teljesen kizárni. ~ Remélhetőleg senki sem fog meghalni... ~

A többiekre pillantott...bár nem ismerték egymást olyan rég óta, nem akarta őket elveszteni...a barátai voltak. Zima is, Kira is...és mostanában már Nightot is egyre jobban tolerálta. ~ Persze, lehet, hogy csak azért, mert van egy nála is idegesítőbb szellemünk, vagy mert Zimával...nos, Zimával ennyire jóban van... de ha az utóbbi a probléma okozója, akkor sajnos egyre szentimentálisabb leszek ~ jegyezte meg magában. És ez még a bonyodalom kisebbik fele volt...ott volt még Aaron is. ~ Igen, határozottan kedvelek egy kissé idegbeteg vízidomárt...azt hiszem, ténylegesen elment az eszem ~ szögezte le némán, és nem nézett a vízidomár felé. ~ Nyugi Karin, ez a barátság valószínűleg csak átmeneti... ~

Zima néma csendben hallgatta meg a többieket. Hirtelen nagyon elfáradt, így nem szólalt meg. Pedig szerette kivenni a részét a tervezésekből. A terv már egészen jól alakult, mikor Iruk szólt, hogy az erdőben van néhány ember, akit ki kéne hozni. Iona rögtön kiment, hátha fel tudja velük venni a kapcsolatot. Azoir a nyomába szegődött. Zima is kihasználta a lehetőséget, felállt és kiment. Érezte, hogy ha továbbra is ülve marad, akkor elalszik, amit nem akart. Járt egy kisebb kört a léghajón, hogy kiszellőztesse a fejét. Mikor megtudta, hogy Iona sikerrel járt, segített Azoirnak leengedni a satomobilt, hogy visszamenjen az erdőbe segíteni neki. Ahogy visszafele tartott a tanács teremhez, néha kinézett az ablakon. ~ Egyre közelebb érünk Ba Sing Se-hez. Hamarosan el kell köszönnöm Nighttól… ~ Zima mélyet sóhajtott. Legszívesebben elment volna aludni, de végül visszament. Még mielőtt belépett volna, nagy levegőt vett. ~ Szedd össze magad, Zima! Nem vághatsz ilyen depis fejet! Karinék nem ezért kapartak össze! ~ Zima végül egy nyugodt félmosolyt eröltetett az arcára, majd bement és leült a helyére. Csak annyit jegyzett meg, hogy Iona sikerrel járt és Azoir is elindult, aztán elmélyült a Ba Sing Se-i térkép elemzésében.

Iona meditációja sikeres volt, lelke ismét a Szellemerdőbe került. Azonban nem maradhat sokáig ilyen állapotban, ugyanis Iruk is felfigyelt arra, hogy Iona teste védtelen. Pontosabban Azoir védelmezte a lányt, de mivel Iruk szellem volt így még csak meg sem tudta volna őt ütni, legfeljebb akkor amikor már a lány testében van. Azoir bogarat ültetett a fülébe amikor is azt mondta, hogy a szellemek meg tudnak szállni embereket. Neki ezt senki sem mondta és győzött a kíváncsiság majd a meditáló Iona testébe repült és megszállta azt.

-Hé, nézzétek van egy saját testem! Várjunk csak... hisz én egy nő vagyok... Neeee!

S rögtön távozik is a lány testéből. Iona ekkor már ott volt, de mivel csak szellemalakban így szüksége lehet Azoir segítségére is. A hajóra volt építve egy kötél ami segítségével könnyedén le lehet engedni a satomobilt és körülbelül fél óra alatt az erdőbe érhetett ahol találkozott a többiekkel és Iona szellemével. A többiek közben nyugodtan folytatták a megbeszélést miközben a léghajó már Ba Sing Se külső falainak közelébe ért.

Azoir másodszor kapta fel a fejét. Most Iona indult el meditálni. Azoir felállt, meghajolt és elköszönt.

- Nekem most dolgom van. Ti tanácskozzatok tovább. Az ötleteimet már úgyis elmondtam. - Ezzel sebesen távozott a helységből. Iona után szaladt és belépett a kabinba. Látta Iona csodálkozó arcát, így a kérdést meg sem várva megszólalt.

- Olvastam valahol, hogyha elhagyod a tested, akkor egy másik szellem beköltözhet oda. Ezért kell valaki aki vigyáz addig a testedre. Mondta, azzal leült egy fotelra, és várt. Nézte, hogy Iona koncentrált.

Azoirt nem csak az vezérelte ide, hogy megvédje Iona testét. Zavarta már a sok ember. Érezte, hogy Aaron és Karin negatívan kezeli őt. Fáradt volt már, és semmihez nem volt kedve. A másik ok, hogy idejött, az, hogy tanulhasson Ionától. A mozdulatokat, a koncentrálást. Így hát ült ő is, és feszülten figyelt.

