Kira még mindig koválygott. Elég erősen beverte a fejét a padlóba. Elfordult a többiektől, és körbenézett a hajó roncsba. ~Hátha van valami értékes... Ezek bármire cserélnek. Talán~ jutottak eszébe a kint mászkáló emberek. ~A légahajó rádiója egész jó állapotba maradt~ lépett a rádiót és feszegetni kezdte. Rántott rajta egyett és kiszakadt a helyéről.  Elmosolyodot ~Látszik, hogy nem a Sato válalatt gépe~ Mire vissza fordult Aaron már megszabadította az őröket a páncéljuktól. A vállára vetett zsák súlyától megrogyant, mire Zima felajánlott a segítségét.  

Zima látta a Karin és Aaron közti mosoly váltást és ő is elmosolyodott, majd alig észrevehetően megcsóválta a fejét. ~ Fiatalok... ~ De gyorsan le is törölte a képéről a vigyort. ~ Még a végén hülyének néznek... ~

Aaron odalépett a négy őrhöz és leütötte őket, ~ Ez nekem miért nem jutott eszembe? ~ majd kérte őket, hogy forduljanak el. Zima még gondolatban sem méltatta ezt, engedelmeskedett. De mikor a fiú felnyögött, megfordult. Vetett egy pillantást a lábára. ~ Végül is a hegymászó felszerelést is levittem valahogy... Különben is. Aaron már így is sokat segített nekünk. Ráadásul ő fog majd meggyógyítani minket. ~ Megerősítette a földburkot a lábán, majd miután meggyőződött arról, hogy nem lesz szüksége a kezével való idomításra, kerített egy zsákot, majd a fiú mellé lépett.

- Nem engedhetem, hogy egyedül vidd, Te is megsérültél! Kérlek, add át a kupac felét!

Aaron hirtelen elvigyorodott. Karin nem igazán tudta mire vélni a dolgot, de inkább nem mondott semmit. A fiú a végén még elsütne valami hülye viccett...vagy jönne azzal az idegesítő szövegével, mint mikor azt mondta, hogy okos. ~ Azt hiszem, jobb, ha belenyugszok abba, hogy sosem fogom érteni a vízidomárokat...vízidomár? ~ kérdezte magától. Ha Aaron vízidomár, akkor azt jelenti, hogy esetleg gyógyítani is tud...és ha őszíinte akart lenni magához, az most mindenkire ráfért volna.

Közben a fiú arcán határozott kifejezés jelent meg...tervezett valamit. Kairn elvigyorodott. ~ Na végre, valaki meg is mozdul ~ gondolta. Aaron fejbeverte a négy katonát, és figyelmeztette őket, hogy forduljanak el, mielőtt még levette volna az egyenruhájukat. ~ Mintha nem emlékezne arra, hogy a börtönben én és Zima szabadítottuk meg az őröket a ruháiktól...~ morogta magában, de nem nézett oda. Elég undorító dolgot látott már aznapra...

A fiú egy zsákba gyömöszölte az összes ruhát, és felvette a hátára. - Uram atyám, mindjárt leszakad a hátam - mondta hirtelen, majd kihúzta magát. ~ Szóval nem akarja, hogy segítsünk neki...milyen lovagias ~ jegyezte meg némileg gúnyosan magában, és keserűen hozzátette, hogy nem is tudnának. Elég érdekes állpotban voltak...gyakorlatilag teljesen beleolvadtak a szegénynegyed lakosai közé, szinte észre sem lehetett venni, hogy nem innen jöttek.

Aaron kijelentette, hogy ideje lenne menniük, és karin egyet is értett vele...ha bárki is itt találja meg őket, nem lesz kétséges, hogy ők a szökött rabok. ~ De legalább kint vagyunk a börtönből, és még megvan az erőnk...és Aaron azt mondta, hogy jó gyógyító...ki tudja, lehet, hogy egyszer még vissza is jutunk Köztársaságvárosba ~

A fiú észrevette, hogy Karin majdnem elmosolyodott. ~Na, csak nem olyan komoly, mint amilyennek mutatja magát. Ez jó.~ Már készült arra, hogy elsüssön valami béna viccet, ám erre most nem volt idejük. Inkább csak elvigyorodott. Megrázta a fejét.

