-Hogy mi? Nem szertjük, ha nyomoznak utánunk. -válaszolt Karin kérdésére. -És, hogy mi a célunk? Az titok -mondta. Kira már nem próbált szabadülni a béklyóktól. Megadón felült ő is.

-Engedj el, és ígérem nem csinálok semmit! 

-Megnézem azt -vigyordott el -De jól van. Engedd el!- intett, és egy nő lépett ki a csuklyásak közül. Egy mozdulattal lehulott a bilincs, és durván felrántotta a lányt. -Nem csinálsz semmit. A tárcámat, pedig adod vissza! -sziszegte a fülébe

-Sajnos nem csinálahatok semmit, így vissza se tudom adni - szemtelenkedett Kira, mire a nő lerántott az övén lógó tarsolyt. Ekkor jöttek rá, hogy a Fekete Nap tagjai, már reggel óta itt voltak  

Karin Zimára tekinterr...kátszott rajta, hogy hezitál, feladja-e magát. De most nem volt más választásuk...egyelőre. ~ Vajon Zima észrevette, hogy Kirát földidomítással bilincselték meg? ~ tűnődött magában, és ismét a lányra pillantott...ha ő is földidomár volt, márpedig a támadóállásból az derült ki, hogy igen, talán tudna nyerni egy kis időt, hogy kiszabadíthassa...talán.

 ~ De akkor is túlerőben vannak ~ emlékeztette magát, és körbenézett. Vajon mennyi esélyük lenne ennyi idomár ellen?

"Ha nem harcolhatsz, húzd az időt, Karin. Az idő ilyenkor a legerősebb fegyvered lehet" Nagyapja szavai visszahangoztak a fejében. Rendben. Akkor időt kell nyerniük...hátha megoldódik a dolog, és jobbak lesznek az esélyeik. - Szóval, mi baja is van a Fekete Napnak velünk? - ismételte meg a kérdést.

Zima nem akarta feladni magát. Eddig, ha hasonló helyzetbe került, mindig talált valami megoldást. Most is végig futtatott magában néhány lehetséges megoldást, de hiába, túl erőben voltak. Egyedül talán, esetleg ki tudott volna jutni, de nem hagyhatta ott a lányokat. Karin közben megadta magát. Innentől nem volt választása. Igyekezett nyugalmat eröltetni magára.

- Legyen. - megadóan felemelte a kezét.

A fiút nézte, várta, hogy válaszol-e Karin kérdésére.

Kira a földön fekve felemelte a fejét. -Engedj el te mocsok! 

-Ohoho nyugi van - nézzet a földön fekvő Kirára, de félszemmel a másik kettőt figyelte. Karin meg adásra emelte a kezét. A Fekete Napos tag intett egyet, mire a csuklyás alakok megindultak a lányok felé.

~Az én hibám. Miért kellet ilyen meggondolatlanad lenned Kira?~ szidta magát. Megpróbált megmozdulni, de a bilincsek egyre szorossabak lettek. 

~ Szóval dobjam el a fegyver... micsoda szerencse, hogy a földidomítást nem tudom csak úgy eldobni...bár erről még egyelőre nem kell tudnia ~ gondolta, és arcára bizonytalan kifejezést erőltetett, elejtette kését, és feltette kezeit.

- Szóval, hová is kéne mennünk? - kérdezte a fiútól, és a földön fekvő Kirára pillantott...~ állj már fel...állj már fel...~ ismételgette magában. Túl sokan voltak ellenük, és ketten nem bírnák sokáig. Ráadásul nem is akarta, hogy új ismerőseinek baja essen. - Amúgy - nézett ismét a fiúra - tulajdonképpen mi baja van velünk a Fekete Napnak? Mi csak érdeklődtünk... - ~eddig még ~

A fiúnak gyorsak a reflexei, Kira érezheti, hogy rákulcsol a kezére a csuklónál és erőseb megszorítja azt, ha nem engedi el és ejti le a fegyvert, akkor a csuklója törik és emiatt ejti el, ha egyébként megteszi, akkor a kés a hóba esett és mire leért, akkora már ő is, ugyanis a fiú kisöpöri őt a lába alól. Nem tudja mozgatni a kezét, ugyanis valaki -valószínűleg az egyik csuklyás fazona földidomítással megbilincselte azt, a lábait szintúgy, majd Karinra néz.

-Dobd azt el, vagy baj lesz.

