A fekete nap ugyan csak tűzidomárokból áll, hiszen más népet még életre sem méltatnak, azonban gyakorlatilag teljes mértékben ellenálnak az említett támadásoknak és a fal is amit emeltek mintha csak egyszerű papír lenne átszakítják. Jobban mondva a fiú, aki chiblokkóló fogásokat is tanult és hihetetlen sebességgel bénítja meg Karin-t és Zima-t. Aaron pedig nem tud vizet idomítani, ugyanis a városháza körül tűzgyűrűk jelennek meg amik képtelenné teszik a  vízidomítást a hatalmas hőség miatt. Aaron körül is tűzidomárok jellenek meg, pontosabban a csuklyások. Kira pedig ismét egy kényelmes karperecet kap -ahogy a többiek is, még ha harcolnak is, de be kell látniuk, hogy nincs esélyük. Egy Köztársaság Város alatti csatornába hurcolják őket, majd elzárják a kijáratot. A fiú ismét teljes nyugodtsággal teszi fel a kérdést.

-Tehát, mit akartok a naptól?

Zimáék most már tudták, hogy az idegen férfi. Zima a lányokat nézte. Beengedje? Még ha nem is tartozik a Fekete Naphoz, akkor is veszélyes lehet. Hallotta a harcot, rá férne a segítség. Már éppen leengedte volna a falat, mikor furcsa érzése támadt. Mintha az egyik támadó elvesztette volna  a tömege egy részét. ~ Mi csoda? Lehet, hogy...? - de gondolatmenete megszakadt, mikor egy nagy csapódást érzett a falon. ~ Na jó, nem a feketékkel van, megsérült. Így mondjuk még ha akarna sem tudna ártani nekünk. Újból a lányokra nézett. 

- Ti értetek valamit a sérülések ellátásához? - majd kiszélesítette a falat. Így most már a fiú is mellettük volt.

Aaron szerencsére kezeivel felfogta a zuhanás nagyját, majd egy bukfenc kíséretében talpra ugrott, nem messze a kőfaltól.

- Nem tudom, mégis miféle őrültek közé kerültem, de... - kezdte, de a felé suhanó tűzcsóva belé folytotta a szót. Még éppen idejében ugrott félre, így a tűzgömb a falnak csapódott, nem neki.

- Egy kis segítség jól jönne! - üvöltötte dühösen, majd vízsugarat lőtt az őt támadó álarcos alak felé, ám hiába, az ember lenyűgözően kecses mozdulatokkal kikerülte, majd gúnyos mosolyt villantott Aaronra.

~Utálom ezt a helyet.~ Aaronban felment a pumpa és gondolkodás nélkül bevetette véridomító képességeit az ismeretlen, csuklyás alakon. Kárörvendő grimasz ült ki az arcára, mikor meglátta támadója arcán a szenvedés jeleit.

~Nem, nem történhet meg újból!~ Bevillantak neki az emlékek. Aaron leejtette a karját, megszakítva ezzel a véridomítást.

Hibát követett el, ugyanis nem vette észre a felé közelítő tűzgolyót, amit egy másik álarcos lőtt rá. A támadás mellkason találta Aaront, aki felrepült a levegőbe, majd durván a kőfalnak csapódott, ami mögött a lányok rejtőztek.

- Nem - rázta meg a fejét Karin. - Túl sokan vannak két embernek...még ha a másik idomár is. - ~és különben sem akarok kimaradni a buliból ~ tette hozzá magának. - Különben meg sosem jutnátok ki a gyűrűbőúl ketten...viszont lehet, hogy négyen már nagyobb esélyünk lenne. - Föld alatt viszont...megpróbálhatjuk, Zima, de közben egyikünknek fedeznie kell a többieket, de szerintem meg tudnánk csinálni...utána pedig a renőrségre kéne menni, ahogy mondtad...hátha valaki még tud is mondani valamit a Fekete Napról. - ~ bár attól tartok, Kira sincs oda a rendőrökért, akárcsak én, de mást nem tudnánk csinálni. ~ - Kira, te is idomár vagy, ugye? - kérdezte a lánytól.

