Csakhamar megközelítették a léghajóállomást, ezt viszont már többen őrizték, semmi gyanús elem nem volt észrevehető, a léghajók is mind-mind a helyükön voltak, az egyetlen ami szemet szúrhatott, hogy két sorral kevesebb sorakozott fel. Ekkor Ba Sing Se-ben is megnyílt a portál, ami korábban köztársaság városban és a város felett köröző léghajók egyenesen az Egyesült Erők léghajóit, repülőgépeit vették célba, az egyik hajó egyenesen a léghajóállomásba csapódott, több léghajóban kárt téve ezzel. Úgy tűnt minden rendben van a hegyvonulat mögül több másik léghajó emelkedett ki a talajból több helyen is szétnyílt és hatalmas légijárművek emelkedtek ki. Elkéstek. Városzszerte, egyhangúan szólalt meg egy hang a hangszórókon keresztül.

-Yorimoto Masuda vagyok és először is elnézést kérek az Egyesült Erőktől, hogy egy előre felvett beszélgetésben hallják a hangomat, azonban fontos dolgom volt Köztársaság Városban, hogy minden klappoljon a Maguk fogadásához. Most, hogy ezt is tisztáztuk feltétel nélküli megadást várok el Öntől Iroh parancsnok, illetve Karin: Ha ezt hallja, kérem fáradjona  léghajóállomáshoz és az ott található rádió segítségével szólítsa fel a csatornában lévő barátait a feltétel nélküli megadásra, nem kell félni a katonák nem fognak semmi meggondolatlant tenni, amíg maga sem. Iroh, maga pedig mérje fel azt a hatalmas túlerőt, amivel szemben áll és adja meg magát a fenséges uralkodónk...*zúgás*

-Változott a terv, barátom.

Szólalt fel egy férfi hang belőle.

-A megadással nem írthatsz ki egy fertőzést. Én, Yasui uralkodónk első fia, a hivatalos trónörökös kihívom Karint és csapatát egy Agni Kai-ra, ahogy a régi időkben szokás volt rendezni a belviszályokat. A helyszín változatlan. Amennyiben viszont Iroh közbekíván avatkozni, a léghajókkal felégetettem a szegénynegyedet. Tiszta küzdelmet akarok!

/A postokat ide írjátok: Léghajóállomás./

Ming ahogy előre nézett távolból látta a léghajó állomást. ~ nemsokára odaérünk, elvégre elég gyorsan haladtunk. Karin Kirához fordult és a léghajókról kérdezte. Kira elmondta, hogyan állnak,  hány van belőlük, és elkészítette az állomás vázlatát a homokba. Majd azt mondta, hogy öt sor van és mindenkinek jutna egy sor.  ~ nem lesz könnyű de szerintem menni fog, habár van egy olyan érzésem, hogy számítanak ránk és az utunkba fognak állni, de remélem, hogy tévedek. – remélem nem lesz semmi gubanc –szólalt meg Ming.

Gyorsan haladtak. A léghajóállomás már csak pár percnyire volt. Kira egy gyors vázlatot készített az állomásról. Elaina  próbált mindent memorizálni. ~Úgy tűnik Kira már rombolt ott. És több mint valószínű, hogy a nagy rombolás közepette lesz egy kis csete-paté.~

Már nem messze voltak a léghajótól. Karin Kirához fordult. Megkérdezte, hogy hogy helyezkednek el a léghajók. Kira lehunyta a szemét és felidézte a léghajó lopás körülményeit. Ránézett Karinra: -Olyan 25-30 darab. Nem tudom mentek-e újabbak Köztársaságvárosba.  5 sorba állnak egymás mögött… - hirtelen leguggolt és vonalakat kezdett húzni a homokba. –Valahogy így.  Minden sorba van 6 darab plusz mínusz.  Elég közel állnak egymáshoz, de annyira nem, hogy a tűz át tudna terjedni… –fejezte be a rajzolgatást. Felnézett: -Akkor jutna mindenkinek egy sor…

Hamarosan azonban elkomorodott, ahogy haladtak előre a szegénynegyed utcáin. Terc nélkül nem sétálhattak oda, mert várták őket, ugyanakkor nem állhattak le beszélgetni sem, mert legutóbb Night is kiszúrta őket...valami azonban mégis kellett volna, legalább kapaszkodónak.

