Zimának jól estek Aaron szavai, de egy kicsit zavarták is. Tisztában volt azzal, hogy csatában szerezte, balesetben. De mégis...

ˇ"Ha kimutatod a gyengeségedet, azt mások könnyen felhasználhatják ellened. Ezt ugye nem akarod?" Nagyapja mondása mindig eszébe jutott. Persze attól nem tartott, hogy három társa kihasználná. De annyira maga előtt látta az öreg arcát, hogy igyekezett magát a szabályaihoz tartani. Persze ez így sem sikerült mindig. ~Lásd a pici börtöncellát. ~ 

Időközben Aaron végzett. Zima mondott egy halk "köszönömöt". Aggasztotta a fiú állapota. ~ Bárcsak megtaláltam volna az elsősegély ládát! Remélem az első vízforrásnál ellátja magát. ~ Közben Aaron Kirával is végzett és vázolta a tervét, majd elment átöltözni. Kira meg befogott egy frekvenciát. ~ Szuper, Amon már Köztársaságvárosban van. Biztos, hogy mi oda akarunk menni? ~ Aztán persze eszébe jutott a családja, akik most ott vannak. ~ Még szép, hogy odamegyünk! ~ 

Ekkor felállt, megragadott egy egyenruhát, csizmát és sisakot, majd emelt magaköré egy falat, hogy nyugodtan átöltözhessen. Onnan szólt ki.

- Válaszolva a kérdésedre Karin, nekem három dolog jutott eszembe. Az egyik, hogy így egyenruhában talán könnyebben tudnánk szerezni egy léghajót. Majd azt mondjuk, hogy hátvédnek küldenek minket Köztársaságvárosba. Ha ez nem működne, de kijutnánk a falon kívülre, akkor irány egy oázis, és ott szerzünk egy homoksiklót. Ha ez sem jó, akkor még mindig készíthetünk egy alagutat a föld alá. Nektek van ötletetek?

Amikor Aaron oda lépett Kirához a lány elenkezni kezdett, neki nem kell gyógyítás. ~Ilyenkor átkozom, hogy nem anya erejét örököltem! Nagyon rossz bőrben van~ törödött bele, mérte fel Aaron állapotátt. A fiú végzet a gyógyítással és a földre loccsant a víz. Látszott a mozdulatain, hogy valami nincs rendben. Elmondta a tervét, miközben ránézett a lányra. Valami rémleni kezdett Kirának is, de ő akkor csak is a vezetésre koncentrált. Amint a fiú elment a füdőbe Karin feltette a legfontosabb kérdést: 

-És akkor onnan hogyan tovább? -  Kira közben ismét a rádióra koncentrált, félfüllel azonban figyelt a többiekre. Nagynehezen elérte, hogy a recsegésen áthallatszon valami más is. Sikerült befognia egy fekvrenciát. Egy férfihang szólalt meg, és kitudtak venni annyit, hogy Köztársaságváros megtisztítására készülnek. Kellemetlen emlékek jutottak eszébe a hang hallatán.

-Amon- suttogta, majd a másik kettőre nézett: - Meg van a céljuk és már úton vannak - jegyezte meg.    

Karin csendben hallgatta végig a többiek ötleteit, és némán bólintott. Az aqzonban továbbra is nyugtalanította,hogy Amon valószínűleg már odaért Köztársaságvárosba, és ki tudja, mit tervezett. Bár nem töltött túl sok időt ott, mégsem szerette volna, hogy a véridomár meg az őrült tűzidomárok elfoglalják... Kirára pillantott, aki a rádiójával babrált. Meg kellett tudniuk, hogy miket mondhatnak, és a rádióból végre recsegés hallatszott. ~ Már ez is haladás ~ gondolta a lány, de igyekezett elvonatkoztatni a szegénynegyedtől.

"A lényeg az, hogy hol vagy, de azért fél szemmel azért érdemes arra is figyelned, ahová tartasz", mondta nagyapja egyik borongós délután, egy Pai Sho játék közben. Karin elmosolyodott annak a napnak a gondolatára, azonban egy másodperc múlva idegesen megrázta a fejét. Nem élhetett a múltban, még akkor sem, ha sokkal egyszerűbbnek tűnt...akkor a jövőt vesztette volna el, és csúszott volna ki kezei közül.