Ez szólt Zima-nak is , aki támadóállást vett fel, majd tekintete ismét Kira-ra szegeződött.

-Mi ez az egész? Maga akart a fekete nappal találkozni, hát itt van. Mi van, most már félsz tőlünk.

Kezéből fekete tűz villan fel s megejt egy utolsó figyelmeztetést a másik két lánynak.

-Ha nem adjátok meg magatokat, akkor ebből a földön fekvő egyedből nem sokáig lesz élő példány, szóval a helyetekben én csipkedném magam és elindulnák szépen az egyik őr felé a bilincsemért.

Zimáék mellett felbukkant egy fiú. Felajánlotta, hogy haza kíséri őket. Zima sosem bírta az ilyen "segítőkész vigyorgókat" . Látta a fiú kezén a jelet, de ezen már meg sem lepődött. Kira közben reagált, kését a férfinek szegezte. ~ Szép mozdulat. ~ ismerte el magában. Kira kezdett szimpatikusabbá válni. Karin sem tétlenkedett, Zima látta, ahogy megmarkolja a kését. Neki nem volt semmilyen fegyvere. Inkább felmérte a terepet. Több tucatnyi embert érzett. ~ Mi hárman vagyunk ők... sokan. Kezd izgalmas lenni. ~ Támadóállást vett fel, hogy reagálni tudjon az esetleges támadásra.

Karin öszeszorított ajkakkal nézett a fiúra...az első pillanattól fogva tudta, hogy nincs valami rendben vele... "Sose bízz az idegenekben" - mondta mindig nagyapja. Oldalra pillantott...éppen két, szinte idegennel sétált a város kellős közepén, bennük mégis, valamiért ösztönösen megbízott.

Körbenézett. A tér minden kijáratánál csuklyás alakokat látott...nem tetszett ez neki, nagyon nem. Akkor vette észre, ahogy a fiú lesztyűje félrecsúszott, a tetoválást. Kira azonnal mozdult, és ruhaujjából előrántott egy kést.

Karin a fiúra nézett. Nem tudta, mit akart...de abban biztos volt, hogyha nem tudják meg időben, akkor abból nagyobb bajuk is lehet. ~ Végre történik valami ~ gondolta, és az övében lévő késre csúsztatta a kezét. Hát, fel kell készülni az ilyen dolgokra.

Egy fiatalember termett elöttük. Udvariasan nyújtja a kezét. ~Nem tetszik ez nekem.~ Feszül meg Kira. A fiú csuklóján kicsit elmozdul a kesztyű. Egy tetoválás látszik ki, mintha egy nap egy szára lenne. ~Fekete Nap!~ csap belé a felismerés. Kira nyútja a kezét. A két földidomár zavarodotan nézz rá. Látták a jelet ők is. Amikor a fiatalember megfogná, a lány a ruhaujjából elő ránt egy kis kést, és torkának szegezi

-Mi ez az egész? - kérdezte fenyegetően. A fiú csak mosolygot 

A lányok pont rosszkor voltak rossz helyen, ugyanis valaki a sikátorból végighallgatta a beszélgetést amit a furcsa férfivel folytatott s amint visszaértek a főtérre be is kopog az ajtón. A férfi persze neki is gyanútlanul ajtót nyit, azonban rögtön egy csóva ér a nyakához, szinte már perzseli azt.

-Ez a három már egy ideje nyomoz erre, mintha keresnének valakit. Csak nem a szellemeket, vagy netán minket? Mutat fel egy pergament a fekete nap logójával. Az illető persze félti az életét, így elmond mindent amit Kira kérdezett. Az események ezután gyorsabbak lesznek, furcsa -főleg csuklyás- alakok kezdenek el megjelenni a városházával szemben, mintha elzártak volna minden kijáratot. Egy  férfi vagy inkább egy srác kapcsolódik be a beszélgetésükbe, mind a hárman megilyednek egy kicsit.

-Jó estét hölgyeim, nem kéne ilyen későn egyedül bóklászniuk. Megengedik, hogy hazakísérjem magukat? Esetleg beüljünk valahova.

Aztán nyújtja ki a kezét -kesztyű van rajta- és várja, hogy a lányok is így tegyenek. Ha ezt teszik, akkor egy csókot nyom rájuk, azonban ha jobban megfigyelik a karját akkor a kesztyű alól egy kicsit kitűnik a tetoválás, tényleg csak apró jel, azonban nyilvánvaló, hogy a nap egyik szára.