Karin még épp idejében húzta fel a földoszlopot Zima elé, így a villám ennek csapódott és nem a lánynak. Ezután több dolog történt egyszerre. Zima éppen a lyukba készült leugrani, amikor szerencsétlenségére megbotlott és kifordult a bokája. Előrezuhant, egyenes bele a hasadékba, le a csatornába. Eközben a villám felpattant a szikláról és eltalálta a börtöncella plafonját, amely megadta magát az erős támadásnak, és pár pillanat múlva be is szakadt. Az őrök, mielőtt rájuk zuhant volna a törmelék, kirohantak a cellából, Karin pedig éppen idején ugrott bele a lyukba, Zima után. Ezután nincs más út, mint egyenes előre a büdös, koszos vízben. A lányok, akár ki is találhatják, hogy ezután mit csináljanak, tervet készíthetnek, valamint nem ártana, ha a sebeiket is elláttatnák valakivel.

/A többi postot majd ide: BA SING SE-I CSATORNARENDSZER/

Zima pont elkészült a lyukkal, mikor hallotta a fal leomlását és Karin vállának a roppanását. ~ Karin! ~ de hangosan nem bírt megszólalni. A felé indított villámtól egy pillanatra sokkot kapott. Tudta, hogy mozdulnia kéne, tudta, hogy akár vissza is idomíthatná - hisz ismeri a mozdulatot, csak még sosem próbálta - mégse ment. De mikor Karin eléemelt egy oszlopot, rá tudta magát szánni a cselekvésre. ~ Bele kell ugranom a lyukba, különben rám dől az oszlop ~ legalábbis remélte, hogy csak az. Már éppen mozdult volna, mikor a fordulatban megbotlott.

Karin érezte, ahogy a kő a vállának csapódik, és hallotta a roppanást. ~ Ez nem hiányzott ~ gondolta, és idegesen vállához kapta a kezét. Már csak három őr volt talpon, de azzal együtt, hogy neki az egyik keze gyakorlatilag használhatatlanná vált, még mindig kétszeres túlerőben voltak. ~ Időt kell szereznem Zimának ~ határozta el.

- A rossz lányok itt maradnak - kiáltotta az egyik őr hirtelen. ~ Azt csak képzeled, öregem ~ válaszolta magában a lány, mikor meglátta, hogy Zimára célzott egy villámmal.

Karin úgy érezte, megállt az idő. Eszébe jutott minden arról a napról, mikor elvesztette a szüleit...elvesztette a húgát. Hónapokon keresztül arról a felhőről álmodott, ami közeledett feléjük, és a mai napig is voltak néha rémálmai róla. ~ Nem fogom hagyni, hogy bárkit is megöljetek a közelemben, tűzidomárok! ~ nézett fel dühösen, és ép karjával egy földoszlopot húzott fel a lány elé. ~ Csak a villámot fogja meg ~ reménykedett.

Az őrök dühösen mordultak fel, mikor Karin felhúzta előttük a falat. Eléggé erős volt, de nem állhatott ellen 4 képzett őr folyamatos támadásának. Pár perc eltelt, majd a fal szinte szétrobbant, ami mindkettő csapatnak a kárára volt. Az egyik katonát a fején és a mellkasán is eltalálta egy jelentős kődarab, emiatt pár pillanat múlva összeesett. Karint pedig a vállánál találta el egy kemény szikladarab, lehetett hallani a lány vállának roppanását. Már csak 3 őr volt talpon, de ők meglehetősen dühösek voltak ekkora.

- A rossz lányok itt maradnak! – kiáltotta az egyik, majd villámot formált és egyenesen a mélyedést ásó Zima felé célzott.

Zima elmosolyodott, mikor a két őr eldőlt. De a többi nem hezitált. Karin falat emelt kettejük elé. ~ Csak bírjon el velük. ~ Nekiállt a lyuknak. Először a lábával próbálta megérezni, milyen mélyen lehet a csatorna, aztán koncentrálni kezdett, majd toppantott egyett. Megjelent egy kör alakú mélyedés, innentől már a kezével idomította a földet. Meglepetésére nem volt annyira masszív. 

- Pár perc és kész - mondta Karinnak.

 

Karin látta, hogy meglepetten érte a katonákat a támadás, és ketten máris eszméletlenül rogytak össze. ~ Nagyszerű ~ gondolta a lány ~ Már csak négyen maradtak, kettő ellen...viszont ők nem földidomárok ~ tette hozzá kaján örömmel.

Azonban a maradék négy már nem hezitált, azonnal tűzgolyókat küldtek feléjük, amint magukhoz tértek a meglepetésből. A lány azonban, amint észrevette a veszélyt, reflexszerűen falat emelt közéjük, Tudta, hogy ezzel is csak egy kis időt nyernek maguknak, mert előbb-utóbb mások is odaérnek, szóval sietniük kellett, amennyire csak tudtak.

- Zima, kezdj el lyukat vágni! - mondta a lánynak, miközben igyekezett megtartani a falat.