~ Mit tudunk? Azt, hogy kevesen vagyunk...és hogy ha mi lebuktunk, és hallott mindent egy kém, akkor az Egyesült Erőkre sem igazán számíthatunk...vicces lesz. Öt fiatal egy léghajóflottával szemben...ha felszállnak, nincs időnk...most már nem kell elterelnünk a többiekről a figyelmet, szóval a lényeg a gyorsaság...a motoros dolog elég körülményes, viszont a robbantgatás meg túlságosan is látványos. Lényeg a lényeg, ebből sehogy sem jövünk ki jól...ráadásul még nem is értünk oda, és éltemben nem láttam, hogy nézhet... ~ gondolta, és Kira felé fordult.

- Hogy helyezkednek el a léghajók egymáshoz képest, és körülbelül mennyi van? – kérdezte halkan. ~ Ha egymás után, sorokban, akkor talán feloszthatjuk, és egész gyorsan végigrohanunk, mint valami őrült...együtt nem mehetünk, mert az túl sok idő. Ha külön megyünk, akkor viszont lehet, hogy megtámadnak...többen vannak, viszont meglehet, hogy Aaron és Quan lekötnek néhányat... ~ gondolta. Tisztában volt azzal, hogy kevés idejük van, mégsem jutott eszébe semmi szalonképes ötlet. ~ Jó...akkor megyünk, mint a diliházból szabadult rabok, és rombolunk, utána elkapnak, és talán a zűrzavar ideje alatt a többieknek sikerül időt nyerniük...talán. Egy kicsit 1 felnézett maga elé. A távolban lassan feltűnt a léghajóállomás. ~ Pár perc, és odaérünk... ~ jutott eszébe, és gúnyosan elmosolyodott. ~ Akkor jöjjön, aminek jönnie kell. ~

Karin lehunyta a szemét, miközben Kirát hallgatta. Le kellett nyugodnia, nem kockáztatta az akciót azzal, hogy pont most megy át idegbetegbe. ~ Nagy levegő, többiekre figyelni, küldetésre koncentrálni...nyugalom. Most nincs semmi a világon, csak a csapat, a léghajók, és te ~ gondolta, és elvigyorodott. ~ És éppen a léghajóktól készülünk megszabadulni...~

Pár perc alatt sikerült is összeszednie magát. Abban biztos volt, hogy a tűzidomár lánynak igaza van, menniük kellett tovább...sietni, nem mintha számított volna. Úgyis tudták, hogy mennek...mégis, meg kellett tenniük. A többiekért. ~ Meg a világért...minden hülye szentimentális dologért, amitől normál esetben falnak szaladok ~ elfintorodott. Ez a helyzet mindenesetre a legelnézőbb szemmel sem volt éppen normális.

Hátranézett a lányokra és Zhenre, mikor mindenki elmondta, mit tud. ~ Hm. Ez érdekes ~ gondolta, és arcán halvány mosoly futott át. Tulajdonképpen, nem voltak rosszabb helyzetben, mint mikor meg akartak szökni a börtönből... ~ Tehát, akkor nézzük, mink van...két tűzidomár, egyik robbantani tud, a másik meg képes az átlagnál forróbb tüzet előállítani... Ezenkívül három földidomár, ebből két homokidomár, és egy jó fémidomár ~ összegezte magában, amit tudtak. Tudta, hogy nem lesz egyszerű menet, de a kihívás maga izgalommal töltötte el. ~ És van jó pár szétverhető léghajónk, melyeket valószínűleg folyton őriznek...számítanak ránk ~ grimaszolt. ~ Vajon mivel tudnánk őket legjobban meglepni? Várnak, csapda, kész...a legkézenfekvőbb és meghökkentőbb az lenne, ha egyenesen belesétálnánk... ~ jutott eszébe, és majdnem elnevetett magát. Hát igen, belőle ezt hozta ki a stressz...képtelen ötleteket.