Aaronnak végre teljesen kitisztult az elméje, már nem szédült. Alaposan végiggondolt mindent. El kell innen tűnniük. Azonnal. Ám előtte… Az övéhez nyúlt, ellenőrizte a víztartalékát. Az egyik kulacsa tele volt, a másik azonban teljesen kiürült. Megnézte a többieket. Karinnak az egyik válla természetellenes módon lógott, Zima az egyik lábára sántított és Kira sem volt a legjobb bőrben. Újból ránézett a vízre. ~Elég lesz, elégnek kell lennie.~

A környéken a legtöbb ember zsákot cipelt a hátán. ~A szegénynegyedben vagyunk. Itt szinte minden apróságot begyűjtenek maguknak az emberek.~ Aaron hirtelen ötlettől vezérelve megfordult és a négy őrhöz bicegett. ~Még eszméletlenek, de már nem sokáig. Hacsak…~ A fiú alaposan fejbe verte mind a 4 katonát. – Ez jólesett – motyogta halkan, és elmosolyodott, majd a lányokhoz fordult. – Szerintem forduljatok el! – figyelmeztette őket, majd villámgyorsan, leküzdve az undort, levette mind a négy tűzidomár egyenruháját, csizmáját, sisakját és a léghajó romjai között talált zsákba gyűrte a holmikat

- Uram atyám, mindjárt leszakad a hátam – rogyott meg a terhe alatt a fiú, de kihúzta magát. ~Egyikőjük sincs olyan állapotban, hogy cipekedjen.~

- Azonnal el kell tűnnünk innen – mondta a lányoknak, és elindult a zsúfolt utcán a koszos emberek között. ~Jelenleg nem sokban különbözünk tőlük.~ Megborzongott. - Keressünk egy elhagyatott házat, ahol megpihenhetünk kicsit és elláthatom mindenkinek a sebeit. Elég jó gyógyító vagyok… ~Csak legyen elég a víz.~

Karin belépett a léghajóba, és Aaron főlé állt, aki egy gyors mozdulattal le is fejelte. ~ Nagyszerű, már csak a fejfájás hiányzott ~ kapott a fejéhez, majd válaszolt Aaronnak.

- Hát, körülbelül most húztak le a vécén, szóval lehetőleg nem a szagunk miatt rekalmálj - tette hozzá Karin is, és elfojtott egy mosolyt. Tulajdonképpen örült annak, hogy újra látja a többieket, bár talán az még jobb lett volna, ha visszajutnak Köztársaságvárosba.

Észrevette, hogy közben Kira is magához tért. ~ Nagyszerű. Mindeki él és virul, csak csatornaszagunk van, és van négy ájult őrünk...ja, meg a Dai Li a nyomunkba, szóval semmi probléma sincs ~

- Szia mindenki - köszönt a többiekre, majd Zimára figyelt. Igaza volt...le kellett lépniük minél előbb, ha nem akartak még nagyobb bajba keveredni...már ha ezt tetézni lehetett.

- Szerintem minél előbb tűnjüünk el inenn...nem hinném, hogy a legjobb az lenne, ha négyájult őrrel meg egy lopott léghajóval találnának ránk - mondta, és a többiekre nézett.

Szerencsére a keletkező minimális tüzet el tudták oltani. Odabent Aaron és Kira feküdt eszméletlenül. Karin a fiút kezdte vizsgálni, Zima Kirát. ~ Életben vannak. Szerencsére nem sérültek meg komolyabban. ~ Zima megkönnyebbült. A földön fekvő őröket is ellenőrizte. ~ Nem sokára magukhoz térnek. ~ Zima nekiállt elsősegély dobozt keresni. Ekkor koppanást hallott. Mire megfordult csak azt látta, hogy Aaron és Karin is a fejét fogja.