Látta, hogy Aaron végzett Zima lábfejével, mire megkönnyebbülten sóhajtott. ~ Legalább még egy gonddal kevesebb ~ jelentette ki magában, miközben a fiú Kirához lépett, és az ő sebeit kezdte el gyógyítani, majd hagyta, hogy a kulacsában lévő víz a földre fröccsnejen. Karin nem tudta miért, de ez az apró momentum valamiért idegességgel tölötte el...biztos volt abban, hogy valamit nem vett észre, és talán egyikőjük sem.

Akkor jött rá, mi az, mikor Aaron beszélni kezdett, és a fejéhez kapta a kezét. ~ Az ő sérüléseit nem látta el senki! ~ ugrott be neki, és a fiúra nézett. Nem köszönte volna meg magának, hogyha az ő nyavalyás váltörése miatt bármelyiküknek is baja esik.

Közben azért odafigyelt Aaron tervére, ami egész jó volt, és még kivitelezhető is, azt azonban még ki kellett találniuk, hogy hogyan tovább, ha egyszer kint vannak a városból.

- És akkor onnan hogyan tovább? - mondta ki hangosan a benne megfogalmazódó kérdést, miután Aaron elment átöltözni, és természetesen, tett egy megjegyzést a csatornaszagukra.

Azonban, ahogy figyelte a föld rezgéseit, érezte, hogy a fürdőszobában Aaron szívverése megváltozik...valami nem volt rendben. Nagyon nem. ~ Ha kijön, akkor rá kell kérdeznem ~ döntötte el magában.

Miközben Aaron Zima lábfejét gyógyította, megfigyelte a lány arcvonásait. Látszott a szemén, hogy fájdalmai voltak, de erős volt és visszatartotta a kiáltását. Aaron felidézte miket mondott a nagymamája ilyenkor a sérülteknek, majd megszólalt.

- Nem szégyen, ha fáj – suttogta, úgy, hogy csak Zima hallja. – Csatában szerezted, ez egy igazi harci sérülés, büszkének kell lenned rá – mosolyodott el a fiú. – Persze, attól még baromira fáj – tette hozzá.

Próbálta gyorsan rendbe rakni a lány sebesülését. ~Koncentrállj, Aaron, koncentrállj.~ Még mindig dolgozott benne az adrenalin. Már éppen végzett a kezeléssel, mikor Karin felpattant a helyéről, majd ő és Zima a Fekete Nap következő állomását próbálták kitalálni. Aaron vetett még egy utolsó pillantást Zima lábfejére.

- Most már nem lesz vele gond – mondta a lánynak. Hagyta, hogy a víz, amivel Zimát gyógyította a koszos földre fröccsenjen. – Eléggé egyértelmű, hogy Köztársaság Város a célpont, hiszen minket is ott kaptak el, vagyis már a fővárosban vannak. Még egy ok, hogy mihamarabb elhúzzunk innen és figyelmeztessük az ottaniakat.

Ezután odament Kirához, aki egy rádióval babrált, majd a maradék vízzel ellátta a lány horzsolásait, karcolásait. Szerencsére épp bőrrel megúszta a léghajós esetet. ~Kész csoda. És a víz is pont elég volt mindhármuknak. Teljesen kiürült a kulacsom, valahol újra kell majd töltenem.~ Miután végzett, a csapathoz fordult.

- Szóval… - próbálta összeszedni a gondolatait, megfogta a homlokát. A mozdulat fájdalommal járt. Nem törődött vele, megrázta a fejét, majd folytatta. – Mikor Kirával a léghajón voltunk… – nézett a lány szemébe, és eszébe jutott a járműn töltött kevés idő. Aaron még mindig dühös volt, hogy a cél előtt pár méterrel lelőtték őket. – Láttam a főbejáratot a falnál. Az őrök ki-be járkáltak. Nem védi tűzfal. Gondolom ez az egyetlen kijárat a Portálon kívül, elég sokan őrizték, de ez az egyetlen esélyünk. És történetesen – mosolyodott el, majd a katonák ruháival megtömött zsákokra pillantott. – nekünk van négy darab őr egyenruhánk, mindegyikőnknek egy-egy. Így van esélyünk közéjük olvadni és senkinek sem tűnne fel, ha kimennénk. Persze, csak ha jól tudjuk majd játszani a szerepünket… Szóval igen, szerintem nincs más választásunk. És nem mellesleg – nézett Karinra és Zimára. – nektek főleg érdemes lenne átöltöznötök. Még mindig bűzlötök! – fogta be az orrát és elnevette magát.