Végre elindultak. A csatornában egy ideig a két csapat együtt ment, majd egy kereszteződésnél szétváltak. Mendegéltek egy ideig,csak kevés őrrel találkoztak. Azokat meg a kardforgató két másodperc alatt elintézte. Torz, ismerős hang hallatszott a távolból. Ezután Azoir elmondta, hogy ő az avatármentő-csapat után megy. ~Remélem nem lesz semmi gond. De nem vagyunk kevesen????~ Elaina végignézett a csapatot. ~De, Chou hiányzik. Csak remélni tudom, hogy a másik csoportal van.~

Ebben a pillanatban egy másik hangot lehetett hallani. És a hangforrásnál még őrök is voltak. De Elaina nem tudta felfogni a lényegét, mert a kesztyűs vízidomár a vízzel jatszadozott és a hang miatt ezt meg abbahagyta. Mindenkit eláztatott a szennyvízzel, és rögtön elkezdte őket lökdösni egy biztonságos helyre. Egy kereszteződésnél megbeszélték a terv további menetét. ~Hát ez sem lesz séta-galopp.~ De Elaina nem tudott mindent megjegyezni,  a szennyvíz bűze  a csatorna kezdetétől csak tompán érezte.  Amikor viszont elázott, a szag úgy megcsapta, hogy a szeme is könnyes lett. A megbeszélés eredmény az lett, hogy a kesztyűs vízidomár és a kardforgató ott maradnak legyőzni a nőt és az őröket. 

Elindulás előtt viszont megjelent Iona és elmondta tömören mi történt velük, és azt, hogy a bombák nem úgy működnek ahogy az nekünk jó lenne. Ekkor Kira úgy határozott, hogy ha nekünk nem lesz hasznosak a bombák, akkor senkinek se legyenek hasznosak. Így a vízbe dobta az egész csomagot.

Végre kiértek a csatornából, de nem sok különbség. ~Talány csak annyi, hogy itt van fény.~ Karin, a vezér a motorral kapcsolatban kérdezte Kirát, majd őket arról, hogy mit tudnak. Kira elközben elindult, és közölte, hogy a válaszokat út közben is el tudjuk mondani. Mindenki követte Kirát.

-Én görögtűz- és rendes tűzidomár vagyok. A tőröket is jól tudom használni.-felelt Elaina karin kérdésére.

Ming észrevette, hogy Iona szelleme megjelent. Elmondta, hogy elkapták őket és Azoirt is, és ha aktiváljuk a bombákat az mindenkit megöl. Kira, Aaron hátizsákját a vízbe dobta. Úgy döntöttek Aaron és Quan itt maradnak és megküzdenek a nővel, a többiek pedig a szegénynegyed felé mennek. Ming elindult a többiek után. Kiértek a csatornából a szegénynegyedbe. ~ nincs sok különbség, a csatornába is ilyen kosz és bűz van, talán egy fokkal jobb. ~ ez a külső gyűrű és a léghajóállomás a belső vagy a felső gyűrűben van tudomásom szerint, nincs vesztegetni való időnk. Karin a motorokról kérdezett valamit Kirától, hogy hogyan lehet őket tönkre tenni. ^_~ elég idegesnek tűnik.  Majd Karin rám és Elainára nézett, és megkérdezte mit tudunk idomítani és mennyire. Közben Kira elindult előre és odaszólt, hogy sietnünk kell mert még messze van a léghajóállomás, és útközben is elmondhatjuk mihez értünk. ’igaza van, nincs vesztegetni való időnk, ~ sietnünk kell, tényleg messze vagyunk. Ming is előre indult Kira után. – én föld és fém idomár vagyok, mindkettő nagyon jól megy, és a földidomítással képes vagyok érzékelni a rezgéseket, mozgásokat  - szólalt meg útközben Ming. 

  Aaron és Quan úgy döntött maradnak, de megjelent Iona szelleme. Kira meglepődve lépet hátrébb. Elmondta, hogy elfogták őket és Azoirt, és hogy a bombákkal nem stimmel valami.  Aaron hátizsákára bámult.

