Többi postot ide: SZELLEMERDŐ

Egy őr itt maradt, úgy néz ki, hogy sokáig bámészkodott. Ez nem tetszik nekem, viszont most egyértelmű túlerőben vagyunk így csak végignézhette, hogy elengedem a többieket, beosztom a rabokat. Viszont most hivatalosan is felszólítom őt, hogy tegye szépen le azt az íjat, vagy nagy baj lesz.

-Te ott. *Szakítom félbe az eszmecseréjét Iona-val.* Tedd le szépen azt az íjat, mert lőhetsz akármilyen pontosan és akármilyen gyorsan, de túlerőben vagyunk. HATALMAS túlerőben, megjegyzem. Dobd el az íjjat magad elé, a vesszőket pedig a völgybe amíg szépen mondom.

Intek a többieknek, hogy álljanak készen lefegyverezni az íjászt, már ha az nem veszi észre a hatalmas túlerőt. Ha ez megtörténik, akkor a levett bilincsek egyikét helyezem a csuklójára, a másikat pedig az egyik fához kapcsolom így ha még íjhoz is jutna nem tudna lőni, mert az egyik kezét nem tudja használni. Ha a többiek találnak valami ételt, lehet az növény vagy gyümölcs, akkor először a rabok kapnak, a fogoly csak aztán. Visszatérek a többiekhez, miután Lee-t "elintéztem".

-Szóval Korra az avatár itt van. A megmentése érdekében át kell szervezni a dolgokat. Sokkal...

Bevallom őszintén, hogy úgy terveztem, hogy nem megyünk vissza Yan Lee-be, hanem áttörjük a portál örzését és visszamegyünk, viszont rendőri kötelességem megmenteni az avatárt. Ekkor támadt egy ötletem, egy használható ötlet, bár attól függ, hogy Lee mennyire együttműködő. Azzal kilépek a beszélgetésből.

-Még szívesen beszélgetnék veletek, főled veled légidomárlány. Érdekel a néped, a történetük...Minden..Lenyűgöző.

Azzal odalépek Lee,hez a kabátom belső zsebéből kiveszek egy papírt és egy tollat, majd a férfi kezébe nyomon, a papírt pedig a lábára teszem. Ha kapott ételt, akkor elveszem tőle, a vizet szintúgy. 

-Nem lenne épp a legnagyobb dicsőség, ha így halnál meg, nemigaz. Étlen szomjan. Kössünk üzletet, nekem nem kell több, mint az, hogy leírod erre a lapra a börtön jelenlegi őreinek a nevét, élén az íjászokkal. Semmi több csak ez, jó lenne tudni, hogy kikkel állunk szemben és talán egyet felismerhetek, esetleg korábban olvastam az aktáját és a múltjához igazítanám a további lépéseket. Gondolom nem fogsz rögtön segíteni, miért is tennéd. De gondolj bele barátom, nincs itt senki aki megmenthetne. Nincs itt senki, akit érdekelne az életed, szépen meghalnál itt étlen, szomjan.

"Mesélnél még nekem erről a szellemi utazásról?" 

Iona furcsán nézett az íjászra. Nem olyan rég még lenézte, amiért nem a Tűz Népéhez tartozik, most pedig érdeklődik?

- Attól függ. Mondjuk hálás lennék, ha megígérnéd, hogy egyikünknek sem esik bántódása, ha beszélek. Úgy két órával ezelőtt fenyegettek meg, hogy elvesztem a nyelvem, ha nem fékezem meg, neked pedig megparancsolták, hogy taníts tiszteletre. Nem szeretnék nyilat kapni egy testrészembe sem, csak mert képes vagyok valamire. - közölte.

~És mellesleg egy bocsánatkérést is elfogadnék, de azzal valószínűleg túl messzire mennék...~

Lee miután a vezér megfeddte, felszállt a vonatra, és leült  a székre. Tudta, hogy a rabok észrevesziok, de úgysem bánthatják. Szépen nyugodtan hallgatta Iona, és a többiek beszélgetését.

~ Hm... Szellemi utazás? Ez egyre érdekesebb. ~ majd ezután közelebb lépett és megállt Iona mellett.

- Mesélnél még nekem erről a szellemi utazásról?