Az adrenalin elillant a szervezetéből, hirtelen megtántorodott, de megtartotta az egyensúlyát. – Én… - kezdte tétován. – Én elmegyek abba a fürdőnek csúfolt valamibe és átvedlem – mondta, majd felkapott egy egyenruhát, egy sisakot és egy csizmát, majd a szoba felé vette az irányt és amikor belépett becsapta maga után az ajtót. A helyiségben csak egy törött, kiszáradt mosdókagyló volt, valamint egy repedt tükör. Aaron a tükör elé állt, gyorsan lekapta magáról pulcsiját, majd a pólóját is, amely vérrel volt átitatva és megvizsgálta magát. Egy csúnya, mély, vörös, vágás éktelenkedett a hasa tájékán. Eddig nem érezte meg a fájdalmat, az események felpörgették, elvonták a figyelmét, most azonban százszorosan égette. ~Ez… Ez nagyon nem jó.~ Lassan elkezdett átöltözni.

Kira mindeközben vissza tért a rádióhoz. ~Ez legalább eltereli a gondolataim az öregről. Egyébként is, mit érdekel mi volt vele! ~ dühösen babrált a rádióval. -Működj már! - sziszegte és rácsapot. A szerkezet recsegni kezdett. Kira szeme felcsillant. Tekergetni kezdte, hátha betud fogni valamit. ~A Fekete Nap cucca, szóval...~ recsegve, de mintha valami hallatszott volna. A többiekre pillantott. -Most már biztosak lehetünk a célpontjukba

Zima felült és megnézte a lábfejét ~ Pont úgy néz ki, mint legutóbb. ~ Közben Aaron végzett Karin vállával és hozzá lépett. 

- Ez nem lesz egy leányálom - jegyezte meg, s már hozzá is látott a gyógyításhoz. Zima felszisszent. ~ Most rosszabb, mint legutóbb. De nem kiabálhatok. Koncentrálj, Zima, ne mutasd, hogy fáj. ~ A gyógyítás idejére ökölbe szorította a kezét.

Közben Karin hirtelen felpattant és járkálni kezdett. Zimát nagyapjára emlékeztette, ahogy még a Parázs-szigeten, nyaralás közben is folyton a munkára koncentrált. ~ Gondolom a Fekete Napon elmélkedik. Pedig tiszta sor. Legalábbis most, hogy eszembe jutott Tenzin tanítása. A Halál szellemének segítségével fel akarják támasztani Ozait, majd háborút akarnak kirobbantani. Persze, mert a tűz a fő elem. Kissé unalmas már. Nagyapa is eleget szajkózta, hogy a Tűz népe így, a Tűz népe úgy... ~

Ekkor Karin elkezdett hangosan gondolkodni, hogy mi lehet a Fekete Nap következő állomása. Ennek kapcsán Zima is kezdett rájönni a banda céljára.

- Ha engem kérdeztek, a célpont lehet Omashu, vagy valamelyik víz törzsi főváros. De a legvalószínűbb... Köztársaságváros.

Amint Aaron kész lett Karin vállával, és Zimához lépett, a lány végignézett négyükön. ~ különös egy társaság vagyunk, mindenesetre...egy vízidomár, egy tűzidomár és két földidomár...ha azt nézzük, csoda, hogy egyszerre jártun ka városházán, most pedig itt ülünk Ba Sing Sében. Brr ~ gondolta, és újra a többiekre nézett. Mindannyian fáradtnak, mégis, izgatottnak látszottak, és szinte lerítt róluk, hogy el vannak foglalva a saját gondjaikkal. ~ Látszik, hogy a családjukon gondolkoznak, ahogy én is...aggódnak értük, vagy ki tudja, talán azt hiszik, hogy tagok... ~ Kirára és Zimára tekintett. Az egyikőjük tűzidomár volt, a másik pedig valamiért nem akarta becsmérelni a tűz népének kultúráját..vajon jogos volt az aggodalmuk, vagy...?

Felpattant, és körbe-körbe kezdett járkálni. Most nem volt idejük azon gondolkodni, hogy kinek mi köze lehet a Fekete Naphoz, annak kellett örülniük, hogy legalább négyen voltak...újra, és egyelőre.