Zima szintén hallotta a kiabálást és a földön keresztül is érezte az idegen jelenlétét.

- Van egy ötletem. Persze, ha van jobb, akkor szóljatok. Szerintem mindenképpen szólni kéne a rendőröknek. Karin és Kira, ti ketten megpróbálhatnátok eljutni a Rendőrkapitányságra, vagy csak keríteni egy járőrt, hogy segítsen. Én itt maradok az idegennel és ha ő is benne van, akkor mi feltartjuk őket. Nos? Másik lehetőség, hogy elmegyünk a föld alatt az illető felé, és berántjuk, megmondjuk, hogy mi jók vagyunk és elmegyünk valamerre...

~ Valaki van odakint , aki nem tartozik közéjük ~ gondolta Karin, majd Kirára és Zimára pillantott. Biztos volt abban, hogyha nem is érezték a földön - bár meglehet, hogy Zima igen - a kiáltást hallották. ~ Nem hagyhatunk ott senkit, aki nem ártott a Fekete Napnak...nem hagyhatunk ott egy ártatlan ember, hiszen mi is csak kérdezősködtünk, és ez lett az eredménye...~

- Segítsünk neki? - fordult a többiek felé.

Aaron sok mindenre számított, de arra nem, hogy mikor a Városházához ér, egy tűzcsóva fog a feje felé száguldani.

Éppen talizmánná vált papírját nézegette. Az üzenet már nem látszott rajta, de az elméjébe örökre bevésődött: Köztársaság Város. Mégis miért akarta a titokzatos ember, hogy Aaron a fővárosba jöjjön? Muszáj volt kiderítenie, valamivel elfoglalnia magát, elterelni gondolatait, különben belerokkana az emlékekbe. És hol is lenne egyszerűbb kezdeni a keresést, mint a Városházánál?

~Szörnyeteg vagyok...~ Az emlék még mindig intenzíven élt benne, hiába történt hetekkel ezelőtt.

Alighogy rakta el a zsebébe a gyűrött papírt és nézett fel, egy tűzgolyó suhant a feje irányába. Hála a sok évnyi edzésnek, harcos ösztönei azonnal bekapcsoltak, kiidomította mindig nála levő kulacsából a vizet és kivédte a csuklyás ember támadását.

Ám arra nem volt felkészülve, hogy megremeg a föld. Aaron csak annyit látott, mielőtt elesett volna, hogy egy lány falat emelt maga és még 2 másik lány köré.

- Mégis mi folyik itt? - ordította Aaron indulatosan.

~Ostoba fővárosiak!~

-Persze. Nyomás!- felelt Kira. Megrázta a csuklóját ~Nem gondoltam, hogy ilyen erős az a fiú...

Karin Zimára pillantott, és elmosolyodott, pontosan úgy, mint mindig, ha valami bajba került. 

- Igen, Zima - mondta. - Földidomár vagyok - jelentette ki, és dobbantotta egyet, mire kisebb árok keletkezett valamivel mellettük. - Akkor, Kira, te is kész vagy az indulásra? - kérdezte.

Zimát meglepte, hogy Kirát elengedték. Mint ahogy az is, hogy a csuklyás nő ismerős volt. ~ Lehet, hogy egy volt az utazók közül, akiket nap közben láttunk? ~ Mindenesetre most alkalmuk nyílt a szökésre. Már tudta is, mit kell tennie. Egy gyors mozdulattal a földbe süllyesztette a fiút meg a nőt, majd a becsapódó tűzcsóvák ellen falat emelt hármójuk köré. 

- Karin, kérlek mondd, hogy földidomár vagy. Egy alagúton keresztül kijuthatunk.