–Azokat jobb lenne itt hagyni. Mi van, ha a véridomítástól elborulva megnyomod a detonátort? – elkapta a táskát lerángatta Aaronról és behajította a szennyvízbe. ~Izé… Biztos jó ötlet volt ezt tenni? ~Nézett az elúszó csomag után. ~Mindegy. Már megtörtént… ~ vonta meg a vállát és oda szólt a két férfinak. –Sok sikert. Nem megöletni magatokat! –indult Karin után a szegénynegyedbe vezető járathoz.

A csatornából kijutva egy utcára érkeztek. ~Ember! A léghajó állomás a belső gyűrűbe volt… És mi még csak a külsőbe vagyunk.  ~tudatosult benne . Karin kérdésére összerezzent.

 –Amikor az eszembe jutott, azt hittem lesznek velünk vízidomárok, meg bombák… - sütötte le a szemét. ~De hülye vagyok, hogy ilyen bajokra nem gondoltam. ~rázta meg a fejét idegesen. –De attól még belülről szétverhetnénk. És ha már minden kötél szakad, használnám a robbantást. Elég közel állnak egymáshoz… –mondta elgondolkodva.

Karinra pillantott, aki idegesen körül nézett. ~Nem várhatunk tovább. ~ kezdett átragadni rá is az idegesség. Mintha eddig nyugodt lett volna. Nem várta meg a lányok válaszát, ha nem elindult. –Lányok, út közbe is elmondhatjátok, hogy mihez értetek… Sietnünk kell. Nem a szomszédba vannak a léghajók. –szólt még oda nekik   

Elindultak. Karin még egyszer visszanézett, és vett egy nagy levegőt...nem tudta elhinni, hogy nem maradt velük. ~ Bármi megtörténhet...ha meghalnak, én nem tudom, mit fogok csinálni... ~ aggódott, de tudta, hogy innen már nincs visszaút...visszarohanhatott volna, legbelül tudta, hogy felesleges. Ha ők nem mennek semmire, többen sem mennének, és a csatornában harcolni nem volt egyszerű. ~ Döntöttem. Most meg valószínűleg jó nagy bajba keveredek a döntésem miatt...de ha már ezt csináltam, akkor annyi léghajót kell elpusztítanunk, amennyit csak lehetséges ~ gondolta.

Némán lépdelt a többiek mellett, amíg ki nem értek a szegénynegyed utcáira. A lánynak már ismerősen festett a hely, és talán ha a barátai vannak mellette, még ki is mondja...de ehhez most abszolút nem volt kedve. ~ Minek? Ők csak csapattársak, de nem barátok...ennyi. És különben sem az a dolgom, hogy szerencsétlenkedjek már megint, hanem az, hogy léghajókat tegyek tönkre... ~ Kirára pillantott. Még ő volt az, akit legjobban ismert közülük.

Hiába távolodtak a csatornától, mégis vissza akart menni, hiába parancsolt magára ezerszer, hogy ne csinálja...bármi megtörténhetett, és ott lett volna a helye velük. ~ Mennyire tudnék örülni, ha az a hülye lelkiismeretem végre befogná... ~ bosszankodott, majd megtorpant. Tulajdonképpen, a csatornaszaggal, meg a ruháikkal, annyira nem is tűntek ki a tömegből. ~ Akkor sem, mikor a barátaimmal voltam itt... ~ jegyezte meg magában keserűen.

- Kira, azt mondtad, hogy tönkre lehetne tenni a motort... – fordult a tűzidomár lány felé. – Mert ha meg tudnánk csinálni, azzal nem kevés időt spórolnánk... – tette hozzá, majd Mingre, és Elainára nézett. – Ti mit tudtok idomítani, és mennyire? – kérdezte, és idegesen körülnézett. ~ Sietnünk kéne...nincs sok időnk, még ha át is vágtuk őket...bár azt nem hiszem ~ sóhajtott fel.