Iona elgodolkozott Aaron ötletén. Végül is, már kétszer sikerült... és egyre ügyesebbnek érezte magát a meditációban. Viszont mindkét esetben volt a környéken ismerős arc, először Zima (noha akkor máshová indult), majd Korra. A táborban lévő fiatalokról viszont semmit nem tudott. Végül felállt, és megszólalt:

- Igazad van Aaron. Elmegyek meditálni, remélem sikerülni fog. Ha igen, figyelmeztetem őket az erdő veszélyeire, és kivezetem őket, és a csatornarendszer bejáratánál találkozhatunk a város szélén. Persze én nem tudom megvédeni magam idomítás nélkül, de köztük biztosan vannak harcosok. - vélte.

Választ sem várva kilépett a teremből, és a kabinok felé indult. Látott egy nagyobbat, így felült az ágyra, és lútuszülésbe helyezkedett, majd koncentrálni kezdett. Minden erejével próbálta maga elé képzelni az erdőt, a fákat, az elhagyatott táborhelyet. ~Gyerünk, nem olyan nehéz ez...~ Egyre inkább kezdte érezni, hogy ott van, hogy szellemileg visszatér oda... remélte, néhány percen belül ténylegesen elhagyja majd a testét.

Kira és Azoir és késve érkeztek a gyűlésre. Aaron az utóbbira meredt és nemcsak azért, mert dühös volt rá. Azoir teljesen más öltözékben volt. A chiblokkolók egyenruháját viselte. ~Ráadásul olyan sokkoló kesztyű izéje is van. Nocsak.~ Aaron felhúzta fél szemöldökét, nem tudta mire vélni a dolgot. ~Végül is közelharcnál sokkal hatásosabb az a kesztyű, mint a nyílvessző.~ összegezte a látottakat. Ezután Aaron tekintette összeakadt Ruanéval, mire a fiú kihívóan felhúzta a szemöldökét. Karin ekkor felpattant a mellette levő székről. Aaron nem lepődődött meg a lány heves mozdulatától, tudta, hogy Karinnak tervek kavarognak az elméjében és most próbálja éppen kiválasztani a legkivitelezhetőbbet. Aaron türelmesen várta a lány ötleteit, közben egy vízcseppet kezdett idomítani az ujjai között, ezzel kötötte le a túlbuzgóságát.

Pár pillanat múlva Karin beszélni kezdett és csak beszélt és beszélt. Aaron tágra nyílt szemekkel figyelte, szinte köpni, nyelni nem tudott. A vízcsepp, amit idomított, a padlóra hullott. ~Én megmondtam neki, hogy okos és csak nevetett rajta. Pedig az, nagyon okos.~ Aaront zavarba hozta, hogy a lány terve mindenre kiterjedt, szinte minden eshetőségre gondolt. Ő soha nem volt ennyire jó a tervezésben, mindig is a spontaneitás híve volt.

- Egyetértek Karinnal – csak ennyi jött ki a száján és mosolyogva, büszkén nézett a lányra. ~Inkább nem mondok neki semmit, a végén megint gúnyolódni fog.~ Aaron egy újabb vízcseppet kezdett idomítani az ujjai között. ~És az apja semmibe vette, csak ugráltatta őt. Ha a kezeim közé kerülne...~ jegyezte meg magában dühösen. A fiú érezte, hogy a vízcsepp elpárologott. ~Remek.~

Ezután Aaron tekintete elszakadt a lányról, ugyanis Iruk össze-vissza elkezdett pattogni. Aaron undorodva figyelte. Egy életre elege volt a szellemekből. Miután az izé eltűnt, Night vázolta az egyik ötletét, miszerint bombákat kellene használniuk. Aaron elmosolyodott a gondolatra. – Ez tényleg jól hangzik, egy ember elhelyezhetné ezeket a szerkezeteket, míg a többiek lekötik az őröket… - folytatta volna a mondatot, ám Iruk újra megjelent és közbeszólt: új rabok érkeztek a korábbi táboruk helyére. ~Ez fantasztikus.~

- Boldoguljanak maguktól – motyogta Kira. Aaronnak is hasonló gondolatok kavarogtak a fejében, míg ha nem is ennyire radikálisak. ~Nincs időnk visszafordulni, most lépéselőnyben vagyunk, nemsokára a városhoz érünk. A Fekete Nap kiszúrná, ha pont a városfalnál megfordulnánk. Tudnák, hogy valami nincs rendben.~

Iona és Azoir is felszólalt, különböző ötletekkel bombázták a többieket. Aaronnak nem tetszett Iona terve és ezt szóvá is tette: - Ki fogunk futni az időből, valamint szerintem a külső falnál is lehetnek őrszemek – mondta. – Az is lényeges szempont, hogy ekkora távolságból nem igazán tudnánk kommunikálni. Viszont Azoir ötletében van valami… - fordította a fejét a fiú felé. – Nem a satomobilos részben – vette el tarkójáról a másik kezét és legyintetett vele egyet, szinte elsöröpte a fiú ötletét. ~Ez bunkónak tűnt. Helyes.~ – Ha Iruk lenne olyan kedves és segíteni annak a csapatnak kijutni onnan – pislogott kedvesen a szellem felé. – Értékelnénk – mosolyodott el. – Vagy talán…. – fordult Ionához. – Nem tudod alkalmazni azt a szellemizét, hogy beszélj velük? – kérdezte, majd visszarakta mind a két kezét a tarkójára és megigazította a lábait az asztalon, miközben várta a többiek reakcióit.