Néha idegesen irányt váltott, és felhúzta a szemöldökét. ~ Napidomár...tűzgyűrű...Halál Szelleme...Amon ~ lassan kezdett benne összeállni a kép. ~ Meg akarják találni a Halál Szellemét, és feltámasztani Ozait és Sozint, ami újra háborút indítana...aztán ott van Amon...ki tudja, talán már meg is találták, hiszem Amon meghalt...de ez lényegtelen. Elfoglalták Ba Sing Sét...talán mindent el akarnak foglalni... ~ 

- Ha itt hatalmas erővel rendelkező idomárok lennétek - fordult a többiek felé, inkább hangosan gondolkozva -, akkor mit akarnátok? Hogyan akarnák elérni, hogy az egész világ a tiátek legyen? A leglogikusabb az lenne, ha elfoglalnátok az összes fővárost, így a kezetekben lenne minden... - suttogta. - Először azt a fővárost választanátok, ahol káosz uralkodik...ez Ba Sing Se, főleg a Vörös Lótusz támadása után...de utána hová mennétek? Vajon oda, ahol még sosem jártatok...vagy oda, ahol életetek forradalma zajlott? - kérdezte. Kezdte kapisgálni, mit is akar a Fekete Nap...

Aaron elméjére, mintha köd szállt volna, miközben Karin vállát hozta rendbe, teljesen a feladatra koncentrált. Gyomra tájékáról éles fájdalmat érzett, de nem törődött vele, folytatta a gyógyítást. ~Odaérek Köztársaság Városba és szinte az első percben elrabolnak. Börtönbe zárnak, megszököm, léghajót lopok, ami természetesen lezuhan, majd újból menekülhetek. Ez egy fantasztikus nap volt.~ Gúnyosan felmordult. ~Talán nem kellene ennyit morognom, teljesen őrültnek néznek…~ De nem érdekelte, az adrenalin száguldott az ereiben. A gyógyítás, a véridomításhoz hasonlóan teljesen felpörgette, de a kettő között ég és föld volt a különbség. Míg az egyik képességével segít az embereknek, addig a másikkal… Megrázta a fejét.

- Jobb, mint újkorában – fáradtan felsóhajtott, az események leszívták az erejét. De jelenleg nincs idő pihenésre. Óvatosan, körkörösen megmozgatta Karin karját, ellenőrizte, hogy a csont tökéletesen összeforrt e. Mindent rendben talált. Leejtette a kezét, a víz a földre loccsant. ~Már úgysem tudnám használni, a gyógyításhoz friss vízre van szükségem.~ - Minden rendben lesz vele. Azért később, mikor kikerültünk ebből a galibából… ~És ki fogunk kerülni!~ Még párszor ellenőriznem kell – megvakarta a hasát. Még mindig teljesen fel volt pörögve, dolga volt. A tekintete Zimára tévedt, akinek csúnyán bedagadt a lába. Elindult Zima felé és csak akkor jutott el Aaron agyáig a lányok beszélgetése.

Dühösen dobbantott egyet. – Napidomár?! – kérdezte hitetlenkedve, de már meg sem lepődött. – Istenem mi jön még… Holdidomárok? - forgatta szemét. ~Aaron, hagyd abba, most senki nem kíváncsi a gúnyos humorodra.~ Elvigyorodott. Ezt engedélyezte magának. Igazából elnyomni se tudta volna ezt a szokását, a legtöbb dolgon vagy őrülten, vagy kajánul mosolygott.

- Még sosem hallottam erről korábban – rázta meg a fejét. – De így lenne értelme az aprócska kis akadálynak odakint – célzott a várost körülvevő tűzgyűrűre. Az ablak felé pillantott, látta, hogy már hajnalodik. ~Nincs sok időnk…~ Odament Zimához és megnézte a lábát. A lábfeje, körülbelül a normális kétszeresére dagadt, ez teljesen belilult. Aaron felsóhajtott, majd megvakarta a hasát, de abbahagyta a mozdulatot, mert kisebb fájdalmat érzett. Megroppantotta a nyakát. Belenézett a kulacsába. Karin vállára egy nagy adag vizet elhasznált, de még volt benne elegendő mindenkinek. ~Legalábbis remélem.~ Kiidomított egy adagot a kezeire. – Ez nem lesz egy leányálom – figyelmeztette Zimát, majd elkezdte a gyógyítást.