/Folytatás itt: Vonatállomás /

Karin kifejezetten jól szórakozott, miközben végiggondolta a hazugságokat, amik elhagyták a száját. ~ Annyira nem is értelmetlenek... ~ gondolta. ~ Végül is, a húgomat tényleg elvesztettem, csak épp nem most...az útitársam akkor is megsérült, és különben meg, egy szóval sem állítottam, hogy én Eriko vagyok. ~ szeme gúnyosan megvillant, és eszébe jutottak az előző két év kalandjai. Soha, egyszer sem használta a Karin nevet, most, Köztársaságvárosban volt az első alkalom, hogy így mutatkozott be valakinek...ő mindig is Eriko volt, a lány, akivel sosem történt semmi korábbi életében.

Ökölbe szorította a kezét, ahogy meghallotta, ahogy Aaron Zimának szólítja Cevát...ennyire nem lehetewtt szánalmas, hogy nem gondol bele a tettei következményeibe! Szíve szerint egy jókora sziklával vágta volna fejbe, de ennek most igen kevés értelmét látta...persze, attól még nagyon elege volt a fiúból, és látta Zimán, hogy neki is.

Mindenesetre, Zima képes volt megőrizni a hidegvérét, és egy tökéletes hazugságot talált ki...na igen, egy világutazónak kell némi ész, ha túl akarja élni. Ha tehette volna, azonnal gratulált volna neki. ~ Micsoda szerencse, hogy nem mindenki beszél, mielőtt gondolkodna ~ fintorodott el.

Hallotta, ahogy night és Aaron azon gondolkoznak, hogy ki tudnák-e használni a vonatot, és egyet is értett velük, azonban egyikük mellé sem akart állni...azonkívül pedig, ő egy aggódó nővér szerepét játszotta, aki elvesztette a kishúgát.

- A húgommal mi lesz? - pillantott idegesen Zimára, aztán elgondolkodó arcot vágott. - De...nem maradhatunk itt miatta - sóhajtott fel megadóan. - Tovább kell mennünk...van annyi esze, hogy megpróbáljon felszállni - mondta, agya pedig újra az avataron járt...végül is, ő is rab volt, nemde? Talán őt is kiengedik...ki tudja, lehet-e idomítást használni odakint...

Zima arca rezzenéstelen maradt. Már akkor tudta, hogy úgy is le fog bukni, amikor kimondta. Ezért nem hazudott teljesen. A nyomozó felé fordult, bár abban kételkedett, hogy a férfi hinni fog neki a papírjai nélkül.

- Ceva a családnevem. Mint ahogy magának is az Akiyama. Hivatalos körökben így szólítanak.

Úgy gondolta ennyi elég. Aaronról meg… Már belefáradt a hülyeségébe. ~ Már arra sem méltó, hogy alkalomadtán megverjem. ~ Odasétált hozzá, letörte a szék lábát és a kezébe nyomta. Mozdulatain nem látszott idegesség. Még a fiúnak sem súgott semmit.

Közben a két férfi azon ötletelt, hogy használják ki a kínálkozó lehetőséget, azaz a vonatot. ~ Úgy sincs jobb ötletünk. ~

- Ne vesztegessük az időt, induljunk.

Szóval Eriko és Ceva. Remek. Elhiszem, hogy így hívják őket, jobban mondva elhinném, amikor is a feltápászkodó fiú "Ceva"t Zimának hívja. Szóval hamis név. Lehet, hogy Eriko sem az akinek mondja magát, viszont ha most rákérdeznék a dologra azt hinnék, hogy akarok valamit így csak Zima neve hallatán csodálkozom el.

-Én úgy emlékszem, hogy Cevának hívnak.

Mondom, sőt folytatnám is a beszédet azonban a városi bemondó félbeszakít. Az a vonat rengeteg embert szállít. Mint Night nem törődnék a dologgal, azonban rendőr vagyok és így nem hagyhatom, hogy ártatlanokat öljenek. Ez amúgy is az eszméim ellen vall, hisz aki nem tett semmi törvénybe ütközőt annak nincs is oka félnie tőlem.

-Night vagyok.

