~Találnom kéne egy jó gyógyítót,ezek a sebek nem akarnak gyógyulni~

Quan tovább sétált az utcákon,és kérdezgette a helyieket hátha valaki ismer egy gyógyítót.

Iona gyorsan haladt a macskaköves utcákon. Ritkán járt a szegénynegyedben, de valami mégis odavonzotta. Közben folyamatosan járt az agya. Minden annyira hirtelen történt. Egyik nap a világ még normális volt, ő pedig (noha ez sem számított hétköznapinak), csak egy egyszerű légidomárlány. De a szellemek, és a hangidomítás mindent összezavartak. És ezt az új képességet nem tudta, kitől tanulva fejleszthetné. A legtöbb idejét így a Légtemplom szigetén kívül, a városban járkálva töltötte. Jobbra kanyarodott, így a gyárak felé haladt tovább. 

-Na végre

Zhen megtalálta a piacot,ahol vett magának pár óceáni körtét és ezzel tovább járta a várost.

~A fenébe már megint eltévedtem~

Zhen éppen a piac felé tartott valami ételt venni magának, ám szokásosan eltévedt.

~Talán balra kellett volna fordulni~

Majd barangolt tovább.

~ Egy alkartörés, két lábszártörés, egy lehorzsolt térd és homlok. Átlagos nap. Nem szeretem az átlagos napokat... ~

Ruan hazafelé tartott a szegénynegyedből. Az utóbbi időben önkéntes gyógyítóként dolgozott. Dolgozott, erős túlzással. Az ittenieknek nem futotta a drága gyógyítókra, így legtöbbször ingyen gyógyított, persze előfordult az is hogy házi készítésű finomságokkal, olykor hallal fizettek neki. Sosem vallaná be, de a legjobban annak örül amikor gyerekekhez hívják ki. Azok a mosolygós-csillogós szemek mikor elmúlik a fájdalom, felbecsülhetetlen. Megállt egy pillanatra, felnézett az égre.

~ Hogy megváltozott minden pár hét alatt. Az új levegőidomárok, szellemek jelenléte…habár a gyerekek örülnek az új játszótársaknak. Na haladjunk… ~

Ruan feleszmélve a merengéséből, továbbindult.