Chou

Név: Chou
Kaszt: vízidomár
Pénz: 875 Yuan
Megnyert meccsek: 0
Elvesztett meccsek: 0
Tanulmányok:
-
Vízidomítás: 3/6. szint
-
Jégidomítás: 5/6. szint
-
Gyógyítás: 1/6. szint
-
Növényidomítás: 0/6. szint
-
Véridomítás: 0/6. szint
Tulajdonságok:
-
Erő: 5/10
-
Karizma: 2/10
-
Fájdalomtűrés: 4/10
-
Ügyesség: 6/10
Háttértörténet:
Chou a délen, egy távoli hófödte tájon látta meg a napvilágot. Édesanyja a déli víztörzsének tagja volt. Apja kiléte mindmáig ismeretlen. Édesanyja elhagyta a törzset és teljesen egyedül él gyermekével. A nő mindig gondoskodott lányáról, ám soha sem ölelte őt meg. Mindig hűvös és távolságtartó volt vele, de ez a kislányt nem zavarta. Elvégre nem is tudott mást elképzelni. Számára a világot csak is édesanyja jelentette. Történt aztán egy nap, amikor Chou már öt éves volt, hogy arra járt két víztörzsi férfi. Élelmet és vizet akartak kérni az asszonytól, de ő kiáltozva beszaladt a házba magával rángatva kislányát. Chou még sokáig figyelte őket az ablakból és látta, hogy az egyikük vizet idomít, ám ő ekkor még nem tudta, hogy mi is az. Amikor rákérdezett a dologra az anyjánál megkapta élete első pofonját. A nő órákon keresztül azt ordítozta, hogy milyen rettenetes dolog is az idomítás. Néhány hónapra rá Chou azt tapasztalta, hogy ő maga is képes mozgatni a vizet. Eleinte nagyon örült ennek, de amint eszébe jutottak anyja szavai megrémült. Nem merte elmondani neki és a képpességét is próbálta minél jobban elfolytani. Ez azonban nem tartott sokáig, mert hajtotta őt a kíváncsisága és titokban gyakorolt tovább. Hat évvel később már ügyesen elsajátíttotta a vízidomítást. A jégidomításban bizonyult a legjobbnak, így érthető, hogy azt alkalmazta gyakrabban. Egy nap elkövetkezett az, amitől a legjobban tartott, lebukott édesanyja előtt. A nőre hirtelen hisztérikus roham tört. Szörnyetegnek tartotta lányát és az életére tört. A lány ijedtében hegyes jégoszlopokat hozott létre, melyek egyike hacsak kicsit is, de sérülést okozott az anyjának, aki ettől még inkább felbőszült. Chou ekkor hirtelen hátat fordított, majd elmenekült. Néhány déli víztörzsbeli gyerek talált rá, miközben ő a kimerültségtől erőtlenül feküdt a hóban. Itt tanulta meg azt, hogy mi a barátság, szeretet, gondoskodás és azt, hogy az idomítás nem rossz dolog. További négy évet töltött a faluban és mestere segítségével tovább erősítette tudását. A falut elhagyása után előszőr édesanyját akarta meglátogatni. Azonban, amikor a régi házikóhoz ért senkit sem talált ott. Anyja eltűnt és senki sem látta azóta. A következő állomása Köztársaság város lesz egy mozgalmasabb élet reményében. Jellem: Általában kedves, barátságos és humoros lány, de olykor előtör belőle a "szörnyteg", amely olyan, akár az anyja egykoron. Mivel Chou sokáig a társadalomtól teljesen elzárva élt, így nehezen megy neki a barátkozás és, hogy megbízzon másokban. Valamint ugyanebből az okból kifolyólag nem volt lehetősége megtanulnia olvasni és számolni sem.
|