Jasmine meglepetten emelte tekintetét a fiúra, aki beléütközött. Úgy tűnt, nagyon elgondolkodott, azért rohant belé...

- Bocsi, én sem figyeltem előre... - szabadkozott, mikor meglátta, hogy a fiú lehajol összeszedni a papírjait. - Igazán, nem kellett volna összeszedned  -mosolyodott el halványan, és átvette az iratokat.

Kissé meghökkent, mikor a másik egyszerűen bemutatkozott neki...már rég nem találkozott ilyen nyílt emberekkel, ráadásul Tariq eleinte elég szűkszavúnak tűnt. ~ Nem is baj...rámfért már egy kis társaság ~ gondolta.

- A nevem Jasmine - mutakozott be, aztán idegesen szája elé kapta a kezét. Ahogy a hajszínét, az új nevét sem tudta igazán megszokni. Brisa...olyan idegennek hangzott még mindig! ~ Amúgy se valószínű, hogy hallott rólam ~ eszmélt rá. - Csak azért néztem a rendőrséget ennyire, mert...mert, tudod, apám rendő volt - jelentette ki.

Tariq a város utcáin sétálgatott, hasonló érzés kavargott benne mint amikor elszakadt a családjától. Úgy érezte, hogy megtudja menteni a családját és most ugyanezt érzi több ártatlan emberrel szemben. 

~Ez a sok ártatlan ember, bár csak meg tudnám menteni őket... egyedül.~

Sóhajtott fel, majd egyenesen rendőrség felé indult. Furcsa módon az az utcák még mindig tele voltak élettel a Fekete nap terrorja ellenére is, így Tariq elvegyülhetett.

~Ha itt lenne most a társam, akkor együtt biztos kitalálnánk valamit...gondolkozz Tariq, gondolkozz.~

Útközben egy lányba ütközik -Jasmine-, ha az fogott valamit a kezében akkor Tariq felszedi a lány számára az iratok.

-Elnézést.

Mondja szűkszavúan és mivel épp semmi dolga sincs úgy dönt, hogy folytatja a beszélgetést.

-Amúgy a nevem Tariq, érdekesen figyelted a rendőrséget amíg beléd nem... nos ő...rohantam...ezért utólag is elnézést.

Jasmine egyedül járta az utcákat, és nyugtalanul tekintett fel az égboltra, melyen léghajók köröztek. Kissé kellemetlenül érezte magát így egyedül, mintha teljesen elveszve...persze, tulajdonképpen tényleg nem tudta, hová tart. Idegesen babrálni kezdett az egyik hajtincsével, és szomorúan vette tudomásul, hogy már nem olyan, mint amilyen volt. ~ Azt hiszem, sose szokom meg ezt a színt ~ shajtott fel, és bekanyarodott az egyik utcán.

Hamarosan a rendőrség felé, és csodálattal nézett végig a hatalmas épületen, arcán pedig mosoly futott át. ~ Ha Köztérsaságvárosban születtem volna, apa talán itt dolgozna ~ jutott eszébe.

Szórakozottan sétált körbe-körbe, mivel egylőre nem tudott jubbat elképzelni. ~ Csak tudnám, meddig maradnak itt a léghajók... ~ gondolkodott el, és ismét az ég felé pillantott. Bár tűzidomár volt, még így is feszélyezte a Fekete Nap hatalma. ~ Csak tudnám, mi van otthon ~ tűnődött.