Zima kissé megbánta az átvételt. A zsák súlyától felszisszent, de továbbment. Hamarosan egy kis házhoz értek. Amint lehetett, lerakta a zsákját Aaroné mellé, majd a lehető legtávolabb helyen lefeküdt a földre. Büdös és fáradt volt. A földburkot is leszedte a lábáról, hogy Aaron meg tudja majd gyógyítani, miután helyrerakta Karin vállát. Félig-meddig figyelte a körülötte zajló eseményeket, de lassan elmerült a gondolataiban.

Régi emlékek jelentek meg előtte a különféle esetekről, amikbe keveredett. De egyik sem volt a mostani kalandjához hasonlítható. ~ Ha úgy vesszük, eddig igazából egyszerű életem volt. Az utazások alatt is csak kisebb támadások értek. De a Fekete Nap... Nem egyszerű. Hm... A Halál Szelleméről Tenzin mesélt annak idején. ~ De gondolatmenetében nem jutott tovább, mert Karin egy mendemondát emlegett valami napidomárról. Zimának nem rémlett ez a történet, pedig ugye a Tűz Népénél élt. ~ Lehet, hogy ez az a legenda, amiről Sid nem akart mesélni?~ Zima várta a folytatást.

De addig eszébe jutott még valami. Vagy inkább valaki. A bátyja. ~ Anyáék legutóbb azt mondták, semmit nem tudnak Zergről. Remélem nem keveredett bele...Bár, amilyen lázadó kisgyerek volt, kinézem belőle, hogy csatlakozott hozzájuk. De inkább ne. Nem akarok vele megküzdeni. Bár nem is biztos, hogy felismerném vagy, hogy ő felismerne... ~

A halál szellemére Kira is felkapta a fejét ~Halál szelleme, hallál szelleme... ~kezdett agyalni hol halhatta ezelöt. ~Na ne! Az öreg honnan tudott róla?~ jutottak eszébe azok az idők, amikor a férfi rátalált. ~Spirituális volt az tény... Sokat beszélt a szellemekről. Nem, biztos nem... ~elbizonytalanodott a férfi kapcsán. Nem akart gondolni arra, hogy  aki rátalált és tanította, annak köze lehet a Fekete Naphoz. 

Karin pillantása zökentette ki a gondolataiból: -Én egyszer hallottam egy mendemondát egy napidomárról... lehet, hogy az Uralkodó az, vagy épp a leszármazottja- 

-Az aki a Napból idomított? Arról hallotam én is. - szólt közbe - Biztos valami leszármazotja lehet... 

Karin a többieket pásztázta, mközben Aaron elkezdte gyógyítani a vállát. ~ Eltört ~ismételte magában, amit a fiú mondott. Különösen nem lepte meg a dolog...tulajdonképpen még számított is erre a dologra. Már tört el szinte mindene, szóval nem fogta fel óriás tragédiaként.~ Jártam már ennél rosszabbul is... ~ gondolta. ~ Például a szememmel...bár, ami azt illeti, tulajdonképpen abból is jól jöttem ki ~ ismerte el. "A gyengeségedből a legerősebb ütőkártyádat faradghatod" mondta mindig nagyapja, és most már pontosan tudta, igaza van.

Eközben Kira a rádiójával babrált, Aaron peig megemlítette nagyanyját, majd elhallgatott. ~ Valamit eltitkol...a kontrollja az idomításban,  az elharapott mondatok...szégyell valami ~ állapította meg magában. A fiú reakciója borzasztóan emlékeztette arra, ahogy ő viselkedett az után, hogy szó szerint elvesztette a szülei...egyrészt örült, hogy végre idomíthat, és nem kell az öccsei sértéseit hallgatni, másrészt azonban szégyellte az összes ilyn gondolatot...és úgy érezte, a húgát is cserben hagyta. Ahogy Aaron előre megmondta, a gyógyítás valóban kellemetlen volt, és a lány egyre jobban elmélyült emlékeiben. Lehunyta a szemét, és maga elé képzelte húga arcát...még csak tíz éves volt, és bár Karin már öt éve nem látta, valamiért még mindig hinni akarta, hogy a húga él...hallotta a hangját a homokvihar után...nem képzelhettte az egészet.