Az őrök nem számítottak arra, hogy a lányoknak már visszatért az erejük, ezért váratlanul érte őket az arcukba vágódó két kődarab. A két katona, akiket eltalált a nehéz szikla, eszméletlenül rogytak össze, a korábban Aaron általal kiütött, két Dai Li ügynök mellé. A maradék négy őr megszeppenve vette fel a harci beállást, majd tűzcsóvákat lőttek Karin és Zima felé.

Hirtelen hat őr lépett be a cellájukba. ~ Ezek visszajöttek ellenőrizni minket! Biztos a portálhoz is ment egy csapat.. De legalább az erőm visszatért. ~ Karin figyelmeztetése előtt nem sokkal vette észre a csatornát. ~ Csoda, hogy eddig fel sem tűnt. Undorító, de nincs más választásunk.~ Miután a lány az őrökre kiabált és feléjük idomított egy követ vázolta a tervet. Zimának nem volt ellenvetése. 

- Hát így bízzunk a Fekete Napban? - kiáltotta, majd ő is egy követ idomított feléjük. Közben elkezdett azon gondolkodni, hogyan vágjanak lyukat a földbe.

~ Visszatért az erőm! ~ ujjongott Karin, majd ideges pillantást vetett az őrökre. ~ Aaron és Kira elindultak! ~ gondolta, és elmosolyodott. Ez nagyszerű...viszont ők még mindig a cellájukba zárva várták a csodát...hacsak.

- Zima, remélem, nem félsz a patkányoktól - jegyezte meg halkan, ~bár én nem vagyok értük oda túlzottan, de nem baj ~ tette hozzá magában. - Van alattunk egy szép csatorna...kicsit undorító, kicsit büdös, viszont meg tudunk lépni - jelentette ki, és feszülten pillantott a hat őrre, akik cellájukba léptek. - Arról volt szó, hopgy holnap veszik el az erőnket! - kiáltott fel, és egy közepes méretű követ idomított egyikőjük felé. - Szóval, Zima, a terv a következő: valahogy legyőzzük ezeket, és csinálunk egy lyukat a gustustalan csatprnába! - szögezte le, és élvezettel fordult a katonák felé. Már kezdett neki hiányozni az izgalom.

- Igen érzem. Legyünk résen, mert lehet, hogy hamarosan indulhatunk. ~ Zima próbálta érezni magában az erőt. Határozott áramlott belé. De még mindig nem volt teljesen jó. ~ De már valamennyire használható. ~ Zima feszülten figyelt, de azért felvette a beszélgetés fonalát. 

- Egyébként tény, hogy a homok meg az üveg közel állnak egymáshoz, de a homokkal nem igazán tudok bánni. A Tűz Népének fővárosát én is szeretem, ott éltem négy évig a nagyszüleimnél. A többi... - Zima is elnémult, mikor újra mozgást érzett valahonnét kintről. Inkább figyelt. Érezte, ahogy egyre izgatottabbá válik. Menni akart. Gondolatban már át is törte a falat.

 

Karin és Zima érzik a bizsergést a bőrükben, ahogy teljesen visszanyerték erejüket, elmúlt a chiblokkolás. Most már tudnak idomítani, lehetőségük is van a szökésre. A tűzidomár Fekete Nap katonák, akik eddig Kirat és Aaront üldözték, most visszafordultak, hogy ellenőrizzék, a többi fogollyal minden rendben van e. A többi ügynök a Portált ment őrizni, hogy senki ne tudjon átjutni Köztársaság Városba. Zimának és Karinnak csak egy lehetőségük van a szökésre: a cellájuk alatt egy büdös vízű, iszapos csatorna folyik. Ha ide valahogy letudnának jutni /lyukat idomítanak/, lehetőségük lenne meglógni. Ám előtte le kell győzniük a 6 katonát, akik éppen ebben a pillanatban lépnek be a zárkájukba.

- Igen, homokidomár vagyok - bólintott Karin. - Gondolom, azért te is tudsz bánni vele...a homok és az üveg viszonylag közel állnak egymáshoz. Amúgy egyszer tényleg szeretnék elmenni Zaofuba...igazából még nem nagyon találkoztam fémidomárokkal, és érdekes lenne megnézni, mit hogyan csinálnak...tudod, a nagyapám egyszer látta Toph Bei Fongot - tette hozzá, majd elgondolkodott a lány kérdésén. ~ Mi volt a kedvenc helyem? Lássuk csak...~ felidézte magában az összes helyet, ahol valaha volt. Tuéajdonképpen mindet szerette, mindegyikben volt valami különleges...

- Talán a tűz népének fővárosát mondanám a kedvenc helyemnek - mondta. - Mint mondtam, Ba Sing Se nem a szívem csücske, a levegőtemplomok túlságosan is nyugodtak voltak nekem, az északi meg a déli sarkon pedig szinte... - elhallgatott. Érzett valamit, valami kisebb káoszt a börtönön kívülről. ~ Vajon Aaron és Kira azok? ~ kérdezte magától, majd Zimára nézett. - Te is érzed?