Kiráék felszálltak a vonatra, ahol bilincset kaptak a kezükre. Egyszer csak vége lett a síneknek, és satobuszokra ültették őket. A rabok szemét bekötözték, ne lássák az útvonalat. Körübelül egy óra múlva kitették őket egy erdő szélén. Ahogy a busz visszafordult, Night kézbe vette az irányítást. A fölidomároknak, hogy sátrakat készítsenek, a többi embernek pedig, hogy a tűzhöz szükséges dolgokat keressen. Kira leszedte a bilincsét és szétnézett, hátha tud segíteni. Nem tudta mennyire örülnének az emberek annak, hogy tűzidomár, azok után, amit a Fekete Nap művelt.

–Én tűzidomár vagyok! –kiáltotta el magát –Tudok segíteni a tűz gyújtásba! –Segített meggyújtani egy máglyát, ahonan már a többi ember is tudott tüzet szerezni. Szétnézett és meglátott egy ismerős légidomárt. ~Iona ~ jutott eszébe a neve. Éppen Nightal beszélgetett, és csatlakozott hozzájuk Karin is. Gondolta oda megy, de nem igazán akart a rendőr társaságában lenni. Nem tehetett róla, egész idáig az volt a célja, hogy ne kapják el. Erre a gondolatra keserűen elnevette magát       

Ionának hamar leesett, hogy Karin azt szeretné, ha falazna neki. Az okát nem tudta, de bólintott.

- Szia, Eriko! Igen, emlékszem. A többiek is itt vannak? - kérdezte.

Hamarosan elérték az egyik állomást. Alig szálltak fel csupán, mire Karin felvonta a szemöldökét, de nem szólt semmit...nem voltak itt sokan, és ez kissé nyugtalanította. Azonkívül, hogy a rabokkal menjenek a vadonba... ~ Meglátjuk, mi sül ki a dologból ~ mosolyodott el.

Az út hosszú volt, és ez idő alatt a lány a többieket figyelte...a legtöbben kissé döbbenten néztek ki a fejükből, és Karin érezte, hogy valóban ilyenek is...persze, kissé nehéz lehet megszokni, hogy boldogan éltek, aztán hopp, egy csettintésre átkerültek a szellemvilágba.

Az egyik kijáratnál a rabok szemkötőt kaptak, ők azonban szerencsésen megúszták ezt. Karin ekkor döbbent rá, hogy még mindig Fekete Nap egyenruhában vannak, és ez a dolog elkezdte kissé feszélyezni...csupán remélte, hogy nem lehet belőle különösebb bajuk. Fél szemmel azért -  ~nem mintha lenne több ~ jegyezte meg gúnyosan magában - Nightra figyelt, aki lerajzolta az egész utat...nos, ahhoz képest, hogy rendőr volt, megvolt a magához való esze, az már biztos.

Leszálltak. Az őrök elmentek, bekötött szemmel, bilincsben hagyva a rabokat. ~ Ezt nevezem aztán esélyegyenlőségnek ~ jegyezte meg magában Karin, és végighallgatta a rendőrt, hogy hogy kell leszedni egy bilincset...nem mitnha eddig sosem csinált volna ilyet, de ő éppen Eriko volt, aki ízig-vérig jókislány...vagyis, addig az, amíg valaki fel nem idegesítni.

Látta, hogy Night elindul valaki felé, és amint meglátta a lány arcát, Karin teljesen meglepődött...Iona volt az, a légidomárlány, akivel találkoztak. Látta mellette a társait, egy vízidomárt meg egy földidomárt, akikről beszélt korábban,. de azért éredklődve hallgatta végig, mi történt azóta. Közelebb lépett hozzájuk.

- Helló, Iona - köszönt a légidomárlányra. - Tudod, Eriko vagyok a szegénynegyedből - mondta. Aztán Nightra pillantott. - Azt mondták, ugye, ha fél évet túlélnek itt, akkor szabadonengednek mindenkit...viszont valahogy biztos ki lehet szökni, nem őrzött terület - ~ és meg kéne találnunk az avatart is, ha már itt tartunk ~ - De szerintem - mosolyodott el, enyhe gúnnyal az arcán - titeket nem azért küldtek ide, hogy túléljétek...aőt, ha a bilincseket nézzük, inkább az elpuszításotok lehet a cél. Szóval, szerintem kifejezetten idegesíteé őket, ha megtudnák, mi történt... - mondta. Gondolatai egyre gyorsabban pörögtek elméjében...végre volt ötlete. De egyelőre, jobbnak látta, ha vár vele kicsit.