Aztán arra koncentrált, ami a fiú mondott arról, amit a léghajón hallottt... a Halál Szelleme...vajon Amon is így kerülhetett vissza? És ez azt jelenti, hogy...hogy bárki vissza lehet hozni? Mert akkor...akkor újra láthatná a nagyapjàt, és megtudhatná, él-e a húga... megrázta a fejét. Ezek őrült bűnözők voltak, akik Sozint és Ozait akarták visszahozni. Ez nem volt normális dolog.

- Én egyszer hallottam egy mendemondát egy napidomárról... lehet, hogy az Uralkodó az, vagy épp a leszármazottja - mondta, és a többiekre pillantott.

Kira a rádiót berakta egy másik zsákba. Gyorsan elsiettek a ronycstól, mielött oda érnének a katonák. Találtak is egy romházat. ~Jobb mint a semmi. Végül is én szokva vagyok az ilyen körűlményekhez.~ látta meg az Aaron arcára kiülő undort. Egy kicsit távolabb leült tőlük, és az ölébe vette a  rádiót. Forgatta egy darabig. ~Meglehetne csinálni. Lehet betudnánk fogni valamit Fekete Napról. ~ gondolkodott el. Elkezdte piszkálni a rádiót. ~Szerszámok nélkül elég nehéz lesz... ~ húzta el a száját. Ekközben Aaron hozzá látott Karin válának a rendbe hozásához. Mondott valamit a nagymamájáról, de elharapta a mondatot. Helyette csak ennyit mondott : - Van egy ötletem a szökésre, de elöbb a gyógyításra kell koncentrálnom.- Kira feléjuk pilantott, de hamar vissza is tért a rádióhoz. Fölállt, hátha találna valami eszközt hozzá. Ez az akciója nem tartott sokáig. Nem talált semmi használahatót. Sóhajtva visszament és félre tette a rádiót.    

Aaron fürkészően leste a tömeget, idegei pattanásig feszültek, biztos volt benne, hogy bármelyik pillanatban rájuk ronthatnak a katonák. De nem így történt. Végül találtak egy romházat, ahol megpihentek. Az egészből csak egy szoba és egy fürdőféleség maradt meg. Koszos volt és teljesen leélt, mint a Szegénynegyedben minden. Aaron undorodva nézett körbe a szobában, majd ledobta a válláról a zsákot, ami az őrök ruháit rejtette. Végignézett a csapat tagjain, megvizsgálta a sérüléseiket. Ezúttal, a szívéhez legközelebb álló ember jutott eszébe, elhunyt nagymamája, aki felnevelte őt, aki szerette, aki tanította. Többek között a gyógyítás technikát is. Aaron elszomorodott, ahogy eszébe jutottak az emlékek. Megrázta a fejét. ~Ne legyél már ilyen nyámnyila! Csináld a dolgod!~

Alaposabban felmérte társainak sebeit, Kira tele volt horzsolásokkal, valamint szédült is, Zimának kiment a bokája, de Karin sérülése volt a legsúlyosabb. A fiú elindult felé, mikor a lány a földre vetette magát és megszólalt:

- Szerintetek mit akar a Fe...azaz, mit akarnak? – Karin nem mondta ki a bűnszervezet nevét. ~Okos húzás.~ Aaron megtartotta magának a gondolatot, majd kutakodni kezdett a fejében, az elmúlt pár óra eseményeinek emlékei között. Beugrott neki valami, amit a léghajón hallott.

- Azt hiszem… - kezdte bizonytalanul. – Mikor Kirával felmentünk a léghajóra, ott volt az a 4 katona, beszélgettek egymással, kártyáztak. Szinte azonnal nekünk rontottak, de majdnem biztos vagyok benne, hogy a szellemekről beszélgettek. Konkrétan egyről: a Halál szelleméről – Aaronnak mindez idáig eszébe sem jutott. Nem csoda, ha az ember lezuhan egy léghajóval, nem éppen ilyen dolgokon gondolkozik. Hagyta, hogy a lányok találják ki a Fekete Nap tervét, ő neki most a gyógyítással kellett foglalkoznia, hogy mihamarabb indulhassanak. ~Egy kis pihenés, alvás sem ártana egyikünknek sem…~