~ Nem lehetett könnyű élete, de úgy tűnik jól meg van. Egyébként illegális utazó. Hm... Biztos valamivel könnyebb volt úgy. Nem kellett az a sok papírmunka, útlevél meg minden, amit örökké el kellett intéznem. ~

- Egyébként az, hogy a sivatagban éltél azt is jelenti, hogy homokidomár is vagy?~ Biztos, ami biztos, megkérdezem, hisz nem következik egyenesen. ~ Egyébként Zaofu gyönyörű, az egyik legszebb város, ahol valaha jártam. Egy távoli rokonomnál laktam, aki rengeteget mesélt a város alapításáról, Tophról meg a gyermekeiről. Nagyon szerettem ott lenni és tanulni. Csak azt sajnáltam, hogy Korrával nem találkozhattam és nem tudtam kivenni a részem a Vörös Lótusz elleni küzdelemből. Az egyik távolabbi városrészben laktam, ahová nem érkeztek meg időben az információk. Ráadásul a rokonomra is vigyáznom kellett. Szegény elég öreg és nagyon megijedt az ellenségtől. A lényeg, hogy egyszer el kell jutnod oda, mert fantasztikus hely. Neked mi volt a kedvenc helyed, ahol jártál? Miért?

 

Karin elvigyorodott. Ez volt a kedvenc kérdése, és már felkészült, hogy válaszolnia kell rá...tulajdonképpen annyira nem is volt kellemetlen a dolog, mint amennyire számított rá, meg különben is, nincs benne semmi szégyellnivaló...legalábbis, azért vállatható a dolog.

- A szüleimmel a sivatagban laktunk, egy kicsi meg piszkos városkában...elég furcsa volt, de szerettem, csak utána...mondjuk úgy, elvesztettem őket, szó szerint - ~ és még ha élnek is, se fogok odarohanni hozzájuk ~ tette hozzá magában. Nem hiányoztak neki, és bár tudta, hogy ez önzőség, már nem törődött vele különösebben. - Utána a nagyapám nevelt három éven keresztül, de ő meghalt, szóval, gondoltam, körülnézek kicsit a világban. Utazgattam erre-arra, néha legálisan, néha meg nem, aztán idejöttem Ba Sing Sébe...Őszintén szólva nincsenek túl jó emlékeim a városról... - jegyezte meg. - Mikor pedig a Vörös Lótusz elfoglalta a várost, leléptem, és elmentem Köztársaságvárosba...majd két nap után visszakerültem Ba Sing Sébe - válaszolta egy gúnyos mosoly kíséretében. ~ Na igen, ilyen az én szerencsém...~ - És Zaofu szép? Mindig is el akartam menni oda, de valahogy kimaradt...nem maradt rá időm...

- Nekem sem jutott eszembe más a falon kívül. Esetleg megpróbálok üveget vinni. 

Zima már nagyon unta a várakozást. ~ Már is bajba kerültek volna? Csak nem... ~ Remélte sikerrel járnak. Karin hirtelen felé fordult. 

- Na és Zima, te hogy kerültél Köztársaságvárosba?

~ Végül is a terv már meg van, akár beszélgethetnénk is. Tényleg jó lenne megismerni. ~ Zimának már sokszor kellett elmesélnie az életét, így már volt gyakorlata. Most viszont Karin csak egy szeletére kérdezett rá, így ahhoz mérten próbált válaszolni.

- Nos, megpróbálom nem teljesen az életem elejétől kezdeni. Kicsi korom óta jártam a világot. Tizenöt éves voltam, mikor úgy döntöttem, a Keleti Levegőtemplomból Köztársaságvárosba megyek, mert ott még nem jártam és szerettem volna találkozni Tenzin mesterrel. A városba való érkezésemet már meséltem, tudod a fiú, a lap, meg a Fekete Nap. Fél évet töltöttem ott. Ez idő alatt az unokatestvéreméknél laktam, Tenzinnél tanulta, megismerkedtem az ottaniakkal és az ottani szokásokkal. Mikor rájöttem, hogy képes vagyok az üveget idomítani, elmentem Zaofuba, hátha ott találok mestert az üveg és a fémidomításhoz. Az üvegidomítást egész jól elsajátítottam, de fémidomításra nem vagyok képes. Néhány évet töltöttem ott, majd kaptam egy levelet a szüleimtől, hogy mind ketten új állást kaptak és Köztársaságvárosba költöztek. Meglepett, hiszen egy Zaofu melletti kis faluban laktak, ott volt az életük. Utánuk mentem, mert miért is ne, sok évet kell bepótolnom velük. Igazából nem hittem volna, hogy ilyen hamar visszatérek Köztársaságvárosba. De most már az az otthonom. Néhány hete. És te hogy kerültél Köztársaságvárosba?