Mondom, majd elmerülök a vasút bámulásában. Több megállója van így könnyedén fel tudunk rá szállni és az kivisz minket a Fekete Nap "birodalmából". Közel száz embert is magukkal vihettek, így közös erővel visszavihetjük Ba Sing Se-t oda ahova való. Tudom jól, hogy el kell hoznom a listát, de ha most visszamennék akkor gyanút fognának így inkább itthagyom. Úgyis van nálam hat darab lap, az pont elég. A rendőri tervemet ismertetm Aaronékkal.

-Jól beszélsz, fel kell szálnunk arra a vonatra. Rengeteg ártatlan ember van ott *És persze bűnözők is, akiket elítélhetek de ezt nem fogom hangozatni* akiknek a segítségünkre van szükségük és talán közösen kitalálhatjuk, hogy hogy juthatunk vissza Köztársaság Városba.

Bevallom, kissé aggaszt, hogy a lány(ok) hazudtak nekem, nem mintha minden jöttmentben megbíznék, de akkor is. 

Ezúttal a fiú hamar, pár perc után magához tért. Abban sem volt biztos, hogy az előbbi események valóban megtörténtek. Tényleg véridomítást akart használni egy idegen férfin? Mégis mit gondolt? Azt sem tudta kicsoda, de Aaron egyből meg akarta támadni. ~Talán tényleg szörnyeteg vagyok...~ A kín kezdett csökkenni, de még így is rosszul érezte magát. Mindig is nehezen viselte a fájdalmat. ~Szedd össze magad!~ Pislogott párat, mígnem teljesen kitisztult a tekintete, majd körbenézett.

Nem képzelte a férfit, még mindig ott állt, Zimával és Karinnal beszélgetett. ~Ez jó. Ha ellenség lenne, nem bájcsevegnének.~ Aaron nem tudta mennyi ideig volt ájult, mi történt ez idő alatt, emiatt úgy döntött nyugton marad, bízott benne, hogy Karin és Zima tudják, mit csinálnak. Megbízott bennük. ~És ismerjük egymást körülbelül másfél napja.~ A fejében a zúgás abbamaradt, a hallása fokozatosan visszatért. A beszélgetés nagyjáról lemaradt, de Zima mondatának egy részét elcsípte:

- ...Valamint azt is meg kell oldanunk, hogy őt – mutatott Aaronra - magunkkal vigyük.

A fiú lassan, nyögve feltápászkodott a koszos padlóról. ~Remek. Majdnem meghaltam, egy ronda heg lett a felsőtestemen, félmeztelenül vagyok, itt egy idegen férfi és a vizem is elfogyott. Imádom ezt a napot.~ gondolta gunyorosan.

- Nyugi Zima, nem kell cipelnetek – jelentette ki, ám megtántorodott, elvesztette az egyensúlyát, ám még időben megtámaszkodott a falban. – Bár talán, egy bot a járáshoz jól jönne – mutatott a háromlábú székre. – Ha esetleg valaki kitörné nekem az egyik lábát… Istenem, úgy érzem magam, mint valami vénember – sóhajtott elkeseredetten, majd az idegen férfihoz fordult.

- És a te neved…? – kérdezte Aaron szemét hunyorítva. Azonban a kérdését megszakította a városban felzengő hangosbemondók hangja. ~Yan Lee… Vasút…~ Szóval átkerült a város. A szellemvilágban vannak.

- Ez igazán nagyszerű – morogta a fiú és belerúgott a kanapéba, majd fáradtan lefeküdt rá. – Talán… - szólt oda a többieknek. – Azzal a vonattal elszökhetnénk – vetette fel, majd az idegen férfihoz fordult és gyanakodva méregetni kezdte. Várt, hogy válaszoljon a kérdésére.

Aaronnak hirtelen újból fájdalmai támadtak. Örült, hogy a kanapén fekszik, különben biztosan megint a padlóra került volna. Vízre volt szüksége. Méghozzá hamar. Talán a titokzatos embernél van egy kulacs. Esetleg kettő is. De a fiú túl makacs volt, nem kérdezte meg tőle, továbbra is bizalmatlanul kémlelte, miközben a lányok válaszára várt.