- Üdv! - felelt Iona a titokzatos külsejű rendőrnek, és elfogadta a segítséget. - Mikor leestek a kezéről a bilincsek, megpróbálta összeszedni a gondolatait, hogy minél pontosabban írhassa le a történteket. - Köztársaság Városba betört a Fekete Nap. Egy földidomárral, és egy másik légidomárral jöttünk át a szellemvilágba, de fogságba estünk. Itt találkoztunk még néhány emberrel, akik az Avatárt védelmezték, akit ugyanott tartanak fogva valahol, ahol minket tartottak. A Fekete Nap áthelyezte Ba Sing Se-t a szellemvilágba, és megfosztották a képességétől az egyik társunkat, akit a fal építéséhez vezényeltek. De tudjuk, hogy a fő céljuk Ozai, és Sozin visszahozása. Teljesen el van szállva az agyuk, úgy tekintik, hogy a Tűz Népe a legerősebb, és át akarják venni a világuralmat. Dióhéjban ennyi. - sóhajtott. - Amelett, hogy túl kell élnünk, most fontos lenne megtalálni az Avatárt. Megpróbálkozhatok azzal, hogy szellemi projekcióval megkeresem, de múltkor is Zimáéknál kötöttem ki a szegénynegyedben... - magyarázta, aztán eszébe jutott, hogy a rendőr valószínűleg nem tudja, kiről beszél. - Egy földidomár és a barátai. Nem fontos, a lényeg, hogy még nem tudom uralni a szellemi utazásokat.

Vagy úgy, szóval családnév. Most már nemhiszek Zimának, de ez most nem is számit. Mindenki belegyezett abba, hogy elinduljunk a vonatállomásra így nem láttam értelmét a további várakozásnak s elindultam az első állomás felé. Kevesen szálltak fel, azonban pont elegen. Minél kevesebb a kíváncsiskodó ember, annál jobb. Végigmérem a vonaton lévő embereket, a legtöbbjük ártatlan arccal néz ki magából, legalább is számomra ez tűnik fel. Az út viszonylag hosszú, hisz a vágány körbemegy egész Yan Lee, azaz Ba Sing Se körül, majd az egyik kijáratnál elhagyja azt. Itt a rabok szemkötőt kapnak és egy buszra szállunk át. Szerencsére mi nem kapunk szemkötőt, így lerajzolhatom az útvonalat a titkos völgybe. Minden egyes kanyart, emelkedőt, lejtőt megjegyzek és a körülményeknek a legmegfelelőbben rajzolom le. Amikor megérkezünk akkor bilincsben otthagyják őket, úgy ahogy voltak. Esélyt sem adnak nekik a túlélésre, amíg a rabszállító busz látótávon kívülre nem kerül az első bokrosabb résznél meghúzom magamat. Az első ember, akin megakad a szemem egy légidomárlány. Hallottam, hogy visszatértek de azt nem,hogy ennyien. Remélem, hogy az ötös társaság többi tagja is elhagyta a vonatot, hisz a terv az volt, hogy innen, a többi rabbal közösen próbálunk megszökni. Mivel rendőr vagyok, így tudom, hogy hogyan kell levenni egy bilincset. Amikor kábé mindenki rendeződik, akkor a társaimnak megmutatom ugyanezt a trükköt, majd személyesen odalépek a tömegbe.

-Night Akiyama vagyok és az önök oldalán állok. Köztársaság város rendőrtisztje vagyok, és egy a nappal nem összefüggő ügyben nyomozok. Mindannyian kifogunk jutni innen, közös erővel.

Ha kell, akkor felmutatom az igazolványomat is.

-Először is meg kell szabadulni a bilincsektől, én és a társaim segítenek levenni azokat. Ezután elkell osztanunk a munkát, hogy ki mit csinál. Nem mehetünk vissza felkészületlenül, gondolom ebben egyetértünk. Kérlek titeket, hogy miután megszabadultatok a láncoktól gyűjtsetek táborhoz szükséges dolgokat, faágakat, leveleket. Feltéve ha nincs önök közt tűzidomár. A földidomárok készítsenek kezdetleges sátrakat. Ha összetartunk, akkor közös erővel túlélhetjük ezeket a borzalmas körülményeket. A kérdésekkel ráérnek, egyelőre tegyék azt amit mondok, és ahogy mondom. Nem főnöknek nevezem ki magam, hanem tudom, hogy így lehet túlélni. Elvégre csak Nekem van térképem vissza. Aki önállóan szeretne cselekedni, azt sem vetem meg. Mindenki azt csinál amit akar, viszont én biztos kiutat tudok innen.