- Ez most a valóság, vagy még mindig álmodom? Te jó ég, ez a szag! Bűzlötök! - mondta Aaron, aztán még annyit, hogy le kéne lépniük és hogy a megjelenésük tökéletes.

- Neked is szia - mosolygott rá kissé gúnyosan - Igen, ez a valóság. A csatornában meg nincs éppen rózsaillat, de majd elmeséljük. Tényleg jó lenne menni. - közben Kira is magához tért - Egyébként jól vagytok? És merre tovább?

~Heh? Hangok?~ kezdett tiszulni a feje. Kinyitotta a szemét. Zima, Karin és Aaron  hajolt fölé. -Élek még - ült fel lassan. A feje hasogatott, mindene fájt. - Hát újra össze futtotunk? - kérdezte. ~Bleh! Mi ez a szag?~ Érezte meg a csatorna szagát.  Nem kérdezte meg, helyette feltápászkodott. Kicsit dülngélt, mint aki részeg. Ránézett a többiekre. Mocskosak és szakadtak voltak. -Hát akkor? Hogyan tovább?- érdeklődöt. 

Aaron újra az Északi Víz Törzsében volt, az otthonában. ~Hogy kerülök én ide?~ Mire körbefordult, már az otthonában találta magát, előtte az apja állt.

- Rád se bírok nézni, te undorító féreg – mondta neki a férfi utálkozó hangon, majd köpött egyet a földre. Aaronban felizzott a düh, nem tudta kontrollálni. A kép változott, és Aaron előtt szenvedő emberek arca volt. Ő miatta szenvedtek. Nem tudta abbahagyni a véridomítást. ~Én nem akartam senkit bántani… Nem akartam…~

A fiú a rossz álomtól hihetetlen sebességgel ült fel, levegő után kapkodva. Annyira gyorsan, hogy lefejelte a fölé hajoló Karint.

- Áú! – fogta meg Aaron a feje búbját. Így is mindene sajgott. Körbenézett. A léghajó lezuhant. ~Pedig már majdnem megszöktünk...~ Kira nem messze tőle feküdt. ~Ugye életben van?~ Tovább figyelte a környezetét. A feje. ~Várjunk csak! Lefelejtem Karint?!~ Zima és Karin álltak előtte. Aaront elöntötte a megkönnyebbülés.

- Ez most a valóság, vagy még mindig álmodom? – kérdezte hangosan, úgy mindenkitől, majd beleszagolt a levegő. – Te jó ég, ez a szag! – megpróbált felállni, de megszédült és visszaesett. – Bűzlötök! – nevetett Karinra és Zimára. Próbálta összeszedni a gondolatait. Megfogta a halántékát kétoldalt. – Mielőtt bármit is megbeszélünk, el kell innen tűnnünk. Bármelyik percben itt lehet a Fekete Nap. Valamint a léghajóban is van 4 ájult katona.

Körbenézett. Az utcák elég zsúfoltak voltak. Majd végignézett magán és a társain. Eléggé rongyosak és büdösek voltak mindannyian. ~Nem hiszem el, hogy ezt mondom, de: tökéletes.~

- A mostani kinézetünkkel könnyedén elvegyülhetünk.

Karin dühös volt...határozottan dühös. Nem volt elég, hogy el volt törve a válla, hogy Ba Sing Sében voltak, hanem még vettek egy jó kis mocsokfürdőt is... hát, ez az utóbbi nap sokkal izgalmasabban lett, mint gondolta. ~ Na igen, két napig szerencsétlenül bolyongok egy nagyvárosban, aztán belekeveredett valami banda dolgaiba, megismerkedett egy tűzidomárral, egy véridomárral, meg egy üvegidomárral. ~ Milyen normális dolgok történnek velem ~ gondolta, és kinyitotta a szemét.

Egy szegény család házában voltak, egy családnál. Az apa gyorsan elmagyarázta nekik, hogy kerültek oda, majd udvarisan kitessékelte őket az utcára. Karint ez nem lepte meg...az volt a csoda, hogy nem hagyták őket a csatornában.