Aaron a földön fekvő Karinhoz lépett és elkezdte megvizsgálni a lány vállát. A fiú elhúzta a száját. – Eltört – állapította meg. – Inkább nem akarom tudni, hogy mi történt – Kiidomított egy kis vizet a kulacsából. – A nagymamám fantasztikus asszony volt, nagyszerű gyógyító… - kezdte, de elharapta a mondat végét. Nem fog a családjáról beszélni. Ha megtenné, végén még a szüleiről kérdezősködnének. Annak pedig nem lenne jó vége – A lényeg, hogy meg tudom gyógyítani – jelentette ki, majd a pillantása a zsákokra tévedt, amiben a katonák egyenruhái voltak. – Van egy ötletem is a szökésre, láttam valamit a léghajóról mikor az égben voltunk, de előbb a gyógyításra kell koncentrálnom – visszafordult Karinhoz. Mindeközben a víz a fiú mellett lebegett a levegőben. – Ez egy kicsit fájni fog – mondta, majd elkezdte a lány vállának helyrehozatalát.

Végül Zima felajánlotta a segítségét Aaronnak, és a fiú bele is egyezett. ~ Ha nem lenne a vállamnak semmi baja, segítenék... ~ gondolta ~, de így valószínűleg csak méginkább hátráltatnám a többieket ~ sóhajtott. Közben észrevette a szeme sarkából, hogy Kira kitépi a léghajó rádióját. A lány felvonta a szemöldökét, de nem mondott semmit. Úgy gondolta, hogy jobb, ha most nem látott semmit...különben is, így legalább értesülhetnek a Fekete Nap tevékenységéről.

Amilyen gyorsan csak tudtak, elmentek a léghakótól, szerencsére még az előtt, hogy a Fekete Nap tagjai odaértek volna, Karin azonban aggódott kissé. Bár beleolvadtak a környezetbe, a család, aki segített neki és Zimának pontosan tudta, hogy kik is ők, legalábbi s sjetették. ~ És ha az én családomról lett volna szó...jobbanmondtva, a nagyapámról, vagy a húgomról, és in feladtam volna bárkit ~ jutott eszébe.

Nagy nehezen találtak egy romházat, ami teljesen üres volt, és le tudtak pihenni. 1 Micsoda szerencse, hogy ide mosott ki a víz...máshol valószínűleg nem lennének ilyen jó kis szálláshelyek ~ mosolyodott el gúnyosan, és ledobta magát a földre. Továbbra sem volt sok idejük, ráadásul egyre inkább tudni akarta, hogy mi is a fekete Nap valódi célja. ~ Gondolkodj, Karin, gondolkodj! ~ szólt magára.

Lehunyta a szemét. Tűzidomárok voltak mindannyian, ez világos...de hogy került hozzájuk Amon, és miért viselkedett úgy, mint egy báb, pláne, ha azt is figyelmbe veszi, hogy a véridomár elméletileg már meghalt...elméletileg. Bár ki tudfja, túlélte-e. ~ Sántít ez a dolog a szellemekkel, és Amonnal...valami lehet a háttáérben, valami, amit még nem értünk...~ A többiekre nézett.

- Szerintetek mit akar a Fe...azaz, mit akarnak? - kérdezte. Direklt kerülte a bűnbanda nevét..ha bárki is hallaná őket, a végén úgy járnának, mint Köztársaságvárosban.

Aaron átgondolta Zima szavait, majd egy sóhaj kíséretében átadta neki a terhe felét. Miután a kis csapat elkészülődött, gyorsan elbicegtek a léghajó roncsától, mielőtt odaértek volna a Fekete Nap ügynökei. Kinézetükkel tökéletesen beleolvadtak a környékbeli emberek közé. Addig gyalogoltak, míg nem találtak egy lakatlan, lepusztult romházat, majd ott, az egyik szobában meghúzták magukat. Berendezése szinte egyáltalán nem volt a helyiségnek, csak egyetlen rozoga ágy, egy molyrágta kanapé és egy háromlábú asztal. Úgy látszott a csavargók még nem fedezték fel ezt a helyet. Emellett a szoba mellett volt még egy fürdő is, de abban csak egy törött mosdókagyló volt, valamint egy repedt tükör.

Az idő hajnal fele járt, nemsokára elérkezik az új nap. Itt az idő, hogy a csapat tagjai felgyógyuljanak – már amennyire tudnak -, pihenjenek, megbeszéljék egymással a terveiket, valamint jobban megismerjék egymást, a szökés előtt.