Ezután odamegyek az idomárlányhoz, bizonyos szinten csodálom őt, hisz életemben nem láttam még légidomárt. Ha még senki nem vette le a bilincsét, akkor felkínálom magam a "hősies" feladatra.

-Hadd segítsek.

És ha engedi, akkor egy könnyed mozdulatattal lepattintom a bilincset,Ha már valaki más megszabadította őt a béklyótól, akkor is odamegyek hozzá. Mindig is tiszteltem a levegő népét, hisz szerették a békét, megvetették a harcot ahogy én is. Közülük talán csak Zaheer-t írnám a listára, márha tudnám a korát.

-Szia.

Köszönök neki utólag.

-Tudnád részletezni a korábbi történéseket?

/Azt, hogy rajtatok maradtak a bilincsek még a mesélőmmel akartam leírni, de valahogy kimaradt)

Iona még azt is számításba vette, hogy egyszerűen megharapja az Uralkodó ujját, de végül biztonságosabbnak találta nem tenni. Miközben felvezették a vonatra, azon töprengett, mit ért a férfi az alatt, hogy tanítsa meg neki, mi a tisztelet.

~Ha én vagyok tiszteletlen, akkor ez az ember maga a nagybetűs gonosz. Szellemeket zár ketrecekbe, ártatlan embereket végeztet ki, és még azt sem hagyja, hogy megmondjam a véleményem. De jobb ha nem szólok. Vagy legalábbis nem most...~

Az uralkodó megérkezett s hamarosan elmondta azt is, hogy miért hozták őket ide.

-Nem fogok bemutatkozni holmi pornépnek, hisz nektek úgyis csak Uram, vagy fennség vagyok. Titeket választottalak ki, mert nem tartottalak titeket méltónak a munkára. Levegő nomádok, vízidomárok. Írtani kéne titeket, nem az erdőbe zárni a többi állat közé. Viszont ha méltónak tartjátok magatokat arra, hogy éljetek, hát bizonyítsatok. A vadonban kaptok fél évet túlélni. Fél év, sem több sem kevesebb. Aki meghal...nos sajnálom őt.

Majd az uralkodó Lee-re néz aki épp Iona-val folytat eszmecserét.

-Hogy merészeltél hozzászolni ezekhez? Tönkreteszik az elmédet. Tönkre teszi az eszméidet. Még csak felszólalni sincs joga ebben a teremben. Ráadásul a falnak dőlt míg a többiek térden állva vártak. Látszik, hogy a Levegő népe így sem tanult tiszteletet. Hát kérlek mutasd meg neki, hogy mi a tisztelet.

Ezt veheti parancsnak is, hiszen ha nemteszi akkor az uralkodó fénylő tüzével kell szembenéznie. Eközben megérkezik a vonat és a bemondó felszólal s Amon -aki nemrég jött be- int egyet és az őrök felvezetik a rabokat a vonatra. Az uralkodó még megszorítja az ujjaival Iona ajkait és figyelmezteti.

-Jól vigyázz a szádra és kontroláld, hogy mi az ami elhagyja a nyelvedet...vagy könnyedén elbúcsúzhatsz tőle.

Majd őt is felkísérik a vonatra és elindul a az első állomás felé.

Aaron és a többiek sikeresen elérik a harmadik állomást, melyre rajtuk kívül még négy-öt ember száll fel csupán, nem sokan mernek ilyenkor felszállni rájuk. Az ötös csapatnak lehetősége nyílik végigmérni a rabokat és az őröket. Csupán két őr van kabinonként, azonban pont elég ugyanis a felszállás előtt az összes rabot megbilincselték. A végállomást viszonylag hamar elérik, egy erdős részen áll meg a vonat, nincs is állomás csupán a sín ér véget. Először a rabokat vezetik le, majd a többieknek is lehetőségük nyílik lezárni. Itt bekötik a szemüket -csak a raboknak- és egy satobusz-ra teszik őket. Körülbelül egy óra után elérnek egy völgybe ahol magára hagyják a társaságot. Aaronéknak most kell elmenni a buszról, hogy a foglyokkal maradhassanak.