- Köszönünk szépen - mondta, majd Zimára pillantott. ~ Szerencse, hogy nem kerültünk messzire egymástól ~ mondta magában. Abban a pillanatban morajlás hallatszott, és egy léghajó csapódott a földbe. ~ Kira és Aaron ~ jutott eszébe.

- Lehet, hogy Kiráék, menjünk - kiáltotta Zima, mire Karin bólintott, és futni kezdett Zima mellett. ~ nem volt nagy az ütközés...ha ők azok, akkor is túlélhették ~ tűnődött, és belépett a léghajóba.

Kira már kezdte megszokni a léghajó kormányzását. Ekkor vették észre, hogy ellopták a léghajót. A hajó megdőlt és lefelé kezdett zuhani. Kira próbálta egyenesen tartani , de a tűzidomárok szét bombázták. - Nem! Hogy az a... - kezdett kiabálni, de elvesztette az egyensúlyát és hátra eset. A feje nagyott koccant a fém padlón és elsötéltűlt minden...

Zima nem nagyon bírta követni az eseményeket. Először még a csatornában voltak, majd hirtelen elsodorta őket a víz. Majd egy családnál tértek magukhoz, akik rögtön el is küldték őket mindenféle kifogásokkal. ~ Legalább nem az őrök találtak ránk. Lehet, hogy valahonnan megtudták, hogy szökevények vagyunk és nem akartak bajba keveredni, De legalább a körülményekhez képest jól vagyunk. Csak kicsit fáj a fejem. Na meg a lábam, az iszonyúan. ~ A víz lesodorta a "kötését" így újat kellett csinálnia. ~ Egyébként hol vagyunk? ~ Nézett körül. Karinra is vettett egy pillantást. Úgy tűnt, a lánynak is csak a válla fájhat, különben egész jól van. ~ Szerencsére nem szakadtunk el egymástól. Még csak az kellett volna. Viszont ki kéne találnunk, mit csináljunk. ~

Már éppen Karinhoz fordult volna, mikor morajlást hallott, majd észrevett egy léghajót, ami éppen az utca végére zuhan. ~ Ugye nem? Csak kijutottak már ennyi idő alatt... ~ 

- Lehet, hogy Kiráék, menjünk! - kiáltotta és futni kezdett. Próbálta figyelmen kívül hagyni sajgó lábát.

Zima és Karin egy szalmaágyon ébredtek, egy ósdi, régi házban. Szinte egyszerre keltek fel, köhögve felkönyököltek. Zavartan néztek körbe, nem tudták mégis mi történt. Egy családnál voltak. Egy férfi, egy nő és 5 gyerek. Az apuka gyorsan, mielőtt a lányok ijedtükben valami butaságot csináltak volna, elmagyarázta nekik, hogy az egyik fia talált rájuk a csatornában, miközben patkányokra vadászott. Ő szólt a család többi tagjának, akiknek nem volt szívük otthagyni a lányokat. Felhozták őket az otthonukba, addig, míg jobban nem lettek. A férfi hallotta az egyik utcai hangszóróból, hogy 4 szökevény van a városban és szinte biztos volt benne, hogy ez a 2 lány közülük való. Ezért, szinte abban a pillanatban, ahogy Karin és Zima magukhoz tértek, kitessékelte őket a házból az utcára, különböző kifogásokat sorolva: nincs meleg vizük, itt nem tudnak megfürödni, nincs elég ételük, szállás meg pláne. Persze ezek igazak is voltak.

Karin és Zima még mindig zavarodottan az utcán álltak, próbálták összeszedni a gondolataikat, ám hirtelen hangos morajlást hallottak. Felnéztek az égre, és látták, hogy éppen egy léghajó zuhan a föld felé. A jármű pont annak az utcának a végén ért földet, ahol Zima és Karin volt. A léghajóban Kira és Aaron hevert ájultan, ám ezt a másik két lány még nem tudhatta.